Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-09-16 / 37. szám
rlí^tisifives Кйб. saepterafeer- SB. 12 Egy hét a külpolitikában A kairói értekezlet befeje-Miről is van szó? Mi az igazság az amerikai jólét kérdésében ? Az amerikai propaganda ugyanis fennen hirdeti, hogy a mai kapitalizmus már egészen más mint a régi. Ez egy „népi kapitalizmus", melyben a töke demokratizálódik, minden polgár részvénytulajdonossá válik és boldogan vagdossa a részvények szelvényeit, melyekre nagyösszegü osztalékot fizetnek ki a ha-' talmas részvénytársaságok. Az amerikai polgár életszínvonala a legmagasabb a világon. Az amerikai jólét dicséretének ilyen és hasonló ódáit zengi az amerikai sajtó és a rádió. A népi kapitalizmus magyarul mondva, fából vaskarika. Egy olyan társadalmi rendben, ahol egy kisszámú osztály kizsákmányolja a másik óriási többségben levő dolgozóosztályt, ahol a nemzeti jövedelem több mint 60 százalékát néhány tízezer munkátlan here vágja zsebre és használja fel saját „amerikai jólétére", nem lehet beszélni általános jólétről. _ Erre nem kisebb egyéniség nyújt most bizonyítékot, mint maga Stevenson úr, az amerikai demokrata párt elnök jelölt je. Közeledik ugyanis az elnökválasztás napja és ilyenkor minden eszközt fel szokás használni az elnöki szék elnyerése érdekében. Még az őszinte igazmondást is, amit máskor ritkán alkalmaznak az imperializmus politikusai. Az elnökjelölt Michiganban tartott választási beszédében néhány ilyen súlyos igazsággal próbálta megnyerni az amerikai választók bizalmát. „A kormány nem látja azt a nyomort, melyben Amerika lakosságának közel egyötöd része szenved. Tizennégymilló amerikai család jövedelme nem éri el az évi ezer dollárt. Az amerikai farmer, aki még 1952-ben napi 4 dollárt keresett, most kénytelen megelégedni napi 3 dollárral. Mindezt még súlyosabbá teszi a létfenntartási költségek állandó emelkedése. Az automobiliparban 230 000 munkást bocsátottak eU Dettroitban minden kilencedik munkás munkanélküli. Michigen államban 50 000 munkás kimerítette segély jogosultságát. Ezek szégyenteljes tények, borzalmas valóságok országukban". Ilyen és hasonló adatokkal szolgál Stevenson úr, az amerikai általános jólétet illetőleg. Ezek az őszinte szavak, melyeket a választási győzelem megszerzésére csalt ki a „demokrata“ elnökjelölt szájából, a legvilágosabban bizonyítják, hogy a kapitalista gazdálkodás az egyik oldalon óriási értékeket halmoz fel — a kapitalisták páncélszekrényeiben — a másik oldalon azonban nyomort és munkanélküliséget szül a dolgozók, az értékek megteremtői számára. Erről van szó. Ilyen a népi kapitalizmus országának általános jóléte. ------------ p. e. KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Az atom és hidrogértfegyverekkel való kísérletek az utóbbi időkben mindinkább gyakoriabbakká válnak. Az USA és Anglia sorozatos atombomba kísérletei után augusztus végén a Szovjetunióban is történtek hasonló kísérletek. Köztudomású, hogy a Szovjetunió a nemzetközi fórumokon elsősorban az Egyesült Nemzetek Szövetségében következetes politikai folytat az atomkísérletek betiltását illetőleg. A háború befejezése óta az USA és Anglia ötven alkalommal végzett atom és hidrogénbomba robbantást. A Szovjetunióra a nyugati imperialista körök kényszerítik rá az atombombával való kísérletezést. — A Szovjetunió kénytelen robbantási kísérleteket folytatni saját ..biztonsága érdekében. A világ közvéleményében mindinkább erősödik az atombomba kísérletek elfeni tiltakozás. Minden békeszerető ember, aki tudatában van annak, hogy a tömeggyilkos fegyverek milyen katasztrófát zúdíthatnak az emberiségre, erélyesen foglal állást a kísérletek ellen. Ennek a küzdelemnek első soraiban a Szovjetunió és a népi demokratikus országok polgárai állnak, a világ legtekintélyesebb tudósai és művészei és a békemzgalom híveinek százmilliói. A Világ Béketanács Központi Irodája felhívást intézett az összes államokhoz, melyben rámutatott az állandóan fokozódó kísérletek folytán előállott életveszélyes kisugárzási jelenségekre. Megállapította, hogy ha a kísérleteket továbbra is így folytatják, elkerülhetetlenek a tömeges megbetegedések, a végtelen szenvedés és halálesetek. A szovjet külpolitika kitartóan törekszik a nukleáris fegyverekkel való kísérletek betiltására. Ebben a törekvésében mögötte áll a világ közvéleményének óriási többsége és nem kétséges, hogy ez az erő végül is kikényszeríti a kísérletek teljes megszüntetését és az atomenergia kizárólag az emberiség javát, boldogságát és fejlődését fogja szolgálni. zödött. Mint az előrelátható volt, eredménytelenül. Minden diplomáciai és katonai nyomás, melyet a három nyugati kapitalista hatalom Egyiptom .megfélemlítésére kifejtett, eredménytelennek bizonyult. Egyiptom kormánya nem hajlandó tárgyalni semmiféle olyan javaslatról, mely nem veszi tekintetbe állami önállóságát és területi sérthetetlenségét. A háborús hangulatkeltés, melyet Angliában és Franciaországban igyekeztek a tömegekbe bele vinni, szintén nem talált jó termőtalajra az angol és francia közvéleményben. Ez a közvélemény kényszerítette ki az angol parlament öszszehívását, melynek ülésén Eden miniszterelnöknek az interpellációk pergőtüzében kell beszámolnia a kormány külpolitikájának sikertelenségéről. Robens képviselő, a munkáspárt külügyi szakértője kijelentette: Eden miniszterelnöknek le kell mondani, ha a Nasszer egyiptomi elnökkel folyó tárgyalásokon nem sikerül megoldania a szuezi válságot. Az amerikai sajtóban is erősödnek azok a hangok, melyek a békés rendezést követelik és elítélnek minden fegyvercsörgetést. A New York Times vezércikkében hangsúlyozza, hogy a tanácskozásokat feltétlenül folytatni kell. Dulles külügyminiszter tekintettel a közeledő elnökválasztásokra, mérsékelni igyekszik angol és francia szövetségeseinek magatartását. Az amerikai diplomáciai körökből kiszivárgott értesülések szerint Dulles mérlegeli, hogy az ENSZ elé vigyék a szuezi konfliktus ügyét. Németország egyesítése kétségkívül az európai biztonság és ezzel a világbéke egyik legfontosabb tényezője. A Szovjetunió külpolitikája, értékelve ezt a tényt, eddig is nagy erőfeszítéseket tett Németország egyesítése érdekében. Kihangsúlyozta azonban, hogy ez az egyesítés csak úgy szolgálhatja az európai biztonságot, ha az újonnan egyesült Németország demokratikus és békeszerető állam lesz, amely nem tartozik semmilyen katonai csoportosuláshoz. Az egyesítés a német nép közös ügye és a létező két német állam vezetőinek kell az egyesítés kérdését megoldani. Nyugat-német kormánykörök ennek ellenére részt vesznek a Szovjetunió ellen irányuló katonai szövetségben, a nyugati kapitalisták segítségével új hadsereget létesítenek és nem hajlandók tárgyalni a Német Demokratikus Köztársasággal^ Nyugat-Németországban folyik a demokrácia likvidálása. A kommunista párt betiltása után sorban tiltják be a demokratikus egyesületeket, ugyanakkor háborús bűnösöket helyeznek vezető funkciókba és nemcsak eltűrik, de támogatják is a fasiszta propagandát. Ebben a helyzetben fordult memorandummal a nyugat-német kormány a Szovjetunióhoz az egyesítés ügyében. — A memorandum megismétli a Szovjetunió elleni rágalmakat és továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy nem tárgyal az NDK- val. Hogy mi a célja ennek a memorandumnak, az nem kétséges. Közelednek az 1957. évi birodalmi gyűlési választások. Adenauer népszerűtlenségét az eddigi tartományi választásokon szenvedett sorozatos vereségei bizonyítják. Tehát ez a lépés félre akarja vezetni a nyugat-német választókat és a Szovjetuniót akarja megbélyegezni, mint az egyesülés ellenségét. Adenauer politikai csődjének okát a Szovjetunióra akarja hárítani.' A nyugat-német sajtó józanabb része nyíltan beismeri, hogy a memorandum nem más, mint választási manőver, mellyel Adenauer félre akarja vezetni a német választókat. 0 A német demokratikus sajtó jelentései szerint szeptember 7-én Holzhausenben, Hildburghausen közelében a nyugat-németországi amerikai megszálló csapatok két katonája tüzet nyitott az NDK határőrségének őrhelyére. Sebesülés nem történt. 0 Tizenhat állam és ezerötszáz cég vesz részt az idei bécsi őszi vásáron. A vásárt az első napon 160 ezer látogató tekintette meg. 0 A Magyar Népköztársaságban augusztus második felében a termelőszövetkezetekbe és termelőszövetkezeti csoportokba belépő egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok száma tovább növekedett, s meghaladta az 1000-et. 0A Reuter hírügynökség tudósítója jelenti: Madagaszkár szigetéről francia szállító repülőgépek érkeznek Dzsibutiba (Francia-Szomáli), ejtőernyős csapatokkal. • Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa a rabszolgaság teljes megszüntetéséről tárgyalt Genfben, augusztus 13-tól szeptember 7-ig. — •A konferencián 51 állam meghatai;mazottal és 8 állam pedig megfigyeflővel képviseltette magát. A tanácsokozások eredményeképpen az 1926-os genfi egyezményt kiegészítőén — ^szeptember 7-én új egyezményt írtak alá. Az USA képviselője tartózkodott az egyezmény aláírásától. • A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége törvényszerű rendeletet adott ki arról, hogy „A népek közötti békéért“ elnevezésű nemzetközi Sztálin-díj nevet „A népek közötti békéért" elnevezésű nemzetközi Lenin-díjra kell változtatni. • Rembrandt-festmériyre bukkantak Amszterdamban; a festmény Assueris bibiliai királyt ábrázolja. О Robens, a brit munkáspárt egyik külügyi szóvivője kijelentette: „Edén miniszterelnöknek le kell mondani, ha Nasszer egyiptomi elnökkel folyó.tárgyalásokon nem sikerül megoldani a szuezi válságot..." 0 Ciklon pusztított Dieppe francia város felett. A pusztító vihar annyi kárt okozott, mint a világháborúban a várost ért légitámadás: sokszáz lakóház tetejét sodorta le, s romhalmazzá változtatta a vasúti raktárakat. 0 Nyugat-Berlin kártérítést fizet a náciknak. Hatszázezer frankot köteles fizetni Nyugat-Berlin polgársága a Német Szövetségi Köztársaságnak, mivel a törvény értelmében nem foglalkoztatott megfelelő szám,ú fasisztát a városi rendőrség keretében. * * » Jugoszláv katonai küldöttség utazott Kínába A jugoszláv néphadsereg küldöttsége Koszta Nagy vezérezredes vezetésével szeptember 10-én a kínai népfelszabadító hadsereg baráti meghívására a Kínai Népköztársaságba utazott. Kísérletek atommeghajtásu rakétamotor előállítására Az Egyesült Államok losalamosi atomlaboratóriumában kísérletek folynak az atommeghajtásu rakétamotor előállítására. Ha a kísérletek eredményre vezetnek, jelentősen közelebb visznek az űrhajózás kérdésének megoldásához, ugyanis szinte korlátlan hatótávolságú rakétát lehet majd előállítani. A kísérletek állásáról nem adtak -tájékoztatást. Hruscsov közelről Irta: GIUSEPPE BOFFA, olasz újságíró) Nyikita Hruscsov munkáscsaládból származik: ahogy nálunk mondják, alulról kezdte. Két állandó munkásszokása van: az előírások szerint elvégzett pontos munka szeretete .— és a mindenféle szónoklat iránt érzett ellenszenv. Híresek az építőmunkások konferenciáin elmondott múlt évi beszédei. Az egyiken bírálta a szverdlovi szálloda építészeit a rossz vizvezetékszerelés és az egészségügyi berendezés miatt, mindezt a „volt mechanikus“ szempontjából. Beszédei nyomán többezer ember nevette ki azokat az építészeket, akik Moszkvában felépítettek egy házat, és közvetlenül az ablakok alá szobrokat állítottak, amelyek arra kényszerítik a lakókat, hogy egész életükben az emberi test bizonyos részét nézzék, amelyet még ha Michelangelo faragott volna, akkor is untató lenne. Jegyzet nélkül Hruscsov e beszéde két óráig tartott — és teljesen rögtönzött volt. Ritka eset, amikor a közönség előtt, már előre összeállított szöveget olvasna, mert ellensége a kész, kicsiszolt mondatoknak, az előre tervezett gesztusoknak, a hatásvadászatnak. Szónoki művészetével a dolgok valóságát tolmácsolja, sok, humoros betoldással fűszerezett konkrét példát sorakoztat fel. Ügy beszél, mintha egy képzeletbeli barátját kellene meggyőznie, aki minden percben közbeszól. — Amikor valóban ilyen baráttal áll szemben, akkor mutatkozik nieg csak igazán Hruscsov dialektikája legragyogóbb formájában. Ha valaki más beszél, Hruscsov nem tud ellenállni a kisértésnek, hogy valamilyen kérdésre közbe ne szóljon. — Röviden: nem szereti az üres beszédet, de komoly dolgokról szívesen elbeszélget. „Mutassátok meg neki..!” „Ez egy férfi, aki nem használ szalvétát“, — mondta róla egyszer Adenauer. Adenauer ebben az esetben könnyen lehetett jó pszichológus, mert Hruscsov nyíltan beszélt vele, ami a tárgyalás eredményén is megmutatkozott. — Amikor Molotov a tárgyalás utolsó szakaszában felvetette a Nyugat- Németországból a Szovjetunióba küldött szovjetellenes uszító röpcédulák kérdését, a kancellár először azt állította, hogy erről nincsen tudomása. Ekkor Hruscsov megkérte, hogy menjen ki vele az udvarra, ahová odaszállítottak egyet a hírhedt léggömbök közül. Mellette volt egy pár röpcédula is. Nézze, kancellár úr, — mondta Hruscsov — meg kell bocsátania, de olvassa csak el ezeket a rágalmakat— „Mutassák csak meg a Kancellárnak ezeket a disznóságokat!“ A gyűlölt formalitások A nemzetközi eseményeken, amelyeken az SZKP első titkára részt vesz, személyiségére jellemző tulajdonságokat visz be, mint pl. nagy őszinteség, a klasszikus diplomácia szokásainak figyelmen kívül hagyása, és a dolgoknak nevén való nevezése. Emlékszem a Jugoszláviával való tárgyalás egy részére, amelynek szemtanúja voltam. Egy fogadáson történt a Kremlben: Hruscsov a belgrádi nagykövettel a kíváncsi szempárok százainak pergőtüzében az egyik sarokban egy jó őrahosszat vitatkozott oly élénken, ahogy mi szoktunk a vasúti kocsiban politizálni. Ezek a tulajdonságok azt hiszem, nem is olyan különösek. Az orosz nép tulajdonságai, amelyek ebben az esetben egy szilárd egyéniséggel egyesülnek: konkrét értelem, egyszerűség, csillogó humor és a valóságon alapuló lélek. Hruscsov egész tevékenységét a szovjet demokrácia módszereiben és elveiben — a kollektív vezetésben, a kezdeményezésben, az alulról jövő ‘ bírálatban, a tömegek alkotó tehetségében és a szocialista törvényességben való bizalom hatja át. Hruscsov gyűlöli a bürokratákat, a nép élő valóságától elszakadt vezetőknek a zöld asztal mögül elmondott elvont beszédeit a munkáról. Munkabíró ember, sokat utazik. — Kolhozokba, gyárakba, pártgyűlésekre jár, elbeszélget a munkásokkal, az öreg paraszttal, vagy a főmérnökkel. Sokoldalú; éppen olyan szívesen elvitázik a kel ültetéséről, vagy a cementrakodásról, mint a legfontosabb állami kérdéséről. — Ebből ered az a szinte meglepő tájékozottsága, amellyel a legkülönbözőbb kérdésekre válaszol. Ez mindenkit elragad, aki Hruscsovval beszél. Egy napon magához hívta az optikai művek igazgatóját és ezt mondta neki: „Ezt a szemüvegkeretet Párizsban készítették. Ugye szép? Hogy lehet az, hogy az ön által készített keretek ehhez hasonlítva olyan csúnyák?“ Más alkalommal, amikor a textilgyártásról beszélt, ezt a megjegyzést tette: „Meddig fogunk még az utcán olyan kalapokat látni, amelyekről nem tudjuk megállapítani, hogy azok kaiapok-e vagy csizmák? Nem vagyunk képesek talán jobbakat gyártani ? Közbeszólás A Kremlben egy nagy konferencián egy mérnök joggal bírálta a hibák egész sorozatát. „Na, és ki á fribá’sv?“ — szakította félbe Hruscsov. A mérnök anélkül, hogy reagált volna Hruscsov kérdésére, folytatta okfejtéseit. „Ki a hibás?“ — ismételte meg kérdését HrusJ csov. A mérnök megint nem válaszolt. A harmadik közbeszólás után nevezte meg végre a mérnök a szóbanforgó szakasz miniszterét. „Más senki?“ — kérdezte ironikusan Hruscsov, mert rájött, hogy a mérnök nem kíván megnevezni senkit. A mérnök a hibák okozójának a kohóipari minisztert nevezte, akinek a nevét nem merte kiejteni, mert közvetlen felettese volt. „Bírálat — nyomásra“, — kommentálta sűrűn pislogva Hruscsov. Akit érdekelnek magánélet tének apróságai, annak elárulhatom, hogy nős, egyszerű felesége és két felnőtt gyermeke van. Nem dohányzik. Szereti hazá-ja régi énekeit, amelyeket erős, öblös hangján gyakran énekel. Gyakran utazik tengerparti üdülésre. Legszívesebben a Krímre, ahol szeret úszni. Egy alkalommal a mezőgazdasági dolgozók üdülője előtti padra vetődött. Mindjárt megismerték és szívélyesen fogadták. Körbeállták és beszélgetésbe kezdtek, ami Hruscsovnak természetesen szenvedélye. Elmagyarázta nekik az új földm^gmunkálási módszert, amelyet sikerrel próbáltak ki. — Hallgatói ünnepélyesen megígérték, hogyha hazamennek, ők is kipróbálják az új módszert. „Jó" — szakította őket félbe Hruscsov és komoly tanáccsal látta el őket: „Aján-. lom, hogy csak ésszel dolgozzanak. Mindent ésszel, ésszel... A búcsúzáskor még hozzátette: „Eredményeikről pedig tudassanak“. Egy nyugati diplomata így nyilatkozott róla: „Aki ezt a férfit leértékeli, az buta. — Hruscsov ügyes politikus. — A békét pedig őszintén szereti: a hátíorú megfosztotta egyik fiától..." (Ford. —Sm—) SZABAD FÖLDMŰVES — a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal hetilapja — Szerkesztőség Bratislava, йвотко»и -7., — — ^fcSenkesabő #üa-j o=r ^Sándor. ^ Kiadja a Szlovákiai Mezőgazdasági Kiadó n. v., Bratislava, Krížková 7. — Nyomja .Merkantillé tlačiarne n. p. z, z„ Bratislava, ttí. Лйг.-вжва&ё-М'- — Éíi előfizetés ß&be Kčs 10.40 — Terjeszti a Posta hírlapszolgalata, ' ‘ ~ * ' ’ .cw*.