Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-06-10 / 23. szám

1ЯрЛов м r«lidmöves 5 Í9S6. jihwue ŤO. Szervezzük meg a csirkék vándorólazásátKÉT JÓ TANÁCS Ha baromfitenyésztésünket jövedel­mezőbbé akarjuk tenni, a növendék­nevelés költségeit kell elsősorban csökkenteni. A növendéknevelés költ­ségeinek leszorítására a csibék egész nyári vándorólazása nyújt leginkább lehetőséget. A növendék vándortanyákon, vagy nyári szállásokon történő elhelyezése ugyanis tetemes mennyiségű takar­mánymegtakarítást jelent. Természetesen a vándorólazás nagy gazdasági jelentőségén felül fontos tenyésztéstechnikai és állategészségü­gyi szempontból is, mert a növendékek természetszerű tar­tása, edzett nevelése döntően ki­hat azok belső és külső értékmérő tulajdonságainak alakulására. A szabad levegőn való mozgás, a napfény, a tápanyagokban, vitaminok­ban dús zöldnövényzet és a rovarele­­ség, megbecsülhetetlen értéket jelent a növekvő szervezet számára. Állat­egészségügyi szempontból pedig azért fontos, mert a vándortanyákon a fer­tőző betegségek elharapódzásának le­hetősége sokkal kisebb, mint a kis helyen összezsúfolt ólakban udvarok­ban tartott állatoknál. A növendékek vándorólazását hor­dozható vándorólakban, helyhezkötött nyári szállásokon oldhatjuk meg. Mind a sátoros rendszerű vándorólak, mind az állandó jellegű nyári szállások he­lyi anyagok felhasználásával elkészít­hetők. Vándoróljainknak, bármily rend­szer szerint épüljenek is, az legyen a lényege, hogy megfelelő méretek­ben annyit készítsünk belőlük, ameny­­nyiben túlzsúfolás nélkül az idő vi­szontagságaival és a ragadozókkal szemben mindig biztonságban tudjuk állatainkat. A növendékek elhelyezését május közepétől kezdődően 8—12 hetes kor­ban kezdhetjük meg. Nem cél azon­ban a gyengén fejlett, vagy rosszul tollasodon csibék korai vándorólazá­sa. Vándorólazás szempontjából kitű­nő területek a heretáblák, a jól fej­lett cukor- és takarmányrépatáblák szélei, major körüli gyepterületek, szérűs- és gyümölcsöskertek, vala­mint a gabonatarlók. A vándorólazott növendékek takar­mányozása a kifutó területek milyen­ségétől és a csibék korától függően változik. Jó legelőn alig kell pótolni valamit, azonban közepes, vagy gyenge kifu­tón a 4-6 hónapos növendékeknek 2- 3 dkg szemeleséget kell naponta és darabonként juttatni. Arról, hogy jól­laktak-e begyvizsgálattal meggyőződ­hetünk. Amennyiben néhány pár csi­bének a begyében nem találunk ele­gendő eleséget, úgy szükséges lesz őket megetetni. Nagyon fontos, különösen a nyári kánikulában a vándorólazott növendé­kek jó vízellátásáról gondoskodni. A vízhiány elkerülése érdekében vándor­tanyáinkon hordót, vagy nagyobb vt­­zesedényt kell elhelyeznünk. Naponta és darabonként átlag 2 deciliter vizet kell számítani csibéinknek. Itatóedény­ként cserép, vagy bádogveder itatőt használhatunk. Az itatóedényeket leg­célszerűbb napraforgószárból készített fészer alá helyezni, hogy ott a hőség elől menekülő csibék vízivás közben meghűsölhessenek. Biztosítják a lucerna vetőmagot Köztudomású dolog, hogy legértéke sebb takarmányunk egyike a lucerna, amely kellő gondozás mellett arányi ag magas termést ad. Alig van öt olvan szövetkezet, ahol ne vetnének minden évben 20—30. a nagyobb szö­vetkezetekben pedig 50—70 hektár lu cérnát. Ezen a téren viszont bizonyos hiányosságok is vannak. Évről-évre kevesebb sajáttermesztésű lucernama­gunk van. Ez pedig azért, mert elha nvagoljuk a lucernamag termesztését. Ha egyes szövetkezetek hagynak is magnak néhány hektár lucernát, ki-Л jó vetögumó előállításának elen­gedhetetlen feltétele a vetőgumópar­cella kijelölése. Erre a célra a leg­egészségesebb vetőgumóval beültetett, legjobban megmunkált, lehetőleg a többitől elkülönített burgonyaülteté­sünket használjuk fel. A leggondosabb növényápolást a vetögumó-parcellán végezzük. A vetőgumó-parcellán minden kö­rülmények között alkalmaznunk kell a pozitív és a negatív szelekciót. Az utóbbival a beteg, fertőzött töveket távolítjuk el. Ezt a munkát már az első kapáláskor meg kell indítani és a fejlődés további során többször meg kell ismételni. A pozitív szelekciót a negatív kivá­lasztás után alkalmazzuk, mégpedig úgy, hogy a legszebb töveket pálci­kákkal megjelöljük és a fejlődés egész ideje alatt figyellemmel kísérjük. Ezek cséplését már rendszerint elhanyagol­ják. Ebben az évben minden szövet­kezetben arra kell törekedni, hogy bi ztosítsák a következő évi lucernamag­­szükségletet. Ezt tűzték ki feladatul a felsőszeli EFSZ tagjai is. Tíz hektá­ron szerződéses magszaporító parcel! ájuk van. Ezenkívül a legjobb lucer­nából még további húsz hektárt me ghagynak magnak. Az első kaszálás után fejtrágyázzák a növényzetet, hog у jobban felödjön, jobb magot kös­sön, s így elsőrendű vetőmagja le gyen a szövetkezetnek. után a tövek után származó vetögumó lesz a legegészségesebb. A két kivá­lasztási mód egymást kiegészíti. A soronkövetkező időszakban ezek az agrotechnkai eljárások azok, ame­lyekkel megteremthetjük a bőséges burgonyatermés lehetőségét. A rétek kaszálásánál tartsuk szem előtt, a takarmánytzr­­mesztésben a nyert emészthető táp­anyagok mennyisége és nem a beta­karított anyag súlya fontoe. Ügyel­jünk arra, hogy rétjeinken finom, tel­jes értékű szénát termeljünk. Ezt nagymértékben befolyásolja a fűka­szálás idejének megválasztása. A rét június elején kaszálva — amikor a füvek nagyrésze virágzani kezd — 42 százalék keményítő szénát szolgáltat. Két héttel később a széna már csak 34 százalék, további 2 hét múlva már csak 26 százalék keményítő értéket tartalmaz. Igaz, hogy nyersrostban többet takarít be a gazda, de a rost szaporulat csak rontja a széna emészthetőségét. A szénaszárítást végezzük ágasokon. !gy kevesebb \ munkával jobb szénát nyerünk. K. M. Jól bevált a borjak ridegnevelése A fiatal szarvasmarhák, de különösen a fajbikák tenyésztése jelentős jövedelmi forrást képez a losonci járásban levő tomasovcei szövetkezet­nek. Náluk ez az állattenyésztés legjövedelmezőbb ágazata. Ehhez azon­ban nagyban hozzájárult az, hogy a szövetkezet állattenyésztési dolgozói bevezették a borjaknál a ridegnevelést. Ezzel a módszerrel már 50 darab fiatal állatot neveltek fel. A múlt év végén és ez év elején 13 fiatal faj­bikát értékesítettek, melyekért több mint 100 ezer koronát kapott a szö­vetkezet. Víťaz András, Filip János és Bútor János gondozza a fiatal állatokat. Mióta bevezették a ridegnevelést, naponta kerek 50 dekával magasabb" súlygyarapodást érnek el, mint a régi módszerrel. Ez a módszer igen jól bevált, s ebben az évben így nevelik az összes borjút. Ez év végéig to­vábbi 13 fiatal fajbikát terveznek eladni a tenyészállat-vásárokon. Azonkívül saját állományukat is feltöltik kiváló fajtulajdonságú egyedekkel. Létesítsünk vetőgumó-parcellákat Legeltessük sertéseinket Magas terínelékenységet csak akkor várhatunk ser­tésállományunktól, ha az állatok egészségesek. Az egész­ségi állapot pedig nagy mértékben a legeltetési lehető­ségektől függ. Az nem elég, ha az állatokat jól takar­­mányozzuk s ha néhanapján a kifutóba