Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-20 / 42. szám

6

JzaU-ad

Földműves

1957. október 2«

A nép mellettünk van“ mondotta Lenin szeptemberben. A legfontosabb területen a tömegek megnyeréséért folytatott harc eldőlt a bolsevikok javára. Az elienforradaimi erők és a kispolgári pártok önleplezö tettei, a leninisták rendíthetetlen elvszilárdsága szükségszerűen irányították a tömegeket igazi, hivatott vezetőjük felismerésére.

Érzelmileg, akaratilag a tömegek a bolsevikok pártja mellett állottak. — Szeptember és október feladata volt a tömegek megszervezése, a régi rend ellen intézendő roham gyakorlati előkészítése.

Lenin szeptemberben írott munkáinak minden lapján ott izzik a nagy, a döntő összecsapásra való felkészülés láza. Az események rohamos gyorsasággal peregnek és Lenin csalhatatlan tekintete egyetlen helyzetet, egyetlen új fordulatot, egyetlen lehetőséget sem hagy észrevétlen. Egy villanás a politikai történések kavargásában, amely talán csak egy százaléknyi reménnyel kecsegtet a forradalom békés fejlődésének a lehetőségét illetően, elég ahhoz, hogy Lenin felhívja a bolsevikok figyelmét: kíséreljék meg „ennek a történelemben igen ritka és igen értékes lehetőségnek, ennek a rendkívül ritka lehetőségnek“ a valóraváltását. Lenin kézirata egy napi késéssel került a

mokráciát akar, ám legyen polgári demokrácia, ha fasizmust akar, legyen fasizmus — hirdette ez az „elmélet“. A dolgok természeténél fogva ezek a hangulatok egyrészt csak a dolgozó tömegek bizonyos rétegeihez találtak utat, másrészt pedig nem bizonyultak tartósaknak, mert az események kijózanítólag hatottak és az igazi érdekek felszínre törtek. Ennek elengedhetetlen feltétele volt a munkásosztály marxista-leninista pártjának elvi szilárdsága, eltökéltsége, — hogy következetesen képviseli a nép alapvető érdekeit, — szélesméretű nevelő- és szervezőtevékenysége.

lom a bérmunkások munkáját és bérét saját nyitott könyvének tekinti, amelyben minden burzsoának, mindenkor joga van betekintenie, hogy a munkás életében bármikor valamiféle »fényűzést« vagy valamilyen állítólagos »lustaságot« stb. fedezzen fel.

Nos, és a megfordított ellenőrzés? Mi lenne, ha a demokratikus állam felszólítaná a hivatalnokok, az irodai alkalmazottak, a cselédek szakszervezeteit, hogy vizsgálják felül a kapitalisták bevételeit és kiadásait, hozzák nyilvánosságra az errevonatkozó adatokat, segítsenek a kormánynak a jö— úgymond — nemcsak ezek az államok szocialisták, hanem — a fenti megoldás szerint — az egész jelenlegi világ szocialistává vált.

Bármennyire is igyekszem nemdogmatikus lenni, bármilyen „rugalmasan" is olvasom Lenin fejtegetéseit, a leghalványabb lehetőségét sem látom annak, hogy idézett megállapításából ilyenszerű következtetéseket lehetne levonni. Nem, nem azért, mert Lenin nem láthatta előre a nemzetközi helyzet jelenlegi sajátosságait. Hanem azért, mert Lenin, ha élne, ma sem feledkezszerkesztőséghez és megjelenésekor már egy utőirattal volt terjedelmesebb, amelyben a szerző két nap tapasztalatai alapján elkésettnek nyilvánítja a békés fejlődéssel kapcsolatos taktikát. Ilyen forgatagosak, bonyolultak, szerteágazók az események és ennek megfelelően soksikú, rengeteg kérdést érintő, mélysodrású a lenini gondolkodás. Nehéz ebből az ezerárnyalatú szivárványból kiválasztani egyetlen színfoltot, amelynél rövid eszmefuttatásnyira elidőznénk. Mégis állapodjunk meg egy már többször érintett témánál: hogyan vélekedik Lenin a tömegekről, közkeletű szóval, hogyan viszonyul a tömegekhez? Tizenhét szeptemberéből keltezett írásai rendkívül érdekes adalékokkal szolgálnak ilyen vonatkozásban.

Mint minden elvi kérdésben, Lenin itt is gondosan körülhatárolja a bolsevikok álláspontját és élesen elválasztja azt a kispolgári nézetektől. A kispolgári ideológia szempontjából a tömegek hangulata abszolút mérvadó és a politikai vonalnak ehhez a hangulatához kell igazodnia. A kispolgári politikus a nép akaratában már biztosítva látja a nép óhajának teljesedését; amit a nép akar, azt keresztül is viszi, — véli. Ennél demokratikusabb nézetek látszólag nem is lehetségesek. A valóságban azonban tudománytalanok és a gyakorlat megcáfolja őket.

A tömegeknek nincs igazabb barátjuk a leninistáknál. Éppen ezért a leninisták nem (vagy nem kizárólag) a tömegek hangulatára, hanem a tömegek érdekeire helyezik a hangsúlyt. Egészségtelen hangulatok is hathatnak a tömegekre és ilyenkor a leninisták a tömeghangulattal számolva, de a tömeghangulat ellenében szállnak síkra a tömegek valódi érdekeiért. „Éppen mi és csak mi »vesszük figyelembe« a tömegek hangulatának megváltozását és még valamit, ami sokkal fontosabb és sokkal mélyebben gyökerezik, mint a hangulat és a hangulat változása: a tömegek alapvető érdekeit..." — írja Lenin. A leninisták tisztán látják, hogy a tömegek akarata önmagától nem válhat valóra és az események a tömegek akarata ellenére is alakulhatnak, ha a tömegek nem lépnek fel szervezett erőként. (A tömegek általában nem akarják a háborút. Mégis, azok, akiknek a mészárlás érdekükben állott, keresztül vitték akaratukat.) A marxista párt feladata — a tömegek alapvető érdekeinek a tekintetbevétele alapján — programmá, harci feladattá fogalmazni a tömegek akaratát és megszervezni a tömegeket a forradalmi harcra.

Mindennek igen nagy elvi és gyakorlati politikai jelentősége van. Az egész nemzetközi munkásmozgalom számára tanulságosak ilyen szempontból is a magyarországi ellenforradalomból leszűrhető tapasztalatok. Emlékezetes, hogy az ellenforradalom tudatos erői bizonyos rétegek pszichózisára, hangulatára hivatkozva fogalmazták meg szocializmus-ellenes követeléseiket, prog ramjukat, Legyen, amit a tömeg akar — volt a jelszó akkor, amikor a tömeg idegen hangulatok beáramlása következtében a saját érdekeivel ellentétes valamit akart. Ha a tömeg polgári de-Д z következik-e ebből, hogy a leninisták számára közömbös a tömegek véleménye, hangulata? Ezt állítani egyértelmű lenne a marxizmus, a párt durva megrágalmazásával. Ilyenszerű magatartás teljességgel összeegyeztethetetlen a tömegvonallal, a marxista-leninista pártok alapvető politikai vonalával. A tömegek hangulata és a tömegek érdekel közötti különbségtételt megköveteli a szigorú tudományosság ez a kettő azonban viszonylag ritkán nem esik egybe; a tömegek hangulatát általában érdekei határozzák meg. Lenin, aki a tudós hűvös józanságával, a tisztánlátő marxista politikus illúziómentességével tette meg a fenti elhatározást, példát mutatott abban, hogyan kell meghallgatni a tömegek véleményét, hogyan kell tekintettel lenni érzelmeikre, hangulataikra. mennyire döntő jelentősége van annak, hogyan és mit gondolnak a tömegek. Lenin, aki halálosan gyűlölt minden demagógiát, aki gúnyosan zúzta izzéporrá a népről szóló üres frázisokat, aki forradalmi tevékenysége kezdeteitől harcolt az ösztönösséget különböző árnyalatokban hirdető elméletek ellen, arra tanította a bolsevikokat, hogy éljenek és dolgozzanak a nép sűrűjében, ismerjék gondolat- és érzésvilágát és a politikai feladatok kidolgozásánál számoljanak az egyszerű emberek óhajával, akaratával.

/"Olvassuk csak el a szeptemberben írott művei közül — az Állam és forradalom mellett — a legjelentősebbet: A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene című munkát. Milyen mesterien fonódik egybe a lenini elemzésben a kivételes felkészültségű marxista közgazdász okfejtése a tömegek hangulatának, gondolkodásmódjának messzemenő figyelembevételével. — A fogyasztás szabályozása című fejezetben a közgazdász éles logikájával tárja fel, hogy a kapitalista államban a jegyrendszer nem jelenti a fogyasztás teljes szabályozását, mert nincs egybekapcsolva a gazdagok ellenőrzésével, akik állandóan megkerülnek minden fogyasztási fejadagot, mivel az egyszerű nép által fogyasztott élelmiszereket drága és ritka fényűzési cikkekkel helyettesítik, amelyekre a szabályozás nem vonatkozik. Ugyanakkor az egyszerű nép szemével látja, hogy a gazdagokra, „akik békeidőben jobb helyzetben élnek, kiváltságokat élveznek, jóllakottak és túltápláltak'' nagyobb terheket kell róni a háborús időben: az éhezők szemével látja, hogy a jómódúak „feketén és rendkívül magas áron, különösen »összeköttetéseik« révén (már pedig összeköttetéseik csak a gazdagoknak vannak) minden’ megszereznek jókora mennyiségben"; a sorbanállók szemével látja, hogy a sorbanállástól »mindenki« szenved, de... a gazdagok a cselédet küldik a sorba, sőt e célból külön cselédet fogadnak fel! Ez aztán a »demokratizmus«!“ Lenin, a tudós és politikus meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy feltétlenül szükséges ellenőrzést gyakorolni a tőkések fölött. Lenin, a nép szószólója kifejti ennek a morális, a nép igazságérzetéből fakadó indokolását. Amikor a burzsoázia képviselői adatokat közölnek a munkások munkabéréről, a munka termelékenységéről a dolgozók bevételeiről és kiadásairól, senkinek sem jut eszébe azt látni, hogy merényletet követnek el a munkás magánélete ellen. „A polgári társadavedelem eltitkolása ellen folytatott harcában ?

Micsoda vad üvöltést csapna a burzsoázia a „spicliskedés“ a „besúgás“ miatt!“

És mindezekből a következtetés: „A kérdés megint csak ugyanarra lyukad ki: a burzsoázia uralma nem egyeztethető össze a valóban forradalmi, valódi demokráciával. А XX. században, kapitalista országban nem lehet forradalmi demokrata az, aki nem mer a szocializmus felé haladni."

Itt és ezzel kapcsolatban fejti ki Lenin azt a tételt, hogy a monopolista államkapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése, a szocializmus előcsarnoka, amelyet semmilyen közbülső lépcsőfok nem választ el a szocializmustól.

Nagyon figyelmesen olvastam újra ezeket a sorokat, mert nemrégiben különböző, meglehetősen furcsa beállításokban találkoztam velük egyes újrevizionista eszmefuttatásokban.

A mostani világ — olvastam legutóbb egy francia nyelvű folyóiratban — teljes egészében mélyen belesüppedt a szocializmusba, szocialistává vált( 1). Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a munkásosztály számos országban kezébe vette a hatalmat és tudatosan hozza létre és fejleszti az új termelési viszonyokat, hanem abban is, hogy a modern világ anyagi alapja, a tudományos, technikai és technológiai megvalósítások, a modern termelési eszközök jellege megengedik és megkövetelik a szocialista viszonyok létrehozását. A szocializmus vált a gazdasági élet és következésképpen az egész társadalmi élet egyetlen lehetséges formájává. Mert ugyan mi egyéb az államkapitalizmus, ha nem a kapitalizmus életének a meghosszabbítása a szocializmus előszobájában ?

Ez a gondolatmenet a nagyjában helyes premisszákat helytelen következtetésekkel zárja le. Igaz. hogy a modern termelési eszközök megkövetelik a szocialista termelési viszonyokat. Igaz, hogy a monopolkapitalizmus a szocializmus előszobája. Nem igaz, hogy a mostani világ teljes egészében „szocialistává vált". Érthetetlen, hogyan lehet ilyen könnyedséggel ebből az „előszobából" a belső helyiségekbe lépni, hogyan lehet a kettőt összetéveszteni. A szerző mintha egy valóságos lakás szobáját mérné fel négyzetméterekben. ahol az előszoba és a belső helyiségek között mindössze néhány négyzetméternyi különbségből adódik az eltérés. A tanulmányíró a szocialista és kapitalista államok közötti különbséget csupán abban látja, hogy előbbiekben tudatosan, utóbbiakban ösztönösen, vakon halmozódnak fel a szocialista elemek. (Az, hogy az egyik társadalmi rendszerben tőkés, a másikban szocialista termelési viszonyok léteznek, az egyikben imperialista állam, a másikban szocialista állam, az egyikben a dolgozók hatalma, a másikban a kizsákmányolök hatalma jellemzi a társadalmi berendezkedést — ez nem jelent alapvető és lényegbevágó különbséget a szerző okfejtése szerint). Ezekután már semmi rendkívüli' nincs abban hogy a szerző „elavultnak", „szektárianizmusnak" tartja a szocialista országok szoros együttműködését, hiszen

S z 1 u к a József, a pozsonyi KNB 64 éves dolgozója aktív részvevője volt az 1919-es szlovákiai esemé nyéknek

ne meg egy olyan kérdésről, mint a tömegek helyzete a társadalmi életben: melyik a gazdaságilag és politikailag uralkodó osztály és melyik a kizsákmányolt és elnyomott osztály? Lenin, ha élne, ma sem nevezné a finánctőke birodalmát a szocializmus világának és nem mondaná, hogy az egész világ szocialistává vált,

És ez nem puszta feltevés; Lenin írásai alapján ez bizonyosság.

