Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-05 / 18. szám
6 \fzaUat/ Földműves 1957. május 5, Vita Az ifjúság nevelésének kérdése minden idők legfontosabb problémái közé tartozott. De ha valamikor fontos volt, ma csak megkétszereződött a jelentősége. Éppen ezért nagyon örültem, amikor a Szabad Földműves hasábjain — az április 14-ki számban — a vitaindító cikket olvastam. Bizonyára ez a most induló vita nagymértékben hozzájárul majd ahhoz, hogy e kérdés megoldását jelentősen előrevigyük. |Az ifjúság nevelésének kérdésével az illetékes szervek már hosszabb idő óta foglalkoznak, s habár javulás észlel-heto is, a helyzet még nem kielégítő. ' Legjobban észrevesszük ezt akkor, ha az EFSZ-ek összetételét vizsgáljuk. Járásunknak nem egy olyan szövetkezete van, ahol bizony alig, vagy pedig nagyon kevés számmal találunk fiatalokat. Honnan ered ez? A cikk szerint az ifjúság számára nincs megteremtve falun a kultúra és szórakozási lehetőség, ezért hagyják el a falut. Ebben van némi igazság. De ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a kérdést, meg kell állapítanunk egy másik tényt is: falvainkon épp az ifjúságnak kellene a kulturális «ténykedés terén elöljámi Természetes, erre meg is kell teremteni az alapot. Ezen a téren az első és legnagyobb hibát nemcsak az egyes tömegszervezetek, de a helyi nemzeti bizottság is elköveti, amikor az ifjúság problémáival nem foglalkozik behatóan. Vagy ha foglalkoznak, akkor csak abban a formában, hogy az’ egyes akciókban hogyan lehetne az ifjúságot bekapcsolni, milyen feladatot szabjanak nekik. Természetes ez is fontos, de nem minden. Nem egy helyen pedig az ifjúsággal való törődést a helyiségen keresztül mérik. „Kaptatok helyiséget, most már dolgozzatok” — gondolják magukban. Igaz az, hogy ez az első szükséges lépés, melyet azonban követni kell a szervezeti élet és a kulturális szükségletek kielégítése , biztosításának. Meg kell tanítani az ifjakat szervezeti életet élni és arra, hogy munkában és bárhol öntudatos ifjúhoz méltóan viselkedjenek. De hogy gondoljanak erre például Szencen, ahol a fiataloknak még csak helyiséget sem iparkodnak biztosítani. Vagy a sárfői eset például arról tanúskodik, hogy az illetékes szervek csak akkor tudják, hogy ifjúsági szervezet van a községben, amikor valamilyen akció megrendezésére kerül sor. Utána aztán elfeledkeznek arról, hogy az ifjak is tettek valamit, vagy hogy velük törődni is kellene. További hiányosságnak tartom, hogy a CSISZ--szervezeteknél, főleg a vezetőségbe nincsenek bevonva idősebb elvtársak, akiknek az ifjúság előtt tekintélyük van. Így aztán sok esetben a hasonló korú elnök, nem mindig tud fegyelmet tartani a fiatalok között. Ezt a kérdést csak úgy lehet megoldani, ha a helyi pártszervezetek felelőssé tesznek egy-egy személyt a CSISZ munkájáért, még akkor is, ha az már nem CSISZ-tag. Sok helyen találkozhatunk ilyen megoldással, s ahol nem formálisnak tekintik ezt, ott a CSISZ jól működik. A másik kérdés, amely nem egy esetben elidegeníti a fiatalokat az EFSZ-tői az, hogy a munkabeosztás ingadozó, mellyel együttjár az állandó kereset ingadozása is. Más szóval ez annyit jelent, hogy sok szövetke-MOTTO: „Emeljétek jel szívünket —, azé, aki jölemeli." (József Attila) zetben a rossz munkaszervezés miatt olyan helyekre osszák be a fiatalokat, ahol jóllehet könnyebb a munkavégzés, de a munkaegység alig szaporodik. Sok esetben olyan munkákat bíznak fiatal, életerős ifjakra, amelyet idősebb ember is el tudna végezni. S azokon a helyeken, ahol ezt a kérdést megoldották, egyre inkább javulás tapasztalható. Hiba volna, ha a felsorolásból kihagynánk a CSISZ járási vezetőségét. Keveset törődnek a CSISZ alapszervezeteivel, keveset látogatják őket, és főleg — a munkában — kevés segítséget adnak. Nagy jelentőségű ezen a téren pártunk Központi Bizottságénak azon határozata, hogy a járási pártbizottság mellett egy külön bi-zottság foglalkozzék az ifjúság nevelésének ügyével. Ez a határozat még rövid életű, de máris mutatkoznak az eredményei. Az ifjúság nevelésének kérdése mindannyiunk ügye. Éppen ezért a felmerülő kérdések megoldása is csak akkor lesz eredményes, ha a szükséges segítséggel nem fukarkodunk. Csandal István, Szene. Széljegyzet egy kezdeményezéshez A számok fényénél CSONTOS VILMOS: Őcefr fratxu&t Pipáját féfjogára jogva, Bámul a fagyos télre, S kezét, mivel a magot szórta, Bújtatja nadrágja zsebébe. Csak áll, s ténfereg tehetetlen, Mint akit itt felejtett a múlt, Már nem érzi: az ágy vetetten, S az út mögötte hogy fakul. Homályos minden körülötte, Tűhossza már csak a világ, Jegyét a vénség ráütötte, Szava, ha szól, megannyi vád Az élettel, hogy miért is fogja Reszkető kezét annyira? Az ilyen vénnek jobb is volna Már a sírban porladnia ... Elmotoszkál a pipaszárral, S apró füstöket ereget, Este a kályha ajtajával Zsörtöl, mert kevés meleget Ereszt, pedig majd felborítja, Ügy hozzábúj, s ölelgeti... Lányának, — mikor enni hívja, Csak hümmög; nem ízlik neki. Unokája csendesen nézi, Kis bajuszát pödörgetve. Ilyenkor jó lenne élni, De nem így megöregedve! S a töpörödött, aszott arcot Szemével megsímogatja, S nagyapját, — ezt a vén parasztot, A szívével betakarja. NAGYMAMA Hosszas, több mint egyéves hallgatás után a dunaszerdahelyi CSEMADOK jelentős fegyverténnyel gyarapította korábbi sikereit. Kár is volna számot említeni, hogy Csíky Gergely Nagymamá-jának hányadik előadásánál tartanak, mert a bemutató óta szinte napirenden a vendégszereplés. Fültanúja voltam a minap, amikor a színdarab Mártája felfokozott hanghordozással adta munkatársa tudtára, hogy: már megint fellépés. De az utolsó szavai szinte ellágyultak. Hisz ő maga is tudta, hogy jóllehet nehéz, de mégis szép küldetésre vállalkozott a CSEMADOK-nak ez a lelkes színjátszócsoportja, amikor — a színdarabon keresztül is — fényt, világosságot visz a falvakba. Múltjukat hónapokkal lehet mérni. Hisz mindössze ennyi az az idő, mely Steiner Vilmos és Riedel Sándor rendezése alatt összekovácsolta és új tagokkal gyarapította a színjátszók sorait. S a színdarab láttán éppen ez a rövid idő lep meg bennünket. Ojra hallom Steiner bácsi szavait, amikor bevezetőjében a műkedvelőmunka göröngyös útjáról beszél, az együttesről szólva megtoldja szavait azzal, hogy: — Ahol hiányzik a színészi rutin, ott a szív és a lelkesedés segít át. Valóban, szívből és lelkesedésből, — node ha már ők szerények is, tegyük hozzá, hogy egy „kicsike" hozzáértésből is — nincs hiány. A Csiky Gergely példája nyomán adódó hármasparancsból. realizmus, bátor kezdeményezés, eleven kapcsolat a nagyközönséggel — jelentős részt gyümölcsöztettek a dunaszerdahelyiek. Tulajdonképpen mindenki szerelmes ebben a darabban, még a nagymama is, kivéve Koszta tiszteletes urat meg Galambosnét. Jóllehet mint minden vígjátékban, csak a harmadik felvonásban hangzanak el a boldogító igenek, melyet a néző már az első felvonás végén tud, a darab mégis mindvégig rendkívül hatásos, szórakoztató. A vígjáték meséje egyszerű, nem rejt semmi meglepetést. Azonban a jellemek kidolgozása — megfelelő színészre találva — elfeledteti az egyébként érzelmes és naivnak mondható tartalmat. A darab rendezése sok gondosságot mutat. Kitűnőek a kosztümök, de a szereplők játéka is sok színtől, ötlettől gazdag. Meglepő néhol a szereplők alakítása. A nagymama szerepében László Mária, és Márta szerepében Cs. Sándor Erzsébet megérdemelt sikerrel keltik .életre szerepüket. Megható, igaz könnyek patakzanak mindkettőjük szeméből, amikor a kanyargós, de egymást kielégítő „életjelek” végül is egymás számára megtaláltatják: nagymamát és unokát. Jó eredménnyel szerepelt Orosz István, Örkényi báró, a méregzsák katonatiszt szerepében. Mind a felcsattanó perpatvarban, mind a több évtizedes haragszomrád késői fellángolásba torkoló jelenetében törésmentesen játszott. Mellette Koszta tiszteletes szerepében Strédl Ferenc ugyancsak jól helyt állt. Srenker Béla Tódorka tanár ura sok kedves percet jelentett a közönségnek. Alakításában a félszegségnek, ügyeíogyottságnak gazdag színskáláját vonultatta fel és Seraphine kisasszonnyal (Szigeti Istvánná) sok derűt varázsolt az arcokra. Tudásuk legjavát igyekezett adni a többi szereplő is. Érsek Rezső, Tászli Dezső, Madarász Ilonka, Kuti Zsuzsa, Budiás Viktor, valamint a nevelőintézet növendékei: Patassi Jolán, Fodor Ilona, Benkovszky Mária, Novacsek. Katalin, Madarász Klára és Baán Teréz ugyancsak dicséretet érdemel. összegezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy helyesen döntött a CSEMADOK vezetősége, amikor a Nagymamá-t tűzte műsorára. A felújítással új színfolttal gazdagodott jó művekben nem éppen gazdag drámairodalmunk. A forró, nyíltszíni tapsok is munkájuk eredményességét dicsérték. FŐNÖD ZOLTÁN Nyílik az orgona Ügy estefelé, mikor beállt az alkony s a hűvös szél tagadja a tavaszt, valami mámorba ringató illatfelhő száll végig a poros utcákon. Nyílik az orgona! ... Az orgona a május és a szerelem virága. Ügy elkábít, úgy elszédít, mintha maga volna a virágos múlt, az illatos emlék. Az orgona a múlt virága, hiszen azért a szerelemé is. Mert a szerelem is a múlté. Oh, én már kezdem hinni, hogy a szerelmet az emlékezés teremtette meg. A szerelem a mült ragyogása, de szerelem nem létezik, csak a poéták találták ki. Mi az a szerelem? Egy erős érzés, melyet a múlt fénye ragyog be, s melyet maga a múlt teremtett. Valaha láttunk egy édes leányarcot. Akkor még nem tudtuk, hogy az az arc festéktől piros. Valaha találtunk egy szívet, mely a mi bolond poéta lelkünket megérteni látszott. Akkor még nem tudtuk, hogy ez csak tettetés. Valaha verset írtunk egy szép lányhoz. Akkor még csak elhitettük magunkkal a szerelmet!... Aztán teltek az évek. A ňyomorult emberek hitvány pimaszsága megüt áltatta velünk a jelent. Megkoptunk. Megundorodtunk a jelentől, az élettől, — magunktól. És mivel gyávák vagyunk öngyilkosok lenni, más enyhülést keresünk. Belekapaszkodunk a múltba, s érezzük a szerelmet. Elhitetjük magunkkal, hogy az az édes arc az ártatlanság glóriájától ragyogott. Hogy az a dobogó szív megértette a mi lelkünket. Hogy azok a versek, amelyeket akkor írtunk az igaz szerelem himnuszai voltak. Így leszünk szerelmesek, ez a szerelem! Édes, mámoritó orgonavirág, légy ezerszer áldott. Elhitetted velem, hogy valaha még én is szerelmes voltam. (Ady Endre: Összes prózai müvei I. 1.) Helyreigazítás Lapunk múlt heti számában a 7. oldalon „Főpincérek, óh!” címmel bíráltuk az egyik dunaszerdahelyi vendéglátóüzemet, illetve annak főpincérét. A vendéglátóüzem elnevezése sajnálatosan felcserélődött: ugyanis nem az Ötéves terv, hanem a Partizán étteremről volt szó. Szerk. Érdekes füzet került a minap a kezembe. Mintegy 32 oldalon át bontakozott ki előttem — ha körvonalaiban is — rövid három év szorgalmas munkájának eredménye. Lapról lapra haladva bizonyosodott meg bennem az a tudat, hogy a nagymegyeri járás gazdasági és kulturális felemelkedését tükröző és tudatosító munka méltán dicséri azokat a mestereket, akik kisarjadt életünk dúslombú pajtásai után kutatva a felsorakoztatott eredmények fényénél egy kicsit számadásra hívnak. E számadásban a tiszta szív és a józan ész bevilágította terület aztán olyan — a becsületes munka nyomán fogant eredményeket hirdet, mint a nagymegyeri járás szövetkezeti parasztsága jövedelmének 15 497 000 koronás emelkedése az 1954. évivel szemben, vagy mint az 1956-os vásárlóerő, mely a kiskereskedelemben 98 millió koronában mérhető. „Ezen füzetünk élő bizonyítéka annak, hogy az állami szervekbe beválasztot küldötteink vezetésével valóban nagy és eredményes munkát végeztünk köztársaságunk egyik legfiatalabb járásában, a nagymegyeriben” — mondja a szerkesztőbizottság „útnak indítjuk” című bevezetője. Ez a néhány szó elegendő ahhoz, hogy a füzet küldetése világossá váljon előttünk: választásokra készülve nem árt tudni, hogy tulajdonképpen hányadán is állunk, s azokra, akikre négy évvel ezelőtt tiszta lelkiismerettel leadtuk a szavazatunkat — jnéltók voltak-e a bizalomra. A füzet nyomán magától adódik a válasz: — Igen. A mérlegelés eredménye tehet bár követelőbbé bennünket, azonban nem tévesztheti szem elől az alkotások erdejét, mely naponta szépülő életünk méltó háttere. A nagymegyeri járás minden községében már 1952-ben megalakult a szövetkezet. A kisgazdák, béresek és cselédek egyik napról a másikra 500—2000 hektáros szövetkezeti nagygazdaságok birtokosaivá váltak. És sok esetben a jóakaraton és a becsületes munkán kívül nem rendelkeztek sem kellő tapasztalattal, sem szaktudással. Az alapkő lerakása mégis sikeres volt. Ezt igazolják a növénytermelés számadata, ahol például búzából az 1954-es 19 mázsával szemben 1956-ban 24,2 mázsát értek el. Rozsból a már említett év 14 mázsája helyett két évire 20,3 mázsát takarítottak be a szövetkezet tagjai. A többi termény terméseredménye hasonlóképp sorolható. Lényeges, bár — szerintünk — nem elégséges javulás állt be az állattenyésztés szakaszán is. A szarvasmarhaállomány 1954—56 között 657 darabbal növekedett, s emelkedő irányt mutat a mezőgazdasági állatok hasznossága is. Magában ez a tény, valamint népgazdaságunk célkitűzése fokozott munkára és eredmények elérésére serkent ezen a téren is. A tejhozamot illetően a nagymegyeri járásban a nyárasdi EFSZ vezet, —: ahogy a füzetből ezt megtudjuk — ahol az átlagos napi tejhozam 10,1 liter, majd a tanyi következik 8,2 literrel. Ez a két szövetkezet már túllépte a msodik ötéves tervben tervezett átlagos évi 2072 literes tejhozamot. (Nyárasdon már 3411 liter!) A gép- és traktorállomást illetően is a fejlődés hasonló irányáról ad számot a füzet, mely nyomon követhető a gabonakombájnok megnövekedett számából is, melyből 1953-ban 10 darabot, 1956-ban pedig már 76 darabot tartanak számon. A járás naponta fejlődő életének ugrásszerű növekedését bizonyítja az az 1746 családiház, mely az utóbbi néhány év alatt felépült, a JNB új épülete, a szepetmberben megnyíló 11- éves iskola, s ki tudna még számot adni midarról, melyeknek ez a füzet is csak töredékét tudja adni, mivel annak teljességét csak mindennapjaink tükrözik, merthisz a ma kimondott szám holnap már többel gyarapszik, mintegy bizonyítja a „nincs abszolút, végleges, szent” örök igazát. \Tisszatér.ve a nagymegyeri JNB Y kulturális osztályának erre a példaadó munkájára, megállapíthatjuk, hogy a szerkesztőbizottság (mennek tagjai: Kopper János, Mikolai Imre, Marke Rudolf, Zsuzskovics László, Rácz Jenő) Németh Béla felelős szerkesztő vezetésével jó munkát végzett, s nemcsak az adatok egymás mellé sorakoztatása, de a képek és a grafikonok is jól szolgálják a kitűzött célt. Ahol hiányérzetünk támad, az éppen a nemzeti bizottság munkájának értékelése, mely elég szűkmarkú, s ahg két oldalon foglalkozik csak a nemzeti bizottságok munkájával, ami viszont — a kitűzött célt illetően — nem éppen kielégítő. Egyoldalúnak tűnik a csak eredményekre törekvő beállítás, s a fény mellett az árnyék bemutatásának mellőzése. Azaz azoknak az erőknek a felfedése, melyek buktatókat rejtenek magukban, s ezek leküzdése a kitartó munka gyümölcse veit és marad. Hisz a választók erről nyíltan beszélnek. Érthető is ez, hisz az ilyenek száma naponként csökken, s a jobbért való áldozatos harc eredménye hovatovább eluralkodik felette. A füzet nyelvezetéről annyit, -t*- hogy az itt-ott előforduló idegen hatásokat csak fokozza a helységnevek használatában található kevés következetesség. Nem árt ezen a téren tudatosítani azt a tényt, hogy a helységnevek magyar használata nemcsak a megértés teljességére törekvés egyik ismérve, de a nyelvtisztaságának egyik alapvető fontos követelménye is. S ezt nemcsak a Helyesírási Főbizottság, nem az íróasztal, de az élet is így parancsolja.. Végezetül annyit: a küzdelem is akkor lesz termékeny, ha az alkotómunka táplálja. És a nagymegyeri jársban nemcsak tudják ezt az emberek, de eszerint is cselekszenek. BŐJTHE ZSOLT Az utóbbi napokban számos levél érkezett levelezőinktől, amelyekben beszámolnak az egyes kulturális eseményekről, valamint május 9 és a választások napjának előkészületeiről. Levelezőink írásait az alábbiakban röviden ismertetjük. Bényi Jolán arról számol be, hogy Farnad község dolgozói nagy megelégedéssel fogadták a komáromi színészek vendégjátékát, akik a Ketten a veremben című vígjátékot adták elő. Németh János Szárnyáról arról ír, hogy a gömörhorkai CSEMADOK-csoport továbbfolytatja sikeres fellépését Schiller Ármány és szerelem című darabjával. Mártonvölgyi László nyitrai levelezőnk arról ír, hogy színházi körökben nagy megelégedéssel fogadták a zsolnai Jilemnický színház bemutatóját, mely F. Schiller német költő ötfelvonásos tragédiájának, a Stuart Mária bemutatására vállalkozott. Levelének további részében beszámol arról, hogy a zsolnai színház április folyamán Nyitrán járt, ahol előadásukkal a Nyitra környéki magyar dolgozók körében is nagy tetszést arattak. — Jó volna bevezetni, hogy a szlovák vidéki színházak, melyeknek színvonala egyre emelkedik, egyes darabokkal, különösen pedig az ilyen átütő sikereket elért darabokkal meglátogatnák hazánk magyarlakta tájait is — írja befejezésül Mártonvölgyi' elvtárs. Hegedűs E’erenc oröszkai levelezőnk beszámol arról, hogy az oroszkai népkönyvtár a helyi CSEMADOK-szervezettel karöltve április folyamán jól sikerült Petőfi-estet tartott. A költő életművét Gerő tanár elvtárs ismertette — írja többek között levelezőnk. — majd megdicséri a szavalókat, akik ugyancsak hozzájárultak az est sikeréhez. Csák István a CSEMADOK losonci járási titkára levelében a Tőrincs községben rendezett vitaestről ír, mely Egri Viktor állami díjas írónk „Tűrj üllő" című könyvéről folyt. Fördós Kálmán Perbetérői ugyancsak egy irodalmi estről számol be. Levelében ezt írja: — Köznap volt, de zsúfolásig megtelt a perbetei mozihelyiség, ahol a nyolcéves középiskola tanulói és tanítói Petőfi Sándor legszebb költeményeit és népdalait mutatták be. A költő életét és munkásságát Szarka Julia tanítónő ismertette. Levele befejezéseként azt írja, hogy az irodalmi est sikere további kezdeményezésre kell, hogy serkentse mind a tömegszervezeteket, mind pedig az egyes vezetőket.