engedjük. A sertés egészsége feltétlen megkívánja a legelőt. Tenyészeteink további hibája, hogy a sertéseket egy­oldalúan csupán darával, malomipari hulladékkal, eset­leg burgonyával etetjük. Ilyen takarmányozás mellett nem kapják meg a nélkülözhetetlen fehérjéket, vitamino­kat és ásványi sókat. A zöldtakarmányozás nem helyet­tesítheti a legelőt. A fentemlített hiányosságokat nagy mértékben kiküszö­böli a helyesen szervezett legeltetés. A sertések részére alkalmi legelőkről vagy kimondottan erre a célra fenn­tartott legelőkről kell gondoskodni. Alkalmi legelők: a vetésforgóba illesztett takarmányok tarlója, továbbá a betakarított répa, burgonya, csicsóka stb. után vissza­maradt terület. Itt túrhatnak a sertések, legelhetik a gyomokat és összeszedhetik a répa letöredezett leveleit, stb. A legalkalmasabb legelő a hüvelyesek, a lucerna És a hereféleségek sarjúja. , , , Mi mindent nyújt a dús levegő a sertéseknek? Az vlsö helyen a tiszta és a friss levegőt említjük meg, amely kiszellőzteti a tüdőt s ez különösen most fontos, hiszen a sertések egész télen ólakban tartózkodtak. Л napfény elősegíti a D-vitamín képződését. Ennek a hiá­nyában a szervezet nem tud jól gazdálkodni a tárolt mészkészletekkel. A legelésző sertés sok mozgásra kény­szerül, A mozgás hatasa a csontozat, az izomzat és a lábak fejlődésére elvitathatatlan. Kedvező hatást gya­korol a legelő a bebúgatás előtt álló vagy bebúgatott anyakocákra is. Az anyakocát az ellést követő 3—4-ik héten hajtsuk a legelőre, ha az nincs messze a sertés­teleptől. A fiatal legelők növényállománya sok fehérjét, vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A herét vagy lucernát akkor legeltessük, amikor magassága eléri a 15—18 cm-t. Ilyenkor a nedvtartalma kielégítő és a sertés jó étvággyal fogyasztja. így tehát a koranyári hónapokban nemcsak változatosabbá tehetjük és az említett táp­anyagokkal gazdagíthatjuk a sertések étrendjét, hanem sok abrakot is megtakaríhatunk. A legeltetést legjobb, ha csoportosan végezzük. Válasz­­szűk külön a fiatal tenyészállatokat és külön csoportba tereljük az elörehaladottan vemhes, valamint a szoptató anyaállatokat. A sertéslegeltetésre igen alkalmasak a gazdasági épü­letek közelében elterülő telkek, amelyek sok helyen ki­használatlanok. A sertéseket gyümölcsöseinkbe is be­engedhetjük, de a fák védelméről gondoskodjunk. A gyü­mölcsösökben különös előnyt jelent az. hogy nem kell árnyékos" helyekről gondoskodni. Alaptalan állítás az. hogy a sertések nagy kárt tesz­nek a növényzetben. Ettől ne tartsunk, mert a sertés sohasem legeli le a lucernát, vagy a herét olyan mélyen, mint például a juh. Az összetaposás a bokrosodásra in­kább kedvező, mint káros. A kisebb túrások sem árta­nak, s tulajdonképpen a sertés leginkább csak akkor túr, ha nincs mit legelnie. P. E­A műtrágya felhasználása a kertben A kerti, de a cserepes növények növekedését, fejlődését, virágzásáé és magkötődését is kedvezően serkenti a kellő higítású műtrágyával való ön­tözés. A helytelen arányban hígított műtrágya .ftnérgező" lehet a növény­re, s annak sínylődését, betegeskedé­sét, sőt pusztulását is okozhatja. Ahol tömlővel lehet öntözni, ott szilárd ál­lapotban is használhatók a műtrá­gyák, ott viszont ahol csak locsoló­kannával öntöznek, helyesebb oldatot használni. Ez úgy készül, hogy 10 li­ter vízben feloldunk 20 gramm szu­perfoszfátot, 10 gramm kálit és 30 gramm nitrogént (péti). Ezzel keli a kerti növényeket a tövük mentén vagy a sorok között már a palánták megfogamzásától, begyökeresedésétől kezdve a virágzásig locsolni, heten­ként egyszer. Ügyelni kell arra, hogy az oldat ne érje a levélzetet, mert „megpörkölheti” azt. A karók tartósítása Nemcsak a szőlőben és a gyümöl­csösben, de gyakran a konyhakertben, sőt a virágos kertben is nélkülözhetet­len kellék a karó. Ha hiányzik egyik­másik növény mellől, az rendületlenül nő. elfekszik a földön, ez pedig kárá­ra van a növénynek, és nem érik be kellőképpen a termése. A karók kivá­lasztásakor és beszerzésekor mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a karó akkor „fizeti ki magát”, ha legalább hat évig használható állapot­ban marad. Ezért lehetőleg hosszú életű fa anyagából készítsék. Hét-tíz évig teljesen megőrzi épségét a föld­ben is a vörösfenyőből, a borókából, a tiszafából és az akácfából készült karó is. A tölgyből, a lúc és jepe­­nyefenyőből készített, illetve hasított karó a hatodik évben a föld színénél már korhadni kezd. A szil, a kőris, a bükk karó ennyi idő alatt a fó:d­­színénél teljesen elkorhad. A juhar és a nyír 5 év után, a fűz, a vad­­gesztenye és a platán 4 év múltán, a fehér gyertyán, a hars, az éger és a nyárfakaró 3 év múltán teljesen él­­korhad a földben, sőt ha nyirkos a talaj hamarább is. A korábban korha­dó karók életkorát egy-két, esetleg három évvel meghosszabbíthatjuk, ha 1.) a száraz karó alsó (a földbe ke­rülő) végének külsejét megégetjük, illetve megszenesítjük; 2.) ha néhány hónappal a használatba vétele előtt karbolineummal alaposan bekenjük; 3.) 24. órára 10 százalékos klórcink oldatba állítjuk; 4.) ha még zöld a karó, néhány napon át 4 százalékos rézgálic oldatban pácoljuk. Valamennyi szóbajöhetö fanem kö­zül a legtartósabb az akác. Az akác­karónak az ' az egyetlen hátránya, hogy mind a gömbölyű, mind a hasí­tott, rövid idő múlva meggörbül. Ezen a természetes nedvesség elvonásával segíthetünk. Ez a legcélszerűbb pör­köléssel érhető el a következőképpen: A nyers karókat 15—20 darabonként össze kell fogni, dróttal legalább két helyen szorosan átkötni, és erős ru­­dakból összeállított másfélméter ma­gas állványra helyezni. Az állvány alatt forgácsból, kéregdarabkákből és egyéb fahulladékból lángoló tüzet kell aerjeszteni. Az összekötözött karók körülbelül negyedóráig pörkölődjenek a lángokban, miközben többször meg kell forgatni a karócsomókat. A pör­kölés fclytán a nedvesség egy része elpárolog anélkül, hogy a karók alak­ja megváltoznék. Ha a pörkölés után a karókat 2-3 hétig keresztrakásban a szabad levegőn tovább szárítják, a görbülés teljesen elmarad. Az Így tar­tósított akáckarók használhatósága fe­lülmúlja bármely más fából készült karóét. Mi az a bang-kór? A bang-kór a háziállatok fertőző betegsége. Leggyakrabban a juhok­­nál és a kecskéknél fordul elő, láz formájában. De a betegséget a tehe­nek és a sertések is megkaphatják, és ezenkívül fertőzést kaphatnak az állatokat gondozó emberek is. Terjed hét a fertőzés a hús, tej és ezek ké­szítményeinek fogyasztása útján. A betegség az embernél höemelkedést és hideglelést, az Ízületekben és az izomzatban fájdalmat okoz. A beteg állatot a többitől el kell különíteni. Az állatgondozókat pedig ajánlatos beoltani. A betegség az álla toknál elvetélést idéz elő. Ilyenkor a beteg állatnak segítséget nyújtó dóig ózó fokozottabb mértékben ügyeljen magára is. Ajánlatos a gumikesztyű használata, és a beavatkozás után a kezeket föltétlenül fertőtlenítsük. A fertőtlenítéshez használhatunk klór­­szeptalt, vagy klóramint. A magzatot mélyre s öntsük le klórmésszel. Egyid és a magzatburkot ássuk 2 méter Drexler Béla Hogyan végezzük a zöldoltást? Hazánkban a zöldoltás éppen úgy, mint a fásoltás már régen elterjedt. De nagyobb üzemekben a fásoltást al­kalmazzák. Bizonyos esetekben azon­ban a zoldoltás is előnyös. Hogy a zöldoltás sikeres legyen, az oltás ide­jét és az alanyt, az oltóhajtást gon­dosan meg kell választani. Zöldoltás ideje május közepétől június közepéig tart. A szőlőnek ilyenkor a legerő­sebb a nedvkeringése. Ebben az idő­ben mind az alany, mind az oltóhaj­tás nedvdús, zöld. Oltáskor a hajtások csaknem egész keresztmetszetén élösejtek kerülnek egymással érintkezésbe, ezért az ösz­­szeforradás gyors és tökéletes. Az ol­tás idejére legmegfelelőbb idő, borús meleg, szélcsendes idő. Ha nagy a meleg, az oltást csak a reggeli és a délutáni órákban végezzük. Azok a hajtások legmegfelelőbbek az oltásra — amelyet ha keresztül, metszettünk, a nedv kibuggyan belőle. Az alany és az oltóhajtás kivá­logatása és előkészítése az ol­tásra. Oltásra akkor legalkalmasabbak a hajtások, amikor már nem túl zsen­gék és még nem fásak, mikor még rugalmasak. Ha újjaink között az ilyen hajtást megnyomjuk, már nem lapul össze, de még nem is fás. — Gyenge túlnedves hajtás azért nem jó, mert gyakran elfonnyad, mielőtt összeforrnának. Zöldoltásra legalkal­masabbak azok a hajtások, amelye­ken már egy-két levélkés hónaljhajtás van, ha ennél több, az.nem alkalmas az oltásra. Fontos, hogy az alany és az oltóhajtás egyforma vastagságú legyen. Az alany valamivel kocsonyá­sabb lehet mint az oltóhajtás, hogy e beoltás után azonnal zavartalanul tovább fejlődjön. Az oltóhajtásokat ol­tás előtt kijelölt tőkékről szedjük, le­velektől, kocsoktól megtisztítjuk, A levélnyélnek kétharmadát a hajtáson hagyjuk. Az előkészített hajtásokat felhasználásig nedves ruhában, vizes edényben állítjuk. Csak annyi hajtást szedjünk, amennyit aznap elhaszná­lunk. Ugarhajtásról ne szedjünk oltó­hajtásokat. Zöldoltással leggyakrabban állandó helyre kiültetett alanyvesszőket oltunk és ezeket majd önmaguk alá döntsük és így erőteljes tőkét nyerünk. Oltás előtt az alanytökéket feltisztogatjuk. Mikor az alyan hajtása a 80—120 cm magasságot elérte, akkor oltásra al­kalmas. Ha ecry tőkéről többet aka­runk dönteni, hosszabb alanyhajtást nevelünk. Az oltásra kiválogatott alanyhajtást 80—120 cm magasságban elvágjuk, a felső rügy felett 5—7 cm csonkot hagyunk. A felső rügyet és a levélnyelet is eltávolítjuk, az alatta levő két-három levelet már nem egé­szen, hanem csak a levél felső felét távolítjuk el. A levelek eltávolítása elősegíti a forradást. Zöldoltványok készítésáre legjobban a szőlő-oltó kés felel meg. Hátránya, hogy a szőlőhajtás sava megtámadja. A kést minden vágás után megtöröl­jük és mindig borotvaélesen tartjuk. Az oltást úgv végezzük, hogy az alanyhajtásnak a legfelső bütyök fe­lett meghagyott 5—7 cm csonkját a sima oldalon felülről lefelé a bütyök közepéig behasítsuk. Az oltóhajtást az oltásra alkalmas helyen a bütyök alatt 4-5 cm cson­kot hagyva keresztben elvágjuk és ezen kétoldalt éket vágunk. Az alany­nak a bütykét összeszorítjuk és az oltóhajtás ékjét benyomjuk az alany hasítékába, hogy ott hézag ne ma­radjon. Azután az oltványt nyomban bekötjük gumival, esetleg pamuttal. A __ kötés befolyásolja a forradást, ezért sem lazán, sem túl szorosan ne kössük. Az így beoltott oltványt a karóhoz kötjük több helyen, nehogv a szél kicsavarja esetleg az éket is megrongálja. Király Lajos, Szölőske майшюь

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom