Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-04-15 / 15. szám

^956. április T5. Földműves 5 Az SZKP XX. kongresszusa és tanulságai pártmunkánk számára / . (Folytatás a 4. oldalról) valamint a műszaki hivatalnokok ' éréi között, amely nivellizáción a műszaki-technikai és az adminisztratív dolgozók béreinek és fizetései­nek az átlagos munkásbérek növekedése mö­gött való relatív elmaradás következtében ke­rült sor. E fejlődés alapvető oka abban rejlik, hogy míg a munkások átlagos jövedelme, a teljesít­ményi normák elavulása következtében — amelyeket nem változtattak meg, vagy műsza­­k;lag indokolt normákat nem vezettek be — évről évre emelkedtek a munka termelékeny­sége növekedésével arányiban, sőt egyes évek­ben a munka termelékenységének növelését meg is előzték, addig a mérnöki, műszaki és adminisztratív dolgozók fizetései 1948 óta úgyszólván változatlanul ugyanazon a színvo­nalon maradtak. Másodszor a bérek ^ fizetések nivellizálód­­tak a munkások, mérnöki-műszaki dolgozók és hivatalnokok egyes kategóriáin belül, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a bérek elég­telenül differenciálódnak a hivatás nehézsége, fontossága és a szakképzettség foka szem­pontjából. ^nnak ellenére, hogy gazdaságunk­ban a szakképzett dolgozók aránylag általáno­san magas színvonalát értük már el, e szín­vonal fenntartása és további emelése érde­kében szükséges marad megfelelően fokozni a bérek közötti különbséget, tekintettel a szakképzettségre. Harmadszor az egyes iparágazatok jövedel­meinek színvonala nivellizálódott, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a bérek nem tük­rözik megfelelően az egyes ágazatok fontos­ságát a népgazdaság fejlesztése főbb feladata­ik biztosítása szempontjából. A második ötéves terv folyamán rendbe kell hozni lényegében egész bér- és fizetési rend­szerünket és lényegesen meg kell javítani a bérezést. A politikai iroda a járadék és beteg­­segélyző-biztosítás kérdéseivel is már hosszabb ideje foglalkozik. Határozatot hoztunk a nemzeti biztosításról szóló törvény nivellizálásának előkészítéséről és néhány sürgős intézkedés fonganatosításáról a járadékok rendezésére. A nép életszínvonalának emelését hazánkban egyebeken kívül az árleszállításokkal valósítjuk, meg. A pénzreform óta az árakat négy ízben szállítottuk le és ez év április elsejétől sor került az ötödik árleszállításra, átlagban 2, 1 százalékkal. Népünk az ötödik árleszállítással összesen mintegy kőtmilliárd koronát nyer. Az árleszállításra benyújtott javaslat és azok a többi intézkedések, amelyeket ajánlunk, azt bizonyítják, hogy a párt vonalának sikeres megvalósítása dolgozóink által, a gazdaság szüntelen fejlődéséhez, társadalmunk gazdag­ságának és jólétének gyarapításához vezet. Meggyőződésünk, hogy az egész nép jóléte emelésének örömteli perspektívái felkeltik a dolgozók aktivitását és alkotó kezdeményezé­sét s ez ahhoz vezet, hogy hatékonyan feltár­juk a termelésben és a gazdálkodásban levő tartalékokat, fokozzuk a műszaki haladást és népgazdaságunk további fejlődését idézzük elő. A párt feladata ezt az aktivitást és kezdemé­nyezést támogatni, valamint ezt megszervezni a második ötéves tervünk feladatainak teljesí­tése és túlszárnyalása érdekében. A CSKP Központi Bizottságának a második ötéves tervre kiadott irányelveit ez év júniu­sában terjesztik a CSKP országos konferenciája elé. Már ma bizonyossággal mondhatjuk, hogy a második ötéves tervben lényegében szocia­lista gazdaságunkat akarjuk felépíteni — el akarjuk érni a szocialista nagytermelés teljes túlsúlyát a mezőgazdaságban. Minden előfeltételünk megvan arra, hogy va­lamennyi gazdasági alapágazatban elérjük az egy lakosra eső termelésben a legfejlettebb tőkés államokat. A hektárhozamok magasságában meg akar­juk közelíteni a legfejlettebb tőkés államokat. Ezt egyrészt lehetővé teszi az a tény, hogy Csehszlovákia már a kapitalizmus alatt arány­lag fejlett ipari ország volt, főleg azonban az teszi lehetővé, hogy a népi demokrácia tíz éve alatt az ipari termelés terjedelmét a háború előtti színvonal 2,5 szeresére tudtuk emelni, az ipart átépítettük és a szocialista gazdaság szükségleteihez idomítottuk és hogy továbbra' is az ipari és mezőgazdasági termelés gyors ütemét tervezzük a munkatermelékenység fo­kozásának útján, a műszaki haladás alapján. Második ötéves tervünkben tervbe vesszük népünk élelmiszerellátásának további megjaví­tását. Az élelmiszerek összetételében különösen a hús, zsiradékfélék, zöldség és gyümölcsfo- 3 у ászt ás növekedésére számítunk. Országunknak azáltal, hogy a szocialista tá­bor részét képezi, és nagy segítségben részesü­lünk a Szovjetuniótól, minden feltétele megvan ahhoz, hogy a második ötéves terv folyamán olyan magas életszínvonalú állammá váljék, amely szemléltetően bizonyítja a szocializmus túlsúlyát a kapitalizmus felett. Milyen intézkedéseket kell majd tennünk, hogy feladatainkat a termelés és az életszín­vonal emelése terén teljesítsük? A munkaidő megrövidítése és egyéb szociá­lis gazdasági jellegű intézkedések attól függ­nek, hogy népünk ezeket az intézkedéseket mennyire teszi magáévá. A nép alkotá ener­giája, kezdeményezése nélkül nehezen valósí­­(anánk meg rövid időn belül ily messzemenő feladatokat. Ennek útja elsősorban termelésünk szün­telen fejlesztése, a legújabb technika beveze­tése, gazdaságunk műszaki színvonalának eme­lése, a munka társadalmi termelékenységének szüntelen növelése, a termékek minőségének megjavítása és olcsóbbá tétele a gazdaságosság érvényesítése mellett. Ez megköveteli, hogy termelésünkben jobban érvényesítsük a mun­ka jutalmazásának szocialista alapelveit és rendbehozzuk a műszaki munkanormákat. A második ötéves terv feladataival kap­csolatban az egész népgazdaságban meg kell valósítani a munkaerők helyes szétosztását, tekintettel termelésünk fő szakaszainak biz­tosítására. Következetesebben kell harcolnunk az elburjánzott munkaerőhullámzás és a távol­­maradások ellen, teljesen ki kell használni a munkaidőt, s így megszilárdítani a szocialista munkafegyelmet. Tudatosítanunk kell, hogy a hétórás munka­idő bevezetése megköveteli tőlünk, hogy olyan politikai, műszaki és szervezési feltételeket te­remtsünk, hogy a termelés tovább növekedjék, hogy tovább haladhassunk a népgazdaság fej­lesztésének és így a nép életszínvqnala eme­lésének útján. A munkásosztály hatalmának szüntelen foko­zása és erősítése — annak az osztálynak, amely az új társadalmi rend alkotója — az új társa­dalom progresszív és fő mozgatóereje. A mun­kásosztály, mint a forradalmi átalakulások fő tényezője és szervezője, maga köré tömöríti a nemzet leghaladóbb és legfejlettebb erőit, a parasztokat és a dolgozó értelmiséget és test­véri szövetségben velük rendületlenül előre ha­lad. A munkásosztály kebelében naponta új, ter­mékeny energia és aktivitás születik. A mun­kásosztály minden alapvető érték teremtője. amelyektől a népgazdaság szüntelen gyarapo­dása és fejlődése függ. A munkásosztály szün­telenül növekvő ereje biztosítja azt, hogy a forradalmi átalakulásokat győzelmesen betetőz­zük és megvalósul a szocializmus végső diada­la. Ezért szüntelenül fejleszteni fogjuk a mun­kásosztály hatalmát, erejét, alkotó képességét és kezdeményezését. Erősítsük és fejlesszük a párt vezető szere­pét főleg azzal, hogy a kommunisták szünte­lenül megerősítik kapcsolatukat a tömegekkel, azzal, hogy minden tevékenységünk súlypont­ját oda helyezzük, ahol gazdasági terveink sor­sa és eredményei felett döntenek. Gondoskod­ni fogunk arról, hogy a pártszervek és szerve­zetek és az összes kommunisták tudatában le­gyenek a gazdasági felépítés kérdései megol­dásáért viselt nagy felelősségüknek a munka­termelékenység fokozásáért, a termelés gazda­ságossá tételéért, a legmagasabb technika be­vezetéséért vívott sikeres harcért. Tovább kell fokozni az állami és gazdasági apparátus szervező és nevelő szerepét. Ez megköveteli, hogy az állami apparátus minősé­gét megjavítsuk és jobbá váljék irányító funk­ciója. Szükséges lesz, hogy a párt harcoljon a bürokratizmus ellen, amely fékezi a tömegek politikai aktivitását és csökkenti kezdeménye­zésüket. Erélyes intézkedéseket kell majd kidolgoz­nunk az állami és gazdasági apparátus csökken­tésére, főleg a központi apparátus csökkenté­sére és a felesleges dolgozókat az anyagi ter­melésbe kell áthelyezni. Olyan javaslatokat kell előkészíteni, amelyek lényegesen leegyszerűsítik az adminisztratíva és nyilvántartás eddigi rendszerét, olyan mó­don, hogy az áttekinthető és célszerű legyen és lehetővé tegye gazdaságunk operatív figyelését és ellenőrzését. Állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy a bürokratizmust csupán oly módon lehet kikü­szöbölni, hogy a tömegek a legnagyobb mérték­ben részt vesznek az állam irányításában. Le kell küzdeni a bürokratikus centralizmus erős elemeit és megfelelő összhangot kell ta­lálni az Összpontosított irányítás, valamint a legnagyobb, lentről jövő önállóság és kezdemé­nyezés között. Ügy véljük, mérlegelni kell a szlovákiai nem­zeti szervek jogkörének fokozását, mert a po­litikai és gazdasági struktúra lényegesen meg­változott, a szlovákiai munkásosztály számban megnövekedett. Továbbá ez azt jelenti, hogy bővíteni kell a kerületi és járási nemzeti bi­zottságok jogkörét és nagyobb lehetőséget kell nekik adni kezdeményezésük fejlesztésére és felelősséget adni a helyi nemzeti bizottságok­nak a helyi kérdések megoldásában. Ezek az intézkedések lehetővé teszik, hogy csökkenjen a közoonti hivatalok dolgozóinak száma és hogy e hivatalok vezetése operatívab­bá váljék. A leninizmus szelleme hassa át pártunkat Mindazok a tanulságok, amelyeket a Szovjet­unió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa a pártmunka szempontjából levon, megkövete­lik, hogy következetes bíráló tekintettel vizs­gáljuk a magunk munkájának problémáit. Elsősorban arról van szó, hogy érvényesítsük pártunk vezető szerepét országunk egész életé­ben. A Központi Bizottság a párt kollektív ve­zető szerveként a kongresszusok közötti idő­szakban és mint országunkban a pártmunka és az állam tevékenységének központja, a párt és az állam legfontosabb kérdéseit oldja meg és köteles megoldani. Döntései kötelezők mind az egész pártmunka, mind pedig az állami, gaz­dasági és társadalmi szervek és szervezetek számára. A gyakorlati munkában azonban nem egyszer tanúi vagyunk olyan törekvéseknek, amelyek­kel igyekeznek kibújni a Központi Bizottság és a párt ellenőrzése alól, sőt a párt fölé is emelkedni. Hol keresendő e hibák gyökerei ? Elsősorban bennünk, a politikai irodában, a párt Központi Bizottságában, amely nem szá­molt le teljesen és maradéktalanul azzal, amit 1951-ben Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülésén mondtak azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ki és hol ural­kodik ebben az országban. Az e téren felme­rülő homályosság sok kárt okozott a közbiz­tonság, a honvédelem terén, a kultúra szaka­szán, gazdasági életünkben és egyebütt. Vilá­gosan meg kell mondani, hogy kommunista pártunknak mint vezető párt vezető szerepének gyöngítésére vagy csökkentésére irányul az ál­lam építésében, egész politikai és közéletünk­ben, gazdasági és kulturális életünkben. A párt természetesen nem korlátozhatja kül­detését csupán arra, hogy kitűzi a helyes utat és a helyes irányelveket a szocializmus meg­valósításáért folytatott harcban. A párt vezető szerepéről szóló lenini elv érvényesítését nem lehet rendeletekkel, parancsokkal keresztülvin­ni. Megvalósításának előfeltétele, hogy életünk mindennapi gyakorlatában helyes munkamód­szereket alkalmazzunk. Ideológiai, politikai és szervező pártmunkánk színvonalának kérdése ez, és függ elsősorban e munka legfontosabb részének — a tömegek közt végzett munkának — színvonalától. Arról van szó, hogy egész munkánkban a párt vezető szerepének hangoztatásáról és sza­valásáról áttérjünk e vezetőszerep gyakorlat, megvalósítására, arra, hogy ez egyre inkább megnyilvánuljon egész közéletünkben, gazdasági és állami életünkben. A párt vezető szerepének helyes érvényesí­tése csakis akkor lehetséges, ha fentről le va­lóra váltjuk és megszilárdítjuk a kollektív ve­zetés elvét. Főleg a Központi Bizottság szere­pét kell hangsúlyoznunk, amely pártunk kol­lektív vezető szerve. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni és az életben keresztül kell vinni, hogy csakúgy, amint a CSKP KB az egész ország párt- és állami tevékenységének központja, ugyanilyen központok szlovákiai, kerületi és já­rási méretekben Szlovákia Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága és a kerületi és já­rási pártbizottságok. A kollektív vezetés megszilárdítása azt jelen­ti. hogy lényegesen növeljük a választott ke­rületi és járási nártszarvek szerepét. A gya­korlatban gyakran megsértik a pártszabályzat világos rendelkezéseit, amelyek szerint a kon­ferenciák közötti időszakban a legfőbb szerv a kerületi és e járási bizottság és hogy az iro­dák csupán e bizottságok végrehajtó Szervei, melyek felelősséggel tartoznak és beszámolni kötelesek neki tevékenységükről. Az alapszer­vezetekben az a helyzet, hogy a pártbizottságok a tagság részvétele és tüdta nélkül döntenek fontos kérdésekben, nem terjesztik e kérdése­ket döntés céljából a taggyűlés elé és ebben van a legfőbb oka annak, hogy a párt alapszer­vezeteiben a gyűlések formális jellegűek és alacsony színvonalúak. A vezetés kollektív jellege feltételezi, hogy rendszeresen dolgozunk az aktívával, a legszo­rosabb kapcsolatot tartjuk fenn a kommunis­ták és pártonkívüliek tömegeivel, gondosan ügyeljük szavukat. Vlagyimir Iljics Lenin hang­súlyozta: „Csakis a kollektív tapasztalatok, csakis a milliók tapasztalatai szabhatják meg e téren elhatározó irányelveinket.” Az igazat megvallva, e~ kérdésben nálunk sok a hiba. Vegyük például a Központi Bizottság ülései­nek előkészítését. Nem tanácskozunk kellőkép­pen aktívánkkal a határozatok előkészítéséről és végrehajtásuk megszervezéséről, ritkán ter­jesztjük a megoldandó fontos kérdéseket elő­zőleg a pártszervezetek elé, hogy állást foglal - hassanak velük kapcsolatban. Pártunkban is az a helytelen gyakorlat ka­pott lábra, hogy a Központi Bizottság ülésein csak beszámolókat hagytak jóvá a további műn* ka irányelveiként és nem olyan, határozatokat hoztak, amelyek szabatosan és félreérthetetle­nül fejezik ki a Központi Bizottság állásfogla­lását a megvitatott kérdéshez. Éppen a hatá­rozat fejezi ki a kollektivitást, mivel lehetővé teszi, hogy egybefoglaljuk a Központi Bizott­ság tagjainak a vita során elmondott kollektív tapasztalatait. Ha csupán a beszámolót hagy­ják jóvá irányelvként, úgy a határozatokból gyakorlatilag kirekesztik a Központi Bizottság tagjainak vitafelszólalásait. Gtyönge a vezető elvtársak személyes kapcsolata is a dolgozók tömege.vei, kevéssé ismerjük az embereket, örömeiket és gondjaikat. Ügy véljük, hogy a Központi Bizottság munkáját kollektív módon oly színvonalra kell emelnünk, hogy példaképül és okulásul szolgáljon minden alsóbb pártszerv­nek. így érjük el leginkább annak biztosítékát, hogy a hozott határozatok helyesek legyenek, és még inkább felkeltjük a párt tömegeinek As minden dolgozónak alkotó kezdeményezését. A kollektivitás elvének élvényesítése a párt­munkában azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a választott pártszerveknek kell dönte­­rrök minden apróságban, hogy az egyes párt­munkásokat mentesítjük a felelősségtől a gond­jukra bízott munkaszakaszért. A kollektivitás ilyetén fordított értelmezése éppen ellenkező eredményekre, az aktivitás fejlesztése helyett a munka elbürokratizálására vezetne. Kollek­tíván kell megvitatni és -eldönteni az elvi kér­déseket, emellett a kollektivitást az egyes dol­gozók legnagyobb fokú önállóságával, kezde­ményezésével kell egybekapcsolni és ezeknek a pártmunkásoknak hosszú huzavona nélkül, a határozatok* szellemében rugalmasan kell meg­­c-lcaniok a mindennapi élet gyakorlati kérdé­seit. Egyre nagyobb jelentőségű lesz. hogy a pár­tot íts'-’ekvőkészen és tüzetesen tájékoztassuk valamennyi fontos párton belüli problémáról, valamint bel- és külpolitikánk új feladatairól. Az egész pártot, különösen pedig aktíváját az eddiginél sokkal inkább kell tájékoztatnunk párton belüli utakon valamennyi fontos kérdés­ről. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa hangsúlyozta a pártélet lenini elvei és normái felújításának mérhetetlen je­lentőségét, elsősorban a kollektív vezetés el­véit, könyörtelen harcot hirdetett a személyi kultusz minden megnyilvánulása és csökevénye ellen. A kongresszus megállapította, hogy évek során át ténylegesen nem volt a pártban kol­lektív vezetés, ami negatívan nyilvánult meg a párt tevékenységében. A pártélet lenini nor­máinak ez a megsértése az SZKP-ben összefügg a J. V. Sztálin körül kialakult személyi kul­tusszal. Ez a személyi kultusz, amely Sztá­lin körül fokozatosan kialakult, végül a párt­élet elveinek kiforgatásához és megsértéséhez vezetett és a pártnak, valamint a szovjet tár­sadalomnak sok kárt okozott. Már a tudományos szocializmus megalapítói, Marx és Engels is elitélték a személyi kultusz minden megnyilvánulását. Marx hangsúlyozta, hogy elvi okokból sohasem engedte meg, hogy közzétegyék az ő személyével kapcsolatos di­csőítéseket, nem engedte, hogy az Internacio­nále érdemeit egyéneknek tulajdonítsák. Ugyanilyen határozottsággal ítélte el a sze­mélyi kultuszt V. I. Lenin is. Könyörtelen har­cot vívott a „hősökről” a történelem alkotóiról, a „hősöknek" a tömegek fölé való helyezéséről szóló eszerista szubjektív idealista elméletek ellen. Hangsúlyozta, hogy csak aki meg van győződve a nép alkotó erőiről, az harcolhat érte sikeresen. V. I. Lenin mindig hangsúlyozta a párt dön­tő fontosságát a szocialista társadalom fejlő­désének megoldásában. Kiemelte a pártnak, mint az ország uralkodó pártjának jelentőségét és megkövetelte, hogy kivétel nélkül minden kommunista betartsa a pártélet vezetéséről szó­ló elveket. Büszkén beszélt a pártról, mint a nép vezéréről és tanítójáról. Követelte, hogy minden fontos kérdést a párt ítéljen meg. Harcolt a pártdemokrácia és a demokratikus centralizmus betartásáért és megszilárdításá­ért. A kollektivitásban látta a pártmunka leg­főbb elvét. A vezetés kollektivitása a demokratikus centralizmus elvein épült kommunista párt­nak magából a lényegéből ered. „Ez azt jelenti — hangsúlyozta Lenin —, hogy a párt minden ügyét közvetlenül, vagy képviselőik útján az összes párttagok irányítják egyforma joggal, minden kivétel nélkül, emellett minden egyes funkcionárius, az összes vezető kollégiumok, a párt összes intézményei választhatók, ellen­őrizhetők és visszahívhatók.” (Müvek 14 kötet) Mint ismeretes, maga Lenin ezen elvek leg­szigorúbb betartásának példaképe volt. A leg­súlyosabb időkben, a polgárháború és a kül­földi intervenció ideje alatt is rendszeresen egybehívták a pártkongresszusokat és a Köz­ponti Bizottság teljes üléseit, amelyeken kol­lektíván oldották meg az összes fontos kérdé­seket. Ezeket a lenini elveket később abban a mér­tékben, ahogy a személyi kultusz terjedt, meg­kerülték és egyre jobban az a gyakorlat ala­kult ki, hogy egy személy döntött. A személyi kultusz, amely egy történelmi személyiségnek természetfölötti képességeket és jellemvoná­sokat tulajdonít, ahhoz vezetett, hogy a nagy sikereket, amelyeket a szovjet nép kommunista pártjának vezetésével a szocialista társadalom felépítésében elért és azokat a győzelmeket, amelyeket a Szovjetunió a fasizmus fölött a második világháborúban aratott, jogtalanul Sztálin érdemének tulajdonították és e győ­zelmeket Sztálin különleges vezéri képességei­vel magyarázták. A Szovjetunió Kommunista Pártja elismeri J. V. Sztálin történelmi érdemeit és józanul értékeli ‘hozzájárulását a forradalomhoz és a szocializmus felépítésének müvéhez. Sztálinnak az Októberi Forradalom előkészítésében és megvalósításában, a polgárháborúban és a szo­cializmusnak a Szovjetunióban való felépíté­séért vívott harcban szerzett érdemei általá­nosan ismertek. Ismert az is, milyen szerepet játszott a leninizmus védelméért vívott harc­ban a Lenin halála utáni első években. A Köz­ponti Bizottság többségével együtt védelmezte a leninizmust és a pártnak az iparosításra és a kollektivizálásra való orientációját a leni­­nizmussal szemben ellenséges irányzatok — a trockisták, a jobboldali opportunisták és a burzsoánacionalisták ellen vívott harcban. Eb­ben a harcban képzett marxistának mutatko­zott, népszerűségre tett szert. Azonban Sztálin tevékenységében fokozatosan olyan vonások nyilvánultak meg, amelyek elősegítették a sze­mélyi kultusz kialakulását. S mert hiányzott belőle a szerénység, nemcsak nem ellenezte saját személyének ünneplését, hanem ellenke­zőleg személye dicsőítését ösztökélte és tá­mogatta. Idővel, ez a személyi kultusz egyre ártalmasabb formát öltött és nagyon károsan hatott a gyakorlatban. Sztálin egyre jobban ignorálta a pártélet alapelveit, a kérdéseket gyakran maga oldotta meg. s mindez a pártélet elveinek eltorzításá­hoz, a forradalmi törvényesség megsértéséhez, felelőtlen és szélsőséges megtorlásokhoz ve­zetett. E helytelen módszerek és adminisztratív formák alkalmazása folytán a biztonsági szer­vek, a párt és a társadalom fölé emelkedtek. A személyi kultusz következtében terjedtek el a hibás módszerek a pártmunkában és a (Folytatás a 10. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom