Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-08-14 / 33. szám

10

Fôídmäves

VADÁSZATI SZEME

\ s :: vAkiai vadászvédegyletek országos szövetségének

.IIVATAI OS WEI Г ÉKf ETE.

MMMMMMIHfMMMIMMMMMMMMMMMMIMMMMMMMMMMMMMMIMHMMMMMMMMMMMMMMMMIMII

Szabad-e a vizslának űznie a nyűlat? Erről a kérdésiül már sokat vitatkoztak. Némelyek helyeselték, de többen ellenezték.

Körvadászatokon kehiemet len dolog, ha a vizsla árkon, bokron keresztül űzi a nyulat és csak jó sokára tér vissza lógó nyelvvel, holtfáradtan. Az ilyen kutyát azután minél jobban ütik, annál jobban hajtja a nyulat. Sőt, ha a verés néhányszor megismétlődik, egyre jobban hajtja és a hajtas után tisztes távolságra marad gazdájától, nehogy újra verést kapjon. Miért hajtja hát akkor a vizsla újból a nyulat, miért iramodik oly rettenetesen utána, ha gazdája mindig megveri. Ennek a magyarázata egész egyszerű. A vizsla azt gondolja, hogy azért kapott ki, mert nem tudta a nyulat gazdájának elhozni. A legközelebbi alkalommal még vadabbul űzi a fülest, abban a reményben, hogy sikerül megfognia és a sok verés után jutalomban részesül. Ha a verés nem használ a véimesebb nimródok szigorúbb, eszközökhöz folyamodtak. Egyszerűen rálőttek a vizslára egy teljes 12-es sör-áttöltést. Ha a kutya nem pusztul el, akkor azután úgy megjavul, hogy odamegy gazdájához és láncon sem lehet onnan elhurcolni. Az ilyen sikeres lövés után a vadász örül, hogy a „buta dög” mégis észretért, nem rohan minden nyúl utón. Azután rélő egy futó nyúlra, amely szép bukfencek után ott marad. Küldi a vizslát, de az nem a nyúl után fut, hanem egyenesen hazafelé rohan, otthagyja gazdáját. így változik át a nyúiűzü engedetlen vizsla, lövéstől félő, lövéstől irtózó kutyává.

Egyes szakemberek megkívánják a vizslától, hogy üldözze a nyulat, mert ilyenkor a kutya hozzászokik a gyors futáshoz. Szerintem sem baj, ha fiatal korában a vizsla iramodik a nyúl után. Ezt nem kell komolyan venni, de azután, ha megkezdődik a tanítás, ez a passzió veszedelmessé is válhat,

Azelőtt a madarak hangját nem t* iták szabatos magyarsággal megnevezni. Bársony István, a vadásznovelláiról, elbeszéléseiről híres író állította össze először a madarak hangjának ábécéjét. A kifejezéseket künn a falukban, tanyákon gyűjtötte össze, ahol azok a nép ajkán éltek. Tehát nem műszavak ezek, hanem a dolgozók szókincsének egy-egy gyöngyszeme. Könyvéből olvashatjuk a következő szép kifejezéseket:

A gerle, vadgalamb — búg, a fácántyúk — cirpen, a cinke — cserren, cippan, a seregély — csacsog, a fülemile és pintyőke — csattog, a csóka — csaukol, a veréb — csipog (nálunk csiripel), a fecske — csicsereg, csivikél, a csíz — csicsereg, a mezei pacsirta — csirren, ha fent énekel, akkor trillázik, a szarka — csörög, a dobosgém — dobol,

Nyúlűzö vizsla

megzavarhatja az oktatást és magát a vizslát teljesen el is ronthatja. A fiatal vizslát addig oktatjuk türelemmel, míg észreveszi, hogy egészséges nyúl után hiába fut, mert azt nem tudja beérni. Nagyon fontos, hogy a fiatal vizsla ne tiszta terepen űzze a nyulat, vagyis ne a szemmel észrevett vad után fusson, hanem bokros helyen, kukoricásban szaglás útján keresse. Ha megszokta a szemmel látható vad üldözését, és a nyúl bokor mögött eltűnik a vizsla egyszerűen abbahagyja az üldözést. De ha szaglás után van betanítva, tovább keresi a vadat, nyoma után. Most azonban nem a fiatal vizsla tanításáról, hanem az elromlott nvúlűző vizsláról akarunk írni.

