Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-06 / 40. szám
957. október 6. \frafaref Földműves T O H N REED: Tíz nap, amely megrengette a világot „E könyv egy darab sűrített törénelem - az, amit én magam láttam történelemből. Nem tart igényt öbbre, minthogy beszámoljon a no■emberi forradalomról (J. Reed nem i régi orosz naptár, hanem a mi időizámításunk alapján jelöli meg a dáumokat. Szerk), amikor a bolsevi:ok, a munkások és a katonák élén, negragadták és a szovjetek kezébe idták az államhatalmat Oroszországban.“ Ezekkel a sorokkal kezdi John Reed Tíz nap, amely megrengette a vilá,ot“ című könyvét. Ez az amerikai újságíró nem volt teoretikus. Abból tanult, amit látott. 1913 áprilisában mint laptudósító részt vett a pater- 5oni selyemgyári munkások sztrájkjában, letartóztatták. 1913 végén Mexikóban harcolt az ország elnyomói ellen. Mint haditudósító az első világháborúban már a „tőkések háborújáról" ír. A háború alatt mint haditudó 8 sító Oroszországban is járt, ahol többször letartóztatták, és ahol már felismerte „a közelgő forradalom jeleit“. November 6-án ott volt az összoroszországi Szovjetkongresszuson, szemtanúja volt a Téli Palota elfoglalásának. Ez az élesszemű, fáradhatatlan riporter és forradalmár mindent látott és mindent megértett, s ha egyes tévedések mégis becsúszhattak könyvébe, ennek okát abban kell keresnünk, hogy a drámai napokban Reed nem ellenőrizhetett minden adatot, minden közlést személyesen. „A legnagyobb érdeklődéssel és egy pillanatra sem lankadó figyelemmel olvastam John Reed „Tíz nap, amely megrengette a világot.' című könyvét. Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak. Szeretném, ha sokmillió példányban megjelenne és minden nyelvre lefordítanák", írja Lenin 1919 végén. Leninnek ez a kívánsága ma már a valósággal ölelkezik. Naponta nö azon nyelvek száma, amelyek John Reed említett művén keresztül hozzák közelebb az olvasót a proletárforradalom megértéséhez. Az első megjelenés óta a könyv többmillió példányszámban fogyott el, s újabb kiadásában a NOSZF 40. évfordulójára jelent meg magyar nyelven. Lapunk közeljövőben megjelenő számaiban részleteket közlünk John Reed könyvéből, melyet ezúton is az olvasók figyelmébe ajánlunk. A szerzővel kapcsolatban el kell mondanunk még azt is, hogy Amerikában az 1919-ben megalakult Kommunista Munkás Párt egyik vezetője volt. Fiatalon, 33 éves korában, 1920 október 17-én halt meg (tífuszban) Moszkvában. Életére, munkásságára és említett müvére a könyvbevezető utolsó sorai jellemzők: „A küzdelemben érzelmileg nem maradtam semleges. De e nagy napok történetének elbeszélése során igyekeztem az eseményeket a lelkiismeretes riporter szemével nézni, s csak az igazat írni." — d A külföld libamái iránt Szlovákia évtizedes hagyománnyal rendelkezik a libamáj kivitelében. Az utóbbi években a külföld részéről egyre nagyobb kereslet mutatkozik ezen ízletes táplálék iránt. Szárnyas tenyésztőinknek a kivitel felélénkülése már azért is újabb jövedelmet jelent, mert szárnyasaikat átadhatják a ciferi, dunaszerdahelyi, nyitrai és a lévai baromfifeldolgozó üzemeknek. (Hydinárske závody.) Ezen üzemeket azzal bízták meg, hogy egyes községekben a szárnyasokat