Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-27 / 43. szám
\fralrad Földműves 1957. október 5 Fehérre meszelt csinos ház. Oldalán felfuttatott, fürtökkel gazdagon megrakott szőlőlugas. Alatta egy bácsi ül. Fejét a lugas ágasának támasztja. Pihen. Körötte a negyven év előtti eseményekkel foglalkozó újságok. Az ősz ember emlékezetében egymáát követve peregnek le az események - több mint félévszázad eseményei. Óvatosan nyitom be a kiskaput. Detrik Lajos bácsi 63 éves ember nyugodtnak látszik, de arcizmai megmegrándulnak, amikor beszélni kezd. Sorsa olyan volt mint a többi munkásemberé. Ő is korán megismerte az éhbérrel járó gondterhes életet. Amikor 12 éves korában kikerült az iskola padjaiból, apja mesterségét vette át, dohánykertész lett Barkócy gróf, meg Sztfláncy földbirtokos gazdaságában. — Keverves gyermekkor volt — sóhajt fel, miközben gyakorlott ujjakkal cigarettát sodor. Rágyújt: aztán ömlik, árad belőle a szó, kérdezés nélkül. — Ortón dolgoztam az 1915. évben, . . . Klein Ignác bérelte akkor a Barkócy birtokot. Akkor szólítottak fegyverbe, Egerbe vonultam be. A frontra a hatvanas gyalogezred katonájaként kerültem 1916. februárjában. Galíciába, Bucses városába vittek . .. Dúltak a harcok a Dnyeszternél. Már három nap telt el a iövészárkokban. Felváltás nem érkezett, de még proviant sem. Bástya szakaszvezetó anqodalmas arccal nézte a komandója alá beosztott csüggedt katonákat. - A rezerva-konzerv mindenkinél ott van — villánt át az agyán. De parancs nincs rá, hogy el lehet fogyasztani. Hosszú töprengés után végül is győzött benne az emberi jóérzés, — Emberek! Mindenki megeheti a rezervakonzervát szólt a szakaszvezetö, bár gondolatban már a raportra és következményeire gondolt, ami nem is maradt el. Néhány napi pihenés után újból készítgettek bennünket a harcokra. „Lelki előkészítéssel“ kezdődött. Július 5-én tábori misére kellett men-Akkor vert gyökeret bennem... lumból, Kerecsenéből valq, volt, úgy döntöttünk, hogy éjjel eltűnünk. A két front közötti . szúrós drótig sikerült észrevétlenül eljutni..Az öszsze-vissza kuszáit drótok között csak hasoncsúszva juthattunk át. Alig haladtunk néhány lépéstj amikor két orosz járőr szuronyos puskát szegezett felénk. így estünk fogságba. Üjabb cigarettát sodor, szippant egyet-kettőt, majd gondolatai az emlékezés szárnyán továbbszállnak. — Egy heti tartózkodás иЦп kikerültünk a kijevi gyújtotáborból. Kameneskóban a vasgyárba osztottak be munkára. Eleinte nehezen, de mégis megértettük egymást az ottani munkásokkal. Pár hetes ottlétem után arra lettem figyelmes, hogy az orosz munkások amikor a munkafelügyelő távol van, néhány percre összejönnek, papírokat adnak át egymásnak, majd mintha mi sem történt volna, folytatják munkájukat. * Ság. A forradalom előszele a gyárban néhány hónap alatt az orosz munkást, cseh és magyar foglyokat, akik egyaránt megelégelték a megaláztatást és éhbér-rendszert, mindjobban öszeszekovácsolta. Ezerkilencszáztizehhét nyarán már tervszerűen folyt a szervezkedés. Amikor Pétervárott zászlót bontott a forradalom, Odesszába, egy tüzérkaszárnyába kerültem. Ez a vörös katonák kezén volt. Inn’en szállítottuk a muníciót autókon a kikötőbe. Az egyik napon szállítás közben a ťehé-. rek megtámadták a várost