Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-03 / 5. szám

6 \fza(/-ad Földműves 1957. február VITA: Baráti viszonyt a szülő és tanító között Karcsit nem lehet megbuktatni К ' arc si kipirult arccal, szalmás sapkában, fülig sáros csizmá­ban ment haza. Táskáját, szokás sze­rint a „priccsre" dobta, maga pedig a vizespadhoz ment, s egy jó bögre hideg vízzel oltotta szomját. Szem­mel látható volt, hogy a fiú kime­rült, fáradt, inkább a láz, mint a szom­júság kényszerítette a vízivásra. Nem is volt csoda, hiszen iskola helyett egész délelőtt cimborájánál, Józsinál játszottak. Így telt el a délelőtt már nem először. Tavaly is alig tanult, majdnem semmit, mégsem „merte" élbuktatni a tanító. „Majd adott vol­na neki az apu, csak próbálta volna", — hencegett barátai előtt nem egy­szer. Apja, Zsiga bácsi, valóban „tekin­télyes" ember bolt, tagja a HNB-nek, és a szövetkezetben is fontos megbí­zatása volt, szóval olyan, akinek „messze elér a keze". Ebben bízott Karcsi, amikor a tavalyi nemtanulás után már ki-kimaradt az iskolából. Este a délelőtti játszás után még for­málisan se vette elő a könyvet, ko­rán lefeküdt. Apjának ez feltűnt, megkérdezte: — Nincs talán leckéd? — De van, — nyögte ki a gyerek. — Nos? ... — Fáj a fejem, mert megpofozott a tanító, a fene a kezét, — hazudott hidegvérrel a gyerek. — Megvert? — kérdi nem kis düh­vet. — Téged?... — Ühüm. — No majd megkérdem tőle, kinek a gyerekét veri! ? )e nem kérdezte meg. Elkönyvelte magának. — Eggyel több van a rováson, — gondolta. Pár nap múlva a meleg tavaszi nap megint kicsalta a padok közül Karcsit.< Nem ment az iskolába, hanem kiment a gyepre, a mórgödrök közé, csukázni. A keskeny csatorna, télvíz idején kiárad, s a „Má­tyás-csukák" ilyenkor sekélyvizet ke­resve kivetődnek a vízzel borított me­zőre, s ha tavasszal leszáll a víz, a vályoggödörben bennszorul néhány hal. Idement ki a két jómadár ezen a na­pon, iskola helyett. Árkot-gödröt ug­rálva, gázolva a vizet, eltelt félnap, s azt vették észre, hogy az Oj-telepre mennek haza a gyerekek. Azok is meg­pillantották a két „halászt", s nyom­ban hozzájuk futottak. — Megálljotok, lesz kapsz, dolgoza­tot írtunk, ti meg itt csavarogtok, — mondja az egyik kis kölyök. — Csak próbálj elárulni, de még olyat nem kaptál. De Addig veszekedtek, míg vereke­­■L*- dés lett a vége. Nem ütötték egymást, inkább csak fogták és rug­dalták. A két „halász" a három újte­lepi ellen. Karcsi jól belemarkolt Imre orrába, de csakhamar belátta, hogy eél­­szerübb a hajába csimpaszkodni. Imre se maradt adós, az meg Karcsi fülét markolta meg, s csavarni kezdte. Egy­szer csak Karcsi füle berepedt. A ki­csordult vér láttán a „tábor" pillana­tok alatt feloszlott, csak a két „gázoló madár" maradt a téren megtépázva, bőgve. így ballagtak aztán haza. Karcsin anyja vette észre a sebet. — Mi lelt? — kérdi gyanúsan. — A tanító behasította a fülemet! — Apja, gyere be! — Mi baj? — Nézd-e! Megint megverte. Ha te el nem intézed azt a tanítót, majd én elintézem. Verje meg a maga kölykét, ne az enyémet. — Lovászéknál az ilyen pedagógia elleni harag a plafonig csa­pott. A legkülönfélébb módszereket találták ki, hogy a tanítót megbosszúl­­ják. — Kivágatom. Ki én, a dögöt — dünnyögte az apa. — Ki! Ügy, hQgy még napszámosnak sem veszik fel töb­bet. Az „En" gyermekemet ne üsse­­verje. Karcsinak mintha a hátát kenegették volna, úgy hatott rá ez a beszéd. Ezen aludt el, mint valami lágy altatódalon. No, de reggel lett. Hiába remélte, hogy most már nem kell iskolába men­ni, a parancs elcsattant: — Öltözz, el­mész az iskolába. Majd én később utá­nad megyek. — A kölyök halálraijedt. Az új-telepiek megmondják a tanító­nak, hogy hol látták őket, ebből baj lesz. — Nem tudok elmenni. Fáj a fülem. Alig hallok vele. A tantestület a folyosón termett, ■éi A nők halálra ijedten, hallgat­ták a fenyegetőzést, a gézengúz kár­­örvendök visszahúzódva várták, hogy mikor „tördeli" el a felbőszült apa Földes kezeit, s arra gondoltak belső mosollyal: nesze Földes! Velem ilyen nem fordul elő. Míg az irodába rontott Zsiga bá‘, addig az egyik tanítónő, aki örök jóindulatával sok bosszúságot okozott már a ki-kirohanó igazgatónak, az osztályba futott, hogy Földesnek bemondja: Meneküljön! De nem így Földes. Nyílt, egyenes ember volt, nem is érzett bűntudatot, ereje is megvolt, így hát kilépett a folyosóra inkább kíváncsian, mint félve. Az apa ekkor jött ki az irodából. — Mi baj van, Zsiga bácsi? — kérdi szelíd, csendes hangon. — Még kérdi? A múltkor megpofoz­ta a gyermekemet, tegnap berepesztet­­te a ftílit, és még maga kérdi. De adok én magának azt a jött-ment ... — és zúdultak a szebbnél szebb szavak. T'öldes úgy tett, mintha nem jól 1 hallaná. — Tegnap? Hiszen nem is volt isko­lában a gyerek. Zsigát ez mellbe találta. Meghökkent, s alig dadogta: — Az nem igaz. Hazulról elküldtem. Bementek az osztályba. Az osztály bizonytította, hogy Földes soha sekit meg nem vert és a gyerek tegnap nem is volt iskolában. Az új-telepiek pedig elmondták az esetet. Zsiga bácsi bo­­csánatkéröen, szégyenkezve távozott, s csak a kapuban vett ismét komor te­kintetet, s öklét rázva ment haza, hogy otthon agyoncsapja a gyereket, mert hazudott, és az anyját, mert az ne­velte. Tfz elég volt. Az apa mint egy seb­­" zett hímoroszlán tartott az iskola felé. Végigfenyegette az utcát, mindenki kiállt a csodájára. Ahogy a volt kastély ajtaját bevágta maga után Zsiga bácsi, elkiáltotta ma­gát a folyosón: — Hol van a Földes? Megrázom, mint Krisztus a vargát, az anyja szent... Majd megkérdem, kinek a gyerekét üti? Az igazgató, hallva a lármát, beug­rott a szertárba, s magára zárta az ajtót. Akármi is van, egye a fene. Más­kor sem védte a tantestületet, hát most álljon szembe Lovásszal. Még az „állá­sába" kerülhet. T'ddig a történet. S mi a tanul­­*-J säg? Világos. Hibás volt a ta­nító, mert nem volt kapcsolata a szü­lőkkel, nem látogatta meg otthonuk­ban legalább a rosszultanuló gyerme­keket; s nem tudta érdekessé tenni a tanítást a tantestület, hogy a tanu­lók szívesen látogatták volna az iskolát. De hibásak voltak a szülök is, mert vakon hittek az egyetlen gyermeknek, nem néztek utána, s kisebb hírveréssel is megtörténhetett volna az eset. Ilyen­kor nem agyonveréssel. hanem józan ésszel többre' - menték 'volna. £s az ilyen esetek gyakran előfor­dulnak, s mindaddig megismétlődnek, míg a szülök és nevelők között a vi­szony a legszorosabb nem lesz. VÉGH GUSZTÁV, Bogya JÁN KOLLÁR évvel ezelőtt, 1852 ja­nuár 24-én halt meg Ján Kollár, a cseh és szlovák nemzet nagy ébresztője. Kollár művelt parasztcsaládból szár­mazott, a turócmegyei Mosócon szü­letett, 1793-ban. A fiatal Kollár apja akarata ellenére ment tanulni. Tanul­mányait Körmöcbányán, Besztercebá­nyán és Pozsonyban végezte. Az isko­lán kívül szorgalmas önképzéssel mű­velte magát; német költők verseit és a francia enciklopédisták műveit ol­vasta. Kollár életében fordulópontot jelent németországi tartózkodása; 1817-ben elment tanulni a németek nagyhírű jénai egyetemére. Jénában megszilár­dult hazaszeretete, nemzeti öntudata, és itt született meg Kollár fejében a szláv közösség gondolata. Ebben az időben a hatalomra kerülő német bur­zsoázia éles harcot folytatott a feuda­lizmus ellen. Jéna volt az erősen na­cionalista német ifjúság szellemi köz­pontja. Ez az ifjúság az apró feudális államokra széttagolt Németország egyesítését követelte. Ez a mozgalom saját nemzete és ha­zája iránt fokozott szeretetre és ra­gaszkodásra indította. Arra is rájött, hogy a német sovinizmus óriási ve­szedelmet jelent a szláv nemzetek számára. Jénával és környékével is­merkedve szomorúan látta, hogy itt valamikor szlávok éltek, akiket elné­­metesítettek. „Minden város, falu, fo­lyó és erdő, melynek szláv neve volt, sírnak vagy emlékkőnek látszott előt­tem ebben a hatalmas temetőben" — írja emlékirataiban. A szláv népek jelene is új tettekre késztette Kollárt. Az orosz nemzeten kívül egyetlen szláv nép sem volt sza­bad, független. Kollár úgy vélte, hogy a leigázott szláv népek közül egyik sem tud önerejéből felszabadulni. Ezért tartotta szükségesnek, hogy az összes szlávok egyesüljenek és a nagy orosz nemzetre támaszkodva vívják ki szabadságukat. Így született meg a szláv közösség eszméje, amely Kollár­nak valamennyi művét áthatja. Kollár Jénában magas műveltségre tett szert. Mély hatást gyakorolt rá a német demokratikus irodalom, főként Herder és Goethe művei. Kora legn: gyobb német költőjével, Goethévi kölcsönösen ismerték egymást. KoII életére és művére még egy döntő b nyező hatott: beleszeretett egy ném lányba, Schmidt Friderikába, akit cs; később 16 év múlva vehetett feleségi Jénában Kollár másfél évet töltöl mialatt gazdag tapasztalatokat sze zett, szerelmes lett, erős nemzeti - szláv öntudat ébredt fel benne. 1819-től 1849-ig Kollár a pesti szl( vák evangélikus egyház papja vo' Pesten írta halhatatlan művének. Dicsőség leányának legnagyobb részt és itt állította össze szlovák népda gyűjteményeit is. Kollár hosszú évek tartó idegen környezetben való műki dése azt eredményezte, hogy elvesz tette a kapcsolatot a reális szlovák; élettel. A valóságtól egyre inkább e távolodott, romantikus, tudományi lan, elméleti értekezéseket írt. Budt pesten nem kerülhetett kapcsolatba szlovák nemzet legfontosabb részéve a szlovák parasztsággal sem. Pestről fokozódó burzsoá nacionalizmus mia nem tudta helyesen megítélni a polit kai helyzetet. A szlovák nép elmagy; rosításától félve a bécsi udvarhoz e hű kiszolgálóihoz, a konzervatív ma gyár főnemesekhez pártolt. Így Kollé a politikai életben fokozatosan a haia dást ellenző konzervatív oldalra kerül Ez a tény legélesebben megnyilvánul a szlovák irodalmi nyelvvel szembe elfoglalt álláspontjában. Kollár lett a önálló szlovák irodalmi nyelv legna gyobb ellensége; gyűjteményt adott 1 a szlovák irodalmi nyelv ellen „Hango az irodalmi nyelv egységének szüksé gességéről a csehek, morvák és a szlo vákok számára” címen, melyben dur ván támadja Stúrt és követőit. A 1848-as szabadságharc idejében is ki tartott a bécsi udvar mellett, amiért kormány 1849-ben kinevezte a bé egyetemen a szláv régiségek profé« . szorává. Kollár Bécsben halt mec hamvait 1904-ben ünnepélyes kerete között Prágába vitték. Az itt közölt részlet Kollár főművé nek, a Dicsőség leányának elöhangjá bői való, mely sokban emlékeztet nagy magyar költő, Vörösmarty Mi hály, ,,Zalán futása” című eposzának előszavára. Cs. S 105 Előhang a Dicsőség leányához Omlik a könny a szememből, mert így látom e földet, egykor a bölcsöd volt, sírod e föld ma, te nép. Állj meg, láb! Ez a táj szent, bárhová vesd is a lépted. Nézz föl a fellegekig, nézz oda, Tátra fia. Vagy fordítsd fejedet törzséhez e nagyszerű tölgynek, mely sok századon át állta a vész viharát. Dúl az idő, de az ember rosszabb nála: hazámban markol vasbotot és, Szlávia, rád emeli HÍRMONDÓ • A besztercebányai kerületben 131 együttes és 531 személy jelentkezett népművészeti versenyre. A már sze­repelt 22 együttes között van az apát­falusi Poľana és a Losonci Állami Gaz­daság tánccsoportja, ének- és zenekara. • Vlado Bahna állami díjas szlovák filmrendező befejezte „Az utolsó bo­szorkány” című legújabb szlovák film belső felvételeit. A külső felvételeket májusban a pozsonyi Főtéren fejezik be. • A Szlovák Képzőművészek Szövet­ségének martini fiókcsoportja az év első felében Zsolnán kiállítja Miloš Bazovský festőművész alkotásait. • A bodrogszentesi CSEMADOK- csoport aktív kultúrmunkát fejt ki. A fiatalok tánc- és színjátszócsoportok­ban, sakkörökben működnek. Az olva­sókör vitaesteket rendez közismert könyvekről. Januárban az Aranyember megvitatását vették tervbe. • Antonín Zápotocký köztársasági elnök a kormány javaslatára Josef Stanislav zeneszerzőt a haladó népmű­vészet fejlesztésében szerzett érdemei elismeréséül a Munkaérdemrenddel tüntette ki. • Egy new-yorki műteremben tűz ütött ki és világhírű festmények, mint Tintoretto: János születése, és Brueg­hel: Falusi jelenet-e a tűz martalékává vált. • A Karlove Vary-i idei Nemzetközi Filmfesztivál július 6—21 napjaiban rendezik. A meghívókat már elküldték a külföldi vendégeknek. • A CSEMADOK losonci járási veze­tősége a Járási Közművelődési Otthon­nal karöltve a magyar színjátszás ren­dezői részére tanfolyamot indít. A tan­folyam főleg a falusi CSEMADOK- szervezetek színjátszó munkáját kíván­ja elősegítem. • A körmöcbányai pénzverdében új emlékérmet készítenek Jan Amos Ko­­menský születésének 365. évforduló­jára. F AV ÁGÓ К KÖZÖTT Villan a fejsze apám kezében, mint haragos fény a tigris szemében. Könyvespolc Reccsen a fatörzs, a forgács repül, * * s a balta éle mind mélyebbre ül. Apám, s tíz társa ha néha megáll: hallgat az erdő, úgy mint a halál. Csak napfény ugrál olykor a havon; s a cigarettafüst ténfereg vakon. SÁNDOR KÁROLY Megvalósuló tervek PETR BEZRUČ: SZILÉZIAI DALOK. SZSZK, 111 oldal. Ára kötve 14,55 Kés. Szilézia, népének nagy költője, a közel 90 éves Petr Bezruč. Költészeté vei radikálisan elfordult a polgárságtól és minden reményét a kizsákmányolt osztályokba vetette, a kellő pillanat ban jelent meg, hogy erejük tudatára ébressze és harcba szólítsa őket. Az emberöltőkön át elnyomott, felgyülem­lett és a tűzhányók kitörésére emlé­keztető robbanó elemi erőt örökítette meg szűkszavú, tömör verseiben. Egyik versében annak az aggodalom­nak adott kifejezést, hogy forradalmi felhívásait a polgáremberek „szép vers­ként” fogják olvasni. Félt attól, hogy költeményei az irodalmi szalonok ked­velt témájává válnak. Aggodalmai alap­talanok voltak — a „Sziléziai dalok” eljutottak a néphez és betöltötték hi­vatásukat. Csodálattal és megilletődött szívvel olvassuk ma is ezt a kötetet. KORMOS ISTVÁN: MESE MACKÓK­RÓL. SZSZK, 80 oldal. Ára kötve 14,20 Kés. Mi is kedvesebb a kicsinyek előtt, mint a fiatal állatkák. Az egyik leg­népszerűbb kis állatról, a kis medve­­bocsról szól Kormos István szép új verses mesekönyve. Számos színes ked­ves kép tarkítja az oldalakat. Aki látta Kormos „Tréfás mackók” című első könyvét, bizonyára szívesen veszi meg ezt az újabb kötetet is. -kn Csehszlovák irodalmi Az autóbusz Felsőszeli határában robogott. Barátommal az ablakon ke­resztül nézegettük a hóval befedett tájat. Pár perc múlva már a faluban voltunk, és ahogy az autóbusz megállt, különös látvány kötötte le figyelmün­ket. Egy hatalmas, a falusi házak közül kiemelkedő emeletes épület magaso­dik az út mentén. Igaz, hogy még be­fejezetlen, de máris jó benyomást gya­korol a szemlélődőre. Barátommal ta­­láloatni kezdtük, hogy ha felépül, vajon milyen célt szolgál majd. Végül az egyik odavaló bajuszos bácsi adta meg a fel­világosítást: „Iskola lesz abból". És ahogy tovább fűzzük a beszélgetés fonalát, csakhamar megtudjuk, hogy ez az épülő új iskola az új tanévben már meg is nyitja kapuit a tudásra áhítozó fiatalság előtt. S amilyen elis­meréssel nyilatkozott a bácsi a meg­valósuló tervekről, társammal együtt mi is örömmel nyugtázhatjuk álla­munknak ezt a gondoskodását, mely faluról falura kísér bennünket. VARGA FERENC, Bratislava kiállítás Moszkvában Moszkvában a külföldi irodalom Ál­lami Könyvtárában január 25-én meg­nyitották a cseh és szlovák írók köny­veinek kiállítását. A kiállításon mint­egy 200 érdekes művet mutatnak be, amelyeket a könyvtár tavaly kapott Csehszlovákiából. Ezek között vannak Čapek, Némcová, Drda, Pujmanová művei, valamint a jelenlegi cseh és szlovák költők költeményeinek '’■vüjte­­ményei. Háborúnál gonoszabb, villámnál, tűz rohamánál: önnön vére felé fröcsköli sanda dühét. Tűnt korok, itt vagytok, mint éjszaka árnya, köröttem; itt a dicsőség és itt van a szégyen, a bűn. Visztula síkjától, hűtlen-habú Elba vizéig s hol Duna árja cseveg s balti habok, locsogok, férfiasán szólt mindenhol szép hangja a szlávnak, jött az irigység, s most néma, áléit ez a nyelv. És ki a rabló? Szólj: ki gyalázott meg nyomorultul egy nemzetben eképp tégedet, emberiség? Teuton-föld, te irigy szomszéd, te pirulj, a te vétked tette, hogy így csügged Szlávia büszke feje. Nem volt ellenség, aki hű vért oly sokat ontott, mint a dühös német Szlávia szent mezején. Csak méltók tudnak teneked hódolni, szabadság! Mert szolgált ki tipor, szolga bizony maga is. Kösse kezét, vagy akár a nyelvét rabszolga-bilincsbe, jogtalan ő, mert nem tiszteli más jogait. DEVECSERI GÁBOR fordítása. Schubert születésének 160. évfordulója Ez év január 31-én volt a zenetör­ténet kimagasló alakjának, Franz Schubertnak, a modern dalforma meg­teremtőjének 160. születési évfordu­lója. Az Ínségekkel küzdő fiatal mű­vész nagyságára emlékezve életművét a romantikus század nagy apostolának, Liszt Ferencnek a szavaival jellemez­hetjük, melyekből „csengés, finomság, kellem és álmodozás, szenvedély és megbékéltség, könnyek és lángoló ér­zések törnek elő... s zuhognak alá lelke magaslatáról”. Schubert művészete főleg az osztrák Mire várnak Tornaijától mintegy 8 kilométerre, Gömörhorka mellett fekszik Lekenye. A falu nem olyan túlságos nagy, habár idetartozik még 20—25 házával Tiba is, mely nem önálló település. Lekenye kulturális életét illetően megállapíthatjuk, hogy a falu rendel­kezik ugyan kultúrházzal, azonban 1955 óta mind kevesebb a fellépések száma. Abban az évben műsorukon sze­repelt „A bor” és a „Dulszki asszony erkölcse” című színmüvek, azóta azon­népzenében gyökerezik. Megzenésíti Goethe verseit, mert ez a nagy költő varázsában tartotta őt. Dalainak nagy előnye az egyszerűség: hisz költőjét a nép küldte, a daloló és muzsikáló osztrák parasztság. A népies látásmód, a formák és a dallamok népdalra em­lékeztető tömörsége, — paraszti örök­ség. Dalai annyira közkedveltté váltak, hogy azokat a nép is ajkára veszi. Schubert teljes nagyságát csak ha­lála után fedezték fel. (Havasi) Lekenyén? ban semmi sem történt. Csupán néha látogatnak el a faluba a szomszédos falvak színjátszói, de úgy látszik, hogy a lekenyeiek nem akarnak tőlük példát venni. Joggal kérdezhetjük tehát: mire vár­nak a lekenyeiek annak ellenére, hogy ebben a kis faluban a CSEMADOK-nak 35 tagja van, s az eredményes munká­hoz minden előfeltétellel rendelkeznek? NÉMETH JÁNOS, Tornaija

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom