Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-07-08 / 27. szám

.

Í956. július 8.

tSídraöves

Az SZKP Központi Bizottságának határozata

„A személyi kultusznak

és következményeinek leküzdéséről*4

(Folytatás a 2. oldalról) gatív tulajdonságokra mutattott rá. Lenin 1922 végén levelet intézett a párt rendes kongresszusához, amelyben a következőket írta:

„Sztálin elvtárs, mihelyt főtitkár lett, nagy hatalmat összpontosított kezében és nem vagyok benne biztos, vajon mindig eléggé körültekintően íog-e élni ezzel a hatalommal”. E levél utóiratában 1923 január kezdetén V. I. Lenin ismét visszatért Sztálin egyes személyi tulajdonságaihoz, amelyek megengedhetétlenek egy vezető tényezőnél. „Sztálin túlságosan durva” — írta Lenin. „És ez a hibája, amelyet egészen jól eltűrhetünk mi kommunisták egymás közötti viselkedésünkben, elviselhetetlenné válik a főtitkárnál. Ezért javaslom az elvtársaknak fontolják meg Sztálin e tisztségből való áthelyezését és ide egy más embert nevezzenek ki, aki eltér Sztálin elvtárstól azzal, hogy türelmesebb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakhoz, kevésbé szeszélyes stb“.

A párt XIII. kongresszusái, amely röviddel Lenin halála után folyt le, a küldöttségeket tájékoztatták erről a levélről. E dokumentumok megtárgyalása után elhatározták, hogy Sztálint meghagyják a főtitkári tisztségben azzal a kikötéssel, szívlelje meg V. I. Lenin bírálatát és vonja le belőle az összes szükséges következtetéseket.

Sztálin tehát a Központi Bizottság főtitkári funkciójában maradt és a V. I. Lenin halála utáni első időszakban az ő bíráló hozzászólásaihoz igazodott. Sztálin azonban később túlbecsülte saját érdemeit és meg volt győződve saját személyének csulhatatlanságáról. A párton belüli és a szovjet demokrácia terén, az osztályellenség és annak ügynöksége, később pedig a német fasiszta hódítók elleni könyörtelen harc idején szükséges némely korlátozást Sztálin úgy tüntette fel, mint a párt és állami élet normáit és ezzel durván megsértette az irányítás lenini elveit. A Központi Bizottság plenáris üléseit és a pártkongresszusokat rendszertelenül tartották és később éveken keresztül össze sem hívták. Sztálin ilyen módon ténylegesen bírálaton kívül helyezte magát.

A szocialista országépítésben, a párton belüli és az állami demokrácia fejlődésében nagy kárt okozott Sztálinnak téves tézise, amely szerint minél közelebb jut a Szovjetunió a szocializmushoz, annál inkább kiéleződik az osztályharc. Ez a tézis az átmeneti időszaknak csak bizonyos szakaszaira érvényes, amikor az volt a kérdés: ki marad felül? — amikor heves osztályharc folyt a szocializmus alapjainak felépítéséért, előtérbe került 1937-ben, vagyis abban a pillanatban, amikor a szocializmus országunkban már győzelmet aratott, amikor a kizsákmányoló osztályokat és e kizsákmányoló osztályok gazdasági alapjait felszámolták. A gyakorlatban ez a téves elméleti tézis arra szolgált, hogy megindokolja a szocialista törvényesség legdurvább megsértését és a tömeges megtorlásokat.

Éppen ilyen körülmények között jött létre többek között az állami biztonsági szervek különleges helyzete, amelyek iránt mérhetetlen bizalmat tanúsítottak, mert a népnél és az országban kétségtelen érdemeket szereztek a forradalom vívmányainak védelmében. Az állambiztonsági szervek hosszú időn keresztül méltók is voltak e bizalomra és különleges helyzetük nem jelentett semmilyen veszélyt. A helyzet megváltozott, amikor e szerveknek a párt és a kormány által vajó ellenőrzését fokozottan Sztálin személyes ellenőrzése helyettesítette és a szokásos bírósági normákat gyakran az ő önálló döntései helyettesítették. A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor az állambiztonsági szervek élére Berijának, a nemzetközi imperializmus ügynökének gonosztevő bandája került. A szovjet törvényesség súlyos megsértésére, tömeges megtorló intézkedésekre került sor. Az ellenség mesterkedései okozták azt, hogy számos becsületes kommunistát és pártonkívüli szovjet embert megrágalmaztak és azok ártatlanul szenvedtek.

A párt XX. kongresszusa és a Központi Bizottság egész politikája Sztálin halála után világosan tanúsítja azt, hogy a párt Központi Bizottságában a vezető dolgozók lenini magva működött, akik helyesen értelmezték az időszerű szükségleteket mind a

bel-, mind a külpolitika terén. Nem mondható az, hogy a személyi kultusszal összefüggő negatív jelenségek, amelyek fékezték a szocializmus haladását, nem ütköztek ellenállásba. Sőt voltak bizonyos időszakok, például a háború alatt, amikor Sztálin egyéni akcióit jelentősen korlátozták, a törvényellenesség, az önkény negatív következményeit lényegesen gyengítették.

Ismeretes, hogy éppen a háború alatt a Központi Bizottság tagjai és kiváló szovjet hadvezérek kezükbe vették a hátország és a front bizonyos szakaszainak irányítását. Önállóan döntöttek és tervező, politikai, gazdasági és katonai tevékenységükkel a helyi párt és szovjet szervezetekkel együtt biztosították a szovjet nép győzelmét a háborúban.

A győzelem után a személyi kultusz negatív következményei újból jelentős mértékben kezdtek megnyilvánulni.

A Központi Bizottság lenini magva mindjárt Sztálin halála után erélyes harcot indított a személyi kultusz és annak súlyos következményei ellen. Felmerülhet a kérdés, vajon ezek az emberek miért nem léptek fel nyíltan Sztálin ellen és miért nem fosztották meg őt a vezetéstől? Az akkori körülmények között az lehetetlen volt.

A tények kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy Sztálin számos jogtalanság okozója volt, ami főleg életének utolsó szakaszában fordult eH. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a szovjet emberek Sztálint olyan embernek ismerték, aki mindig a Szovjetuniót védelmezi az ellenség merényleteivel szemben és a szocializmusért harcol. Ebben a harcban néha méltatlan módszereket alkalmazott s megsértette a pártélet lenini elveit és normáit. Ebben rejlett Sztálin tragédiája. De mindez egyben megnehezítette a törvények megsértésének egyes esetei ellen vívott harcot is, mert a szocializmus felépítésének és a Szovjetunió megszilárdulásának sikereit is a Személyi kultusz idejében Sztálin érdemének tulajdonították. Ha bárki fellépett volna ellene ilyen körülmények között, a nép nem értette volna meg, itt nem a személyes bátorság hiányáról van szó. Világos, aki ilyen helyzetben lépett volna fel Sztálin ellen, azt semmiképpen sem támogatta volna a nép. Sőt, e fellépését az akkori körülmények között a szocializmus felépítése ellen irányuló cselekedetnek, a párt és az egész állam egysége aláásásának minősítették volna, ami a kapitalista körülzárás idején a legnagyobb mértékben veszélyes lett volna. Ezen felül azok a sikerek, amelyeket a Szovjetunió dolgozó népe kommunista pártjának vezetésével elért, jogos büszkeséggel töltötték el minden szovjet ember szívét és olyan légkört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékosságok az óriási sikerekkel szemben kevéssé jelentősnek tűntek és e hibák negatív eredményeit gyorsan helyrehozták a párt és a szocialista társadalom mérhetetlenül növekvő erői.

Szem előtt kell tartani azt a körülményt is, hogy számos tény és 1 Sztálin helytelen akciója, főleg a szovjet törvényesség megsértése terén csak az utóbbi időben Sztálin halála után, főként Béri ja bandájának leleplezésével kapcsolatban és azáltal került felszínre, hogy a biztonsági szervek ellenőrzését a párt vette át.

Ezek a fő feltételek és okok, amelyek J. V. Sztálin személyi kultuszának kialakulásához és elterjedéséhez vezettek. Nyilvánvaló, hogy mindez megmagyarázza, de egyáltalán nem menti J. V. Sztálin személyének kultuszát és e "kultusz következményeit, amelyeket pártunk oly élesen és helyesen éíítélt.

III.

Kétségtelen, hogy a személyi kultusz jelentősen megkárosította a kommunista párt és a szovjet társadalom ügyét. Durva hiba volna azonban abból a tényből, hogy a személyi kultusz a múltban létezett, olyan következtetéseket vonni le, mintha bármilyen változás állana be a Szovjetunió társadalmi rendszerében, vagy pedig e személyi kultusz forrását a szovjet társadalmi rendszer lényegében keresni. Ez is, amaz is teljesen helytelen, mert nem felel meg a valóságnak és ellenkezik a tényekkel.

Minden rossz ellenére, amit Sztálin személyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, ez a kultusz mit sem változtathatott és nem változtatott társadalmi rendszerünk lényegén. Semmilyen személyi kultusz nem változtathatott a szocialista állam lényegén, melynek alapja a termelő eszközök társadalmi tulajdona, a munkásosztály és a parasztság szövetsége és a nemzetek barátsága, bár ez a kultusz komoly károkat okozott a szocialista demokratizmus fejlődésének és a milliós tömegek alkotó kezdeményezése kibontakozásának.

Ha valaki azt gondolja, hogy egy ember — még ha oly nagy is, mint Sztálin — megváltoztathatja társadalmi-politikai rendszerünket, ez azt jelenti, hogy mély ellentétbe kerül a tényekkel, a marxizmussal, az igazsággal, az idealizmus hibájába esik. Azt jelentené ez, hogy egy személynek érdeméül tudna be oly aránytalan természetfeletti erőt, mint a társadalmi rendszer megváltoztatása, mégpedig oly társadalmi rendszeré, amelyben a döntő erőt a dolgozók milliós tömegei alkotják.

A társadalmi-politikai rendszer lényegét — mint ismeretes — az határozta meg, milyen a termelés módszere, a társadalomban kinek a tulajdonában vannak a termelő eszközök, melyik osztály kezében van a politikai hatalom. Az egész világ tudja, hogy országunkban az októberi forradalom és a szocializmus győzelme után megteremtettük a termelés szocialista módszerét, a hatalom már csaknem 40 éve a munkásosztály és a parasztság kezében van. Ennek következtében évről évre szilárdtd a szovjet társadalmi rendszer, növekednek termelő erői. Ezt a tényt nem tagadhatják azok sem, akik nem táplálnak barátságos érzést irántunk. A személyi kultusz következtében — mint ismeretes — bizonyos komoly hibák fordultak elő a párt és a szovjet állam tevékenysége különböző szakaszainak irányításában mind a szovjet ország belső életében, mind pedig külpolitikájában. Főleg azokra a komoly hibákra mutathatunk rá, amelyeket Sztálin a mezőgazdaság irányításában, az országnak a fasiszta hódítók visszaverésére irányuló megszervezésében követett el, durva önkényére, amely konfliktushoz vezetett a háború utáni időszakban a Jugoszláviával való kapcsolatok terén.

Ezek a hibák ártottak a szovjet állam élete további fejlődésének és főleg J. V. Sztálin életének utolsó éveiben fékezték a szovjet társadalom fejlődését, de természetes, hogy a szovjet államot nem vezették le a kommunizmus eléréséhez vezető helyes útról.

Ellenségeink azt állítják, hogy Sztálin személyének kultuszát állítólag nem bizonyos történelmi körülmények okozták, amelyek már a múlté, hanem maga a szovjet rendszer, e rendszernek — nézetük szerint — antidemokratikus volta stb. Az ilyen rágalmazó állításokat megcáfolja a szovjet állam fejlődésének egész története. A szovjetek, mint az államhatalom új demokratikus formái a legszélesebb néptömegek forradalmi alkotó tevékenysége alapján jöttek létre, azon néptömegek akaratából, amelyek szabadságukért harcoltak. Az igazi népi hatalom szervei voltak és azok ma is. Éppen a szovjet rendszer tette lehetővé azt, hogy kibontakozzék a nép óriási alkotó energiája. Mozgásba hozta a néptömegek kimeríthetetlen erőit, az emberek millióit bekapcsolta az állam öntudatos irányításába, a szocializmus építésében való tevékeny részvételre. Rövid történelmi időszak alatt a szovjet állam győztesén került ki a legsúlyosabb megpróbáltatásokból, átment a második háború tűzkeresztségén.

