Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-01 / 48. szám
6 ■Jzabaci Földműves 1957. 'deeemtier í Nagy napokra emlékezünk . Irta: MAJOR SÄNDOR AZNAP ESTE az izgalom falunkban tetőfokra hágott. Gyűlés után az emberek nem tudtak szétszóródni. Mindenkinek volt valami fontos és halaszthatatlan mondanivalója. Akik kifejezést adtak a föld iránti követelésüknek, úgy vonzották a többit, mint a mágnes a vasszilánkot. Ilyen kis szilánk voltam én is, sodródtam, lépten-nyomon követtem őket és figyeltem minden szavukat, mintha üdvösségem függött volna attól, amit beszéltek. Sokat ugyan nem értettem belőle, de annyit mégis felfogtam, hogy Oroszországról sok szó esik. A vita végén öreganyám lakását választották ki arra, hogy a gyűlést és a vita eredményét írásba foglalják, hogy aztán másnap pontosan meghatározott követelésekkel lépjenek a gróf színe elé. A megfogalmazás gondolata Mits Ferenctől eredt, aki állandóan hangoztatta, hogy Oroszországban dekrétum jött ki a földről meg a békéről. A dekrétum szó lázba hozta az egész társaságot. Mindenkinek nagyon tetszett, és bevallom, nekem is, mert új volt és mert földet ígért. ÖREGANYÄM kisablakos szobájában homályos fényt árasztott a petróleumlámpa. A kis csoport a gyér világítás mellett kezdett a dekrétum megírásához. Egy ideig csend volt, mert bizony a földművesek inkább értettek a kasza, mint a toliforgatáshoz, s még Mits Ferenc is, aki Oroszországból hazahozta és a falu népét megajándékozta a dekrétum gondolatával, mélyen haHgatott, amikor az írásról esett szó. így hát a megírás Игарка Istvánra, a falu íródeákjára maradt. Persze, Игарка büszke volt feladatára. Még ma is emlékszem, hogyan ült asztalhoz, hogyan rakta könyökét az asztallapjára és hogyan tekintett várakozással hol az emberekre, hol a füzetre, melyet én hoztam otthonról. Megkezdődött a fogalmazás nagy munkája. A fő fogalmazó Szabó János volt, s ez nem is csoda, mert rajta látni lehetett, hogy mondanivalóját már évek óta gyűjtögette.- Mi, szécsénkei parasztok, követeljük ... - kezdte - Игарка azonban csak tartotta a tollat mint egy fegyvert, de egyetlen szót sem írt le. S mikor türelmetlenül rászóltak, hogy miért nem ír, mint szakember, azt válaszolta, hogy nem írhat, mert hiányzik a füzetről, hogy dekrétum és nem akármiféle írás. így került a füzetre, hogy: Szécsénke parasztjainak dekrétuma. A BEKEZDÉS mindenkit megelégedéssel töltött el, s az emberek úgy viselkedtek, mintha minden este dekrétumot írtak volna. Szabó János bekezdését, hogy „mi, szécsénkei parasztok követeljük..." — meghagyták, de utána mindenki beleszólt a fogalmazásba. Jámbor Imre például azzal fejezte be a mondatot, hogy követeljük a földosztást,0 Turharszky János pedig hozzátette, hogy „igen követeljük, mert úgy kell nekünk a föld, mint egy harapás kenyér". Игарка ezt derűs jókedvvel írta be, mintha szívéből szedték volna a szavakat. Aztán újra Mits avatkozott a fogalmazásba és még hozzátette, hogy úgy kell a föld, mint a kenyér és a béke. Mert a béke nagyon fontos és mint VERESS ZOLTÁN: Ifya % YH&M A város díszben ünnepel, zászlókat lenget künn a szél... Benn három gyermek ül, figyel s Aljósa bácsi így mesél: ... Most negyven éve, gyermekek, — huszonhat éves voltam én — rettentő harc volt, háború dúlt mnidenütt a földtekén. Puskát nyomott kezünkbe és csatába küldött, hej, a cár; otthon meg éhség volt, nyomor s nem tudtunk többet tűrni már. Piros zászlót bontott Lenin,- a föld, éreztük, hegremeg, J s a nép ügyéért, szent ügyért dörögtek már a fegyverek. Szabadság! — énekelt a sztyepp, Szabadság! - így dúdolt a gyár s hangjukra eltűnt, elfutott a gróf, a gyáros és a cár... A három gyermek néz, figyel S Aljósa bácsi csak mesél... Ott kinn a város ünnepel, s zászlókat fúj az őszi szél. mondta, ez benne volt az orosz dekrétumban is. Игарка tehát beírta a békét is. Én mindezt helyeseltem, de szerettem volna közbeszólni, hogy legelőre is szükség volna a libák számára. Már a nyelvemen forgott a gondolat, de még nem mertem szólni. Mire aztán megjött a bátorságom, Szabó János avatkozott a fogalmazásba. Szinte kitépte számból a szavakat, amikor a legelőt, a falu örökké fájó pontját hozta szóba. Persze ö nem a libákról beszélt, hanem a tehenekről és a sertésekről. EGY KICSIT NEHEZTELTEM Szabóra, amiért belémfagyasztotta a szót, de ez nem tartott sokáig, mert a csoport között heves vita fejlődött ki amiatt, hogy hol, milyen és mennyi földet követeljenek személyenként. Azon gyorsan megegyeztek, hogy a földosztást a Nagytáblán, Szécsénke határának legjobb földjén kell kezdeni. Mindenki jól ismerte e föld áldásait. A vita aztán abban csúcsosodott ki, hogy három vagy öt hektárt követeljenek-e a gróftól. Szabó Jánosnak az volt az álláspontja, hogy minél többet, mert ez az alkalom nem ismétlődik meg mindennap. Meggyőződéssel erősítgette, hogy most nem kérésről, de jogos követelésről van szó. S ezt azzal is megerősítette, hogy öklével nagyot ütött öreganyám rozoga asztalára. A jogos követelés bekerült a dekrétumba, mert ez mindenkinek tetszett, de a 10 hektár kimaradt, mert a csoport nagyobb részének az volt az álláspontja, azt inkább ne írják ki, hogy mennyit akarnak, mivel erre akkor is van idő, ha majd személyesen tárgyalnak a gróffal. Noha Szabó elég furfangos volt, mégis az óvatos Mits győzött. Persze ez nem ment símán, mert Szabó dühös volt és Mitset majdnem gyávának nevezte. A társaság azonban Mitsnek adott igazat. SZABÓ ezután jő ideig hallgatott, de láttam pirosán izzó arcán, hogy dühös, meg a pipáján is, amely úgy okádta a füstöt mint az iskoláskönyvben a Vezuv tűzhányó. Игарка azonban nem zavartatta magát, türelmesen írta a falu dekrétumát. Megvárta mindig, míg társai egy-egy mondatnál megegyezésre jutottak, aztán szép zsinórírással bejegyezte a vonalas füzetbe. Szabó akkor szólalt meg újra, amikor a legelő került szóba. Dühe már elszállt, a pipája is kialudt, s így higgadtan megmagyarázhatta, hogy ő nem a maga érdekét nézte, amikor 10 hektárt követelt, hiszen neki van földje, hanem ő azt a falu népének követelte. A legelőről azonban úgy véli, hogy a föld mellett ez a legfontosabb kérdés és ezúttal ő is érdekelt. Ezért azt ajánlja, nagyon meg kell fontolni a dolgot és olyan legelőt követeljenek, amelyen dús fű nő, s a közelben van víz és erdőség, hogy az állatok az árnyékban megpihenhessenek. Szabó ezúttal valóságos szónoklatot mondott, ecsetelte a sok bajt, ami abból fakad, hogy az állatoknak nincs legelő. A jelenlevők teljes megértéssel támogatták Szabó Jánost és közös megegyezéssel bevették a dekrétumba, hogy a Kajar-rétet akarják legelőnek. Ez a döntés nagyon megnyugtatta az embereket, mert a faluban már régóta naponként tárgyalták a legelőkérdést, de nem tudtak vele előbbre jutni. S mivel legelő eddig nem volt, így pásztora sem volt a falunak, s mindennap másvalaki őrizte az állatokat a keskeny útszéli csapásokon, nehogy isten őrizz a gróf birtokára lépjenek. Éjfél is elmúlt, mire a dekrétum elkészült. De szerzőinek egyetlen tagján sem látszott még nyoma sem a fáradságnak. Inkább nagyon is frisseknek, elégedetteknek látszottak. Én magam is olyan voltam, mintha valaki édes álom után friss hajnalra ébred. VALÓBAN VIRRADAT VOLT a falu népe számára ez az éjszaka. Olyan, mintha a béke melengető és termékenyítő sugarai szőtték volna át a sötétet. Én úgy éreztem, mintha a követelt földet már meg is kaptuk volna. Pedig az még messze volt, nagyon messze. (Folytatjuk.) Olvasókonferencia Tornaiján November 17-én a járás minden tájékáról gyülekeztek ä tornaijai olvasókonferenciára. A barátsági hónap keretén belül Malcev: Szívvel lélekkel című regényéről tartottak olvasókonferenciát. A vitát Igaz elvtárs vezette. Először úgy tűnt, hogy formális vita alakul ki. Később azonban a valóság megcáfolta ezt a látszatot. Igazolta, hogy az olvasók nagy érdeklődéssel olvasták a könyvet, melynek minden részlete élénken él emlékezetükben. Веке néni többek között megemlítette: „Malcev könyve leköti az ember figyelmét, hisz az ember szíve egyformán érez ha a világ bármely részén dobog is. Ügy érzem, ezt a könyvet nekünk, asszonyoknak írták. A nők derekas helytállásáról szól, akik munkában és harcban egyaránt helytálltak.4 Az olvasók olvasmányélményüket mindjárt a gyakorlattal kapcsolták. Máténé megjegyezte: nálunk is van, méhiben EFSZ, sajnos a munkánk nem a legjobb, de a mai napig sem tudtunk olyan munkacsoportot öszszehozni, mint a Malcev-könyv Grunyája. Németh János, Sajószárnya CSENDESEN BOROZGATTUNK, csak itt-ott törte meg a csendet egy-két jóízűen adomázó, régi történeteket mesélő, sokszor papírra nem vethető tréfákat mondó bácsi. Bizony a bácsik voltak a hangadók, mert mi tagadás, a jókedvet legtöbbször éppen az életük delelőjén túliak csinálják. — Ma már nem történnek olyan jóízű esetek, mint a régi világban, az én gyermekkoromban, — mondta András bácsi a jókedvéről híres, borszerető öregember. Most a traktor felszántja a földet, meg be is veti, nemsokára már a kenyeret is valamilyen aratógép süti — zsörtölődött András bácsi, — de azért ha akármennyire is gépesedik a világ, mégsem lehet olyan jókat nevetni, mint réges-régen az én gyerekkoromban. — Hát azelőtt min nevettek olyan jókat, András bácsi? Mondjon el egykét régi történetet — biztatom az öreget. Nem sok biztatás kellett, mert a csúszós nyakolaj valahogy a nyelvét is gördülékenyebbé tette. Felemeli poharát, iszik, úgy visszakézböl megsodorintja bajuszát, aztán elkezdi a mesét, ami talán igaz is volt. — Olyan 17 — 18 éves legényke lehettem, amikor ez az eset megesett velünk — a faluval. Akkoriban az egész környék ezen nevetett. NATKAI BÁCSI bakter volt a faluban, meg egyúttal a kanászi tisztséget is ő töltötte be. Nappal ott bóbiskolt a falu végén az egylábú székén, amit egy szíjjal odakötözött magához, és ha nem aludt, akkor csak parancsolt. Mert volt neki egy kutyája, a Gavallér, meg egy eladó lánya, a Rozi, aki akárhogy is resteilte ezt a közjót szolgáló mesterséget,' mégis ott kellett neki naphosszat vigyázni a kondára. Az apja sokszor bizony órákra elszenderedett. Többet aludt az öreg, mint a közönséges halandó, mert akármilyen furcsán hangzik is, de bakter lévén, éjjelente rászokott az alvásra. A bakterok éberségéről legjobban talán ez a történet tanúskodik, amit most el akarok nektek mondani. Mondom, régen történt, amikor még éjnek évadján az időt a bakter mondta be minden órában. Ehhez igazodtak: feküdtek, keltek az emberek, így volt ez a szomszéd faluban is. ahol Natkai bácsi egyik kollegája őrizte a nép vagyonát. A nevét nem tudom, csak annyit tudok róla, hogy ő sem szerette a pálinkát sokáig a szájában tartani. Azon a nevezetes napon is beszeszelt az öreg és a kocsma mögötti színbe betolt kocsiba feküdt. Az országos jármű véletlenül éppen a faluban időző tyúkászé volt. A rend és a vagyonbiztonság őre, mint aki jól végezte dolgát, a kocsiderékban perceken belül az igazak álmát aludta. Ügy éjfél tájban, mikor a tyúkász elindult ide hozzánk, nem vette észre a vele együtt utazó baktert. Sötét volt akkor is, mikor a kocsma előtt istrángott bontott és bement a kocsmároshoz éjjelre. * Natkai bácsi, miután elmondta, hogy - Éjfélt ütött már az óra, — Ember, A Demokratikus Nöszövetség napja Alig hallgatott el a második világháború fegyverzaja, amikor a béke harcosai 1945 november utolsó napjaiban Párizsban összehívták a világ minden tájáról a női szervezetek képviselőit. Ez a kongresszus a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség fontos határköve, mert itt határozták el a szövetség megalakítását. Negyven ország 181 szervezetének 350 küldötte egyhangúlag kimondta a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség létezését. A különböző nemzetiségű, vallású és politikai pártállású nők baráti kezet nyújtottak egymásnak, hogy ezt a békejobbot soha senki szét ne szakíthassa. A párizsi nemzetközi nőkongresszuson az 1945. december 1-én megelakult Nöszövetség ünnepélyesen elfogadta célkitűzéseit, szervezeti szabályzatát. A ma már 12 éve fennálló mozgalom több mint 200 millió nőt egyesít magában. Ez a nagy erőt képviselő szövetség két célt tűzött maga elé: a békét és a nők jogainak biztosítását az egész világon. Az eddigi kongresszusokon az egységes fellépés és a béke fenntartásának fontossága volt az alapgondolat. — A harmadik, a moszkvai kongresszuson, a nők szociális és gazdasági helyzetével foglalkoztak. Az eddigi kongreszszusokon főként a gyarmati vagy félgyarmati sorsban élő népek nehéz helyzetére mutattak rá, ahol a nők kíméletlen kihasználása még ma sem szűnt meg. A Szövetség szüntelenül arra törekszik, hogy a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok asszonyainak példájára valamennyi országban a nőknek a férfiakkal egyenlő jogaik legyenek, s élhessenek is ezekkel a jogokkal. Fennállása óta nagy erővé nőtt ez a szövetség. Erejét jelenti, hogy nemcsak szervezetének tagjaira támaszkodik, hanem a nők széles tömegeire, függetlenül attól, hogy tagjai-e valamilyen szervezetnek vagy sem. A nagyszerű mozgalom nemes céljainak kitűzéséből és megvalósításából a csehszlovákiai nők is kiveszik részüket. Politikai szereplésükkel, valamint a nemzetközi kérdések megoldásában és a békeharcban való részvételükkel fokozzák a szervezet nemzetközi tekintélyét. Cselekedeteikkel küzdenek a Szövetség nemes céljainak megvalósításáért. Kifejezik azt a törekvésüket ezen a napon, hogy erősíteni és szélesíteni akarják a kapcsolatot, a kölcsönös megértést és barátságot külföldi nővéreikkel, a nemzetközi feszültség további enyhítése, a népek közötti együttműködés és az egész világ békéje érdekében. -va A barátság negyven éve A barátsági hónap előkészületeit ebben az évben különleges gondosság, körültekintés jellemezte, s az a határtalan szeretet, mely mindenünnen övezi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját ünneplő szovjet népet. Egyike volt ennek a gondos előkészítésnek a csehszlovák és szovjet nép negyvenéves barátságát kifejező kiállítás is, melynek megnyitása az évforduló napján történt. A kiállítás a Szlovák Múzeumban nyílt meg, s a Tudományos Akadémia és az Állami Levéltár dolgozóinak gondos munkáját igazolja. A kiállítás két részből áll: az első rész felöleli az 1917-től 1945-ig terjedő időszakot. Levéltári anyagok, fényképek, újságok, röpcédulák, plakátok igazolják a szovjet nép hősies munkáját, valamint népeik barátságát hazánk népével. Dokumentumok igazolják, hogy a Nagy Októberi Forradalomnak milyen nagy hatása volt a szlovák munkásmozgalomra, s igazolják azt is, hogy a szovjet nép volt az egyedüli, amely hazánk népeinek mindig önzetlen barátja volt. A kiállítás másik része az 1945-től napjainkig terjedő időszakot öleli fel. Bemutatja a gazdasági és kulturális kapcsolatok kölcsönhatásának előrelendítő erejét, mely barátságunk további elmélyülésének fényes bizonyítéka. A kiállításon fontos figyelmet szenteltek az atomenergia békés felhasználására. A kiállítás nagy érdeklődésnek örvend és a vidékiek számára is minden lehetőség megvan, hogy akár autóbuszon, akár pedig vasúton — kedvezményesen — megtekinthessék ezt az értékes kiállítást.-hl kél baki állat nyugovóra! — Nincs a homlokodra írva, — Mire virradsz fel holnapra. — Ugyanúgy mint kollegája, lefeküdt a kocsmáros istállójába, a jászolba. Ott fújta a kását jóidéig, mikor úgy két óra tájban szokása szerint felkelt a jászolból és lámpáját botja végére tűzve elindult, hogy elriassza a tolvajokat és jelentse a pontos időt. ŐRJÁRATBÓL VISSZATÉRVE a kocsma elé ért megint, mikor a csillagok állásából úgy ítélte, hogy immár itt az ideje, hogy bejelentse a két órát. Megköszörülte a torkát és éppen nekifohászkcdott a mondókájának, mikor hallatlan dolog történt. Közvetlen közelről, talán csak tíz lépésről, valaki síri hangon tudtára adta a falunak, hogy: Éjfél után óra kettő, áldott légyen a teremtő. Nátkai bácsi hitt a szellemekben, de azért nem ijedt meg saját árnyékától. Ágaskodott benne a huszárvirtus. Minden jólélek dicséri az urat. mormolta magában és a lehető leggyorsabban leakasztotta botja végéről a lámpást. Támadó állásba vágta magát és várt. Mivel a szellem nem jött közelebb, elűzésére legjobb megoldásnak találta a kísértés ellenszerét és ő is elkiáltotta: — Éjfél után óra kettő, — Áldott legyen a teremtő. Erre a kiáltásra meg a szomzséd falusi bakterban hült meg a vér, aki mit sem sejtve kimászott a kocsiból és a megszokott módon teljesítette kötelességét. Ö még most sem állt egészen hivatásának magaslatán, sém a legszilárdabb lábakon. Nem tudta felfogni, mi történt, de a Göncölszekér szerint tájékozódva ő is kötelességének tartotta jelenteni az idő állását. Talán valami rossz álom gyötörte, attól volt olyan rossz kedve, vagy a konkurenciától félt, nem tudom pontosan, — mondta András bácsi — de a legközelebbi kemény tárgy, amin fokosa koppant, az Natkai bácsi feje volt. Egyszó mint száz: összeverekedtek. Csúnya hadakozásba kezdtek, aminek végül legjobban mégis csak Natkai bácsi ellenfele itta meg a levét, mert odacsapott az öreg olyat a szellemnek (azt hitte, hogy az elődje szelleme jött vissza), hogy az bizony belenyaklott az árokba. A bíróval, meg a jegyzővel hárman tisztázták ki a dolgok állását úgy négy óra tájban. Mert Natkai bácsi lélekszakadva kiugrasztotta feletteseit az ágyból. MIKOR RÁVILÁGÍTOTT a szellemre, megint csak hányta magára a keresztet. Most már a szomszéd falusi szaktársa lelkiüdvéért akart elfohászkodni egy-két miatyánkot. Azt gondolta, hogy tudta nélkül eltemették őt, és most agyoncsapta barátjának bolygó szellemét. Szerencséjére kemény koponyája volt neki is, így reggelig, mikorra a kocsmáros kinyitott, volt idejük a kimagyarázkodásra. Mert utána — az csak természetes — mulattak egy nagyot, olyan valódi kanászosat. Natkai bácsi meg attól az éjjeltől kezdve nem hitt a szellemekben. K. TÓTH MIHÄLIS
