Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-05-27 / 21. szám
8 No56. mwjuis 27. Шёшвт Fagy ej e v alkotó munkája ORVOSI TANÁCSADÓ Megrendüléssel véltünk tudomást a szovjet irodalom egyik büszkeségének, Alekszandrovics Fagyejevnek tragikus sorsáról. Ötvenöt éves korában súlyos betegségektől elgyötörtén megvált az élettől. És mégis azt kell mondanunk, hogy az elbeszélő prózának, a regényírásnak ez a páratlan művésze pályája folyamán megismerte és átélte a szó légemelkedellebb értelmében vett embe'i elégedettséget, sőt boldogságot. Minden, megbecsülő elismerésben része volt, amit hazája, a nagy szovjet haza nyújthatott neki, a párt legfelsőbb szervében, a központi bizottságban, az írószövetségben, továbbá a törvényhozásban és a Béke-Világtanácsban helyet kapott és munkálkodásra lér nyílt meg számára. Az elismerés elégedettséget ébreszthet, de az igazi boldogság forrása mi lehet egy művész pályáján? Ha korától nagy feladatokat kap elvégzésre és ezeket méltó formában megoldja. Fa-uefev azt a feladatot kapta, hogy örökítse meg az elbeszélő művészet eszközeivel a Nagy Októberi Forradalom vívmányainak és az általa építeni kezdeti szocialista társadalomnak és államnak megvédését betolakodókkal és belső ellenségekkel szemben. Két kiemelkedő alkotásban bemutatja két különböző nemzedéknek részvételét ezekben a harcokban, első ízben az 1919—1921 közötti polgárháború idején, amikor a japán imperializmus és c kiváltságaik elvesztésébe belenyugodni nem akaró fehér ellenforradalmárok belemartak az első világháború sebeiből, vér- és anyagi veszteségeiből még ki nem épült fiatal szovjet állam testébe, másodízben pedig a Nagy Honvédő Háború idején, amikor a hitleri rablóimperializmus ráéhezi>e Ukrajnának gabonatermő fekete földjére és az ukrán hegyvidék talajkincseire. az .fiivadult militarista rémuralom igájában tartotta az általa megszállóit lerületeket. Fagyejev 1927-óen ‘26 épes korában jelentette meg kisebb terjedelmű regényét a Távol-Keleten végbement partizánküzdelmekről. Ezekben ö három éven át részt vett, tehát mint a forradalom győzedelmes nemzedékének tagja közvetlen és személyes élmények alapján nyújthatott róluk ábrázolást. E regény címe orosz eredetiben Razgrom, vagyis szószeri ni Szétzúzás, magyar nyelvre .,Tizenkilencen" , maid újabban „Zúg я tajga“ címmel fordították le. Az ellenforradalom ellen Távol-Keleten küzd a párt irányításával bányászokból, parasztokból és más elemekből megalakuló partizánepység, s noha végűd nagyszerű parancsnokukkal együtt csupán tizenkilencen maradlak meg amelyek ezeket az egyszerű harcosokat összeforrasztották, a népi törekközülök, azt a bizonyosságot érzik ezek az cletbenmaradottak és a könyv minden olvasója, hogy azok az erők, vések mélyében gyökereznek és elpusztíthat atlanok. Az önmagát túlélt réginek leküzdése a jövőt jelentő új által ágy van ebben a munkában ábrázó'va, hogy mint drámai elevenségü regényt az első világháború után, kibontakozó szocialista realizmus úttörő alkotásául ismerte el a kritika és az irodalomtörténetei. Már a szocialista társadalom és ennek iskolái nevelték azt a fiatal generációi, amely Fagyejev másik nagy epikai alkotásának Az ifjú gárdának hőse. A Donyecmedence egyik kis városában, melyet a németek 1942-ben megszálltak, az 1943rban bekövetkezett felszabadításig egy százegynéhány tagból álló ifjúsági szabadságharcos szervezett heroikus ellenállást fejt ki a fasiszta megszállókkal szemben. Hiteles történet ez, Fagyejev a helyszínen lanulmányozia a regényben feldolgozott anyagot. Mind két regény témája voltaképp epizódszerű a velük kapcsolatos nagyjelentőségű történelmi események keretében, de az író nagy művészete éppen abban rejlik, hogy ő képes a •részben az egészet, az egyesben az általános érvényűt és tipikusát felmutatni. Amit a Zúg a tajgában feltár, az Vlagyivosztoktól Kronstadiig, amit az Ifjú gárdában megörökít, az Leningrádtól Szevasztopotig és a Kau-Türelemmel — A nagykaposi JNB gyűlésén, melyen a második ötéves tervünk feladatairól volt szó, több tag felajánlást tett. Ezek a felajánlások a mezőgazdasági termelés emelésére és főleg a kis- és középparasztságnak a szövetkezetbe való megnyerésére irányulnak. A felajánlások teljesítését a nagykaposi JNB vezetősége figyelemmel kíséri. Biacskó János, Horgos János, Bubányi András, Kulla János igyekeznek minél jobban a vállalásoknak eleget tenni. Az olyan vállalások mint például az EFSZ-ek megalakítása, 15—20 új tag megnyerése a szövetkezetbe . . . folyamatos, aprólékre és megfontolt munkát követel. Nem szabad türelmetlennek lenni, ha a munka nem megy egyszerre. A türelmetlenség sok mindennek lehet az elrontója. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ölhetett kézzel várjanak a JNB tagjai. Igenis, ki kell használni a meggyőzés minden lehetőségét, kikázusig tipikusan megismétlődő ezernyi és ezernyi változatban. Röviden szólva: Fagyejev a szabad élet megvédelmezésének nagy költője. Éspedig azé a szabad életé, amely újszerű jelenség az addigi emberi történetemben, me’t a népközösség számára sem betolakodást, sem belső elnyomatást, osztályuralmat nem tűr. Fagyejevet mint írómüvészt rendkívüli műgond és a kritikák megszívlelésében mutatkozó szerénység jellemzi. A Zúg a taiga egyes fejezeteit húszszor is átdolgozta, s az Ifjú Gárda kijavítására is vállalkozón. sőt kiegészítésére is, amikor bizonyos ténybeli fogyatékosságokra figyelmeztették. A Zúg .. tajga ötven nyelven 134 kiadásban jelent meg kétmillió példányban. Fauyejev mint íróművész nagy hagyományokhoz kapcsolódik, rajtuk okul, belőlük merít. Mapa elismeri, mennyi figyelemmel tanulmányozta Lev Nyikolajevics Tolsztojt, a napóleoni agresszó ellen vivői/ népi küzdelem nagy epikusát. A különbség közöltük az, hogy Fagyejev nem láváiból nézett, hanem áléit történelmi eseményekről írt. Amikor Fagyejev a nép legjobb fiait felismeri és felmutatja felülmúlhatatlan hösiességű egyszerű emberekben, partizánokban, munkásokban és a paraszti, dolgozókban, valamint, a kispolgári kúszaság és anarchikus elhajlások típusait is megrajzolja, mint kortúrs viszonyuk Gorkijhoz, akinél ugyan két emberöltővel fiatalabb, de a szocialista realizmus vonalán — a nagy emberi törekvésekért harcoló dolgozók bemutatásával — a Gorkij kezdeményezési dicsőségesen folytatta. SAS megértő* szóval menni a választó kerületbe, segítségül hívni a választókerület tagjait, a HNB tagjait, a falu szocializálásának meggyorsítása érdekében. Nagykaposon több JNB dolgozó szépen kalad a felajánlás teljesítésében. Ilyenek például Michalik János, Papp János, Hátér József, Leghelyesebben azonban Geskó elvtárs járt el, aki felajánlást tett, hogy Rusko nevű faluban (nagykaposi járás) 20 kis- és középparasztot nyer meg az EFSZ számára. A vállalás értékelésénél kitűnt, hogy Geskó elvtársnak 20 kis- és közé^araszt helyett 26-ot sikerült megnyerni a szövetkezeti gazdálkodás számára. Ebben nagy része van a helyi pártszervezetnek is, amely segítséget nyújtott Geskó elvtársnak. Az egyéni gazdálkodók megnyerésére segítséget nyújtottak a HNB dolgozói is. F. Leczo (6. folytatás). A szív testünk legnagyobb teljesítményű. fáradhatatlan izma. Ha el akarjuk képzelni a szívet, ne gondoljunk a megszokott szivalakú ábrákra, mert ezek alapján aligha ismernénk rá az emberi szívre. Inkább lelapított körtéhez hasonlítanám, A szív a mellkas üregében van elliclyezve és a két tüdőfél között, kissé balra a középvonaltól, de nem anynyira balra, mint ahogy azt sokan elképzelik. Csupán a szív csúcsa, aminek a lüktetése néha kitapintható, esik kimondottan balra a középvonaltól. A szív belső ürege két kereszteződő válaszfallal négy rekeszre oszlik. — Hosszanti irányban jobb és bal szi’-'félre. Mindegyik félnek a válaszfallal elkülönített felső rész a szívpitvar, alsó гёз„е pedig a szívkamra. Van tehát két pitvar és két kamra. A szívben a vér áramlásának útját az úgynevezett szívbillentyűk végzik. A szív billentyűinek működése legegyszerűbben a szivattyú szelepeinek a működésével hasonlítható össze. A szivattyú dugattyújának mozgásával és csupán egyirányban nyíló szelepek segítségével a víz áramlása a szivattyúban biztosítva van, mert a szelepek a víz visszafolyását megakadályozzák. A szívben a dugattyú mozgását az izomzat összehúzódó és elernyedő munkája helyettesíti. A szivizomzat összehúzódása kinyomja a szívüregböl azt a vérmennyiséget, amelyik a szfvizomzat elernyedésekor a szívüregbe folyt. A szív billentyűi ugyanazt a szerepet játszák, mint a szivattyú működésénél a sze lepek. Ha figyelemmel kísérjük — mondjuk a szív bal kamrájának működését, akkor a következőket figyelhetjük meg. A bal kamra izomzatúnak elernyedésekor a bal kamra megtelik vérrel. A bal pitvar felöl beömlő vér útját a kamra felé nyíló billentyű szabályozza. Mihelyt a bal kamra izomzata kezd összehúzódni és a kamrában a nyomás fokozódik, a pitvar felőli billentyű bezárul és a fokozódó nyomás •kinyitja azt a billentyűt. amely a kamrából a föülőérbe nyílik. Ezen keresztül aztán a vér a szívből eltávozhat és egyre kisebb ütőerekre osztódva, eljut az egész testbe. A szívbillentyűk tehát, miként a szivattyú szelepei, mindig csak egy bizonyos irányba nyílnak. A főütőér első elágazódása magába a szív izomzatába vezet, hogy ezen kérész,ül a szívizomzatot a szükséges 1 friss vérrel lássa el. A további érelágazódások a fejbe, felső végtagokba, majd a hasüregbe és énnek szerveibe, végül az alsó végtagokba vezetnek. Ha az ütőerek valamelyike megsérül, a vér erős sugárral nagy távolságra spriccel. Az ütőerek sérülése veszedelmes, mert ha nincs gyors és megfelelő segítség, az elvérzés veszedelme forog fenn. Az ütőerek vére élénk piros, ellentétben a gyűjtöerek vérével, amely sötét vörös. Ez a színárnyalat különbség a vér oxigéntartalmától származik., A szénsavtartalmu vér sötét vörös* az oxigént szállító ütőerek vére pedig élénk piros. Az. ütőerek — mint említettem — egyre vékonyabb erekre oszlanak, míg végül hajszálerek alakjában eljutnak az egves sejtekig. A vér a hajszálerekben adja le az oxigént és ugyan itt veszi fel az égési mellékterméket a szénsavat is. Mint már említettem, ez a folyt^ mat a vér színének megváltozásában is kifejezésre jut. A hajszálerek, amint felvették a szénsavat, hajszálviszerekben folytatódnak és egyre nagyobb viszerekké tévődnek össze. Az elhasznált vért ezek a viszerek szállítják vissza a szív felé. A vérnek itt már nincs olyan nagy nyomása, mint az ütőerekben. Végül is a viszerek két nagy viszérben egyesülve a jobb szívpitvarba torkolnak. Itt végződik az ún. nagy vérkör, amely a bal szívkamrában kezdődött, és nyomon követtük, amíg bele nem torkollott a szív jobb pitvarába. A jobb pitvarból a vér szintén billentyűkkel ellátott nyíláson keresztül a (óbb kamrába jut. Amikor a jobb kamra megtelik vérrel, a kamra izom; zata kezd összehúzódni, a pitvar felé vezető nyílás billentyűi bezárulnak és a növekvő nyomás kinyitja a tüdő felé vezető ütőér billentyűit. A szénsavban dús, sötét vörös színű vér ezen keresztül jut a tüdőbe. Itt a hajszálérhálózatban leadj., a szénsavat és felveszi a friss oxigént. A szénsavat aztán a tüd.őn keresztül kilélegezzük. A vér a felvett oxigéntől ismét élénk piros lesz. Az oxigéndús vér aztán a szív bal pitvarába jut. Itt végződik a kis vérkör, amely a jobb szivkamránál kezdődött. így dolgozik a szív éjjel-nappal, szünet nélkül, életünk utolsó pilla natáig. Ennek a négy szívbillentyűnek nyitódása, záródása és a szívizomzatnak ritmikus összehúzódása és elernyedése, amely átlagban percenként 65—75-ször ismétlődik, adja a vér keringését. A szívbillentyűk helyes működéséi a szívhangok lehallgatásával lehet ellenőrizni. A szivhangokat ✓ a szívbillentyűk bezáródása váltja ki A sokat emlegetett szervi szívbaj rendesen a szív billentyűinek a hibája. Dr. Timko Pál A személyi kultusz gyökereiről A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után a népi demokratikus országokban erélyes harc indult a személyi kultusz ellen. A személyi kultusz összéegyezhetetlen a marxizmus-leninizmus elméletével, s nem újkeletű a történelemben. Egybe van kapcsolva különösen azokkal a társadalmi rendszerekkel, amelyek a szocialista társadalmi rendszer előtt leteztek. Megtaláljuk őket a rabszolgaságban, feudalizmusban s a kapitalista társadalmi rendszerben is. Ezekben a társadalmi rendszerekben a személyi kultusz a vezérek mindenható szellemi erejét tudatosan propagálta, azt állítva, hogy minden, ami a történelemben végbemegy, az a vezéreknek, azok lángelméjének köszönhető. Emlékezzünk vissza, hogyan tanítottak az iskolákban: a magyar történelemben pl. minden nagy hadi tettet, vagy társadalmi változást, mindig úgy próbálták megmagyarázni, hogy azok a királyok, vagy vezérek lángelméjének köszönhető. Azonban azok"ól a tömegekről, amelyek ezekben a .társadalmi átalakulásokban, avagy csatákban végeredményben a legjobb szerepet játszották, azokról vajmi keveset hallottunk. Pedig, ha visszatekintünk, hiszen a feudalizmus likvidálása а XVI—XiX. század időszakában szorosan összefüggött azzal a kérdéssel, hol állanak a tömegek, a fiatal proletariátus és a parasztság. A személyi kultuszt ezekben a társadalmi rendszerekben tehát nagymértékben propagálták és ez érthető is volt. Hiszen ezek a társadalmi rendszerek az idealista ideológia alapján álltak, melynek lényege abba' volt, hogy minden társadalomban vég bemenő változás alapjául a gondola tot, az eszméket tartották. Azt állították, hogy a társadalom megváltó; tatásához elegendő, ha az egyes eszmék elterjednek. Ezekben a társadalmi rendszerekben tehát elsősorban azt tanították és propagálták, hogy a világ elsősorban szellemi és nem anyagi. INNEN ERED azután a vezérek, az ún. kritikai gondolkodók szerepének a tömegek fölé való helyezése a történelemben. A személyi kultusz fejlesztése az elmúlt társadalmi rendszerekben az uralkodó társadalmi osztály érdeke volt. A rabszolgatartó, feudális, vagy kapitalista társadalmi osztályok szempontjából egyenesen szükségszerű volt. Miért? Azért, mert hiszen ezek a társadalmi osztályok semmitől sem féltek jobban, mint attól, hogy a tömegek ráébrednek arra, hogy a történelem igazi formálói ők, az apró emberek, akik mindennapi munkájukkal a termelőerők fejlesztésével megteremtik az egyik társadalmi rendszerből a másikba való átmenet előfeltételeit. Féltek attól, hogy a tömegek felismerik azt, hogy a nagy csaták és a fordulatok igazi győztesei ők, a kis emberek, akiknek támogatása nélkül minden űn. vezér csak jelentéktelen figura lenne a történelem színpadán. Mi volt az elmúlt társadalmi rendszer célja? Semmi más, csak az, hogy a személyi kultusz propagálásával elérjék azt, hogy a tömegek * ле a sa•t. hanem az uralkodó osztályokból választott vezérek és az istentől “gihletett királyok eszével gondoljanak. Ennek a célnak érdekében . . Ihasználtak mindent, az egyházat, meghamisították a történelmet és a kultúrát. Az eddigi társadalmi rendszernek nem volt érdeke, hogy fej-I lesszék a tömegek alkotó kezdemé- I nyezését, hogy önállóan gondolkodó embert neveljenek, a kezdeményezést csak annyiban támogatták, amennyiben ez szükséges volt, az űri fényűzés és a profit növelése érdekében. Ebben a korszakban a tömegek aktivitása csak a felkelések és a forradalmak Időszakában lépett előtérbe. Mire irányult a törekvés elsősorban? ITT LE KELL SZÖGEZNÜNK azt, hogy az idealista történelmi felfogás elsősorban a burzsoá ideológusoknak harci eszköze volt a néptömegek forradalmi mozgalma ellen a dolgozók leigázásának elősegítésében. A marxizmus-leninizmus elmélete, amely mélységesen hisz a tömegek forradalmi erejében és történelmi szerepében, hirdeti, hogy a történelem igazi formálói a tömegek és ezért a tömegek kezdeményezését a legmesszebbmenöleg támogatja, s az első pillanattól fogva erélyesen harcolt a személyi kultusz minden megnyilvánulása ellen. Emlékezzünk viszsza, milyen erélyesen vette fel a harcot Lenin a národnyíkok ellen, akik az orosz forradalmi mozgalmat a hősök szerepének, antimarxista magyarázatával és az egyéni terror hirdetésével akarták aláásni. LENIN LELEPLEZTE őket, mint a nép ellenségeit, mint olyanokat, akiknek végső célja az orosz forradalmi mozgalom megsemmisítése volt. Marx Károly pl. elutasította az első Internacionáléban szerzett érdemeit, amiért számosán kiemelték. Rámutatott arra, hogy e$ nem i az ő érdeme, hanem az egész nemzetközi forradalmi munkásmozgalom I művéről van szó. Rámutatott arra, hogy műveit nem egyebek, mint a forradalmi tömegek harci tapasztalatainak s a tömegek termelési tapasztalatainak összesítése. Vlagyimir II- jics Lenin mindenkor elítéite a személyi kultusz minden megnyilvánulását. A maga személye helyett, mind a forradalom időszakában, mind később az építés idején mindig a párt, a központi bizottság és a közösség nagy szerepét emelte ki. Lenin szilárdan meg volt győződve arról, hogy csak az dolgozhat sikeresen a nép érdekében, aki hisz a nép alkotó erejében. Éppen ezért az a tény, hogy az utóbbi időben nálunk a társadalmi életbe s az egész nemzetközi munkásmozgalomba megnyilvánult a személyi kultusz káros jelensége, ez nem volt egyéb, mint egyenes megsértése a marXizmus-leninizmusnak. Az utóbbi időben megnyilvánuló személyi kultusz károsan hatott • az egész munkásmozgalomra, ahhoz vezetett, hogy lebecsülte a tömegek alkotó kezdeményezését és azoknak fölébe a vezérek képességeit és tévedhetetlenségét állította. A személyi kultusz következménye az lett, hogy ebből mind a pártban, mind a társadalmi életben, fokozatosan munkamódszert képeztek, mely abból állt, hogy az egyes vezetők önkényesen határoztak anélkül, hogy figyelembe vették volna a kollektív véleményét. AZ EGVES VEZETŐK ' önteltek lettek, azt hitték, hogy tévedhetetlenek, azt hitték, hogy" csak ők taníthatják a tömegeket és ők nem tanulhatnak a tömegektől. így sokszor elkövették azt a hibát, hogy az egyes határozatokat nem indokolta a tömegek gyakorlata, ez pedig nem más, mint az, hogy ellentétbe került az írott, vagy kimondott szó, magával a való élettel. A személyi kultusz egyik legsúlyosabb következménye persze az volt, hogy elfojtotta a széles tömegek kritikai megnyilvánulását, mely pedig a marxizmus-leninizmus szerint egyik mozgatója a szocialista társadalom fejlődésének. Mindez oda vezetett, hogy a tömegek elfásultak és ahelyett, hogy az egyes határozatokat a helyi viszonyokra alkalmazták volna és azért harcoltak volna, kezdett elhatalmaskodni az a nézet, hogy a párt, vagy a társadalmi élet egyes vezeiői gondolkodnak mindenki helyett. Ebből adódott aztán az. hogy a határozatokat mechanikusan vitték át az életbe ahelyett, hogy azokat alkotó módon alkalmazták volna és ezzel hozzájárultak volna a marxizmus-leninizmus elméletének és gyakorlatának további fejlesztéséhez. Most mindnyájan ügy érezzük, hogy a személyi kultusz elleni harc, mint történelmi szükségszerűség jelentkezik pártunk és egész társadalmi életünkben. De egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ellene való harc nem ér véget egyik napról a másikra. Hiszen sok éves helytelen munkamódszerről van itt szó, amely mély gyökeret vert egész társadalmi életünkben. A személyi kultusz ellen való sikeres harc elsősorban attól függ, hogy milyen eredménnyel tudjuk majd felújítani a pártélet lenini normáit és ezzel kapcsolatban fejleszteni az alulról jövő kritikát. Varga János