Amikor országunkban felszámoltuk a kizsákmányoló osztályok utolsó maradványait, amikor a szocializmus az egész nemzetgazdaság uralkodó rendszerévé vált, és alapjaiban megváltozott országunk nemzetközi helyzete, mérhetetlenül bővült és tovább bővül a szovjet demokrácia kerete. Eltérően bármilyen burzsoá demokráciától a szovjet demokrácia nemcsak' hirdeti, hanem anyagilag is biztosítja kivétel nélkül a társadalom valamennyi tagjának a munkára, művelődésre és pihenésre való jogot, az állam ügyeiben való részvételt, a szólás és sajtószabadságot, a megnyilatkozás szabadságát, a személyes képességek szabad fejlesztésének reális lehetőségét, valamint az összes többi demokratikus

jogokat és szabadságjogokat. A demokrácia lényege nem formális jelenségek, hanem az, vajon a politikai hatalom valóban a nép többségének akaratát és alapvető érdekeit, a dolgozók érdekeit szolgálja-e és vajon valóban részt vesznek-e benne. A szovjet állam egész bel- és külpolitikája arról tanúskodik, hogy rendszerünk valóban demokratikus, népi rendszer, A szovjet állam mindennapos gondoskodásának legfőbb célja és tárgya a lakosság életszínvonalának minden téren való emelése, népének a békés élet biztosítása.

A szovjet demokrácia további fejlődésének bizonyítéka, hogy a párt és a kormány intézkedéseket tesz a szövetségi köztársaságok jogainak és ügykörének bővítésére, a törvényesség szigorú betartására, a tervrendszer átszervezésére a helyi kezdeményezés támogatása érdekében, a helyi szovjetek tevékenységének aktivizálására, a bírálat és az önbírálat fejlesztésére.

Ha volt is személyi kultusz, ennek ellenére a néptömegek óriási kezdeményezése alakult ki a kommunista párt vezetésével; ez a kezdeményezés a mi rendszerünk érdeméből megalkotta népünk nagy történelmi müvét és emellett legyőzött minden akadályt, amely a szocializmus felépítésének útjában állott. És ebben nyilvánul meg a legjobban a szovjet szocialista rendszer demokratikus volta. A szocializmus jelentős győzelmei országunkban nem következtek be maguktól. E győzelmeket a pártnak és a párt helyi szervezeteinek mérhetetlen szervező és nevelő munkájával azért érték el, mert a párt kádereit és az összes kommunistákat mindig a marxizmus-Ieninizmus iránti hűség, a kommunizmus ügye iránti odaadás szellemében nevelte.

A szovjet társadalmat a tömegek öntudatossága teszi erőssé. Történelmi sorsát hősi munkásosztályunk alkotó munkája, a dicső kolhozparasztság és a népi értelmiség alkotó munkája határozta és határozza meg.

Pártunk kiküszöbölve a személyi kultusz következményeit, felújítva a pártélet bolsevik normáit és fejlesztve a szocialista demokratizmust, tovább szilárdította a széles tömegekhez fűződő kötelékeit, még szorosabban egyesült a nagy lenini zászló alatt.

Az a tény, hogy maga a párt bátran és nyíltan napirendre tűzte a személyi kultusznak és a Sztálin elkövette megengedhetetlen hibáknak kiküszöbölését, meggyőzően bizonyítja, hogy a párt szilárdan áll a leninizmus, a szocializmus és a kommunizmus őrhelyén, a szocialista törvényesség betartásának, a nemzetek érdekei, a szovjet polgárok jogai biztosításának őrhelyén. Ez a legjobb bizonyítéka a szovjet szocialista rendszer erejének és életképességének. Ez egyben megmutatja az elszántságot arra, hogy véglegesen véget vessenek a személyi kultusz következményeinek és ne engedjék meg, hogy az ilyenfajta hibák megismétlődjenek.

J. V. Sztálin személyi kultuszának és következményeinek pártunk által való elítélését valamennyi testvér kommunista párt és munkáspárt jóváhagyta és ez a tény széleskörű visszhangot keltett. A külföldi országok kommunistái elismerik az SZKP XX. kongresszusának mérhetetlen jelentőségét az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalomra, és a személyi kultusz, valamint következményei ellen vívott harcot, a marxizmus-leninizmus elveinek tisztaságáért, a nemzetközi munkásmozgalom jelenlegi problémái megoldásához elfoglalt alkotó álláspontért, a proletár internacionalizmus elvei felállításáért és továbbfejlesztéséért vívott harcnak tekintik.

Több testvér kommunista párt nyilatkozatában helyesli és támogatja pártunknak a személyi kultusz és e kultusz következményei ellen hozott intézkedéseit. Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja, a Zsenminzsibao „A proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól” című szerkesztőségi cikkében, amelyben az SZKP XX. kongresszusa határozatainak Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodája ülésén való megtárgyalásából levont következtetéseket magyarázza, a következőket írja: „Lenin végakaratát követve a Szovjetunió Kommunista Pártja behatóan foglalkozott bizonyos komoly hibákkal, amelyeket Sztálin a szocialista építés irányában elkövetett, valamint e hibák következményeivel. Tekintettel a következmények komolyságára, a Szovjetunió Kommunista Pártja szükségesnek tartotta, hogy Sztálin nagy, hatalmas érdemeinek egyidejű elismerése mellett, élesen felfedje hibáinak lényegét, éberségre, az említett hibák egészségtelen következményeinek határozott kiküszöbölésére szólítsa fel a pártot.

Kína Kommunista Pártja erősen hisz abban, hogy a XX, pártkongresszuson kibontakozott éles bírálat után minden olyan pozitív tényező, amelyet a múltban bizonyos téves politika komolyan megbénított, mindenütt haladéktalanul mozgásba jön, továbbá, hogy az SZKP és a szovjet nép még nagyobb, egységesebb és összeforrottabb lesz, mint valaha és így fog harcolni az emberiség történelmében még sohasem látott nagyszerű kommunista társadalom felépítéséért, a világ tartós békéjéért”.

„A Szovjetunió Kommunista Pártja vezető tényezőinek érdeme volt az —, mondja a Francia Kommunista Párt politikai irodájának nyilatkozata —, hogy helyrehozták a személyi kultusszal összefüggő hibákat és fogyatékosságokat, ami Lenin nagy pártjának erejéről és egységéről tanúskodik, arról a bizalomról, amelynek a szovjet nép körében örvend és tekintélyéről a nemzetközi munkásmozgalomban”. Eugen Dennis elvtárs, az USA Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára az SZKP XX. kongresszusának óriási jelentőségéről szóló cikkében kijelentette: „А XX. kongresszus megszilárdította a világbékét és a szociális haladást. Űj szakaszt nyitott a szocializmus fejlődésében, a békés együttélésért vívott harcban, amely már Lenin ideje óta folyik, és amely egyre hatásosabb és sikeresebb lesz”.

Meg kell emlékezni azonban arról is, hogy a személyi kultusz megítélésében nem mindig magyarázzák helyesen azokat az okokat, amelyek a személyi kultuszra vezettek, és e kultusz következményeit társadalmi rendszerünkre. Például abban a terjedelmes és érdekes interjúban, amelyet Togliatti elvtárs a „Nuovi Argomenti” című lapnak adott, számos nagyon fontos és helyes következtetés mellett helytelen fogalmazások is előfordulnak. Nem érthetünk például egyet azzal, hogy Togliatti elvtárs azt kérdezi, vajon a szovjet társadalom nem érkezett-e el „a degeneráció egyes formáihoz?" Ez a kérdés teljesen indokolatlan. Annál érthetetlenebb, mert Togliatti elvtárs interjújának egy másik részében egészen helyesen azt mondja: „Azt a következtetést kell levonni, hogy a szocialista rendszer lényege nem veszett el, éppen úgy, mint ahogy nem ment veszendőbe a múlt . vívmányok egyike sem és elsősorban azt, hogy a munkások, a parasztok és az értelmiség tömegei, amelyek a szovjet társadalmat alkotják, nem szűntek meg e rendszert támogatni. Maga ez a támogatás is azt bizonyítja, hogy mindenek ellenére ez a társadalom megőrizte lényegében demokratikus jellegét”.

Ha a legszélesebb néptömegek nem támogatták volna a szovjet hatalmat és a kommunista párt politikáját, országunk nem építhetett volna fel valóban hallatlanul rövid idő alatt hatalmas szocialista ipart és nem kollektivizálhatta volna a mezőgazdaságot. nem győzhetett volna a második világháborúban, melynek eredményétől függött az egész emberiség sorsa. A hitlerizmus, az olasz fasizmus és a japán militarizmus teljes szétzúzásának alapján széleskörűen fejlődtek a kommunista mozgalom erői, növekedtek és tömegessé váltak Olaszország, Franciaország és más tőkés országok kommunista pártjai, az európai és ázsiai országok egész sorában népi demokratikus rendszer létesült, kialakult és megszilárdult a szocializmus világrendszere, hallatlan sikereket ért el a nemzeti felszabadító mozgalom, amely az imperialista gyarmati rendszer széthullására vezetett.

(Folytatás a 4. oldalon)