Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-07-22 / 29. szám

10 rSűnüves löse, jtifcus M. Elsők akarnak lenni A poľany-i határban pótkocsit von­tatva traktor szágutt a poros dülőúton a búzatábla felé. Igyekezniük kell a terményszállítóknak, mert gyorsan telik a kombájn tartálya. A kombájn méltóságteljesen „ballag“ s búzában, s magaelőtt földig „legeli" a dús ka­­'ászú terményt, majd szétválasztja a szalmát a szemtől, s egy külön tar-A másik kombájnnal Homyák Gyu­la arat. Azzal most kezdetben még baj van, sokszor meg kell állni, mert hol itt, hol ott kell megigazítani va­lamit. De azért a 10 hektáros tábla így is szemlátomást fogy. Távolabb Popovi es Jóska traktoros őrködik a cséplő felett. Most fejezik be az őszi árpa cséplését, melyet ön­tályba fújja a pelyvát. Bodnár Pista biztonsággal kormányozza gépét, s a hatalmas alkotmány engedelmesen szolgálja gazdáját. Meg is bámulják az emberek, s ahogy felszedegetnek egy-esy marék szalmát a rendből, hogy megvizsgálják, nem maradt-e szem a kalászban, elismerően bólo­gatnak. — Igazán szép munkát végez a gép — mondogatják, — pedig még csak viaszérésben a szem. Ha nem is a kíváncsiskodók, de a kombájn körül sürgölődők között ott van Vaszily szakaszagronómus, Boda Zoli brigádvezető és ideérkezett Ko­bak elvtárs a JNB elnöke is. Mind­annyian az eredményre kiváncsiak. Mikor aztán másodszor fordul a pót­kocsi, gyors számvetést csinálnak. — Körülbelül 25—26 mázsa hek­táronként — áMaoítja meg az agronó­­mus. A többiek egyetértéssel és ör­vendezve helyeselnek, mert ők is eny­­nyit számítottak ebben a dűlőben. kötözővel arattak, hogy ne kelljen a kombájnra,, a teljes érésre várni. Az őszi árpa és a repce helyén már zöldell a másodnövény, a keresztek helyét pedig most szántja Simon Er­nő, hogy aztán Tóth Gyula belevet­hesse a magot, mert nagy szükség van a siló takarmányra. Eddig már több mint 30 hektár tarlókeveréket vetettek. A szomszéd táblában most próbál­ják ki a sajtoló szalmagyűjtőt. A ren­den hagyott szalma ugyan még nyers, egy-két napot még száradni kellene neki, de a traktoristák már nagyon kiváncsiak, hogyan dolgozik az üj gép. Meg azért is kezdik meg most, hogy később aztán teljes ütemben folyhas­son a munka. Vigyáznak nagyon a szalmára, mert a múlt évben is ta­karmánynak használták fel nagyré­szét, az idén pedig még nagyobb szükség lesz rá. A rozst Tirpák Béni és Polóka traktorosok aratják. Óvatosan halad a gép a tarlón, mert a hosszúszárü rozzsal ugyancsak meg kell birkózni az önkötözőnek. De a munka mégis jól halad, mert a jól kijavított gépek úgy mennek mint az óra. Most is mi­re a nap nyugvóra hajlik, a két ön­­kötözővel á 15 hektáros rozstáblának mér az utolját vágják. A polany-1 határban tehát egyszer­re megy minden munka — aratás, cséplés, szalmagyűjtés, tarlóhántás és vetés. S mindez olyan ütemszerűen, hogy a polany-i földművesek csupa elismeréssel beszélnek a traktorosok munkájáról. De meg is érdemlik. Az első félévben 143 százalékkal máso­dikok voltak a járásban. Most elsők akarnak lenni. Minden feltétel meg­van ehhez. Az a hatalmas munkalen­dület a biztosítéka ennek, amellyel az aratást kezdték. Vállalták, hogy a 10 napra tervezett munkát 9 nap alatt elvégzik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy még ezt az időt is lerövidítik. Simon Ernő vállalta, hogy DT-jével 180 százalékos eredményt ér el, s a learatott földön 48 órán belül elvégzi a tarlóhántást. És az nem is ütközik semmilyen nehézség­be, mert a két műszakban dolgozó gépnek néha még várni is kell. Értékes felajánlást tettek a többi traktorosok is. Éppen ezért a brigád tagjai nem elbizakodva ugyan, de bi­zakodva néznek a győzelem elé. Nem túlzás ha azt állítjuk, hogy ezekben a napokban a polany-i határ a gépek zenéjétől hangos. Nemcsak nappal, hanem éjjel is, mert a trak­torosok tudják, hogy ilyenkor minden perc drága.-ti-J*£özös erővel a gazdagabb holnapért Пбпа községet csak nehezen fa­­" látja meg az ember a térképen. De még akkor is nehezen akad rá, ha már ott jár a füleki járásban, mert a csendes falucska olyan szeré­nyen lapul meg az északról és kelet­ről védelmező hegyek lábánál, hogy még az északi szél is elfúj fölötte, a napnak pedig jókora darabot kell le­gyalogolni, amíg bekukkanthat a bé­nái gazdák rendezett udvarába. Pe­dig látnivaló lenne ott már korábban is, különösen ilyenkor a munka dan­dárjának idején, mert az emberek nemigen várják, hogy a napkelte még a portájukon köszöntse ókét. Már hajnalban útrakelnek, ki a gyárba igyekszik, ki a mezőre. Érdekes határ a bénái. A vasúttól nézve szinte vízszintesen sík egészen a hegy aljáig, ahol aztán a keskeny parcellák merész ívben húzódnak a meredek parton felfelé, egészen odá­ig, ahol már a sziklák uralkodnak. De nemcsak a hegyoldalon, • hanem az egész határban keskenyek a föl­dek. Oluan vékonyak, mintha az év­századokon keresztül tartó családi harcokban, testvérek közötti osztoz­kodásban fogytak volna meg. De nemcsak a földek keskenysége az egyedüli érdekesség a bénái határ­nak, hanem ugyanilyen múltat idé­zően zavarja a nagy táblákhoz szo­kott ember szemét a keskeny föld­szalagok tarka össze-visszasúga is. A ringó búzaföld mellett haragoszöld répatábla húzódik, a virágát bontó kukoricát szökütö árpa követi, maid a burgonyát váltja a zöldelö zab és Így megy tovább a sor a növényfaj­ták minden elképzelhető variációjá­val. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a határ tarkaságát összeha­sonlítani az emberek gondolkodás­­módjával, de van valami letagadha­tatlan összefüggés a kettő között. A szűk parcellák terményének külön­bözősége nemcsak arra vet fényt, hogy a bénái gazdáknak van egy kö­zös vonásuk — az, hogy mind egyé­nileg gazdálkodnak — hanem vissza­tükrözi elsősorban azt az enyém va­rázsából fakadó véleménykülönbséget, amely úgy széttagolja az embereket, mint a mezsgyék a határt. Ez ötlik az ember szemébe, ha a mezöt nézi, ezt érzi, ha az emberek­kel beszél. A határban feltárul a szemlélő előtt a múlt képe — a ve­rítékező homlokú aratóember, a ma­rokszedésben görnyedő asszony, a vérző újjú kévekötöző stb. Szorgalmas emberek a bénái föld­művesek. Egész sor bizonyítékot so­rolhatnánk fel állításunk mellett. Er­ről tanúskodik az is, hogy a száraz­ság ellenére szép termés mutatkozik minden növényfajtában. A beadással is jól állnak, mindig az elsők között vannak a járásban. A szorgalommal tehát nincs baj, de ha megnézzük azt a kemény küzdelmet, amellyel ezek az emberek kierőszakolják az eredményeket, akkor látjuk, hogy mennyi akaraterő, mennyi fáradság, milyen kitartó munka után szülei­nek ezek. Mert mennyivel könnyebben és eredményesebben végezhetnék el mindezt a munkát gépek segítségé­vel, közösen. A z idén a helyi pártszervezet, ■ĺ*- valamint a JNB és a helyi nemzeti bizottság jó meggyőző mun­kájának következtében a bénái gaz­dák is rájöttek erre. Hisz az a tény, hogy egy hektár gabona önkötözővel való aratása csupán 112 koronába ke­rül, minden bizonyítéknál többet mond. Ezért a bénái földművesek egyrésze elhatározta, hogy az idén géppel arat. Ki is dolgozták a közös aratás tervét. Megalakították a gép után dolgozó munkacsoportot, amely­nek vezetőjévé Vass Istvánt válasz­tották. Ezenkívül a helyi pártszerve­zet tagjai felajánlást tettek, hogy aratási brigádot szerveznek és így nyújtanak segítséget a földművesek­nek. Sipos József a helyi pártszerve­zet elnöke mindent megtett a közti s aratás és a tarlóhántás biztosításá­nak sikeréért. A HNB egyes tagjai szintén kivették részűket az előké­szítő munkából, s így a földművesek megkötötték a szerződést a gépállo­mással a közös aratásra. Csakhogy a múlt évi külöti-külön, egyénenkénti tervezés következtében az összes kalászosnak csak egy ré­szét tudják géppel aratni, mert az öt-hat méteres táblákból is csak itt­­ott van egymás mellett 3-i parcella és a különböző időszakban való vetés miatt még ez sem mind egyszerre érik, s ez nagyon megnehezíti és csak részben teszi lehetővé a gépi munka minden előnyének kihaszná­lását. jkj őst az aratás idején mindezt ■L'* már világosan látja a gazdák nagyrésze. Jó tanulság ez a jövőre. Talán éppen ezért beszélnek annyit a közös munka előnyéről a bénái gaz­dák, mert mindezt felismerték. Egyre több szó esik a szövetkezeti gazdál­kodásról. Természetesen a vélemé­nyek még nagyon eltérőek, mert az emberek egyrésze nem a jót veszi észre a közös gazdálkodásban, ha­nem a még nehézségekkel küzdő kez­dő szövetkezetek hibáin lovagolnak. A bénái földművesek nagyobbrésze azonban elsősorban az eredményeket látja meg. Így például Varró Ferenc 12 hektáros középparaszt az ipolyvis­­ki szövetkezetben tett látogatása után kijelentette, hogy bár gazdálko­dása idején sok szép eredményt el­ért, de az ipolyviskl szövetkezet eredményei mellett azok szinte sem­miségek. Azt is megjegyezte, hogy az ottani eredményeket a kisparcel­­lás gazdálkodásban lehetetlennek tartja elérni. Bénán még sokan vannak, akik felismerték a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Most már csak az a fontos, hogy ezek az emberek megtalálják egymást, leküzdjék a múlthoz lán­coló kötelékeket, ne dőljenek be a szövetkezetei rágalmazó elemek be­szédeinek, hanem közös erővel fog­janak hozzá a szebb, gazdagabb hol­­napuk alapjainak kiépítéséhez. S ha a nagyüzemi gazdálkodásban a gépi munka segítsége mellett is olyan szorgalommal dolgoznak majd mint azt eddig egyéni gazdálkodásukban tették, akkor bizonyosan sok sikert könyvelhetnek el. Haraszti Gyula i—MÉHÉSZÉT—i Intő figyelmeztetés Július 5-én a nádszegi hangszóró tudomására adta a méhészeknek, hogy 6-án, 7-én és 8-án zárják el méhei­­ket, mert permetezni fogják a cukor­répát. Három nap. Ennyi időre a relé­iteket lezárni a júliusi forróságban szinte lehetetlen. A legszakszerübb gondozás mellett is előállnak bizonyos veszteségek. De mit tehet a méhész? Lezárja, mert félti méhállományát. A baj azonban nem itt kezdődött. Ugyanis a repülőgép a jelzett napo­kon nem érkezett meg. Helyette 11-én a kora reggeli órákban jött, de minden előzetes bejelentés nélkül, így természetes elvégezte pusztító, halálthozó munkáját. Vastagon fújta a Dynocidot a cukorrépára, s vele együtt a mellette teljes virágzásban lévő koriánderre, mákra. Három köz­ség méhei gyűjtötték a nektárt, po­rozták a virágot, s ott lepte be őket a fehér idegölő por, a virágok kely­­hén. A méhész, aki még a kaptár nyito­­gatásánál is úgy vigyáz minden kis méhecskére, mint a szemefényére, most tanúja volt az öldöklésnek, a tömeggyilkosságnak. Fejvesztve, tehe­tetlenül álltak kaptáraik fölött, s együtt szenvedtek a futkosó hemper­gő kis munkásokkal. A hazatérő mé­hek egyrésze a kaptárba rontott, má­sik része a képtárak előtt fetrengett. A finom por pedig egyre szállt, olyan bűzt terjesztett, hogy azt az ember­nek is elég volt elviselni. A képtárak­ban tartózkodó méhek ki tódultak, el­zárták a kijárónyílásokat, ezáltal nagy hőség fejlődött a lépek leszakadoztak és csörgött a méz szerteszét, A mé­hészek, akik otthon voltak, felülről biztosítottak levegőt a méheknek, de minden hasztalannak bizonyult. Aznap, sőt másnap sem lőhetett a kárt megállapítani. A későbbi átvizs­gálásnál szorult el igazán a méhész szive, amikor látta, hogy nemcsak a kijáró méheket vesztette el, hanem a bentlévö fiatal méheket is, sőt a íia­­sftás is elpusztult és romlásnak in­dult. Némelyik kaptárban csak egy­két maroknyi beteg méh maradt, ár­ván, anya nélkül. A permetezés 300 család mehet tett tönkre, többek kö­zött az Alsószell szövetkezet 60 csa­ládos méhészetét is. fezt a pusztítást nem nézhetjük tét­lenül. Meg kell akadályozni az ilyen felelőtlenül végrehajtott permetezést. Legelőször a repülőt irányító szervek­nek kell munkájukat megjavítani, hisz ilyen esetekben olyan kárt okoz­nak, hogy a szövetkezet nem kap annyit a cukorrépáért. Ezért a por­­zásná! necsak a növényvédelemre gon­doljanak az illetékesek, hanem a mé­hek veezélyeztetését is vegyék szá­mításba és nagyobb körültekintéssel hajtsák végre a permetezést. A pa­lántái járási nemzeti bizottság vizs­gálja ki az esetet, s vonja felelősség­re azokat, akik a fent leírt kárt okoz­ták. Pártunk konferenciáján elhangzottak alapján növelni kell a magparcella te­rületeket. Ez különösen vonatkozik a fehérjedús pillangós növényekre, mely­nek beporzásánál elengedhetetlenül szükséges a méh. A virágzó lucerna­táblák várják a méheket, mert nélkü­lük nagyon hiányos lesz a magkötés Ezért az ország méhállományát évről évre növelni kell. A méhészek, akik évtizedeken ke­resztül kitartóan küzdenek méhésze­tük megalapozásáért, kártérítést vár­nak, hogy újra visszaállíthassák méh­­állományukat. Ebben segítsen a kerü­leti méhészegyesület és a Földműve­lésügyi Megbízotti Hivatal is. Legyen ez intő példa és figyelmez­tetés azok felé, akik a növényvéde­lem munkáit intézik. Tartsák szem előtt azt a közmondást, hogy „amit adsz a jobb kezeddel, ne vedd el a ballal”, Sándor Gábor Borúra - derű Szövetkezetünk tervező bizottsága az alapszabály ellenére úgy akarta velem a tervet elfogadtatni, ha lesz méz, lesz fizetés, ha nem lesz méz, nincs munkaegység. Azzal indokolták, hogy tavaly többet kerestem, mint е9У_е9У fejőgulyásunk a háromliteres tejátlagból. Mikor azt mondtam fej­jenek többet, azzal mentegetőztek, hogy a tehenek nem kapják olyan pontosan az abrakot, mint méhek a cukrot. így nagy mérgesen elfogadtam, hogy adjanak 250 alapmunkaegységet és ha terven felül termelek, fizessék meg a többit, a normakönyv szerint. A leofőbb „csoportvezetőm,“ a fe­leségem nem nyugodott bele. Hallgat­tam tőle eleget. — Ez a szocialista eljárás! Tavaly 25 000 korona Tiszta jövedelmet ho­zott a méhészet a szövetkezetnek. Ebből fizethetnének neked ez évben is. Ha az idén lefagy az akác, abból a párszáz koronából amit a szerződés biztosít, csak reggelire jut. Ebéd és vacsora helyett majd a tervet tála­lom eléd! Be kell vallanom, rossz érzés volt a bizonytalanság. A tavaszi rossz idő­járás elvette a kedvemet még a le­velezéstől is. Csak a méhelmbe bíz­tam. Tudtam, hogy ők nem hagynak cserbe. Öröm volt nézni január végén az első kirepülést. Minden család élt, még az anyanevelőből is kirepültek. A tél folyamán átlagosan csak 6 deka méh pusztult el kaptáronként. A jó tavaszi kirepülés után később aggo­dalmaskodtam. Februárban 25—28 fokra sülyedt a hőmérő a fagypont alá. Korai tavaszról már álmodni sem mertem, de a fiatal anyák, melegkap­­tárak biztosították a gyors fejlődést. Hegy a vízhordó méhek munkáját megkönnyítsem és a pusztulásukat elkerüljem, langyos híg sziruppal (1:3) literes adagokban etettem méheimet. A meleg,itatás egyúttal serkentés is volt. Ettől a családok úgy felerősöd­tek, hogy korai rajzástól kellett tar­tanunk. Hogy a méheknél a rajzás! ösztön felébredését elkerüljem, száz keret mülépet adtam a 65 családnak. Ügy gondoltam, hogy a rajokat kié­pített lépekre készítem el. A terv 15 családos gyarapodást írt elő. Akác­­virágzás elején három rajunk volt, három nap múlva mind kiült, mert a kiépített lépeket telehordták méz­zel. A mérlegkaptár naponta 5—6 kg-os súlygyarapodást mutatott. A mézterek Is megteltek, de mindjárt nem pergethettem, mert в mé; nem volt érett. így 12 legerősebb csalá­domra felraktam a második mézüre­get is. Az üres mézkamrékat a te­likre tettem, hogy ha rajoménak, le­gyen mihez nyúlni üres lépekért. Há­rom nap múlva két család megraj­­zc-tt, de nem vehettem el az első mézkamrából egy üres keretet sem, mert akkorra már 15—20 kg mézet hordtak egy-egy kamrába. Június 9- én hideg eső esett és szél fújt, a méhek beszüntették a hordást, a lé­peket lepecsételték. Három nap múl­va olyan volt minden lép, mintha hó­fehér gyolccsal vonták volna be. A két napi pergetés után mér volt üres keret bőven, de egy család sem raj­zolt. A legerősebb rajzók is lerágták a fejlett anyabölcsőket. Nekem mégis tíz rajt kellett elkészítenem, mert a terv megkövetelte. Idei párzott raj­anyákat adtam a műrajoknak, a mű­rajokat ki nem pergetett mézes lé­pekre csináltam. Ezenkívül 12 mázsa 42 kg mézet is adott a 65 törzscsa­lád. így a tervemet 150 százalékra teljesítettem. A félévi tervteljesítés utón 446 munkaegységből 170-et elő­legeztek, a félévi elszámoláskor az elmaradt 276 munkaegység után járó előleget 2208 koronát is kifizetik. Ezenkívül 115 kg mézet kaptam, pót­­jutalomban. Ha szövetkezetünk minden tagja teljesíti tervét, akkor a munkaegysé­gekért járó , másik részt is megkap­juk, sőt pótjutalmazásra is számítha­tunk. * Racskó János, Ipolynyék

Next

/
Oldalképek
Tartalom