Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-10-30 / 44. szám

10 1955. október 30. ■Ша A KIÁLLÍTÁS0H) VADÁSZATI SZEMLE A SZLOVÁKIÁI VADÄSZVÉDEGYESULETEK ORSZÁGOS SZÖV ETSÉGÉNEK II. évfolyam HIVATALOS MELLÉKLETE. 15. szám AZ OCSAI ÁLLOMÁSON délután így félkettő körül kiszállt a vonatból egy idősebb bácsi. Valahonnét a járás másik széléről jöhetett a mezőgazda­sági kiállításra. Az állomás falatozója előtt megszólít egy fiatalembert. — Mondja uramöcsém, merre van a kiállítás? — Arra ni! — mutat a kérdezett, a falu felé. — Csak menjen a szag után és odatalál. Kicsit furcsának találtuk a bácsinak adott választ, de nemsokára rájöttünk a nyitjára. Az új utcasor közepén or­runkat friss pecsenyeszag csiklandozta. Minél közelebb értünk, annál inger­lőbb volt az illat. A díszkapu elé érve szájunkban összefutott a nyál. Ahogy a bácsi beért a kiállítás színhelyére, mindjárt a sátor felé vette útját. A sátrat körülfogó emberek friss pecsenyét falatoztak. Utitársam is elö­vette bugyellárisát és hangos szóval kért egy „porciót“, hogy csillapítsa éhségét. — Ügy esznek, mintha egy hete nem ettek volna — mondja egy jó­vágású parasztlegény a kedvesének. Viselkedésükből legalábbis erre lehe­tett következtetni. Néha-néha meleg pillantást vetettek egymásra és kis­­újjukat összeakasztva sétálgattak a gépek között. Egy szövetkezeti tag felfigyelt szom­szédjának elejtett szavaira. Először nagyot nyelt, mert tele volt a szája, majd mosolyogva magyarázta: a hús, hogy „muszáj — köll“ az embernek belőle enni. Kopott zsákból új tarisznya... így jellemezhetem a helyiséget, ahol a kiállítást megrendezték. — Ugyanis a régi gépállomás volt itt. Regi? Az egész gépesítés nem régi a járásban, de a fejlődés olyan gyors, hogy ami tavaly új és nagy volt, ma "egyszerű, szürke, megszokott. Ügy járt a gépállomás, mint egyszeri apa a fiával. Az ősszel megvett ruha ta­vaszra kicsi lett. A gépállomás is kezdetben még nagy volt, ma már kicsi, üjat építettek Nagymegyeren, ezt pedig kiürítették. Így lett a régi gépállomás helyén kiállítás színhelye. A főbejáratnál a jobboldali térségen mezőgazdasági gépek állanak. Különö­sén sok ember vesz körül egy érde­kes gépet, amelyről később megtud­tam, hogy- répakombájn. Felszedi, megtisztítja és rakásokba rakja a ré­pát. Sok-sok ember munkáját könnyíti meg. A silózó kombájn ugyancsak új­fajta gép. Az emberek szakértő szem­mel vizsgálgatják jobbról-balról. Be­néznek a belsejébe. Némelyik kíván­csisága az alsó szerkezetekre is kiter­jed. Egy zöldkalapos, pörgebajuszü ember az egész vizsgálat eredményét rövidke mondattal fejezi ki. , — Ez aztán „patent“! — Csak aztán a munkában is meg­feleljen — teszi hozzá a másik. Átfúrom testemmel az embertöme­get, majd egy deszkaketrecet pillan­tok meg. Odamegyek. A Jánosteleki Állami Gazdaság 454 kilós hízója „húzza a lóbőrt“, ügyet se vet a ke­rítésre felkapaszkodó gyermekek zsi­­vajgására — úgy alszik, szinte hor­­kol. Egy házaspár is itt van a közel­ben. A férj minden áron látni szeret­né az óriástermetű állatot, de az asz­­szony visszahúzza. — Minek akarsz odatolakodni? — Még ekkora disznót nem láttam. — De nagyon érdekel. — Az asz­­szony Szeme idegesen ugrált. Ugyanis több csinos fiatalasszony állt ott, aho­va a férje iparkodott. — No de ilyet! Volna bőr a képén hozzájuk dörgölődni, simulni. — Ugyan, hagyj békén! — vála­szolt kissé ingerülten a férj hitvest zsörtölődésére, 450 kilós, ilyet még nem láttam. Erre az asszony is egy­kettőre a korláthoz tolakodik ... Meg­nézi az alvó állatot, majd elfintorí­tott arccal fordult vissza. — El ne hidd magadnak se, ekkora disznó nincs! — játssza ki az utolsó tromfját az asszony, hogy férjét tá­­távóltartsa a csinos parasztmenyecs­kéktől ... *** A somorjai és dunaszerdahelyi járás csarnokába megyünk. Mennyi gyö­nyörű gyümölcs, szőlő, zöldség van itt. A két testvér-járás is bemutatja legszebb terményeit... Majd újra visszajutunk a megyeri járás pavilon­jai köze. — A Nagymegyeri Állami Gazdaság tehenészetét tekintjük meg. Д „TANGO“ Idősebb asszonyok, de még a fia talok is jobban szeretnek „valcerozni" és még jobban csárdást járni, mivel ez a lakodalmukra, a mennyasszony­­táncra emlékezteti őket. De nem hi­szem, hogy egy valódi „TANGÖ“-ért nem adnák cserébe a keringőt, vagy a csárdást. Az a „Tangó“, amely az istálló balsarkában van, a tanyi EFSZ legszebb tehene. Naponta har­minc liter tejet fejnek tőle. Három­szor etetik és fejik, természetesen jól is gondozzák. Egy gazdálkodó nem a kifüggesztett táblát nézi, hanem egye­nest a tehéngondozótól érdeklődik. — Aztán hogyan ad ez a tehén? — Kölcsönbe! — vágja rá a gon­dozó. — Kölcsönbe? — Hát az meg ho­gyan? — Ha maguk is adnak neki szá­las-takarmányt, silót, meg egy kis da­rát is, hát visszafizeti kamatostul. — Most már értem — válaszol a kérdező. A rosszmájúak kételkednek a való­ságban. — Csak egy van n^kik ilyen, azt hozták el. — Mindjárt láthat vi­szont tízet is ebben az istállóban. Ha még ez is kevés a hitetlenkedőknek, meggyőzhette őket Szabó elvtársnak, a JNB elnökének beszéde. Meghallhat­ták, hogy a nagymegyeri járás 132 százalékra teljesítette egész évi tej­beadását. Ki a legény? A tehénistálló szomszédságában a „riválisok“ pavilonja van. Itt vannak a többi szövetkezetek kiállított termé­nyei. Mindjárt az ajtónál a „felnőtt csecsemővel“ találkozunk, Hát ez meg mi? A csilizradványi EFSZ rizsája. Miért csecsemő? Mert alig pár éve termesztik Radványon, de általában az egész országban. No jó, de akkor miért felnőtt? Azért, mert úgy meg­honosodott, mint a búza, vagy a ku­korica. Fizetni meg gavallérosan fi­zet, mint egy felnőtt legény. Pár lépésnyire szép díszes táblán Csiliznyárad neve olvasható. Ugyan mire büszkék? — Mire? A verseny­zászlóra, amit csak a járás legjobb szövetkezete kaphat. De. nem örökre, sok a „rivális“, aki csak azt lesi, mikor kaparinthatja meg. A nyárasdi EFSZ-nek nincs ugyan versenyzászlaja, de van díszoklevele. Az se kutya! Természetesen terményei­vel sem vall szégyent. Viszont a díszoklevél sem „privi­légium“. Ha Nyárasdnak van, miért ne lehetne a többi példásan gazdál­kodó szövetkezetnek. Csicsónak is van. Megint Tany következik. Sokszor jut eszembe ez a Tany! Ha Nyárasd meg Csicsó kaptak egynéhány oklevelet — Tanynak csaknem egymagának van annyi kitüntetése, mint a másik ket­tőnek együttvéve: szám szerint ki­lenc. Egy kisebb helyiségben kipirult arcú csinos kislány fogadja a vendégeket. A járás úttörő-vezetője, ügy látszik ideges. Hogyne, hiszen ez olyan nap, mint az érettségi vizsga. A „Micsu­­rin-körök“ ha a kezdet-kezdetén van­nak is, szép eredményekkel dicseked­hetnek. Derék család Két-három lépéssel odébb az út a lóistállóba vezet. Jó dolog a traktor, szereti is a parasztember, de azért a ló sem mostohagyerek. De nem ám! Nézzünk csak jól körül. Az egyik sa­rokban három szép ló, meg egy. fél­éves szép csikó áll. A faruknál villára támaszkodva gondozójuk, a csiliznyá­­radi Vida István mosolyog. Egy deres ló feje felett nagy keretben díszokle­vél büszkélkedik, 1948-ban nyerte „Lincsi“ a prágai kiállításon. Mellet­te áll családja: egy ötéves kanca, pej, egy 2 és féléves deres és a féléves csikó. Egy anya három gyermeke. — Derék család. — Magángazda? — kérdezem az embert. — Dehogy! Szövetkezeti tag va­gyok. — Ezt büszkén mondja. Hogy­ne, hiszen az ö szövetkezetük tulaj­donában van a versenyzászló. Sétám lassan véget is ér. A hüs helyiségből a napfényes udvarra lé­pek, ahol a díszemelvényen úttörők és CSIŠZ-tagok kultúrszámokat mutatnak be. Minden szám után tapsvihar a jutalom. Az emelvény sarkénál egy asztal mellett Teleki Miklós, népművelödési felügyelő ül, akit elismerés illet mun­kájáért. Sokat dolgozott, fáradozott a kiállítás sikeres megrendezése érde­kében. Viszont a rendezés az ő leg­kedveltebb száma. Rendezni, azt tud! A kapuhoz érek. Most a húsos sá­torral szemben levő hely örvend nagy forgalomnak. Itt a bormérés. Körül­nézek itt is. Hát egyszercsak kit lá­tok? Azt a bácsit, akivel az állomás­ról a kiállításra jöttem. Hangosan magyaráz az előttelévőnek. Kézzel, fejjel bizonyít, persze azért vigyáz, hogy poharából a bor ki ne löttyen­­jen. Tán egész délután nem jutott a kapunál tovább. De mégis a lovak­ról beszél: — Volt nékem öcsém olyan lovam, hogy a farkán elhúzta volna a kocsit — mondja. Megzavarom beszédjében. — Jöjjön urambátyám, kimegyünk az állomásra, mert ide csak könnyen eljöttünk a „szag után", de haza, „vonat után“ már nehezebb lesz el­találni. Végli Gusztáv „Széttört bilincsek" — Színes szovjet film — Filmszínházaink ismét műsorra tűz­ték a „Széttört bilincsek“ című színes szovjet jitmet, amely T. G. Sevcsenko­­nak, az ukrán nép hű fiának és nagy költőjének éleiét mutatja be. (1814-től 1861-ig). A film ebbe a korba vezeti vissza a nézőt. A statisztikai adatok szerint filmlá­togatóink szeretik a híres költőkről, zeneszerzőkről, színészekről és más nagy emberekről szóló filmalkotáso­kat F.z a film is nagy embert, nagy költőt mutat be. Az első kép a költő dolgozószobá­jába vezeti a nézőt, s felsorakozik előttünk az egész akkori orosz társa­dalom. A film művészi eszközökkel élethűen ábrázolja a nagy ukrán köl­tő harcát a cári Oroszország jobbágy­ságának felszabadításáért, rámutat a jobbágyság szörnyű sorsára, az orosz feudalizmus rothadtságára. T. G. Sevcsenko útja nem volt könnyű. Jobbágysorból verekedte fet magát, azonban népéhez mindig hű maradt. A művészet egyéb ágaival is kísérletezett, de igazi visszhangra csak költészete talál a nép között. Szívesen tölti idejét a kizsákmányolt jobbágyok között, azonban elszomoro­dik a szíve a nép emberhez nem mél­tó sorsát látva, de nem csügged el, sőt mindez erői ad igazságos harcá­hoz. Tehetségét az uralkodó körök is — bár megvetéssel és gyűlölettel néz­nek rá — kénytelenek elismerni. Részt vesz a haladó orosz értelmiség össze­esküvésében. melynek célja a jobbágy­ság felszabadítása. Tevékenységéért feljelentik és letartóztatják. Ügyével maga a cár foglalkozik s büntető ka­tonai szolgálatra ítélik. Megtiltják neki az írást és a festést. A film kitűnő eszközökkel ábrázolja a költő letartóztatását, ennek előzmé­nyeit és következményeit. A nép „fegyvert" ragad, s megbosszulja a költőn esett igazságtalanságot, mely azonban nem vezet célhoz: a cári ön­kényuralom vérbefojtja a tömegek lá­zadását. Azonban a tehetséget egy rendelet­tel nem lehet elhallgattatni. Sevcsen­ko a lélekölő katonai szolgálat ideje alatt is dolgozik. Szabadságát csak a cár halála adja vissza. Az áj cár kegyelmet ad az elítélteknek. Sevcsenko megöregedve hagyja el a kaszárnyát, de alkotókedve nem tört meg. Belinszkij és az orosz hala­dód értelmiség nagy örömmel fogadja a költőt. Pétervári estjén nagy sikert arat verseivel, s ez részben kárpótol­ja sok évi szenvedéséért. A film utolsó képe a mai boldog pionírokat ábrázolja: Sevcsenko versét szavalják. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom végleg letört minden bilincset, amiért Sevcsenko is harcolt, azonban korában ez a harc a társa­dalmi erők fejletlensége miatt nem érhette el célját. —b—t E<ry vendéi* véli menye Popov mérnök a közelmúltban hivatalos küldetésben hazánkban járt, s felkereste az Országos Vadászati Szövetséget is, ahol vadászatunk szer­vezeti életéről, valamint törvényeiről kért felvilágosítást. Véleménye szerint nagyon sok olyan dolgot talált nálunk, ami náluk Bulgáriában még egy­általán nincs meg. Így például a vadlelövés és a tervezett vadbeadás ná­luk ismeretlen fogalom, s alig akarta elhinni, hogy ez lehetséges. Szerinte országunk a vadászat szempontjából az egyik legjobban szervezett orszá­gok közé tartozik, különösen meglepte a vadvédelem terén foganatosított különböző intézkedések, illetve azok gyakorlása. Vendégünk megtekintette a vágvecsei vadkamarázó állomásunkat, a vágájhelyi ebtenyésztő közpon­tunkat és még számos más helyet. Küldetése tulajdonkeppen tanulmányát, s az itt szerzett tapasztalatokat a vadászat megszervezése terén haszno­sítják, mivel Bulgáriában a háborús idők nagy pusztítást okoztak a vadál­lományban. Vendégünk nagyon megszerette vadászainkat, akik meleg szeretettel fogadták és mindenben készségesen segítségére voltak. Néhány szó a vadászvendégről A vadászgazdán kívül mindazok gyakorolhatják a vadászatot, akiknek erre érvényes vadászjegyük és a va­dászgazdától írásbeli engedélyük van. Bizonyos esetekben szóbeli engedély is elegendő. Az írásbeli engedély kia­dása a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott egységes nyomtatványon történik, különben érvénytelen. Ha valaki a vadászgazda távollétében, az ő Írásbeli engedélye nélkül vadászik, kihágást követ el. Ugyanígy kihágást követ el a vadászgazda is, ha valaki­nek olyan vadászatra ad szóbeli en­gedélyt, ahol ő nincs jelen. A vadász­vendégnek csak az engedélyen feltün­tetett vadra szabad vadászni és any­­nyi darabot lőhet, amennyire enge­délyt kapott. Az engedélyt más sze­mélyre átruházni nem lehet. Az engedély kiadása a vadászgazda részéről illetékmentes, ellenkező eset­ben a vadászgazda megkerülné a te­rület vadászati jogának albérletbe va­ló adását. Az engedélyen pontosan fel kell tüntetni az érvényesség határide­jét. Ha ez nincs feltüntetve, ez any­­nyit jelent, hogy a visszavonásig ér­vényes. Az engedély kiadható egy egész vadászidényre, vagy rövidebb időre. Társasvadászatokon valamennyi részvevő részére elegendő egy közös engedély. Ha az ilyen vadászaton a vadászgazda is részt vesz, nincs szükség írásbeli engedélyre. A vad tojásainak, vagy levetett agancsainak szedésére nem kell külön vadászjegy, elegendő a vadászgazda írásbeli enge­délye. A vadászvendég köteles a va­dászjegyeket s az írásbeli engedélyt magával hordani, s ezt a vadászgazďa és közbiztonsági közegek, valamint a vadőr kérésére felmutatni. A vadász­gazda megbízhatja a vadászvendége­ket a vadvédelemre vonatkozó külön­böző ténykedésekkel is, különösen a károsvad, kóbor ebek és macskák el­pusztításával stb. A vadászgazria ál­tal kiadott engedélyek száma a va­dászterület, illetve a vaddal való gazdálkodás zavartalan biztosításé tói függ. Ezt a kérdést a vadásztár­saságok minden esztendőben tárgyal­ják meg. A bérleti szerződés 5. pontja szerint kisvadas területen minden 175, nagy­vadas területen pedig minden 350 hektárra csak egy vadászati engedély adható ki. Aki a vadászgazda írásbeli enge­délye nélkül vadászik, kihágást követ el, s ezért első esetben ezer,- ismét­lődés esetén 2 ezer koronáig terjedő pénzbírsággal büntethető, mely be­hajthatatlanság esetén 14 napi sza­badságvesztésre változtatható. A bün­tetést a járási választmány intéző­közege szabja ki. Csülkösvadas területeken a vadász­vendéget kísérni kell. Csak kivételes esetekben engedhető meg, hogy a te­rületet ismerő, teljesen megbízható személy kiséret nélkül vadásszon, amennyiben bánni tud a vaddal, s az engedéllyel nem él vissza és nem tesz kárt sem a lelőtt vadban, sem a trófeában. A vendéget a vadászgazda, esetleg a vadőr kíséri, aki a területet alapo­san ismeri. Fontos, hogy a vadász­gazda pontos jegyzéket vezessen a kiadott engedélyekről, valamint arról, hogy mikor milyen vadra adott lelö­­vési engedélyt. A vadásztársaság tagjainak akár­csak a vendégeknek hasonlóképpen szükségük van a vadászgazda írás­beli engedélyére. Oazi. vadásznaptár Az őszi vadászati idény alatt a kővetkező vadnemeket szabad vadászni. Szarvasbikára december 31-ig, s szarvastehénre és borjára ugyancsak az év végéig. Őzsutára és őzgidára november 30-ig, vaddisznóra és kocájára január 16-ig, nyúlra november 1-töl dec. 31-ig. Borzra a vadászat novem­ber 15-ig engedélyezett, vadrnaeskára október 1-től február 28-ig, mókusra dec. 1-től január 31-ig, fácánkakasra dec. 1-től dec. 31-ig. A fácántyúkra való vadászat csak az elismert fácánosokban engedélyezik dec. 16-tól az év végéig. Az örvösgalambra való