és akkor lövést kaptam a jobb oldalamba. Hatalmas harcok folytak a város utcáin és ki is kellett mennünk a városból. Tábori kórházban kezeltek... Az egyik nap feltűnő mozgolódás támadt körülöttünk. Egy lovaskatona, Iván Zacharov vágtatott be a táborba, sapkáján vörös csillaggal. jAmikor lova megtorpant, kezeit magasra emelve elkiáltotta magát: — Tovariscsi! Szociálisztyi-cseszkaja revoljucia pabjedila!... Hatalmas üdvrivalgás kísérte a futár bejelentését, ami még a legsúlyosabb sebesültek arcára is mosolyt varázsolt. Győzött a szooialista forradalom, nem volt hiábavaló a küzdelem, az áldozat. A munkásoké lett "a hatalom, megalakult a világ első szocialista állama .,. Akkor vert gyökeret bennem is a szocialista eszme . .. Lajos bácsi mélyet sóhajt, nem zavarom kérdéseimmel, mert látom, nincs erre szükség. Még van bőven mondanivalója. — Amikor úgy ahogy felépültem sebesülésemből, 1919. nyarán elindultam haza. Hol gyalog, hol szekéren róttam a kilométereket. Október volt, amikor Vysokán benyitottam anyámhoz. A tüdőlövés következményeit továbbra is éreztem, de munkát kellett vállalnom. A papi nagybirtokon donünk. Egy köpcös tábori lelkész, gallérján ezredesi ranggal a mise után „buzdító" szózatot intézett hozzánk. A nyájashangú lelkipásztor mesterien magyarázgatta hogyan kell az ellenséget megsemmisíteni, a lakóházakat felgyújtani". .. A mise végén hozzáférköztem. — Tisztelendő úr — szólítom meg — az iskolában engem másképpen tanítottak . . . Addig-addig vitatkoztunk, míg végül is rámförmedt, hogy lázítok és hogy lecsukat. Tudtam, hogy a lelkiatya be is tartja ebbeli ígéretét. Valamit tenni kell — villant át az agyamon. Kacsmarik Jóska katonatársammal, aki szülőía-Ezek a találkozások mindinkább gyakoriabbakká váltak. Éreztenk, hogy valami készül. Hogy mi, azt csak később tudtam meg az alacsonytormetű, fürgejárású Nyikoláj Paramonov vasöntőtől, aki az egész szervezkedés mozgatója, irányítója volt. A barátság köztünk és az orosz munkások között egyre jobban elmélyült. A mozgalom áradatába mi foglyok is belesodródtunk. Ňyikoláj Paramonov közénk is eljárt. Bízott bennünk. Nem értettük minden szavát, de abból a lelkesedésből, ami áthatotta beszédét, lángragyúlt bennünk a szabadság, emberibb élet után vágyódás szikrája. Megértettük mire készül az orosz mttnkáshárj,yoskodtam, majd Ortón, Tarnócon cselédeskedtem. Itt nősültem meg 1922-ben. Három év múltán a Zétényi Fuchs birtokon dolgoztam, mint dohányos. Itt is gyér volt a fizetés. A szakszervezet segítségével béremelést követeltünk. Erre mind a tizennégy dohányost, velük együtt engem is elbocsátottak a munkából. Igaz, amúgy sem igen kedvelt a földbirtokos, meg a hajcsárjai, mert megtudták, hogy Csarnokovics Mihállyal és Szabó asztalossal nem egy ízben politikai munkát végeztünk a munkások körében. i A fejszési papi birtokon sem volt virágosabb a munkás helyzete. Négy család lakott, egy konyhán, 9 ember a kis szobákban úgy, hogy harmincnyolcán jártunk ki a konyhaajtón. Itt is dohányoskodtam. Egy alkalommal rá is fizettem erre. Tamás főszemlész négy kiló dohányt talált az ereszben a mestergerenda alatt, 120 pengőre büntetett. Még azt is volt „szíves“ elintézni, hogy elengedjenek a munkából és így hat hónapig kilenced magammal majd csak