Hogy a kutya ne iramodjék a felugró nyúl után, azt legegyszerűbb módon úgy érjük el, ha derekára széles hevedert kötünk, kétoldalt hosszú, erős zsinórral, melyeknek szabad végeit két mellső lábának csüajéhez kötjük. így a kutya rendesen ügethet, de iramodni nem tud A zsinórok hosszúságát úgv szabályozzuk, hogy a vizs'a röviden vágtázni is tudjon. Amikor a vizsla nyugodtan, röviden vágtat, vagv üget, nem gátolja a zsinór, de mihelyt a felugró nýúl után iramodik, nvomban lerántja, úgy hogy a kutva bukfencezik is egyet-kettői. Ha hátsó lábával beakad a zsinórba, még fel sem tud állni. Odamegyünk hozzá, megszidjuk, de nem verjük meg, A legtöbb kutyának inkább fáj a szidás, mint a verés. Ha a szidás nem használ, hasaltatjuk. Néhány ismétlés után a kutya rájön, hogy a felugró nyúl után nem kell iramodni, mert abból keltemetleaség származik.

Mikor a nyulak bevárják a kutyát és közelről ugranak, legjobb a kutyát 15—16 méter hosszú zsinegre kötni s a zsineget el is engedhetjük. A kutya szépen állja a nyulat. Ekkor utána megyünk, megfogjuk a zsinór végét s lassan a kutyához 'kö-Madarak hangja

a fajdkalcas — dürög, a sárgarigó — fuvolázik, az énekes, vagy feketerigó — fütyül, a vadlúd — gágog, ha csendesen disdiskurálgat egymással — gagyog, ha pedig jelt ad — geggen, a szárcsa — gurrog, a radnica — hápog, a bagoly — huhog, a gíbic — sír, jajong, a jelgattyazó, dürgő fácánkakas — kakatol,

a szajkókakas — kárál, a nádirigó — karatyol, a holló — korrug, a fogolytojó — kotyog, a daru — krúgat, a vadlúd — (lilik) lilikéi, a mocsári szalonka — mekeg, amikor fent körözve udvarol a fészkén ülő párjának,

a keselyű — nyávog, az örvösgalamb — nyögdécsel, a fürjkakas — pitypalattyol, a vizityúk — pittyeg,

immmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmi

ze’edünk úgy, hogy a zsinórt mindig rövidebbre fogjuk, amíg a nyúl ki nem ugrik. Mikor a kutya a nyúl után rohan, a zsinór visszarántja. Mikor a vizsla felhémperedik, megszidjuk és fektetjük a nyúl fekvése előtt, széllel szemben, 10—15 percig. Ha az elromlott vizs’a. már parancsra fekszik és indul, stb. elhagyja a nyúl Titán való iramodást. Ha ez sem segít, béklyózni kell, vagyis a két mellső lábát húzzuk át a nyaküvön, és szél eben hasaitatjuk. A fekvés helye elütt és most már legalább egy negyed óráig hasaltatjuk, fia a vizsla nyugtalankodik, fel akar állni, szóljunk rá s gyengébben meg is !egyinthetjük pálcával. Sokszor a legszebb vizslát nem lehet leszoktatni a nyúlűzésröl. Ezeket házinyúl üldözésével taníthatjuk meg. Aratás után, mikor kepék áí'nak a határban, egy ismerősünket a kereszt, bokor, vagy kukoricakóró mögé állítjuk s házinyulat adunk a kezébe. A nyúl lábára zsinórt kötünk. A vizslával arrafelé megyünk. A házinyúl kiugrik a rejtekhelyről, a vizs'a nekiiramodik. A házinyulat zsinór segítségével visszarántják előbbi helyére s az ott álló embei jót húz vesszővel a vizslára. A kutya ijedten megtorpan s gazdájához visszafut. Ezt többször megismételjük. Mikor a vizsla már nem rohan a házinyúl után', akkor már szoktathatjuk a lövéshez is. A nyúlat odaköt.iük szabadon a kepe köré. Vizslával megyünk felé. Mikor a vizsla meglátja a nyulat, megtorpan, de mihelyst lövünk, elragadja szenvedélye és a nyúlnak rohan. A kepe mögött lévő ember újra alaposan végigvág rajta. Így a legmakacsabb nyúlűzö vizslát is le lehet szoktatni rossz tulajdonságáról. Minden vizslának vannak jó és rossz tulajdonságai. Egyik kemény, akaratos, másik puha, tanulékony és engedelmes. Ezért ^elsősorban a vizslát kell kiismernünk, hogy alaptermészetének megfelelően tudjuk tanítani.

S. 1.

az ökörszem — porcog, az Őrgébics — recseg, a rigó rikkant, a megriadt fácánkakas — rikolt, a fiait hívó vadrucatojó — sápog, a búvár — sikkant, a harkály — sivalkodik, sikog, a kardcsörü szalonka — tilinkózik, tyütyürész a búbos pacsirta, vijjog a sas, kánya, ölyv, sólyom.

Ez a néhány, az egyes madárfajták hangját kifejező szó csak kis része annak a gazdag szókincsnek ,mely népünk nyelvében künn a pusztákon, falvakon, különösen a pásztornép ajkán él. Érdemes volna összeállítani ennek a kis szótárnak alapján a többi madár hangjának kifejező szavát is, ' ogy jó magyarsággal fejezzük ki magunkat, amikor madaraink hangjáról beszélünk. Akinek módja ran rá, írja meg szerkesztőségünknek észrevételeit ezekről a szavakról, és küldjön be olyanokat, melyeket egyes vidékeken használnak, hogy ezzel is kibövithessük vadászati szótárunkat.

A vadászember augusztusa

A rossz időjárás ellenére is vadállományunk elé jó. Most már csak az a fontos, hogy a tél folyamán se romolják le. Augusztus a téli takarmányok beszerzésének hónapja. Az északi oldalakon fekvő erdei réteken gyújtsunk össze egy-két boglya jófajta szénát, hogy a vad téli szükségletét biztosítani tudjuk. A lombtakarmány gyűjtésének is most van az ideje. Ezzel a takarmányfélével azonban gondosabban kell dolgoznunk, mint mással. Napon nem szabad szárítani, mert tápértékét teljesen elveszíti.

Augusztus közepéig tart, néha tovább is, az özek üzekedésének ideje. Az erdőkben a bokrok körűi a kitaposott utacskák, boszorkánygyűrűk az ii ’ lő őzek járatát jelzi. Nappal ritkán láthatjuk őket. A bak éjjel hajtja a sutát, de később már a nap bármely szakában is bátrabban megjelennek az erdők rengetegében, ilyenkor lehet a legeredményesebben vadászni.

A szarvasbőgés szeptemberben kezdődik, ezért a cserkészutakat, magasleseket még augusztusban hozzuk rendbe, nehogy rigyetés idején zavarjuk a vadat. Ahol leggyakoribb a szarvasbőgés, ott a vaddisznó is eljár egy

kis zabra, burgonyára. Ilyenkor lehet a legszebb vadászélményünk, ha a zabban torkoskodó kondát meglephetjük s belőle egy kiválasztott szép kant, esetleg egy remete kant lelőhetünk. A vaddisznó vadászata sok helyen kötelező is. A mai törvények szerint a vaddisznó okozta összes kárt a vadászjog bérlőjének kell megfizetnie, nem pedig a szomszéd terület bérlőjének, ahonnan a vad kiváltott a területre. Holdvilágos éjszakán lehet őket a legjobban megfigyelni és lelőni, ha nincs kedvezőtlen szél.

A vadásznaptár azt mutatja, hogy augusztus elsején megkezdődött a a vadruca lövése. Löhetök továbbá a szürkegém, örvösgalamb, szárcsa, buvárokborz, vaddisznó kocája s malacai is. Augusztus végén megszűnik az őzbak lövési ideje. A fogolyvadászat augusztus 28-án kezdődhet, de csak szeptember 12-ig tarthat, tekintettel az állomány leromlására. Az árvíz sújtotta területeken az illetékes járási nemzeti bizottság teljesen meg is tilthatja a fogolyvadászatot. Fogolyra csak a társas vadászat engedélyezett, a szólóvadászat tilos. A fogolyvadászatot előre be kell jelenteni

a járási hivatalnál, a vadvédő egyletnél és a kerületi mezőgazdasági bizottságnál.

A fogoly mezőgazdaságunk hasznos madara. Sok bogarat, kukacot és hernyót elpusztít, ezért hacsak lehet, a kiöregedett példányokat löjjük. Nagyon fontos ennek a vadnak élve való fogása. Országos Szövetségünk ez éven a vadban szegény területekre hathatós támogatással élővadat, elsősorban fácánt szállít. Ahol jó az állomány, ott a vadásztársaságok is kérhetik a fogoly élve való fogásának engedélyezését: Ha ezt eddig nem vették be évi tervükbe, az Országos Szövetség utólag is megszerzi az engedélyt.

Minden alkalommai figyeljük és irtsuk a káros vadat. A fácánosokban tartsunk rendet és ellenőrizzük gyakrabban a fogóberendezéseket. Ha elhullott vadat találunk, azonnal jelentsük az illetékes járási nemzeti bizottságnak és Vadvédő Egyletnek. A sózókat állandóan ellenőrizni és az esetleges hiányokat pótolni kell.

Csenderesek létesítésére szemeljük ki az alkalmas helyeket és kérjünk engedélyt azoknak létesítésére, az Országos Szövetségtől pedig rendeljük meg a szükséges fa és bokor csemetéket.

1955. augusztus 14.

MÉHÉSZÉT

Százcsaládos méhész

János bácsi házánál az egyik kapufélfa a vastag derekú öreg akác. Alatta a fürtös virágok megtépázva, sárgultan hevernek. A pajkos forgószél hiába kotorász közöttük és szór belőlük szerteszét az utcán, a levegőben már nem érezni azt az édes illatot, amiből a méhészek reggelenként oly jólesően szippantottak.

Vasárnap délután van, a szűk utca csendes. A fiatalok másutt tanyáznak. János bácsi szokás szerint most is ott ül a kispadon két barátjával, Dongó Miskával és Csenger Jóskával. így szokták ezt, amikor csak jó idő van. Elbeszélgetnek egykét óra hosszat, azután elbúcsúznak egymástól,

Hosszú tűnődés után Dongó megszólal, de csak úgy magának beszélve.

— Elhervadt az akác, nincs méz.. Várhatok egy évet.

— Virít a hárs, nő a tisztesfű — csattant fel Csengeri hangja. Annyi a napraforgó, mint a tenger, hát még az erdei virág — nem is tudom, hová menjek először vándorútra.

— Cukorért a „Jednotába” — jegyezte meg tréfásan, dé nem gúnyos hangon János bácsi... Ez a ti sorsotok, a kaptáros méhészek sorsa.

— Nem is bolondság, amit János bácsi mondott — feleli Dongó, csak szívleld meg Jóska barátom.

— És te?

— Én cukorért egy fillért sem adok!

— Most én sem, mert vándorolhatok.

— Hát csak eredj, járj szerencsével ... Én még addig megtanulom János bácsi méhészfogásait és jövőre áttérek a kasos méhészkedésre. Kevés költség ... Tiszta jövedelem.

— No, végre, hogy te is belátod — János bácsi ülve is nőtt egy arasztot és megeredt a szám, mint a ■ íporeső... A kas, az kas! Nincs egész éven rá gond, csak tavasszal rajzáskor és ősszel fojtáskor. És ha egyszer rajzani kezd, úgy rajzik, hogy nincs ember, aki meggátolja.

— Éppen ez a hibája — jegyzi meg Csenger.

— Neked hibu, nekem nem lesz!.. Hogy is lett száz családos méhésszé János bátyám? — kérdezi Dongó.

— Hát. az úgy történt, hogy a tavasz mindjárt melegen kezdődött és a sok virág, mint valami sárga szőnyeg beborította a domb oldalát. Az ökölnyi méhcsomó, ami egy-egy kasban kitelelt, csodára felszaporodott. Április végén pedig elkezdett rajzani. És azután csak rajzott és rajzott.

János bácsi pödöri egyet a bajuszán és elbeszélését tovább folytatta. Már sokszor elmondta, mégis érdeklődéssel figyeli Dongó és Csenger is.

— Már annyi volt a raj, hogy nem győztem kast beszerezni. Az unokarajokat Zsuzsi nénétek .. . nyugodjék békében szegény feleségem, hogy felemlítem a nevét — szalmaszakajtóiba ütögettem be. Szegény oldalbordám nagy csetepatét csapott, mikor a szakadott kenyértésztának nem talált szakajtót. Soká duzzogott. Csak ősszel tudtam megbékéltetni, de akkor aztán igazán megbékélt.

János bácsi megint pödör egyet a bajuszán, de ezt már hetykén, huszárkáplár módjára. Derekát is kiegyenesíti és újból beszél.

— Ötven családot megfojtottam, ötvenet meghagytam magnak. Akkor

úgy sikerült a méhészkedésem, hogy még a fatuskóbái is méz csurgóit. Kistál, nagytál, kenyérdagasztó-teknő mind-mind megtelt lépesmézzel. Még a szomszédok vizes vödrei is hozzánk vándoroltak ... Hírem az egész vidéken elterjedt. Kezdő méhész, öreg méhész mind hozzám jött tanácsért. A tanítóra rá sem hederítettek, igaz, hogy 0 nem is kötötte senkinek az orrára, mennyi méze mit. Rajait se láthatta senki. Nem repültek azok a fára. Éppen úgy csinálta őket, mint ahogy Csenger Jóska csinálja. Ennek meg fene fortélya van. Neki sohasem volt sok raja, de mézben bővelkedett. Méhe sem pusztult el, a moly is elkerülte őket. Jóska te ezt jól tudod, hiszen diákja voltál.

— Az voltam... Kár, hogy meghalt. Ha élne még ma is az lennék.. Hűséges diákja. —

A fiatal méhész arcára kiperdülnek a könnyek. De, hogy eltitkolja, megkéri a százcsaládos méhészt.

— János bácsi csak folytassa tovább! Mi is történik a másik átvennél ?

— Hát... hát.,. hogy is no? - Más éven elpusztult harminc. A harmadikon pedig a többit ette meg a moly. Egy sem maradt belőlük. Azóta nem is méhészkedem.

Dongónak tágra nyílik a szeme és csak jókat nyel, de nem jön ki a torkán egy árva szó sem... A méhészek felállnak a Icispadról és elbúcsúznak egymástól. János bácsi bemegy széles, parasztos udvarába, Csenger tovább ballag a szűk utcán és a vándorlás jár az eszében. Dongó még egy kis ideig tétováz, szomorúan nézi az elhervadt akácvirágokat.. Most észhez kap és Csenger után siet.

— Mi is van a tanító úr méhészkönyvében? —

■— Minden, amit csak egy jó méhésznek tudnia kell. Aki azt egyszer megtanulja és meg is tartja, annak lesz méze bőven. —

. — Én csak arra vagyok kiváncsi, amit annyiszor elmondtak nekem és mindig eleresztettem a fülem mellett.

— Már tudom ... Azt a tanítóm

jegyezte fel egy kis papírkára, melyet könyvjelzőnek használt........Mindért évben van nyolc-tíz nap mézelésre való idő. Akkorra a család a legerősebb legyen, de a legkisebb rajzási ösztön se mutatkozzék nála. És azt is erre a papírkára írta, hogy „Vándorlás, vándorlás, vándorlás!”

A két méhész szótlanul megy egy ideig, most mintha egyet gondolnának, megfordulnak s visszafelé veszik útjukat. Leülnek a kispadra a vastagderekú akác fa alá. Még néhány órát beszélgetnek.

* * *

Másnap Dongó is vándorútra kelt. És attól kezdve ő magyarázta a többi méhészeknek, hogy mind hazugság, amit a rossz nyelvek a tanítóra beszéltek.

Csengeri tanítójának állandóan harminc család méhe volt. És ezek nem akkor rajzottak, amikor a méhek akartak, hanem akkor, amikor 0 jónak látta. Mézből meg a legszúkösebb évben is négy-öt mázsát adott el, kevesebbet soha. Akkor persze azt mondták róla, hogy a méze cukorból való. Halála után először Csenger, most Dongó bizonyítgatja legjobban, hogy nincs rossz esztendő, csak rossz méhész.

csurilla József

Vérfelfrissítés

Ha egy, két család méhből szaporodott fel ál’ományunk és a közelben nincs más méhállomány, úgy a méhek vérrokonságban vannak egymással . Ha Idejében nem gondoskodunk vérfelfrissítésrül: méheink az elszigetelt tenyésztés következtében elsatnyulnak, elkorcsosodnak.

Erre következtethetünk általában, ha a méhek még jó legelőn sem szaporodnak és keveset gyűjtenek: különösen pedig, ha az anyák hamar kimerülnek, vagy ha az anyátlanodás sűrűn és minden észrevehető ok nélkül következik be.

Mézes

5 dkg lisztet késhegynyi szódabikarbónával megszitálunk; 23’dkg vajat. 2 egész tojást és egy sárgáját, majd annyi tejfölt adunk hozzá, hogy

Vajas

40 dkg lisztet 22 dkg vajja1 elmorzsolunk, hozzáadunk 2 kanál nívleg borban feloldott 2 Kanál mézet, 1 i íjássárgá.iát, 1 kávéskanál sót, 2 kanál sűrű savanyú tejfölt és kevés tejben feloldott 2 dkg élesztőt. Ré-Hogy a hibát kiküszöböljük, vásároljunk 8—10 km-nyi távolságról méhet. Azután első teendőnk, hogy a vásárolt családokban etetéssel s egy-egy herelép építésére való alkalom nyújtással előmozdítjuk a herék szaporodását; régi állományunkban ellenben meggátoljuk a herék nevelését, hogy a régi állományban nevelt új anyák csakis az idegen családok heréivel párasodhassanak. Mikor ez bekövetkezett, selejtezzük ki az összes elkorcsosodott öreg anyát.

keksz

összegyúrhassuk. Este e'készítve. másnapig pihentetjük, akkor két r szben késfoknyira nyújtjuk ki és kekszvágóval kivágva sárgára sütjük.

rudak

testészta keménységűre kidolgozzuk, léi óráig pihentetjük, majd kisújjnyi vastag rudakat sodrunk belőle és 15 cm-es darabokra vagdalva, tojássárgájával megkenve, pirosra sütjük.

K. Pf