Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-12-23 / 51. szám
1956. december 23. y/ralmd Földműves s TÉLAPÓ a bölcsődében Hétvége. Az idő délután kettőre jár. Ezidötájt minden héten mozgalmas a ligetfalusi 12. számú gyermekbölcsőde környéke. A szülök ilyenkor jönnek gyermekeikért, hogy vasárnap otthon gyönyörködhessenek bennük. ... Most is ezzel az elhatározással jöttek. Igen ám! De a szülő éles szeme nyomban felfedi: itt valami készül. Az előcsarnokban levő öltöztető asztal körül nem forgolódnak a fehérkötényes, fehérfityulás nevelönök; ez is ünnepi külsőt mutat, hiszen le van takarva. — Egyetlen bölcsődelakót sem lehet látni. A szülőket az egyik nevelönő megnyugtatja: — TÉLAPÓ érkezését várjuk! A kis csöppségek rövid műsorral köszöntik maid öt. Szíveskedjenek addig is helyet foglalni!... A kis székecskén, alacsony lócákon ezúttal a mamák, papák ülnek, s izgatottan várják a „szereplőket", vagyis saját kicsinyeiket —, mivel lepik meg őket. Gagyogás, zajongás hallatszik az egyik szobából. Ugyanis a „főpróba" ért véget. Ojra csönd következik, majd kitárul az ajtó, s a gyermeklánc kikígyózik a „színpadra", azaz, a szülők előtti térségre. A mamák tapssal köszöntik a kis „szereplőket", majd azok kissé megilletödve rövid, szinte nyúlfaroknyi müsorszámokkcd viszonoz-Nóri, Lili, Évi, Kveta... a bölcsőde csöppségei, legkisebb lakói a nevelönénik ölében, meghitten, kissé megilletödve szorongatják kezecskéjükben a TÉLAPÓ-tói kapott csomagot. Siméovicová bölcsődevezetönö arcán ö römpír ül, s jogos büszkeséggel szemléli az egészségtől majd ki-csattanó gyermek arcokat. Gyűrött orca kisimul... Látom öt esténként gyér lámpafénynél, Amint püföli a sok rossz bakancsot. — Látom ráncos, gondtól gyűrött arcát, Azt a drága, mosolytalan arcot. A hosszú, hideg téli éjszakákon, Ha felserkentem édes álmaimból, — Apám kezében még ott volt a szerszám; Újat csinált a sok rossz bakancsból. S ha észrevette, hogy hosszan elnézem. Felém fordult a háromlábú székkel. — Odajött görnyedt, nehéz járással, S magához ölelt kérges két kezével. Földje nem volt, csupán egy kis háza, Hozzá egy kert néhány gyümölcsfával. Egy kis asztal, s a szerszámos láda; — Ö szerezte keze munkájával. Látom őt esténként; — könyv a kezében, Hátradül az új, barnaposztós székben; Olvas lassan, mondatról mondatra, S gyűrött arca kisimul a fényben. KOVÁCS MIKLÓS ★ ★ ★ Télüdvözlés Akármilyen pici hó esik is már jaj de jó, itt a tél, a fehér bárány, pelyhes dunnát visz a hátán, ha kergeted, leejti, tüske fel is repeszti, ha megreped hull a hó ... fújjad felénk Télapó! BODNÁR ÉVA Narancsszállítmányok karácsonyra Az idei karácsonyi piacra főleg a Közel-Kelet államaiból ugyanannyi narancsot és mandarint rendeltünk meg, mint tavaly. A karácsonyi piacot tehát ezidén is jól biztosítottuk. A megrendelt szállítmányoknak csaknem a fele már megérkezett hazánkba, vagypedig úton van. A határállomásokra nap-nap után számos narancs- és mandarinnal telt vagon érkezik. zák ... már, amilyen tőlük, ilyen „legénykéktől“, „kislányoktól" kitelik. Helenka Kubicová lép az előtérbe, hogy kis versikével köszöntse a TÉLAPÓ-t, no meg a szülőkét. De nem megy ám a dolog olyan könnyen. A • lámpaláz hatalmába keríti az ilyen „felnőtteket“ is ... Kis kérlelgetés után azonban megszólal a sejpítö, vékony cérnahang: „Ab jak ajatt, ab jak mögött..." Majd tánc következik. Hat kisfiú, hat kislány forog körbe-körbe ... Ezt Kozák Józsika szavalata követi..., azaz, csak követné, mert hiszen anyagira megmacsakolta magát, hogy a különböző ígéretek ellenére sem volt hajlandó a „Jedna mačka, dve mačky .. .“-t elszavalni. Mivel a „szereplők" közül nem akadt olyan, aki önként vállalta volna a bemondó szerepét, így az egyik nevelönő látja el ezt a feladatot. Az egyes műsorszámok közötti időt szlovák, magyar és orosz dalok élneklésével töltik ki... De nézzünk csak be a másik szobá-Az első szereplés ... a pöttömnyi gyerekek kedveskednek anyunak, apunak rövidke, nyúlfaroknyi szerepükkel... már amennyire tőlük telik. MÓRA FERENC: A lácalc Móra Ferenc elbeszélése a második világháború előtt, a Horthy-korszakban íródott. A nagy író ebben a művében nemcsak a proletárgyermekek szegénységét, de az ország akkori urainak politikai profilját is megrajzolja. 5ok dolgú ember vagyok, nem is szájlátó természetű, azért az utcán nem igen szoktam ücsörögni. Hanem ha játékos bolt előtt visz el az utam, annak a kirakata előtt minődig megállók. Elhitetem magammal, hogy a járkálás kívántat ja meg velem ezt a kis pihenőt, pedig tisztában vagyok vele, hogy egész másról van itt szó. Az én gyermekkorom úgy telt el, hogy még csak nem is láttam boltból került gyerekjátékot. Nem mondhatnám, hogy proletárgyerek voltam — a mi utcánkban, ahol én nevelkedtem, •tán még ma sem ismerik a proletár szót, — de a mi akkori szegénységünkhöz képest még a mai proletár is nábob. A Jézuska ugyan már akkor is tudta, mi az ő hivatala karácsony éjszakáján, de a mi házunkat mindig kifelejtette, (Nem tudom azért-e, mert nem volt rajta házszám, vagy azért, mert olyan kicsi volt az ajtónk, hogy úgy se fért volna be rajta karácsonyfával!) V'lég az hozzá, hogy az én játékos■‘-J ládám az árok volt, amelyik a ’házunk végében húzódott. Nyár derekáig ugyan tele volt szép zöld békanyálas pocsolyavízzel, de mikor azt a kánikula kiszárította, sok mindenféle kincset lehetett ott találni. Fazékfület, kantafeneket, pipakupakot, cérnagurigát, üvegcserepet, mit. Egyszer egy üvegdugót is találtam, amely Ferencz Józsefet ábrázolta, s az öreg király képe nekem azóta mindig ebben a formában jelenik meg. Ez különösen kedves játékom volt, míg a fél feje lenem hasadt, akkor elcseréltem egy cserebogárért. Ezekből látnivaló, hogy játék dolgában az én gyerekkoromat nem nagyon kényeztetve el a sörs. Hát ezért ácsorgók én deres fejjel a játékosboltok előtt; kárpótolom magam a játéktalan múltért. Persze, szégyenlem magam emiatt a tisztes koromhoz nem illő bűnös szenvedélyem miatt, dehát a szenvedély ellen hiába való minden küzdelem. Ha én valami új játékot látok a kirakatban, akkor egy pillanatra mindig hosszúinges kisgyereknek érzem magam és a szívemen nőtt fejfák alól mindig föltapsikol az öröm. Hát valamelyik délben ahogy odaérek a játékosbolt elé az andalgó-sarokra, látom ám, hogy a konkurensek megelőztek. Két kimondhatatlan rongyos kislány áll a kirakat előtt a legfelső lépcsőn a maszatos kis orruk rányomva az üvegre, amit már beharmatosított szájacskájuk forró lehellete a hideg esőben. Egyik az egyik sarokban ágaskodik, másik a másikban a mezítelen lábuk vörös mint a cékla, de a hangjuk vidám-tiszta, mint a rigóé. — Ügy ám, de nekem négy babám van, neked meg csak három — mondja a nagyobb, aki már túl lehet az öt éven. Az ám, de ne félj, az enyémeknek meg piros pántlika van a nyakában — vágja vissza a kisebb. Д7э, gondoltam magamban, ezekből ^ ” a kis rongyélusokból se nézni ki az ember, hogy ennyi bábujuk van. Az is lehet, hogy csak a szájuk jár. Hiszen a gyerekek borzasztó hazugok, majdnem olyanok ,mint a felnőttek. — Nekem két házam is van, osztón katonák is strázsálnak előtte, oszt nemzetiszín masnijuk is van nekik — ezt megint a kicsi mondja s most már kezdek észbe kapni. Mert csakugyan látom magam is, h<Tgy rózsaszín házacskák előtt fából faragott katonák meredtkednek a kirakatban, szuronyasak, puskásak, kokárdásak. — ej, de jó, hogy az az ántánt nem járatott erre, mindjárt leszereltetné őket, hogy fel ne borítsák az európai egyensu’yt. Csakhogy már beszél a nagyobbka csöppség. Azzal szúrja szíven a másikat, hogy neki meg négy lova van és azoknak farka is, meg sörénye is. — Nekem meg tehenem van, egy, kettő, három, ... sok! — csattan fel diadalmasan a kicsi. — Az se igaz ám, — pöntyög a nagyobb, — mert csak két tehén a tied, a harmadik nem az. — De igenis az, — erósködik a kicsi, — nem is adom neked, tudod-e? Л nagyobb odasomfordát a kicsiал hez és taszít rajta egyet. — Hát látod-e, hogy az enyim, te béka! A kicsi méregbejön és úgy könyököli oldalba a nagyot, hogy visszagurul a sarokba. — így ni, — teszi a csípője helyére a kezét a diadal gesztusával. — Most már a tehén mind az enyim, meg a ló is, meg a házak is, mert mind az én oldatomon vannak, tudod-e, oszt a te oldatodon meg nincs más, csak az a pisze baba. És mikor megint a nagyobb taszítja vissza a kicsit és körömmel, szikrázó szemmel esnek egymásnak, mint a vadmacska-fiókák, akkor már tisztán látom, hogy ez a két isten-szegénykéje elosztotta egymás közt a kirakatot innen az utcáról, hogy ami a jobboldalon van azt az egyik nézheti, ami a balon, azt a másik. És most nekiva.dulva ki tudnák egymás szemét szedni azért az illúzióért, amelyik mind a kettőjüknek egyformán elérhetetlen messze van az üveg mögött. Arról aztán én nem tehetek, ha az emberi együgyűségnek ez a kis képe az olvasónak a magyar politikusokat juttatja eszébe és egy kicsit talán az országot is, amely egyedülvaló szegénységével nem tudja mással mulatni magát, minthogy hol beveri a szöget a kukoricamorzsolószékbe, hol kiszedi belőle. A politikusok pedig szikrázó szemmel, csattogó foggal, tépő kárörömmel állnak a hatalom kirakata előtt és véresre marcangolják egymást az illúzióért, a látszatáért a hatalomnak, amely bent, az ántánt boltjában mindnyájunkat egyformán elérhetetlen messze van az üveg mögött. SZERGEJ MIHALKOV: A nyúl és az oroszlán Névnap volt vagy születésnap, Valami efféle, Meghívta a sün a nyulat S másokat is véle. Étel-ital volt temérdek. Roppant nagy a trakta, A nyúl magát a vendégek Közöt kimulatta. Ügy becsípett, hogy a füle Kétfelé állt tőle, Düllöngve indult haza A sötét erdőbe. Sün barátja marasztalta: — Maradj, adok dunyhát! Ha rád akad a sötétben Az oroszlán, nagyon kétlem, Megmarad-e bundád? — Nem félek az oroszlántól! — Henceg a nyúl váltig. — Hét bőre van? Mind lenyúzom, Pőrén futhat egész úton Haza Afrikáig!... Ballag a nyúl az erdőben, Lármázik a dőre, Az oroszlánt becsméreli S felébred az tőle! Szökne már a nyúl, de késő, Az oroszlán talpon, Elcsípi a nyúl gallérját: — Engem szapulsz? Hallom! Részég 'vagy te. szemérmetlen! Inni mértéi? Monda csak! Józan lett a nyuszi nyomban: — Ajjaj, mit is mondjak? — Sután makog: — Én ... mi... izé ... Vendégségben lévén, Kicsit ittunk, iszogattunk A lakoma végén. Ittunk ... érted, kölykeidért, S éltettük a párod! Ha becsíptem, szent ügyért volt. Nem mondom, hogy kár volt!... Meghatódott az oroszlán S könnyen megbocsátott: Sokszor jut a hízelgőnek Megbocsátás — látod? Fordította: K. Tóth Lenke ■швами ■it&£ki-k>khs»éM Ajándékösztás után ... csomagbontás, jóízű falatozás___ és csend. ba is, amíg a műsor tart. Mit is rejteget, tat tógát a csöppségek számára? A sarokban mennyezetig éró karácsonyfa, szépen feldíszítve. Leolvasható róla, éppen a nevelönök ötletességénél fogva, mennyire szeretik a rájuk bízott kicsiket. Ugyanis társadalmi munkában szebbnél-szebb bábukat készítettek és azokat is feltűzdelték a karácsonyfára, hogy minél több örömet szerezzenek nekik. Van még rajta ezenkívül játékautó, csörgő, képes meséskönyv, csillagszóró és egyéb. ... A műsor végétért. A gyermeksereg bétádul abba a szobába, ahol a karácsonyfa van. — Menni cseccsé ... menni... — csodálkozik el a kétéves Pityuka, amikor szeme a feldíszített karácsonyfára vetődik. A csodálkozást újabb esemény váltja fel. Ajtó nyílik, s méltóságteljesen besétál a TÉLAPÓ, karján és hátán cipelve sok-sok ajándékcsomagot. Ismét néma csend. Majd TÉLAPÓ köszönti a gyermekeket, pár szóval elmondja, honnan, mi célból jött. s hogyan kell viselkedniök ... Ezt az ünnepség fénypontja: az ajándékosztás követi. A TÉLAPÓ elsőnek Helenka Kubicovát jutalmazza meg, mivel szépen szavalt. Miközben vele foglalatoskodik, Olinka meg az ajándékcsomagokkal telt kosár körül settenkedik. Mintegy ötven ajándékcsomag lelt gazdára, majd megkezdődött a jóízű alma, cukorka mohó fogyasztása. TÉLAPÓ arra intette a kicsiket, hogy sokat ne egyenek, mert elrontják gyomrocskájukat. Lékükre kötötte, hogy jók legyenek ... majd elköszönt: Viszontlátásra, gyerekek!- kovács -