KALLÓS MIKLÓS (Megjelent az Utunk-ban)

mi

Pétervárra sűrű köd csapódott a forradalom éjjelén, de reggelre már átütött lobogva, átszivárgott s hullámzott a fény.

Kínban nyögött a Téli Palota s szilaj matrózok vertek bele éket gránát csattant a márványfalakon, az utcák sora viharozva vérzett.

Ujjongott s üzent a Szmolnyíj:

— éltetőnk, a forradalom győzött; s az Auróra ágyúi tüzében

Lenin forró, kemény szava dörgött

Orosz föld forrt, tajtékozott, lángolt a meglódult sztyeppe, nagy volt a tett: egy új világ győzelme s győző kezdete.

Lenin szavára hajlott az idő és hajnalpírba szépült a világ, szuronnyal írták fel az orosz égre az októberi napok igazát.

DÉNES GYÖRGY

SZERGEJEK

A FELSZABADULÁS utáni napokban történt Csallóköz egyik falujában. A szovjet katonák első vonalbeli csapatai már valahol Pozsony környékén kergették az ellenséget, amikor a csallóközi falucskában egy nagycsizmás parasztember állított be a katonai parancsnokságra.

— Azt a szőke katonát keresem, aki a Szergej névre hallgat, — mondja az öreg csallóközi paraszt.

— Miért keresi, bácsika? — tudakolják a szovjet tisztek.

— Hát csak azért, kedves fiam, mert meg akarom köszönni Szergejnek, hogy a csata előtt mindig ölbe kapta a kis unokámat, leszaladt vele a pincébe, nehogy valami baja történjen. Meg aztán annyi cukrot, csokoládét, kenyeret, szalonnát hozott, hogy egy pillanatig se éheztünk ... Hát hol is van az a jó ember? Szeretném megköszönni a szívességét.

— Bizony, őt már nem lehet előteremteni — feleli az egyik tiszt — meg aztán sok ám közöttünk a Szergei, annyi mint égen a csillag, annyi ember között aztán igazán nehéz meglelni a maga katonáját, bácsikám.

— Hát ennyi Szergej van maguk között? — képed el a bácsi.

— Kitelik belőlük egy hadsereg — nevet a szovjet tiszt.

— Akkor hát — mondja az öreg határozottan — végigjárom a házakat és valamennyi Szergejnek megköszönöm a szívességét. -Des-Népünk drága kincse

A ZSARNOKI CÁRI HATALOM megdöntésével és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével olyan új, szocialista ország jelent meg az emberiség történetében, amely nemcsak a hazai, hanem a világ egész munkásosztályának, dolgozó parasztságának, az összes elnyomott nemzeteknek álmát teljesítette be a földnek azon a részén. Létrejötte ugyanakkor ösztönzést és bátorítást jelentett és jelent ma is a világ összes rabsorban tartott népeinek nemzeti függetlenségéért, a kizsákmányolástól mentes szocialista társadalom megvalósításáért vívott küzdelmeikben.

az évben, június 16-án a szocialista pártok cseh és szlovák vezető funkcionáriusai jelenlétében kikiáltották a Tanácsköztársaságot Szlovákiában, Prešovon.

Akkori küzdelmünk elbukott, mintahogy elbukott a Magyar Tanácsköztársaság is. 1945-nek kellett jönni, hogy népünk megismerje a szabadság drága ízét és örökre lerázza vállairól a kizsákmányolást, a jogfosztottság és az embertelenség minden terhét.

FELSZABADULÄSUNK TÉNYE és dolgozóink negyven éves szimpátiája pecsételi meg a hatalmas szovjet nép-Az első páncélvonat megérkezése Eperjesre, 1919-ben

Munkásosztályunk kemény harcokban edződött lenini pártja megalakulása első pillanatától példamutatójának és tanítójának tekintette a Szovjetunió Kommunista Pártját és az összes dolgozókat kezdettől fogva az első nagy szocialista ország iránti szeretetre nevelte. Mondhatnók, hogy mindjárt az első napokban a szocialista forradalom nagy visszhangra talált dolgozóink körében. Majd amikor 1919. március 21-én elérkezett a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napja, Szlovákia dolgozó tömegei nem maradtak tétlenül. Ugyanebben

pel való barátságunkat. Hazánk dolgozói szívvel-lélekkel egységesen sorakoznak nagy barátunk és szövetségesünk oldalán, a szocializmus ügye végső győzelmének megingathatatlan hitével. Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja mindenkor fennen hirdette, amit a történelem tényei oly beszédesen bizonyítanak: békés alkotómunkánknak és a szocializmus hazánkban való építésének ugyanúgy főtényezője a Szovjetunióhoz fűződő testvéri batátsxnuiKc és szövetségünk, mint függetlenségünknek és szabadságunknak, — tá