felvásárolják. Vonatkozik ez mindenekelőtt Dél-Szlovákiára, ahol az átvevők a földműveseket a megszabott minőségi osztályzat szerint készpénzben egyenlítik ki. A helyi nemzeti bizottságok nagy szolgálatot tehetnek a falu polgárainak azzal, ha a felvásárlás lehetőségeiről a baromfi feldolgozó üzemeket tájékoztatják és ebbe a kezdeményezésbe ők maguk is bekapcsolódnak. Jó alkalom a baromfitenyésztők számára. A ciferi, dunaszerdahelyi, nyitrai és a lévai baromfifeldolgozó üzemek a libamájért a következő árat fizetik: 1 kg I. o. Kčs 68.-1 1 kg II. o. Kčs 58.-i 1 kg III. o. Kčs T CO Érdeklődjetek a helyi nemzeti bizottságnál. A libamájat a baromfifeldolgozó üzemek felvásárlói veszik át. Szerencsés utat A Szerencsés utat című — V. Rozov színmüvéből készült — szovjet film úttörő módon bírálja a társadalomnak azon fogyatékosságait, amelyek a „jó összeköttetések“ kihasználásából erednek. A „jó összeköttetéseket" egy közismert moszkvai tudós felesége szövögeti fiai számára. A film szemléltetően bemutatja, hogy az „elvakult“ anyai szeretet mennyire károsan befolyásolja a gyermek jövőjét. Az anya, aki férje kitartó munkája révén „jömód“-ba került, egész életét annak szentelte, hogy két fiát kényeztesse, s „úri“ jövőt biztosítson neki. Ez az egészségtelen családi légkör teljesen elferdíti Arkadij és Alekszej jellemét. Arkadij a színészi pálya kezdetén áll, tehát természetes, hogy még nem övezhetik fejét babérok. Az anya sikerhajhászása végül is a kétségbeesésbe sodorja a fiút, aki később hátat akar fordítani a művészetnek. Az anya másik fia, Alekszej ugyanakkor a könnyelmű élet felszínén járó „úrfi“, akinek nincs életcélja, s jóllehet készül az egyetemi felvételi vizsgákra, azonban ezt csak anyja érdekében teszi, aki mindenáron tovább akarja taníttatni, Alekszej tehát a „legjobb“ úton van ahhoz, hogy a társadalom tengődő, élősködő alakjává váljon. Erről az útról azonban unokabátyja példamutatása téríti le, aki messzi Szibériából jön Moszkvába, hogy a főiskolára beiratkozzon. Andrej hánytatott élete magaviseleté és néhány elejtett szava azonban felébreszti Alekszej lelkiismeretét, aki végül megtagadja az örökös diákságot, г— ta Ismerjük meg szép hazánkat Csák Máté vára AZ UTAST, AKI A FESTŐI Vág völgyében robogó gyorsvonat ablakából kitekint, már Kosztolnál látványosság lepi meg: a láthatárt szegélyező zöld hegyek előtt négyszögletes, kalapostornyú vér jellegzetes profilja feszül az égnpk. Csák Máté büszke vára ez, — Trencsén. Az ő neve annyira összeforrt Trencsénnel, hogy a szlovákság Csák Mátét ma is „Matúš trenčianský“-nak — Trencséni Máténak nevezi. hetykén odavetette Omárnak, hogy csak akkor lesz az övé Fatime, hogy ha a trencséni sziklából vizet fakaszt. (Tudvalevőleg dőreségnek számított ennek megvalósítása.) Ráment a munkára az arany, a tevék, a végén már Omár egyedül vájta a sziklát, majdnem belepusztult a munkába, s végre 60 méternél felbukkant a víz. Mikor Zápolya kényte-1 len volt szavát állni és Fatimét kiad-* A „Trenchen“ elnevezést a bécsi fes tett krónika jegyezte fel először — 1090-ben. Azonban Trencsénnek előbbi élete is nagyon gazdag volt. A magyar oligarcha család а XII. század folyamán kapcsolódott be először Trencsén életébe. hogy aztán vele örökre egybefonódjék. Csák István már 1275-ben trencséni főispán. Bátyának, Péternek fia ' Máté, karrierjét, mint udvari fővadász és pozsonyi főispán kezdte, s mikor a király palatínussá nevezte ki, hatalmát arra használta fel, hogy nemcsak Trencsént és Nyitrát, de Gömör és Heves egyrészét is hatalmába kerítette, és csaknem fél Szlovákia felett uralkodott. Amikor a király meg akarta nyirbálni hatalmát, már késő volt. Róbert Károly később taktikusan közeledett hozzá. Kinevezte királyi kincstárnoknak. Később azonban Csák Máté fitytyet hányt a királyra is, majd az egyházi átokra is. A várat, hogy méltó székhelye legyen, átépítette. Bár Trencsén történelmi főszerepét Csák Máté korában élte — a későbbiekben is gazdag események színhelye. NAGY LAJOS EMLÉKÉT őrzi a várhegy oldalában épült plébánia-templom. Zsigmon — Mária halála után — a „Szép Borbálát“ vette feleségül, tőlük kapta Trencsén 1412-ben azokat a városjogokat, amelyeket addig Budapest és Székesfehérvár élvezett. A várat újból építették. A Borbála-palota romjai ma is megvannak. 1477 után Trencsén zászlója István birtokába került. A népi monda ehhez az időszakhoz fűzi a „Szerelem kútjának“ keleti szépségű mondáját. Eszerint Zápolya egyszer, amikor Belgrádban járt, feleségének, Hedvignek, egy szép török rabszolgalányt hozott ajándékba, akit ott vett a vásáron. A lány, Fatime, azonban előkelő szülök lánya volt, akit elraboltak. Jegyese, Omár, gazdag török kereskedő teveháton aranyakat hozott, hogy Fatimét Zápolyától kiváltsa. A gőgös Zápolya azonban hallani sem akart erről, s ni, Omár keserűen mondta: „Vized van. Zápolya, de szived nincs.“ Ezt a témát dolgozta fel Egri Viktor új színdarabjában, az Örök lángban. (A színdarabot a Faluszínház mutatja be. Szerk.) A várat Zápolya is átépítette, 1790- ben azonban hatalmas tűzvész ütött ki benne, mely elpusztította s' azóta lakatlan rom, melyet ezerszámra keresnek fel évente a látogatók. EGY DARAB MÚLT elevenedett meg itt e sorokban* Az ember azonban, ha a mai Trencsénben van, láthatja annak újszerű, újszínü képét, ahol múlt és jelen méltó keretet ad a szemlélőnek,! s a múltak tornyából pompás kilátás vetíti az egyre terebélyesedő jövőt, amelyet a szocializmus valósított meg Csák Máté várának vén falai alatt. Mártonvölgyi László. v. A gépesítés első fecskéi Kisgömörben. A szövetkezet 3 fűkaszáiógépet és 2 gőzőlőt kapott. Természetes, ilyen nagy eseménykor a gyermekek sem hiányozhatnak. SZŐKE JÓZSEF: Félhomályban 8 ^^l=== !=====! A lefüggönyözött szobában félhomály terpeszkedett. A gyéren beszűrődő fény alig világította meg a berendezést, a szürke homály egyhangúságot kölcsönzött a bútoroknak, süppedő szőnyegeknek, apró porcellán figuráknak és az álmosan csillogó kristályoknak. Minden összefolyt, mindennek elmosódott az éle, a szöglete ebben a lakásban. A szoba úrnője kényelmesen elnyúlva egy barna fotelben ült. Arcvortásai álmosak, nehezen kivehetőek. Mozdulatai lassúak, kényelmesek, ha a vasakkal, csipeszekkel teletűzdelt hajához nyúl. .Ilyenkor egy pillanatra megvillan karjának tömb szerű hájtömege, fehérre halványult bőre. Haját alig érintik táncoló újjai, fejét meglepő kecsességgel megrázza, aztán ismét mozdulatlanná merevedik, elnyúlik a kényelmes fotelben. — így van ... — így bizony — nyögi b szemben levő fotelból egy negyven körüli kopaszodó férfi. Öltözete gondos, nadrágja élesre vasalt. Arcára valami kiélt fáradságot csalnak a szája körüli ráncok, a homlok egyhangú, dúrva redöl. Nem a gond, hanem a puhaság ráncai ezek és furcsa kifejezéstelen alakot adnak az egész tojásdad arcnak. Mintha mögötte semmi sem lenne, mintha az egész hájtömeg egy öklömnyi fatuskóra lenne húzva. Reng, lötyög az egész arc minden mozdulatánál és nyúlik, duzzad minden szónál. Ügy látszik, mintha a férfi csak nagy erőfeszítéssel tudná nyakán tartani a fejét, mintha az minden pillanatban le akarna gurulni süppedős, rövid nyakáról. — Szóval nagysád már egy éve lakik ebben a szobácskábán — Igen. Ide szorítottak ,.. sóhajtott az asszony és lábát nagynehezen keresztbe vetette. A férfi szeme fennakadt az elövillanó térden, de arca nem mozdult, csak húsos újjai kezdtek táncolni a fotel karfáján. — Bizony nehéz ... — Különösen egyedül... — Sajnos ... — A férjem csak ritkán jár haza. Nem törődik velem ... Igaz nem is hiányzik. Megvagyok nélküle is. Dolgozom, hogy ki ne dobjanak ezek itt, — s fejével kifelé intett. — A konyhát vezetem az üzemnél. Sokszor mosogatnom is kell... Sajnos, másképp nem megy. — Hát igen ... Ilyen most az élet, — hagyta rá a férfi és fejével áhítatosan bólogatott. — De apropó! — élénkült fel hirtelen az asszony. — Maga még mindig igazgató? — Igen — mosolygott kényszeredetten a férfi és érezte, hogy a beszélgetés kényelmetlen fordulatot vett. Szinte megérezte az asszony szándékát. — Az vagyok hál' istennek. — Nincs valami jó állásuk? Maguknál még lehet keresni, ha már az ember kénytelen dolgozni. — Talán most is lesz valami... — Az nagyszerű! — lelkesedett fel hirtelen az asszony. Es mondja, hogy megy maguknál a felvétel? Szoktak még kérdezni? — Néha. — És hogy csinálja? — Egyszerűen. Azt veszem fel, akit ismerek. — Ez nagyszerű! Es nincs belőle baja ? — Néha. De azt is rám bízzák, hogy vizsgáljam ki. Tudja nálunk a kereskedelemben a szakértelem a fontos és nem a politika. — No meg a szépség — toldotta meg az asszony kuncogva és hagyta, hogy lábán szétcsússzon a pongyola. — Az is ... — Tudtam én — nevetett az aszszony. — De engem roppant érdekel hogyan folyik le egy ilyen kivizsgálás. — Egyszerűen. Amint tudja, egyrészről van a dogma, a marxizmus, másrészről az élet. Na már most a kettőt figyelembe véve objektiven kell dönteni. — Roppant érdekes! Es sikerül? — Mindenesetre érteni kell hozzá. Tudja van nekem egy barátom, azelőtt ispán volt. Néhány szép üzletet közösen bonyolítottunk le a háború alatt. Amikor a háború után megfordult, én szerencsésebb voltam, mert városon éltem. Ö vidéken rekedt és szorongatni kezdték. Lefutottam érte autón és felhoztam. Most ott van nálunk, mindent kiszagol az alkalmazottam közt előre, én meg krkk. .. kicsavarom a nyakát, mielőtt valamit tehetne. — Ez nagyszerű! ..: Magával öröm lehet dolgozni. Tudja, hiszen emlékszik rá. Amikor átvettem apám üzemét, nekem is nagyszerűen állt. „Főnöknő asszony!" Es mondhatom értettem hozzá. Azóta sajnos ... sóhajtott az asszony ismét és cigarettát keresett. A férfi meglepő fürgeséggel felpattant és tompán fénylő tárcáját nyújtotta oda. — Segítenünk kell egymáson — szippantott mélyet cigarettájából az asszony. — Bizony — bólogatott a férfi. — Elpusztulunk ... Hiszen azelőtt... Ah! Hagyjuk! Hogy van a felesége? — Köszönöm. Most már jobban. A múlt héten szült. — Ah, az nem érdekes... Szülni! Olyan közönséges dolog. Látja nekem nincsenek ilyen ambícióim. Persze a felesége ... jelentőségteljesen elhallgatott és kutató szemét a férfire függesztette. — Tökéletesen igaza van. De mit csináljak, ha olyan érzelgős? — Tudja, én nagyon öntudatos vagyok. Mert vannak szűzies örömök, szublimált érzékiségek! Csak keresni, kutatni kell! — Arca tűzbe jött, szemei csillogtak, mozdulatai megélénkültek. Az új, az izgalmas, a kéjes, dúrva öröm. Ez az igazi! Ez ami kell... A szűzi, a régi — fuldokolta izgalomtól hörögve. — Elmúlt... —. rebbent el a férfi ajkáról, de menten meg is bánta. Az asszony kimerültén hátrahanyattott. Mintha a kijózanító szó agyoncsapta volna. A varázs megtört, a pillanatnyi tűzhevület elpárolgott. — Nem szabadna a múltra gondolni... Es egy pillanatra se szabadna a jövőbe tekinteni — suttogta halovány arccal az asszony. És ez jól állt neki. Magát adta, saját lelke szakadt fel. A kielégítetlen ködös vágyak, a sohase ízlelt képzelet sajdult meg, foszlott szét és úgy lógott a szoba levegőjében, mint ott feledt kormos függöny a romház ablakán. — Meghalunk és velünk egy faj pusztul el — nyögte a férfi és meredt szeme úgy bámult a semmibe mint a döglött halé. — Fölöslegesen éltünk... — Mert csak élni akartunk .. * — Élni és semmi mást. — Elátkoztak ... A hangok belevesztek a semmibe. A = i==ai —«===» = szobára nyomasztó csend telepedett. A kába csendben csak az apró porcellán figurák vigyorogtak hivalkodó, buta képpel. A homály is meg sűrűsödött, belekomorodott a sötétbe. A tárgyak körvonalai elmosódtak, belevesztek a semmibe. Már csak a férfi arca lebegett fehéren, mintha tintában úszna. Ki tudja meddig maradtak így némán, csendesen. Odakünn locsogott az őszi eső. Szél tépte, rázta az ablakot. Az óra lassan hetet ütött. Az asszony összerezzent, megborzongott. — Besötétedett... — Este lett — riadt fel a férfi is és hagyta, hogy az asszony meggyújtsa a lámpát. A szobát hangulatos sárga fény öntötte el. A férfi kijózanodott. Hiszen nem azért jött, hogy együtt szomorkodjon, sírjon az asszonnyal. „Vigaszt" keresett ... Üj izgalmat, hogy zsibbadt vére felfrissüljön és szunnyadó érzékeit felrázza. És most, ahogy éhes tekintete rátapadt a kerevetre telepedő asszony szét folyó idomaira, mindent veszve érzett. Bután elrontotta a hangulatot. Sóhajtott és hirtelen felállt. — Ne menjen — függesztette rá kérő tekintetét az asszony. — Jöjjön közelebb. Már elfáradtam ülni... A férfi tétován megállt, arca kitágult, mint a gumilabda, szemei kimeredtek, mint a prédára leső vadé. Szólni akart, de csak nyelt láthatatlan torkával és bizonytalan léptekkel az aszszony felé indult. — Olyan jó magával — nyújtotta kezét az asszony és maga mellé húzta. — Imádom... — hebegte a férfi szederjes ajakkal és vértelen arca az asszonyra hajolt.., A szobára ismét sötétség telepedett. Az élet és az éj sötétje, a halottak és haldoklók világa ...
