Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-20 / 3. szám
1957. január 20. siralmad Földműves Szakmelléklet 3 A tyúkok téU tyondazá&a Télen, amikor a tyúkok túlnyomórészt ólban tartózkodnak, igen fontos a helyes és rendszeres szellőztetés, amely nagyban befolyásolja az állatok termelékenységét. A tyúkok élősúlyuk szerint hatszorta több levegőt igényelnek, mint például a szarvasmarha. Sok tenyésztő nem törődik a tyúkólak szellőztetésével, amelyet azzal az Indokolással zár be, nehogy a tyúkok a téli hidegben megfázzanak és emiatt megbetegedjenek. Megfeledkeznek, hogy a tisztátlan és nehéz levegő sokkal több betegségnek az okozója, mint a hideg, de tiszta környezet. Ahol az ólakban több állat tartózkodik és hiányos a szellőztetés, rendszerint kisebb a tojáshozam. A szellőztető berendezést a tyúkólak tetőzetében és a falakban szokták elhelyezni, vagy pedig kéményrendszerrel oldják meg. Az utóbbi megoldás előnye, hogy a levegő felülről érkezik a tyúkólba, a felső rétegben átmelegszik és fokozatosan kerül lejjebb, miközben a szellőztető felé szorítja a romlott levegőt. Ezzel a megoldással a tyúkól hőmérséklete egyenletes marad. Ha reggel a tyúkólban rossz a levegő és különböző szagok érezhetők, az a nem megfelelő szeilőztetés bizonyítéka. Ilyenkor gyakori szellőztetésről gondoskodjunk. Vigyázzunk azonban, nehogy a tyúkólban huzat legyen, amely nagyon ártalmas az állatokra. Ahol helyesen szellőztetnek és jó a szellőzőberendezés, ott huzat nem fordul elő. Minden tyúkólat át kell tehát alaposan vizsgálni, nincs-e valahol rés vagy nagyobb lyuk, különösen a padozat környékét ellenőrizzük, hiszen a tyúkok itt is tartózkodnak. A réseket tömjük be. A gondos szellőztetés megfelelő módon szabályozza a levegő nedvességtartalmát, ami azért fontos, mert a nyirkosság veszélyezteti a baromfi egészségét. Most érkezett el az az idő, amikor a törzstenyészeteket össze kell állítani. A törzstenyészeteken belül a tyúkok bizonyos idő után szokják meg új környezetüket, tehát fokozottabb megtermékenyülést csak akkor várhatunk, ha az állatok már beilleszkedtek új környezetükbe. A keltetés idejére, amely februárban kezdődik, jól készüljünk fel. A középtenyészeteknek inkább a korai keltetést (február és márciusban) ajánljuk. Kizárólag korai keltetésűeknél remélhetjük, hogy a tojástermelés nyáron vagy ősszel megindul. A könnyebb testű tenyészfajták (leghorn és fogolyszínű olasz tyúk) keltetésének időpontja március, április, de legkésőbb május eleje. Nagyon fontos, hogy a korai keltetés előnyeit földművesszövetkezeteink és állami gazdaságaink használják ki, nehogy kénytelenek legyenek nyáron gondoskodni tenyésztésre szánt naposcsibékről. A későn kikelt csibék ebben az évben már nem fejlődhetnek tojóstyúkokká. Ez az oka a téli tojástermelés alacsony hozamának is. A csibék megrendelésekor úgy számítsunk, hogy minden tíz csibéből 4—5 tyúkot nevelünk, míg a többiek kakasok és kiselejtezett csirkék lehetnek. A tenyészfajta kiválasztásánál a termelés iránya döntő. Ha tojás termelésre ' helyezünk súlyt, könnyűsúlyú nagyhozamú korai fajtákat választunk. A tyúkállomány egészségével télen fokozottabban törődjünk, mivel a rosszabb körülmények kedvezőtlenül befolyásolják a hozamot és ilyenkor az állatok sokkal kényelmesebbek. Különösen a keltetésre szánt tojástermelő tenyészetek gondoskodjanak fokozottan a baromfiról, mivel nemsokára kezdődik a keltetési idény. A tojás minősége az állatok takarmányozásának és gondozásának színvonalától függ. A vitaminokban és ásványi anyagokban bővelkedő táplálék ne hiányozzék a baromfi étrendjéből. Ilyen táplálék például a csíráztatott zab, törekszéna, törekhere, különösen pedig a tejtermékek, amelyek 'kedvezően befolyásolják a megtermékenyülő- és tenyészképességet is. Néha a rosszabb megtermékenyülésnek és tenyészképességnek a kakas gyengesége az oka, vagy pedig az, hogy az egyik kakas nem engedi a másikat a tyúkok közelébe. Két kakas rendszerint mindig verekszik egymással. De ha három vagy ennél több van az állományban, barátságosan megférnek együtt. Ha két verekedő kakas van a tenyészetben, azt ajánljuk, hogy váltsuk a kakasokat, mégpedig olyképpen, hogy az egyiket tartsuk távol a tyúkoktól. Ezzel megelőzzük a verekedést és a tyúkok nyugtalanitását. A fajtenyészetek és a keltetési tojásokat termelő tenyészetek, amelyek több állatfajtát tartanak, gondosan kerítsék körül a baromfitelepeket, nehogy az állatok elkószáljanak és emiatt nemkívánatos kereszteződések történjenek. Végezetül annyit, hogy a tyúkólakat minden esetben alaposan vizsgáljuk át, ami különösen időváltozáskor fontos, mert ilyenkor fokozottabb mértékben fenyeget az állatok különböző megbetegedésének és meghűlésének veszélye. Szűcs Ferenc, agronómus, Királyhelméc. Olcsóbb a növendékbikák, mint az üszők hizlalása Még mindig általános az a rossz szokás, hogy az állattenyésztők már elválasztás előtt igyekszenek megszabadulni a bikaborjakíól. A tenyésztők, sőt a szövetkezetek Is minden Űrügyet felhasználnak, hogy a bikaborjakat mielőbb vágóhidra küldhessék. Így azután nem marad más hátra, minthogy üszőket állítanak hízóba, amelyeket önkényesen tenyészmunkára alkalmatlannak minősítenek. Pedig a növendékbikák hizlalása sokka! előnyösebb, mint amikor üszőket állítunk be. Ezt bizonyltja a kriesení szövetkezet példája. Ebben a községben lámpással sem találunk olyan egyéni gazdálkodót, aki növendékbikát hizlalna. De a szövetkezetben már más a helyzet, mert ’ a szövetkezeti dolgozók felismerték 8 fiatal bikák hizlalásának sok-sok előnyét. Tavaly a szövetkezetben 24 borjú született, amelyek közül csupán hat került vágóhídra. A többi fiatal állatot tenyészmunkára hagyták, a növendékbikákat pedig hízóba állították. A szövetkezet a vásárolt fiatal bikákkal együtt ez idő szerint 19 növendékbikát hizlal. A hizlalási munka alapelve: minél több húst kell minél kisebb költséggel előállítani! Az elválasztott állatok egyedenként 1,5 kg abrakot és jóllakásig szénát kapnak. Fél esztendővel később az abrakadag 0,5 kg-onként fokozatosan emelkedik, amíg csak el nem éri a 3— 4 kg-ot. Az állatokat havonta mázsálják. Jelenleg a fiatal hízómarha darabonkénti és naponkénti átlaggyarapodása 1,1 kg-ot tesz ki. A szövetkezet számvetése a következő: Egy kg húsért a megkötött szerződés alapján 10—11 koronát fizetnek. Ugyanennek a húsmennyiségnek az előállítására felhasznált takarmányszükséglet így fest: 2 kg abrak, 7 kg széna és takarmányszalma, továbbá 3 kg alomszalma, aminek az értéke együtt 6,90 koronára tehető. Ha a borjakat gondozó dolgozók jutalmát is figyelembe vesszük, a szövetkezet 1 kg húst körülbelül 8 koronáért állít elő. További előny, hogy a szerződéses hizlalást vállaló szövetkezet viszonteladott takarmányokat szerezhet be. Tavaly a szövetkézét 149 mázsa marhahúst küldött piacra, ami mindenekelőtt a 420 kg-os átlagsúlyra hizlalt 15 bikának köszönhető. A növendékbikák hizlalásának jóvoltából a szövetkezet az elmúlt évben a mezőgazdasági talajterület hektáraként 112 kg marhahúst állított elő, holott a község egyéni gazdálkodói mindössze a 65 kg-os átlagot érték el. Jól tudják a szövetkezeti tagok, hogy a növendékmarha hizlalása sokkal gyorsabb, mint ha üszőket hizlalnának, hiszen a bikákat majdnem három hónappal hamarabb küldhetik vágóhídra. A növendékbikák hizlalása a növénytermelésen is segít, amennyiben az istállóból sok értékes trágya kerülhet ki a mezőkre. Tapasztalatok igazolják, hogy a növendékbikák hizlalása nemcsak előnyösebb, nemcsak több húst juttat a dolgozók asztalára, hanem jövedelmezőbb is. Gondosan etessük a juhokat A juhokat csak olyan esetben etessük az akolban, amikor' a szabadban való etetés hóviharok, erős fagyok, esők miatt lehetetlen. Mégpedig azért, mert a juhok a szabad levegőn jobban érzik magukat és szívesebben eszik a takarmányt, mert az akolban a takarmány amonniákkal és egyéb szagokkal itatódik át. Legalkalmasabb a juhokat kizárólagosan a takarmányozásra kijelölt helyen etetni. Ennek az etetési módnak az az előnye, hogy a takarmány az etetőhely mellett könnyen előkészíthető és az etetéshez is kevesebb munkaerőre van szükség. A szabadban való etetéskor is ajánlatosabb jászolból etetni, mivel így a takarmányadag egyenletesebben elosztható, ugyanakkor az eleséget a juhok nem tapossák a földre, s a tisztább takarmányt jobban elfogyasztják. Ha kétféle takarmányt, pl. szénát és szalmát etetünk, ezt nem ajánlatos összekeverni, mégpedig azért, mertha a szénát szalmával keverjük, akkor abból a juhok rendszerint csak a szénát válogatják ki. Ha pedig a szalmát magában kapják, akkor abból is alaposan kiválogatják a táplálóbb leveleket, finomabb szalmarészeket, kalászokat, stb. így tehát a szalmát is jobban kihasználhatjuk. A magvakat és sót is vályúkba, jászlakba adjuk a juhoknak. Ezt természetesen előbb jól ki kell tisztítani, különösen akkor, ha előtte silózott takarmányt, gyökérféléket, vagy keveréket etettünk. A jobb takarmányokat ajánlatos reggel és délben etetni, éjszakára pedig a durvábbat, kevésbé táplálót. A juhoknak, főleg a vemhes anyáknak nem szabad romlott, penészes, vagy fagyos takarmányt adni. Érdemes betartani a fentemlített szabályokat már azért is, mert ha a tél folyamán kellőképpen járunk el juhállományunk körül, akkor az az összes gazdasági állatok közül a legnagyobb hasznot biztosítja számunkra. , Illés Bertalan, Bacska. A sertések rühössége A sertések külső parazitás betegségei közül legjelentősebb a rühösség. Rühösség alatt a rendkívül apró, csak mikroszkópon át látható rühatkák által okozott bőrgyulladást értjük. Az atkák a bőrben, a bőr felső rétege alatt élnek és szaporodnak. A rühösség a sertések között meglehetősen elterjedt betegség, de jelentősebb bajt csak a legyengült, megtört ellenállóképességű, fiatal állatokban okoz, különösen, ha azok zsúfoltan, piszkos, nedves istállóban vannak elhelyezve. Kezdetben a füleken, a háton vagy a test oldalán lehet' elváltozást megfigyelni, ami fokozatosan az egész testre kiterjedhet. A rühösségben szenvedő állatok fejlődésükben visszamaradnak, leromlanak, részben a bőrgyulladás következtében, részben az állandó viszketesjség izgatásara, továbbá a megromlott bőrpárolgás (bőrlélekzés) káros hatására. A mangalica sertésben általában súlyosabb következménnyel jár ä rühösség, mint a hússertésben. A tünetek sem teljesen egyformák. A rühösség kezdetekor az állatok bőre mind a mangalicán, mind a hússertésen megvastagszik, megráncosodik és erősen viszket. A fehér hússertések bőre kezdetben kipirosodik, majd apró pikkelyek keletkeznek rajta, korpásodás észlelhető, később a beteg bőr megrepedezik, pörkös lesz, a szór pedig kihull róla. A mangalicák bőrén rendszerint nedvezés is észlelhető, amitől a szőr összetapad, majd kihull. A beteg bőrön vastag, barnásfekete. sokszor páncélszerü felrakodás keletkezik. Ezek az elváltozások az egész testre kiterjedhetnek, ami a ráncosbőrű, szőrtelen, leromlott - rühös-sertések ismert külsejét okozza. A rühös állatokat az egészségesektő el kell távolítani, mert a rühatkák az állatok ’ érintkezésekor jutnak át egyik állatról a másikra. Elkülönítés után fertőtleníteni kell a sertések tartózkodási helyét és a beteg állatokkal érintkezésbe jutott berendezési tárgyakat, használati eszközöket. A beteg állatok bőrén a vastag felrakodásokat ajánlatos