vadászat április 30-ig, vádlódra március 1-ig, vadrécére az év végéig, szárcsára és búvárokra január 31-ig. szürke­gémre dec. 31-ig engedélyezett. Ezeket az időpontokat a vadászgazdák fi­gyelmébe ajánljuk. Amikor a mókusok útra kelnek Fent északon, Leningrádtól még fel­jebb, a szép Karéliában, korán beail az ősz. Elkezd hullani a fa levele s fúj a dermesztő északi szél, amely fel­korbácsolja a víz színét, töri az ága­kat s hozza a hideg, őszi esőt. Ilyen­kor minden vad mozgásban van, ké­szülődik az elkövetkezendő nehéz téli hónapokra. A mindenféle hosszúcsörű szalonka-féle kihúzódik a magasabb helyekre, a sok vándormadár csapa­tokba verődve tollászkodik, s készü­lődnek a nagy útra. Ennek a vidéknek minden vadja ér­dekes, de talán szőrméjénél fogva az egyik legkedvesebb és értékes vadja a mókus, mely sokszor messzi vidé­kekre vándorol. Ezek a kis fürge ál­latok egész nyáron át olyan szelijek. szinte azt lehetne mondani, hogy szemtlenek, olyannyira, hogy még a lakásba is bemerészkednek. Senki nem törődik velük, nem bántják őket, csu­pán a ragadozóktól kell félniük. Kint éltem egy kis magános tanyán, mely­nek nagy kertje alaposan be volt ke­rítve. Az udvar sarkában hatalmas nyírfa állt, mely nyári időben már kora reggel tele volt ugrándozó mó­kusokkal. Ha megunták a fán való tor­­nászást, egyszerűen átugráltak :t ház zsindelyes tetejére, s órákhosszat ott hancúroztak. Ha az ember kinézett az ablakon, szinte csodálkozva néze­gettek alá a háztető pereméről, néz­ték a nekik idegen jövevényt. Mivel dobogásukkal sokszor zavartak, fel­dobtam a háztetőre hatalmas szibériai macskánkat. Abban a pillanatban üres lett a háztető, s a sok zajos fürge mókus mind eltűnt a nyír koronájá­ban. Amint ,ezék a víg fürge állatok a tél közeledtét érzik, megkomolyodnak s nyugtalanokká válnak. Aki jól meg­figyeli őket, észreveheti, hogy valami külön rend kapcsolta őket egybe. Meg­van nekik is a természetparancsolta társadalmi törvényük, mely szerint élnek. Napnyugtakor vadászatról tér­tünk haza az egyik napon, amikor a kutyám egyszer csak nekiiramodott s a nagy réten át valami hullámzó, kavargó rőtes sáv felé szaladt. Ami­kor közelebb értem, akkor láttam a sok mókust. Ezer számra tülekedtek egymást átugrálva, bukfencezve, kb. két méter széles sávban rohantak ne­ki a folyónak. Nem zavarta őket sem­mi, sem a kutya, sem pedig az ott hancúrozó gyerekek, akik igyekeztek egyet-kettőt megfogni belőlük. Ott álltunk a végtelennek látszó ro­hanó sáv mellett, amely ezután el­tűnt a folyó medrében, hogy azutan a másik parton újra feltűnjön s ro­hanjon tovább. Ennek a vándorlásnak az oka, ahogy ezt a helyi finn vedá­­! szók mondták, az őblemhi.iny Ez j idén kevés toboza volt a fenyőn 1. s más gyümölcs is gy ngén t u. Hogyan tudták meg e .t s miért ván­doroltak éppen abban ez irányban, azt nem lehet tudni, de hogy szervezet­ten, hatalmas tömegben, az egész mókusnemzetség elvándorolt, azt lát­tam. Olyan vidéket kerestek fel bi­zonyára, ahol a télen majd elegendő élelem akad. A vadászoknak nem tet­szett a mókusok távozása, mert té4 szőrméje nagyon értékes árucikk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom