Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-12-16 / 50. szám

I

4

'SžalHtd

Földműves 1956. december IS.

VI ТА:

Baráti viszonyt a szülő és tanító között

Dózsa népe nem hajtja többé járomba fejét

A Szabad Földműves három legutóbbi számában nagyon érdekes és hasznos témával foglalkozik, melynek megindítója Mózsi Ferenc. A téma alapgondolata a szülő és a tanító nevelőmunkájának egybekapcsolása.

Ezideig rendben volna, ha sorba vesszük a nevelőmunka sokféle formáját. Melyik jobb, melyikkel tudunk nagyobb eredményt elérni. De a cikkben magáról a gyermekről nem sok szó esett, annak ellenére, hogy a közös nevelésnek legfőbb tényezője a gyermek gondolatvilága.

A gyermek, a család, a társadalom, az ország féltve őrzött kincse. Élete olyan mint egy gondozatlan fa. Soksok — a helyes irányú fejlődést gátló — ágacskákat hoz, melyeket a szülőnek, a tanítónak kell lenyesegetni. Ezt a munkát szülő és tanító egyaránt odaadással végzi, mert egy cél lebeg előttük: erős jellemű, becsületes embereket nevelni.

A gyermek gondolatvilága érzékeny, A legkisebb fenyítőszóra reagál és legtöbb esetben igazságtalanságot vél. És ha nem a gyermek gondolatvilágához mérten akarjuk érzékenységét a helyes útra irányítani, akkor még inkább azt teszi, amit meg akarunk tiltani.

Tehát a szülők, tanítók feladata, hogy a gyermek gondolatvilágához, érzékenységéhez és egyéniségéhez mérten fejlődésével párhuzamban megismertesse az életnek nemcsak a szépségét, a jót, de a nehezét, rosszát és bűnét is. De ez úgy történjen, hogy a gyermek gondolatvilága tiszta maradjon és később maga ismerje fel a jó és rossz közötti különbséget.

A gyermek gondolatvilága elég különös. Az egyes dolgokról, személyekről saját elképzelései vannak. Lehet ez sokszor téves, néha azonban akaratlanul is rátapintanak a dolgok helyességére. Természetes erre hatással vannak a szülők, azok fejlettségi foka, élete, valamint az a nevelés, melyben a gyermek részesül. Alapjaiban azonban a helyes irányú nevelést, fejlődést a szülőnek és a tanítónak kell megadni. Sok esetben a gyermek gondolatvilága, fantáziája irreális elképzelésekből táplálkozik. Erről minden körülmények között le kell szoktatni, mert ellenkező esetben könnyelmű ember lesz az életben. Szülőnek, tanítónak lehetősége nyílik arra, hogy a gyermeket elképzelése helytelenségéről meggyőzze, s elvezesse a „csakazértis” dacoskodás útjáról.

A szülő és a tanító közti baráti viszony a gyermeknevelésben elengedhetetlenül szükséges. A tanító már hatéves korától kezdi formálni, csiszolni a gyermek elméjét. Egyik élesebb eszű, mint a másik. Egyik szolidabb, szótfogadóbb, szorgalmasabb, stb., míg a másik hanyag, s csak a játékon jár az esze. Majdnem ahány, annyi változat. És a tanító feladata, hogy minden egyes tanulójának a jellemét, egyéniségét is ismerje. Aszerint kell nevelni, irányítani; a jó, a tanulás, az előrehaladás közös nevezőjére hozni. De hogyan, milyen módszerrel? Milyen eszközökkel, hogy ne ütközzön a szülők elképzelésébe, elfogultságába.

Az a tanító, akinek a tanítói pálya nem foglalkozás, hanem hivatás, könynyebben megtalálja a tanítás, a nevelés módszerét.

A szülők, valamint a tanítók közös céljuk elérése érdekében baráti kapcsolatok kialakítására van szükség. Ennek megteremtésére két eset lehetséges:

1. A szülői értekezletek egybehívása.

2. A tanító által történő szülői látogatás.

Vizsgáljuk meg a két esetet kulönkülón.

A szülői értekezletek fontossága tagadhatatlan és szükségszerű. Nélküle nem létezik a nevelésnek az a formája, melyet közös nevelésnek nevezünk. Ezért minden szülőnek becsületbeli kötelessége a szülői értekezletek rendszeres látogatása, amelyen közösen a tanítóval megvitatják az iskolában, vagy akár a közéletben felmerülő kétes dolgokat, ami a gyerek növelésében előadódik. Közösen vitatják meg, ugyanúgy közösen likvidálják az eddig előiordult hibákat, s szoros kapcsolatot teremtenek a nevelésre és oktatásra vonatkozólag.

A tanító által történő szülői látogatás szintén a közös együttműködés lene tőségét szolgálja a nevelés terén. Ez annyiban különbözik az előzőtől, hogy kimondottan egy személyre: az illetékes szülő gyermekére fordítjuk figyelmünket, elmondjuk a gyermekkel kapcsolatos hibákat és végül kivezető utat keresünk, melynek megtalálása vitathatatlan.

Az említett két esetet ha valóraváltjuk, eljutunk ahhoz a ponthoz, amelyet a szülők és tanítók közti szoros barátságnak nevezhetünk. Ha e két lehetőséget valóraváltjuk, nem fordulnak elő olyan esetek, amit Mózsi Ferenc vitaindító cikke érthetően elénk tár: „Sajnos, nálunk még elég gyakori a szülők részéről a tanulás lebecsülése”, vagy esetleg „ne üzengessen az iskola, gyermekünk nevelése kizárólag az ő gondjuk” és ehhez hasonló félreértések.

Baráti viszonyra van szükség úgy a szülők, mint a tanító részéről. A szülők kötelessége, hogy a tanító által előre bejelentett értekezleten „okvetlen” reszt vegyenek nem a tanító, hanem saját érdekükben. A tanítónak az értekezletről hiányzó szülőket azonnal

meg kell látogatniok. Beszélgessen el velük és győzze meg őket az egységes és közös munka fontosságáról.

A tanítók helyzete ezen a téren nehéz, de nem reménytelen. Sok és kitartó munkára van szükség. Szorgalmas és lelkiismeretes munkával — a tanító részéről — valóra váltható, hogy az értekezlet a szülök nagy számának jelenlétében folyjon le. Ha egyszer sikerül elérni a jelenlét megfelelő arányát a következőkben, mindig könnyebb lesz helyzetünk. Ha szemtőlszembe beszélget tanító szülővel, bizonyára megértik egymást s nem támadnak ellentétek, mint esetleg üzengetés által.

A szülő kötelessége — megbecsülni a tanító fáradságát. Látogassa a szülői értekezleteket és legyen segítségére a tanítónak baráti viszonyuk megteremtésében. Segítsen a tanítónak, ügyeljen gyermekére. Ne forduljanak elő olyan esetek, mint amilyeneknek tanúi lehetünk egyes falvainkban. Ne engedjék a szülők gyermekeiket esti csavargásra. Szomorú jelenségeknek lehetünk tanúi ebből kifolyólag. Előfordul, főleg vasárnap és ünnepnapokon, hogy késő esti órákban egész gyereksereget látunk kocsma és mozi előtt, ahol iskolaköteles gyerekre nem illő viselkedést tanúsítanak: durva hangnemben szórakoznak, cigarettáznak és gorombán beszélnek. Sőt meggyőződtünk arról is, hogy iskolaköteles gyerekek a késői mozielőadásokat látogatják. Kellemetlen érzés fog el bennünket, amikor gyermekek részére nem alkalmas filmeken iskolaköteles tanulót látunk, ahogy paitanásig feszült idegekkel figyeli a különb.>zö jelenetek — részére mondhatnánk — ártalmas mozzanatait.

Л hibák halmazát lehetne sorolni, amit persze nem lehet általánosítani, de előfordulnak. Ezért van szükség szülő és a tanító közti kapcsolatra, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseteket megvitassuk és eitávolítsuk. Minden szülő és tanító törekedjen a baráti kapcsolatok elmélyítésére, amely a teljes bizalmat vonja maga után, hogy közös erővel valóra válthassuk nemes célunkat: a sokoldalú tudással rendelkező, becsületes ifjúság nevelését!

Szuh Kálmán, Zsigárd

A nyelvtudás haszna

A nyugat-német sajtó közölte, hogy Nyugat-Berlín főiskolám bevezették аз; orosz nyelv oktatását. Ezen intézkedés sajtóvisszhangja természetesen nem volt egyértelmű. A Tagesspiegel című napilap gúnyosan megjegyezte, hogy nem lenne-e helyes a marxizmus-leninizmus tanítását is bevezetni. A Nyugat-Berlini szenátusnak ez a határozata sem született meg vita és ellenvélemények nélkül. A kérdés előadója Dr. Bloch képviselő azonban leszerelte az ellenvéleményeket. Érvelése mindenkit meggyőzött arról, hogy az orosznyelv ismerete fontos és a jövőben még inkább fontosabbá válik. Érvelésének súlypontja azt a tényt állította, hogy a világ technikai irodalmának 40 e/o-a a jövőben orosz nyelven fog megjelenni és a német ifjúság nem nélkülözheti ezt a magas színvonalú irodalmat.

Nálunk is sokan tanulhatnának ebből a határozatból, akik nem tulajdonítanak kellő fontosságot az orosz nyelv tanulásának. Az orosz nyelv világ nyelv, mely átlépi nemcsak a Szovjetunió, hanem a demokratikus tábor határait is. Ismerete hozzáférhetővé teszi nemcsak a szovjet technikusok és mérnökök értékes tapasztalatait, de az élenjáró szovjet tudomány, az agrotechnika, a társadalomtudomány, a különféle szaktudományok és az orosz, valamint a szovjet szépirodalom értékes alkotásait is.

A szülők nevelési, gondolkodási módja gyermekükről már nehezebb probléma és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a szülő — a legtöbb esetben — elfogult. A szülők legtöbbjének gyermekszeretete nagyobb, mint a tárgyilagos gondolkodása a nevelésről és a tanításról. Ezt igazolják mind a szülői értekezleteken való felszólalások, mind pedig a tanítókkal történő személyes beszélgetések. „Hogy lehet, hogy az én gyermekem nem tud, nem tanul” és így sorolhatnánk tovább mind azokat, amik ilyenkor elhangzanak. Mit tehet ilyenkor a tanító, mikor egyik oldalról ott van előtte a tanuló hanyagsága, rosszasága; a másik oldalon a szülők elfogultsága, bizalmatlansága? És magában ez, ez az ami elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy szülő és tanító egynevezőre jusson. Barátot és ne ellenséget lásson egyik a másikban. Akár szülői értekezleten, akár személyes beszélgetések formájában minél gyakrabban kell szülőnek és tanítónak találkozni. A tanító kötelessége, hogy a szülőt tájékoztassa gyermeke életéről, fejlődéséről, ugyanakkor azonban a szülőknek meg kell értenie és elfogadni azt, amit a tanító mond, mert mind e mögött a tanító jóakarása, felelőssége, lelkiismerete rejlik.

Félre minden bizalmatlansággal, elfogultsággal. Higyjenek egymásnak, bízzanak egymásban, segítsék egymást szülő és tanító egyaránt, hogy minél jellemesebb, igazabb embereket nevelhessenek a társadalomnak, a hazának.

Papp János, Komárom.

Az öregségi járadékot kérvényezők figyelmébe

A szociális biztosításról szóló új törvény alapján az öregségi járadékot 1957. január elseje után mintegy 120 000 dolgozó kérheti. Az Állami Járadékbiztosító Hivatal, valamint a nemzeti bizottságok mellett működő szociális gondoskodás tanácsai már készülnek erre a rendkívüli munkára, melyet a folyó ügykör mellett végeznek el. A kérvényezők és az üzemek megkönnyíthetik és meggyorsíthatják az egész akció menetét, ha már a, kérvények megírása előtt előkészítik a szükséges okmányokat a nemzeti bizottságok tanácsai szociális osztályainak utasításai alapján.

Minden kérelmező, akinek 1957 január 1-től igénye van az öregségi járadékra, ettől a naptól kezdve kapja meg járadékát, ha erre irányuló kérvényét az 1957. év folyamán benyújtja.

Mire tanít minké

Filmszínházaink vásznain a Barátsági Hónap alkalmából Makarenko: „Az új ember kovácsa” című regényének filmváltozata is bemutatásra került „Pedagógiai hősköltemény” címen.

Már sokan és sokat írtak erről a filmről, a rendező kiváló munkáját dicsérve; a színészek meggyőző alakítását említve, sőt a forgatókönyv hibáit vitatva. Én nem akarom ismételni az e filmmel kapcsolatban már leírottakat, de szeretném kiemelni azt, ami engem, a tanítót megkapott. Sőt úgy érzem azt, ami mindnyájunkat érint. Nemcsak a pedagógusokat, de mindenkit, aki az emberi közösségben él és ezzel akarva, nemakarva hat az embertársaira. Nevel, pozitív vagy negatív értelmében. Épít vagy rombol — mégpedig az emberség palotáját építi, vagy éppen rombolja. Vizsgáljuk meg, hogyan tanítanak minket a film kockái e mindenkit érintő, nagyjelentőségű munkára.

A téma drámai lehetőségeket rejt magában. 1920, amikor a győztes forradalom egyik kezével védi a maga diadalát az intervencióval szemben, de a másikkal már az új világot készíti elő. Ennek a hősi kornak sok-sok arcát láttuk már a filmművészet tükrében. Most egy új problémával, az intervenció, illetve a polgárháború bűneként lezüllött ifjúság emberré nevelésének bonyolult kérdésével ismerkedhet meg a mozilátogató közönség.

Agrólszakadt, csavargó gyerekek, bűnözők, akikkel senki sem akar foglalkozni, mert érzi, hogy könnyen beletőrhet a bicskája — mindössze enynyi űtravalóval indul a film hőse, Makarenko, az első szovjet pedagógus. Hogyan kezdje ezt a munkát? Az intézet számára kiutalt épület rossz, felszerelés nincsen, segítség alig és az egyetlen tanács: „... csinálj valamit. Legfontosabb, hogy ne holmi javítóintézet legyen az, hanem szociális nevelés. Nekünk igaz ember, szovjet ember kell, tudod, aki a mi emberünk. Olyant csinálj, érted?

A napokban a bratislavai magyar nyelvű pedagógiai főiskola egyik tanárával beszélgettem. Többek között szóba kerültek a magyarországi események is. Latolgatta a történtek okát, majd így szólt: — vitathatatlan, hogy Magyarországon sok hiba történt, de ez nem ok arra, hogy embereket csonkítsanak, csecsemőket gyilkoljanak, ez csakis a nép, a haladás a szocializmus ősi ellenségei az urak és jellemtelen pribékjeik tették.

Igen azok, akikről Így ír Móra Ferenc: Az úr kilencszáz éven keresztül csinálta a törvényt a paraszt ellen, és amikor a tizedik százévben befogadta a nemzetbe, nem fogadta be a társadalomba.

Azok követték el az állatias terrorcselekményeket, akik egy ezredéven keresztül maguknak csinálták a törvényt és egy alkalommal azt mondták Móra apjának, amikor szőlőjét elverte a jég és ő is kártérítést követelt, mert már a tekintetes urak megkapták:

— Ja öregem, az más! A tekintetes urak nem mehetnek napszámba kapálni, de kend elmehet.

Tehát ilyen volt az űri „igazság”. A múltban az úriszék törvényei sanyargatták a népet. Ha Magyarország történelmét végignézzük, az ingyenélő uralkodó osztály mindig féltette a hatalmát és nem riadt vissza a legbarbárabb cselekményektől sem, hogy azt megőrizze. Az urak törvényt csináltak és levágták a pór kezét, ha rozsét szedegetett a nemes erdejében. Kalodába zárták a jobbágyot ha lázadni mert. Tüzes trónon égették el Dózsa Györgyöt, a parasztság nagy felkelő vezérét, aki vezette a lázadó parasztságot és jogot, földet követelt nekik. Bebörtönözték Táncsics Mihályt és öngyilkosságba kergették József Atillát, a nép sorsáért kesergő úrgyűlölő első magyar proletárköltőt.

1919-ben szintén dühöngött a fehérterror, amikor a magyar nép legjobbjait kivégezték. A felszabadulás után a nép uralmától való félelem majd nem őrültségbe kergette őket, nem tudták elviselni, hogy a volt summás, a kubikus a földmunkás emberré legyen. Irigykedve figyelték a magyar népi demokratikus köztársaság fejlődését. Most kapva-kaptak az alkalmon, és a nép haragja elől elmenekült kakastollasok, nyilasok a Vöröskereszt leple alatt özönlöttek az országba és nyomukban újjá éledtek az Eszterházyak a Mindszenty-ek és a többi urak. Sőt, megjött a „magyar barát" ő exelenciája Hubertus Friedrich Löwenstein Wertt a „Pedagógiai a

Ebből a helyzetből indul ki a film cselekménye. Majd az események gyors pergésében az egyik oldalon meglátjuk, hogyan küzd Makarenko a nevelés helyes, új módszerének megtalálásáért. A másik oldalon viszont látjuk a telep bűnöző fiataljainak átalakulását.

A gyermeknevelés tudományának régi és új, helyes és hamis nézetei ütköznek össze a vásznon. Az induláskor ott áll Makarenko optimizmusával szemben a „gyermek-pszichológus“, aki szinte beleszédült saját elméleteibe, mázsás latin szavakkal dobálódzik, de „műveltsége” előtt a barométer ismeretlen fogalom. Pedig szűklátókörű, egyoldalú műveltséggel rendelkező ember nem lehet nevelő. (És ha mégis az, akkor rossz nevelő.) Figyelemmel kísérhetjük a morc Kalina Ivanovics, a gazdasági vezető pedagógiai fejlődését, aki a fegyelmezetlen, egymásra bicskát rántó gyerekeket nevelhetetlen parazitáknak tartja, de később — amikor már belekóstol a makarenkói pedagógiába — mélységesen bízik a telep lakóiban. És éppen ő javasolja a „gorkijovcok”-nak a hírhedt Kurjázsba való átköltözését.

A film nagy érdeméül kell felemlítenünk, hogy a drámaiságot semmiképpen sem csökkenti az, hogy tulajdonképpen elvi vitának vagyunk tanúi. Makarenko elvei tettek formájában mutatkoznak meg. A cselekmény elején Makarenko még megpróbál szocializmusra és a hazaszeretetre hivatkozva fegyelemről beszélni, de eredménytelenül. Nemcsak a pedagógusok egymásközti vitája, de a filmnek ez a része is érezteti Makarenko kezdeti tapogatózását, s azt, hogyan érlelődik meg a gondolat az első kommunista pedagógusban: a kapitalizmus minden gonoszságától elgyötört és eldurvult, a háborúban elárvult és csavargóvá lett gyerekek megnevelésére az egyébként helyes elvek hangoztatása, a régi mo-' rálprédikáló módszer alkalmazása, céljatévesztett dolog. Üj embert, új módszerrel kell nevelni.

heim Freudenberg hercege Nyugat- Németországból. A mikrofon elé állt és beszélt a magyarokhoz.

— Mit akar ez itt — hallottam annak idején több rádió hallgatótól.

A Habsburgok rokona, az évszázados elnyomók barátja, egyszerre milyen „szószólója” lett a népnek. Mintha nem emlékeznének még a magyar munkások és parasztok a koncentrációs táborokra és. arra, hogy a németek minden mozgathatót elvittek, gulyákat, juhnyájakat tereltek az utakon Magyarországról nyugat felé. Emlékeznek még a magyar földmunkások, akiket kizsákmányolt annak idején a német Lőwenstein-család, amelynek nagy birtokai voltak Magyarországon. Tehát ismét a vagyon hozta Magyarországra a „princet” a nagybirtokosok a kapitalisták istene.

ö és a többi földbirtokosok megjelenése térítette észre a magyar népet, a földhöz jutott magyar parasztot. Hiszen földet kapott a három millió földnélküli koldus. Gazda lett Tömörkény földkunyhóban lakó Szeged-környéki hőseiből is, akiknek nyomorult sorsát az író annyiszor papírra vetette. Megdöbbentek ezek az emberek, amikor megjelentek az évszázados elnyomók és amerre elvonultak, holttestek és jajkiáltások jelezték útjukat. Híven a „múlthoz” most is gyilkolták a haladásért küzdőket. Kivégezték Mező elvtársat, a budapesti pártbizottság titkárát, aki már a harmincas években Madridnál harcolt a világ népeinek szabadságáért. Kiontották vérét azoknak a kommunistáknak, akik — habár néha tévedtek is — szívük minden dobbanásával a népért küzdöttek, akik egy olyan pártnak voltak tagjai, amely földet adott a parasztnak, amely megfrgta kezét úrnak és pribéknek, hogy ne csattanjon többé pofon a puszták népének arcán. Megfogta a kezét azoknak, akik annak idején falumba is arcul verték, rúgták a béres gyerekeket. Egyszer például azért, mert azt mondták Hegyesi főhadnagy úrnak, hogy ő vigyázba állhat a „hazáért”, mert szallonát reggelizett, de nekik csak vöröshagyma jut.

Dózsa sokat szenvedett népe nemet mondott. — A víz az úr — mondta Petőfi Sándor, a nagy magyar költő és ha feltámad porrá zúzhatja a gályákat. A nép nem kér többé a gályákból, az urakból. Most újra megjelentek a láthatáron, de felmorajlott a tenger és továbbra is mindörökre érvényes Petőfi szava: „A víz az úr" mert Dózsa népe nem hajtja többé járomba fejét.

Balia József.

hősköltemény"?

Látjuk Makarenkót, amint elragadja a pillanatnyi indulat és jobb meggyőződése ellenére pőfonüt egy gyereket. De bemutatja a film Makarenkót, a csalhatatlan érzékű, magabiztos pedagógust is, aki nyugodt lélekkel ad pénzt és revolvert a tolvajnak tartott növendék kezébe, mert tudja, hogy neki van igaza: a gyerek már nem tolvaj és nem lesz azzá sohasem.

Az ember iránt érzett mély tisztelet és az igényes szeretet az új nevelési módszernek, a makarenkói pedagógiának a vezér motívuma.

Melyek azok az elvek, melyeket a filmnek — hiányosságai ellenére is — sikerült bemutatnia?

1. A jól végzett munka után érzett öröm, (pl. a favágási jelenet).

2. Az élet perspektíváinak, az emberi célok kitűzésének fontossága. (Tanúi lehetünk annak, hogyan nyílik meg a telep lakói számára a legnagyszerűbb távlat: az ember egyéni értékére való rádöbbenés.)

3. A közösség kialakításának szükségessége és ami ezzel szorosan összefügg: embertársaink mélységes tisztelete. (E film nagyszerűen bemutatja, hogy Makarenko pedagógiai rendszere a közösség és a közösségen keresztül a nevelt egyénisége formálását állítja a középpontba.)

A nevelés e három tényezőjének együttes hatása csodálatos. A Makarenko mutatta új nevelés emberformáló ereje hatalmas. Erre tanít minket a film. És nemcsak az intervenció bűneként elvadult emberpalánták megnemesítésében van-e tényezőknek varázslatos erejük, de mindenkor és mindenütt, ahol nevelésről — de a szó tágabb értelmezésében: az embernek emberhez valő viszonyáról beszélhetünk, legyen az iskola, EFSZ, család, gyár, vagy akár a dalárda.

Erre kell, hogy tanítson mindnyájunkat ez a vásznon elbeszélt, lebilincselően érdekes pedagógiai hösköltemény.

Mózsi Fér éne

/