puhító kenőcscsel, vagy tiszta, nem avas, sótalan zsírral felpuhítani. A következő napon, meleg szobában, vagy nyáron a szabadban, a beteg bőrt langyos szappanos vízzel alaposan meg kell mosni, szárazra törölni és a most már könynyen levá > vastag pörköket eltávolítani, hogy biztosabb hatása legyen a rühellenes szernek, mellyel azután kezeljük az állatot (Kreolin, Tetocid, stb.). A kezelés mellett feltétlenül gondoskodni kell a beteg állatok ió táplálásáról és az istálló igen alapos fertőtlenítéséről is. Hozzászólás a szliácsi vitához Tekintettel arra, hogy a Szabad Földműves méhészeti cikkeit nemcsak mi, vitázók olvastuk, hanem az egész magyar méhészközönség, ezért szükséges, hogy ami az újságban napvilágot lát mindenkor megfeleljen a sikeres méhészkedés követelményeinek. Nem szabad, hogy az az álláspont terjedjen el a méhészek között, hogy améheket egyáltalán nem szűkítik le télre. Igen, a méheket szűkíteni kell még akkor is, ha történetesen nem 11 kg élelme van a családnak, hanem 20 kiló. Ha a méhek nem fedik az összes kereteket, s a nagy kaptárban egy közepes család van, egyenesen káros, ha nem szűkítjük. Az ilyen kaptárban a takaratlanul hagyott mézeskeretek megpenészednek, másrészt ha a nagy kaptárban a közepes család nincs kisebb térre szűkítve, csak nagy mézfogyasztás árán képes kellő meleget fenntartani. Ha pedig egy családnak csak 11 kg méze van, 9 kereten szétszórva, amiből egy léputcára nem 'jut több 1,22 kg méznél, semmi esetre sem elég arra, hogy vele a méhek kiteleljenek. A méhész nem várhatja nyugodtan az első tavaszi átvizsgálást, amikor már lehetne segíteni a méheken. Az 5 cm széles mézkoszorú (amiről Racskó méhésztárs ír) semmi esetre sem elegendő télen a fészek belsejében, hanem igenis szükséges legalább 10 cm-es mézkoszorú. Hogy Racskó méhésztárs olyan szép eredményeket tud felmutatni, annak nem az az oka, hogy Ő úgy méhészkedik, amint írja, mert Szliácson ő maga is beismerte, hogy nemcsak 11 kg, hanem esetleg 20 kg méze Is lehet egy-egy családnak. Ez a „lehet” azt bizonyltja, hogy Racskó méhésztárs ősszel nem vizsgálja át tüzetesen a méheket. Ezt csak Olyan helyen lehet esetleg A telelő A méhek kitartó munkával meleget fejlesztenek, hogy életüket fenn tudják tartani. Azelőtt sokan azt hitték,, hogy a méhek mozdulatlanul alusszák át a telet. A darazsak igen, de a méhek nefn. Ha méheinket gondosan beteleltük, nem kell félni a dermesztő téltől. Ösztönüktől hajtva alkalmazkodnak a külső légköri változásokhoz, ha nem háborgatják őket. Testük melege a méhcsomó közepében 36 C fokot is eléri, de nem okoz bajt a néhány fokos lehűlés sem. A 12 fokos testi hőmérséklet azonban már veszélyt jelent. Ilyenkor a méhek elvesztik repülőképességüket, 9 foknál megdermednek és elpusztulnak, ha külső meleg nem érkezik. A dermedt méh nem tud meleget fejleszteni, ezért van szükség külső beavatkozásra, melegítésre. A tél kezdetén1 a méhek csomóba húzódnak, amelynek közepén tartózkodik. az anya: A méhek az üres sejtek középső falain érintkeznek egymással. A csomó melegítőtestet képez, amelynek minden méh fontos része. Ha a sejtből több ivadék kikel, a sejtfalra bábing rakódik, amely szigetel, akadályozza. a hő terjedését. Ezért nem szabad a méheket öreg, megkeményedett lépeken betelelni. Igaz, hogy a szűz lép sem jó, mert nagyon hideg. Legjobb a zsemlyeszínű lép, amelyből már egy-két nemzedék kikelt. A méhcsomót borító méhek szorosan összehúzódnak, hogy minden kis hézagot betöltsenek. Valóságos kérget alkotnak, amelyen keresztül a meleg nem illan el. Tudományos megállapítás szerint a könnyelműen megengedni, ahol főhordás után még kiadós hordás van, amit mind meghagynak a méheknek és akkor még minden családnak 4—4 kg cukrot adnak akár kell, akár nem, mint ahogy Racskó méhésztárs is cselekszik Viszont ahol csak egyszeri főhordásra lehet számítani, csak úgy tudunk eredményesen méhészkeüni, ha betartjuk a következő munkamenetet: Augusztus 10. körül kezdjük a családok serkentését, ami három hétig tart, azután rendezzük a fészket. 1. A fészekből minden keretet kiszedünk, amit a méhek nem lepnek sűrűn, még akkor is, ha azok mézesek. 2. A szüzlépeket és azokat, amelyekben még csak kevés fiasítás volt, szintén ki kell szedni a fészekből. 3. Megállapítjuk mennyi méze van a családnak, úgyhogy minden négyzetdeciméter fedett mézre 30 dkg-ot számítunk. Például 22 négyzetdeciméter fedett méz 6,60 kg-ot nyom. Ezen mennyiséget aztán kiegyenlítjük 1:1 arányú cukorszörppel, hogy a családnak 10—12 kg méze legyen. Ezt az élelmet nagy adagokban 3—4 nap alatt kell feletetni. Ezzel elérjük, hogy az élelem oda kerül, ahol arra a méheknek legnagyobb szükségük van, vagyis a fészek közepébe. 4. Ezután a fészket válaszdeszkával elrekesztjük, az üres teret pedig melegtartó anyaggal kitömjük. Persze az etetése csak a szűkítés után kell elvégezni. Szliácson már egyszer az összes EFSZ-méhészek előtt a helyes irányba tereltük a dolgot és ha most nem szólnánk a vitához, megint oda kerülnénk, ahol elkezdtük. Kovács Lajos, EFSZ-méhész és méhésztanitó, Panyidaróc. méhek külső fagytól függetlenül a kéregnek 15 C fok meleggel kell bírnia. A méhcsomó közepén a meleg 18 foktői 30- ig terjed, de erősebb fagyokban eléri a 36 fokot is. A méheknek a nagyobb meleg fejlesztéséhez több élelemre van szükségük. A takaróméhek mozdulatlannak látszanak, de ők is cserélik egymást, bár nem pontos időszakban. Az egyik tovább, a másik viszont kevesebb ideig van a kéregben, mégis minden kis hézagot állandóan betöltenek. Ha cinke, harkály, egér vagy egyéb téli méhellenség háborgatja a családot, a telelőfürt megmozdul. Itt-ott hézagok keletkeznek benne és ezáltal sok meleg elillan. A meleg pótlása nagyobb fogyasztás árán történik, ami sokszor vérhast okoz. Azok a méhek pedig, amelyek a támadók ellen akarják a családot megvédeni, a téli fürtön kívül megdermednek. Ezeket a szerencsétlen méheket cipelik el a cinkék a közeli fákra és ott megeszik. A kárt tehát nemcsak azok a méhek jelentik, amelyeket a madarak és egerek elpusztítanak, hanem az egész fürt megsínyli a zaklatást. A melegfejlésztésré alkalmas a méz vagy cukor szénhidrátja. A felvett élelem a méh középső belének falain keresztül a vérbe megy át és az a test legfinomabb részeibe vezeti. Itt a dolgozó izomzat által a szénhidrát a levegő oxigénjével egyesül, s ezáltal fejlődik meleg a testben. A méhek a jó hajtóanyag segítségével télen is munkát végeznek. Nagy erőfeszítések árán küzdik le az idő viszontagságait és tartják fenn magukat. Knopp Lőrinc, Bratislava. A méz és jelentősége Tápdús, egészséges édesítőszer, táplálék és gyógyszer. Magas tápértékén kívül egészségügyi jelentősége is van. Fő alkotórészei: cukor (80 % körül) és víz (20 % körül). Kisebb mennyiségben egyéb anyagokat is tartalmaz. Közülük legfontosabbak az ásványi anyagok A közfogyasztásra forgalombahozott méz csak 20 százalék vizet tartalgiazhat. A frissen pergetett méz híg, folyékony. Hideg időben sűrűbb, mint melegben. Magas cukortartalma miatt nem romlik meg, évtizedekig eláll. Idővel azonban legtöbb mézünk megkeményedik, megikrásodik. Folyékony alakban csak akácmézünk marad meg. Az ikrásodást a méz egyszerű cukortartalmának megoszlása és nem a hideg, vagy a meleg okozza. Az ikrás méz nagyobb térfogatú, ezért az üveg és agyag tárolóedényt megrepesztheti. Az ikrás mézet felmelegítéssel újra folyékonnyá tehetjük. Melegíteni csak vízfürdőben és 45 fokig szabad. A magasabbra hevített méz, tápértékéből veszít és csak mint „másodrendű” mézet szabad forgalomba hozni.