kenyér nélkül maradtam. Jártam a hivatalokat, kértem, könyörögtem Tamás főszemlésznél, nem segített semmi. SZTYEPAN SCSIPACSOV:/ UnMftičfn.. • Ünneplem a messzi napoknak októberi, vad viharát, sötét matrózszalugoknak kis horganyait s aranyát, a szovjethatalmat, a drágái, a sósízü, balti szelet s a kort, melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg, hogy bölcsen és rettenthetetlen áll őrhelyén a Párt — és ötéves terveinkben a szépség szigorát. A mag erejét a csírázót s a föld minden távlatát, ünneplem a kremli zászlót, ez égitest hajnalát. A fiatalságot, a mehet, a virágokat és a tavaszt, ünneplem a dunai kéket, csipkésívű hidak alatt, útunkat, a fényre érett történelem fordulatát s a szabad kínai népet, mely a Nagy Óceánra lát. És ünneplem, hogy győpek, no, harsona, zéngjed mär és ünneplem ezt a földet, mely a kommunizmus felé száll. A Szmolnij-i nagy teremben ■ Lenin és Sztálin mutatott utat, hogy merre menjen .., Ünneplem azt a régi napot, a szovjet hatalmat, a drágát, a sósízü, balti szelet, s a kortj melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg. No, Detrik elhozta a pénzt? így fogadott mindig. Amikor a mondtam, nincs miből, arra is nv volt a válasz: — Van egy tehene, adja el, akk lesz pénze.. Továbblátogattam a hivataloka egyiket a másik után. Elgyalogolta a nagytárkányi dohánybeváltóba i Meglepődve fogadtak, amikor elmom tam jniről van szó. Nem tudtak az i dohányomról semmit. A főszemlész i magánál hagyta. Kérőbb, újból tiszti letét tette nálam. — Hivatalos házkutatás — ronto be az ajtón, mint valami szélvész. Betyár kommunista — sziszegte re csegő fogai között. Dühöngve szór! ki szegénységünket a ládafiából, me a szekrényből. A kezem ökölbe szc rúlt, de mit tehettem? Alig vártan hogy befejezze „hivatalos ténykedő sét" és elmenjen, mert attól tartor tam, hogy észreveszi a szekrény al rejtett, féltve őrzött újságokat é röplapokat, amit magammal hoztam forradalom idejéből. A főszemlész ú szerencsére nem talált semmit, s dohányt, se mást és bosszankodv kereket-oldott. ^ Az újságok gyakran előkerültek szekrény alól. Estenként, ha szűkösei is fértünk el a szobának csúfolt he lyiségben, ahová nagy eső esetén úg; esett be, mint kint az udvaron. He Lenként kétszer is összejöttünk és ; petróleumlámpa gyér fényénél olvas gattuk, tanulmányoztuk az újságoka és magyarnyelvű röplapokat, képeket Kis csoportunk állandóan bővült Ilyenkor egyikünk mindig kint cirkál az udvaron, ne hogy meglepjen valak bennünket. De úgy látszik még sen voltunk elég éberek, mert az egyil este Cmór koma — ő volt aznap í vártás — eszeveszettem rohant be e házba. — Vigyázzatok, jönnek a kakastollasok ... — Tanácstalanúl néztünk egymásra ... Szorongatott helyzetünkben a feleségem találta fel magát a legjobban. Az asztalról hirtelen ruhája alá reitette.az újságokat és honnan — honnan nem egy rózsafüzért vett elő. — Majd én eiöimádkozok, ti meg mondjátok utánnam — suttogta felénk és már neki is látott, mi meg követtük. Néhány perc múlva a két szuronyos csendőr be is állított. Furcsa kép tárulhatott a szemük elé. — Egy ilyen ájtatos gyülekezetét nem illő zavarni, — gondolhatták magukban, mert körülnéztek a szobában é* elmentek. Máskor is ellátogattak felénk. A feleségem félelmében el is égette az újságokat és röplapokat. Igen sajnálom, hogy így történt. Azért továbbra is összejártunk. .14 volt egymást biztatni, meg elpanaszkodni a bajainkat, hogy könnyebben kitartsunk addig, míg újra jönnek a szovjetek... És jöttek. A felszabadulás óta Detrik Lajos bácsi élete is megváltozott, mint az ország sok-sok munkásáé. Hat éve új, modern lakásban lakik. ■Szeretne még tevékenyen bekapcsolódni az élet sodrába, de mióta megoperálták gyomorfekélyre, azóta nemigen dolgozhat. 1953-tól fiyugdíjba vonult. Sokszor elüldögél kis birodalma tornácán. A sok viszontagságon keresztülment ember arcán elsimultak a gondterhes ráncok. Kézdi Géza A magyarországi Kossuth Könyvkiadó ezzel a címmel jelentette meg dr. Remete László könyvét, aki a nagy forradalom hazai sajtóvisszhangjából válogatta össze és kommentálta dokumentgyüjteményét, A könyv különös érdeklődésre tart számot, mivel az 1917-es esztendő mintegy 400 időszaki lapjában megjelent, az orosz forradalommal foglalkozó, azóta feledésbe merült írások és illusztrációk legjavát ad.ia közre. Szemelvényeinket a kor legjelentősebb magyar íróinak sajtómegnyilatkozásaiból idézzük. A négy. esztendeje folyó háború véres tanulságai tették fogékonnyá a legjobbakat az orosz proletárforradalom eszméi iránt: Krúdy Gyula „Ismeritek a régi halmokat, amelyek a dalokat visszhangozzák? A házak ócska falát, a búskomoly tornyokat, meszesgödrü pályaudvarokat, a kerekes ketreceket és szomorú táborokat, amelyek három esztendeig hallgatták a katonák nótáit, jajait, és fogcsikorgatásait? Ismeritek a lövöárkot patkányaival és hamuvá roskadt, talajvízben elfolyó őreivel? A drága mocsarakat, milliárdokat érő magaslatokat, országot jelente falvakat és ürgelyukakat, amelyekért annyi embervér pazarlódott, hogy évekig kell fújni a szélnek, amíg felszárítja a nedves földeket? ... Ismeritek a kézigránátot, gázálarcot a söígy látták a kortársak vényvágó ollót, a kabátújjba varrt sírfeliratot, a haldokló vitéz búcsúp) szemét, a srapnelszilánkot, a magától is tovább rohamozó, rongyokba csavart lábszárakat . . . A keleti front, amint közönségesen szörnyeteg ségnek fiókját nevezték, elhalkult, mintegy távolodó csatét moraja . .. Még mindig zeng az ágyú nyugaton, a másvilági sípládán, egyhangúan játszsza indulóját a -halál .de már1 kihagyott a verkli, mind nyomorékabbá lesz a kéz, amely forgatja ... a gáztámadás sötét számumján átvilágít a közelgő virradat, keletről hófehér kócsagok, álombéli madarak szállnuk, nagyhajó, csizmás orosz parasztok, mint a biblia: három királyok indulnak el zarándok útjukra, a béke bölcsőiéhez . . Nem érezheti manót szerencsétlennek, aki e korszakol átélte ...“ (Magyarország, 1917. december 8.) Az orosz forradalom hírére hatalmas munkásmegmozdulások robbantak ki MagyáVországon. Ez a demonstráció még a munkásmozgalomtól távol állókat is megszólaltatja: Nagy Endre „(Levél a szerkesztőhöz.) Most már kezdem megérteni, hogy milyen végzetes jelentőségű a hangszerelés rfiíívészete, ez a titokzatos rendszer, amely bölcsen intézkedik, hogy melyik motívumot harsogják a trombiták és melyiket nyögdécseljék a tilinkók. Tegnap a szobámból hallgattam a béketüntetők kiáltozását, hogy: — Éljen a béke'. És eszembe jutott, hogy három év előtt ugyancsak így hallgattam a másik kiáltást, hogy: — Éljen a háború! Mily különbség a két kiáltásban. Hároth év előtt csupa férfibariton zengte, pompás, egészséges, telitüdövel, hogy éljen a háború. Most pedig csupa Vsenevész asszony, gyerek, hadirokkant, hogy éljen a béke. A hangszerelésben van a hiba. Milyen más lett volna az emberiség sorsa, ha az erőteljes férfibaritonok harsogták volna, hogy éljen a béke ...“ (Pesti Hírlap, 1917. november 27.) Kosztolányi Dezső Az orosz forradalom bátorítására egycsapásra szenvedélyes harcosa lett a békének. „Orosz köztársaság — milyen különösen hangzik... — írja márciusban. — A muszka katonák letépik az épületekről a kétfejű sasos császári címereket, s a csatornákba vetik . .. Azok a hírek, melyek kezeinkhez érkeznek, csak sejtetik, milyen lázroham és görcs rázza a titáni testet, mely meg akar gyógyulni és élni akar, a vén országot, mely évszázadokig példaképe volt az elmaradottságnak és tunyaságnak. Ha ez igaz', akkor az orosz nép nagyobb ugrást tett, mint a francia. (Nagyváradi Napló, 1917. március 20.) 1918. januárjában, a Bresztlitovszki béketárgyalás híreit már ilyen nagyra nőtt reménységgel és ujjongó bizakodással visszhangozza: „Az emberiségnek, akárcsak a vásott tanulónak, büntetésből, százezerszer, milliószor kellene leírnia és nem is lenne szabad mást gondolnia hosszú ideig, mint ezt mindig és mindig csak ezt: béke, béke, béke . (Pesti Napló, 1918. január 1.) Móra Ferenc a forradalom hírének másnapján így ír: „ ... Az első szó, ami idehallik, a munkások és katonák forradalmából, már új hang, friss reményeket keltő ... Ez a hang már nem tesz különbséget a hadbanállö nemzetisége között, csak az az ellenség, aki háborúra uszít... S mindenki barát, aki összefog a békéért ... A hitünk virága, amiből a véröntözés nem tudott gyümölcsöt érlelni, kinyílik újra és várja az orosz felkelők áldásait. Az orosz proletártömeg megmozdult, s ennek a tömegnek ellene tud-e állni a hazug érveknek, gyűlölködő uszításoknak homoktöltése? Az orosz tenger megmozdult.“ (Szegedi Napló, 1917. november 10.) Két héttel később „A tábornok és a zászlós“ című cikkben írja: „Oroszországban a munkások, katonák és, parasztok, szóval a névtelen statiszták békét akarnak a főhercegek, tábornokok és államférfiak, vagyis a szólistákkal szemben, akik folytatni akarják parádés szerepléseiket és nem tőrödnek avval, hogy a színes rongyokba, utált uniformisba és fegyverbe bújtatott népség mennyire torkig van az ő bőrére menő, borzalmas játékkal. A munkások, katonák és parasztok megparancsolják a tábornoknak, hogy kössön fegyverszünetet. De a tábornok nem akar. Erre elcsapják és egy zászlóst ültetnek helyébe, mert ez igenis akar békét ... A tábornokok akarják a háborút: és a zászlósok a békét. .. De Oroszországon kívül is, egész Európában sehol sem tudnak a tábornok és a zászlós között választani. Mert sehol sem kérdezik azt, hogy melyiknél van az igazság, melyik az, akinek győzelme kívánatosabb az egész emberiségre nézve? ... Mi meg vagyunk győződve arról, hogy ezt a törekvést a zászlós képviseli és nem a tábornok... Hát csak várjanak Európa tábornokai, hogy ki lesz az erősebb Oroszországban, a generális, vagy a zászlós. De megjárják, ha a zászlós!" (Szegedi Napló, 1917. november 25),
