Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-07-10 / 28. szám

10 rÜlAaíh’es VADÁSZATI SZEME Щ ASZ. VÄKIAI VADÄSZVÉDEGYI.ETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK Л1УАТЛГ OS MEI t ÉKI ETE. A vizsla oktatásáról (Folytatás az előző számból) Bajnoki lövészverseny lrencsénben Az ötödik vezényszó az — „Ide". Ezt a vezényszót akkor kell használni, amikor a vizsla parancsunkra ment el. Szóval, vagy hosszú sípjellel kell a vizslát visszahívni s ehhez kelt szoktatni. Olyan helyre kell menni a vizslával, ahol nincs vad s így a vad szaga nem tereli el a vizsla figyelmét. A vizslát leeresztjük a szíjról, s ha előre szalad, utána megyünk. d° nem egyenes irányban, hanem cikk-cakk­­ban, hogy ezt a járást majd, ha ke­res, megszokja s ha a vizsla már messzebb van tő­lünk, rászólunk „Ide”, sípolunk ne­ki. Először persze a kutya nem fog visszajönni, mert .szabadnak érzi ma­mát, no meg azu­tán nem tudja, hogy mit akarunk tőle. De ha tovább folytatjuk a ve­zényszó mondását s a sípolást, mégis csak rájön, hogy akarunk tőle vala­mit, lelassítja járását, majd megáll. Ha elértük, megfogjuk a nyakörvénél és nagyot rántunk rajta s vissza­­ugrunk, közben kiáltjuk a vezényszót s sípolunk s így rángatjuk visszafelé a vizslát, amely azután végre maga is felénk ugrál, sőt ránk is ugrál. Ha makacs, kemény a vizsla, sze­ges nyakravalót használjunk. Ezután a szíjtól megszabadítjuk s eltávozunk tőle jó 10 lépésnyire és rákiáltunk „Ide“, s utána sípjelet adunk. A vizs­la ügy fog jönni, mintha az ember zsinóron húzná. Amint hátrafelé lépe­getve hívjuk a vizslát, jobb kézzel térdünket verjük, ahogy azt a kutya hívásánál már szoktuk. Ha a vizsla odajött hozzánk, meg kell simogatni s egy jó falattal jutalmazni. Első do­log legyen azonban vezényszóval leül­tetni. Nincsen olyan .vizsla, amelyet ez- 2el a módszerrel ne lehetne teljesen megbízható vadászkutyává nevelni. A hatodik lecke legyen a „Keress” vezényszó megtanítása. A vizslát le­oldjuk a pórázról s a „Keréss" ve­zényszót mondva szaladunk egy ki­csit. A vizsla nekibátorodik s szaladni kezd, de egyenesen. Amikor már elég messzire van, akkor kettős sípjelet adunk, nehogy egy rövid sípjelre le­hasaljon. A vizsla megtorpan, ránknéz s ebben a pillanatban meg kell fordulni s az ellenkező irányban esetleg futni. A vizsla követi az irányt, melyet karlendítéssel is mu­tatni kell neki. Addig szaladunk, amíg a vizsla túlhaladt rajtunk s csak- ak­kor fordulunk ismét vissza s kezdjük a sípjelet s a futást, amíg a vizsla be nem ér bennünket. Nem szabad addig meglassítani a sietést, vagy fu­tást, amíg a vizsla be nem ér bennün­ket, mert akkor visszafordul az előb­bi. irányba s így . megszokja, nogy csak egy irányba keressen. Ezzel a módszerrel lehet megtaní­tani a vizslát a zeg-zugos keresésre. A vizslának nyílt terepen gyorsan kell mozognia s elég messze kell jár­nia, hogy a vadászt kímélje a fölös­leges gyaloglástól. A gyorsaságot le­lassíthatjuk, esetleg fokozhatjuk az­zal, ha magunk is lasabban, ••'agy gyorsabban haladunk. Erre azonban vigyázni kell. A vizslának elsősorban jó orrának kell lennie s csak másod­sorban fontos a lába, mert ha a lá­ba gyorsabb, mint amilyen jó az orra, akkor a vadat felveri és nem állja. Mindig többet ér a lassúbb, de ■'biz­tosan dolgozó vizsla, mint az olyan elgyorsltott, amelyik nem állja bizto­san a vadat. A gyorsaságot azzal is lehet lassí­tani, ha a vizslát fektetjük. Amikor ugyanis eléri azt a távolságot, ahon­nan vissza akarjuk fordítani, lefek­tetjük sípjelre s néhány pillanatnyi szünet után az ellenkező irányba for­dítjuk. Ha ezt egymásután többször ismételjük, a vizsla megérti, hogy nem szabad messzebbre mennie s megszokja a rendszeres, tőlünk meg­kívánt keresést. (Folytatjuk) Búcsúzzunk a nagy természettudósunktól Június 18-án 75 éves korában hunyt el egyik nagy tudósunk, akit egész Európában ismertek, s ha valaki Tát­rában megfordult, természeti viszo­nyainkról, de különösen a vadról akart valamit megtudni, az mind hoz­zá fordult. Ez a mi tudósunk Bsth­­lenfalvy Ernő, hunfalvai vadásztár­sunk. Hogy legalább egy kissé meg­ismerjük az ő felfogását, s munkás­ságát is értékelni tudjuk; egy rövid, kivonatos cikkben mutatjuk be irány­elveinek a mai értelemben vett igaz voltát. Itt van például egyik régi cikke: „Nemes prémvadunk természettudo­mányi és közgazdasági jelentősége”. Hogy is ír ebben ez a természetba­rát?’„Az összes természetrajzi és vadászkönyveink azt írják, hogy a nyuszt kártékony állat, melyet rúz­­zel, vassal irtani kell. Hát ezt a ki­vételt én a természettudomány leg­otrombább hazugságának minősítem, mely olyan emberek agyában szüle­tett meg, akik soha sem tekintettek bele a természet fenséges műveibe. Félszázados természettudományi ku­tatásaimnál nagy gonddal foglalkoz­tam a nyuszt és a nyest élettanával s a kővetkezőt állapítottam meg. A kézsmárki területen valamikor a já­vorinál uradalomnak volt az egyik legkiválóbb fajdkakas dürgési helye. Negyven évvei ezelőtt Bayer uradal­mi vadász 31 kihallgatott dürgő ka­kasról tudott s ugyanebben az időben évente 10—15 nyusztot is fogott csap­dában. Nagy buzgalommal irtotta a nyusztot, hogy minél több legyen a siketfajd, no, meg azért is, hogy a nyusztbőr is jövedelmezzen valamics­két! Mi lett ennek a következménye? Ennek a vadásznak az utóda már csak 5 dürgő kakasról tudott s már csak* 1—2 nyusztot fogott. Ma pedig egy kakas sincs és a nyuszt is elfogyott. Ha megkérdezzük ennek okát az úgy­nevezett szakvadászóktól, csak vállu­kat vonogatják, de feleim nem tud­nak. Hát megadom én a választ1 Ott, ahol az ember nem bolygatja a természet rendjét, minden fajddús területen hemzseg a húsevő nemes prémvad is, mert mindkettő egy élet­térbe tartozik a természet bölcs tör­vénye szerint. Európa és Ázsia északi részein vannak a legkiválóbb fajában bő vadászterületek s ugyanakkor eltekről a területekről számtalan va­gon nemes ragadozó vad prémje ke­rül piacra. A nyuszinak, nyestnek, cobolynak, nyércnek, görénynek, menyétnek és a rókának nem az a feladata, hogy a fajdokat kiirtsa, hanem az, hogy eze­ket fenntartsák! Tapasztalatom szerint minden élő­lénynél betegségek fordulnak elő, de a nagy természet gondoskodott róla, hogy a selejtezésre érett példányok betegedjenek meg. A beteget azonban maga a természet nem gyógyítja, ha­nem kiselejtezi s ezt a kiselejtezést végzik él azután az említett nemes ragadozók, különösen a fajdoknál, de más vadnál is”. Tovább nem is kell folytatni. Mintha mai demokratikus államunk tudósait hallanám, ma már nálunk a nyest és a nyuszt védve van, sok ragadozó va­dunk is védelemben részesül mert rájöttünk, hogy nem szabad durva módon megbolygatni azt a rendet, amely a természetben már évezredek fejlődése folytán fennáll. Ez a mi halottunk ezelőtt 30 esztendővel is így írt s így beszelt. Sok szakcikkel gazdagította különösen a szlovákiai magyar vadászirodalmat, oktatta a vadászokat, s egy szép német nyelvű szakkönyvet is kiadott: „A Tátra ál­latvilága” címmel, mely nagy feltű­nést keltett több országban. ti Neki adózzunk most ezzel a né­hány gondolattal s őrizzük meg em­lékét, melyet sok évi munkásságával kiérdemelt, t A Szlovákiai ’ Vadvédő Egyesületek Országos Szövetségének bajnoki lö­vészversenyét agyagkorongra ezidén a trencsénj vadvédő egyesület rendezte. A versenyen 3 csoportban 32 szlová­kiai versenyző vett részt. Az első cso­portba osztották be azon lövészeket, akik 100 korongból 91 találatot, a má­sodik csoportba a 81 találatot elérték s a harmadikban a többi versenyző lőtt. A versenyt kissé zavarta a szél, mely az eredményekre hatással volt. A legjobb teljesítményű lövészek cso­portja nagyon kiegyensúlyozott volt. Az elsőségért külön 25 galamb szét­lövésével keltett még megküzdeni. El­ső Hluch L. pöstyéni tagunk lett, aki a 25 korongból 25 találatot ért el. Mikšík Ivan 24 galambbal második lett. Az eredmények a következők' I. Hluch, Pöstyény 90(100) szétlövéssel együtt 115/125, II. Mikšík I-, Tremsen 90/100, szétlövései együtt 114/125, III. Mikšín J., Trencsén 89/100, IV. Peeha­­nec, Trencsén 89 100, V. Plánka, Tren­csén 88/100 koronggal. A II. csoportban I. lett Mikšík F., Trencsén, 88/100, 11. Kleőka, Nyitra 80/100, III. Hajdú, Bratislava, 78/100 koronggal. A III. csoportban csak négy versenyző lőtt. A bajnoki verseny rendezésében, amint ezt már meg­szoktuk, nem történt hiba. Kár, hogy ez idén nem találtunk újabb tehet­séget s így nem tudjuk biztosítani a sörétlövés-versenyeken az utánpót­lást. Ezért itt sok pótolni valónk van. Ahol kevés a vidra, kevés a hat is — „Addig amíg ezerszer annyi volt a vidra, mint manapság, sok százezerrel több volt a hal" — mondta Bethlenfalvy Ernő, termé­szettudósunk. Az a régi felfogás, hogy a vidra kipusztítja a halállományt, már el­avult. Gyermekkoromban a Zsitva folyócskában sok vidra halászott, mégis annyi volt a hal, hogy kéz­zel is lehetett fogni. Halállományunk­ban nagy károkat okoz a gyárak szennyvize. A vízmüvek mellett nin­csenek megfelelelö hallétrák. A leg­nagyobb kár azonban mégis a vidrák oktalan kipusztításából származik. — Ahol nincs vidra, fellép a halvész, mely egyes vizek halállományát tel­jesen tönkre teszi. Ötven évvel ezelőtt az egyik vad­őrrel sokszor kimentem vidralesre. Órák Rosszat vártunk. .4 barátom először minden vadat alaposan meg­figyelt és csak azután lőtt rá. A vidrát is sokáig nézegette, amint ki­bukott a vízből, kijött a partra és végül, amikor teljesen biztosnak lát­ta a lövőhelyzetet,akkor lőtt rá. Ez a vadász is azt mondta, hogy a ha­laknak a betegségek ellen nincs jobb orposságuk, mint a vidra. Ha ez az állat nem volna, a halállo­mány valamilyen betegségben elpusz­tulna. Ez a titokzatos bad valóságos egészségügyi szolgálatot végez, ami­kor elsősorban az öreg, megsebzett és satnya halakat fogdoSsa össze. Va­­lósággal kiválogatja a selejtet és csak az egészséges halat hagyja meg a további tenyésztésre. Ezért, ahol még vidra van, kímélni kell. A vidra nemcsak hallal táplálko­zik, hanem az ikrákat pusztító pat­kányokat, rókákat és békákat is meg­fogja, sőt a pisztrángoknál előforduló nagyszámú hímek elzavarása és pusz­títása is az ő dolga. Végül még ikra­hordozó szerepet is betölt. A bun­dájához tapadt halikrákat — góto*­­kat, akadályokat megkerülite — el­hordja más vizekre is. Ezzel a mun­kával nagyon szükséges szerepet tölt be, meri az idegen halállományban vérfelfrissítést végez. ■ A régi elavult felfogás, hogy a természetben csak káros és hasznos vad van, nem helyes, mert a leg­károsabb vad is bizonyos mértékben hasznot hajt, ezért a vidrát se pusz­títsuk oktalanul, S. 1. 1955. T0, MÉHÉSZÉT Az új anyákkal bíró családok átvizsgálása Akár természetes, akár mesterséges rajt adott valamely család, azzal tá­vozott az öreg anya, a családban pe­dig új anya maradt vissza, amely azonban csak akkor lesz fenntartója, szaporító anyja a családnak, ha pár­záskor szerencsésen megterméke­nyült. , A rajzás, illetve a rajoztatás után — különösen az új anya párzása ide­jén teljes nyugalomban hagyjuk a méhcsaládot — négy hét elteltével azonban vizsgáljuk meg annyira, hogy lássuk az új anya fiasítását. Az ide­jében párzott anyák után ilyenkor már fedett fiasítást is találunk. Azonban nem mindig ilyen kedvező az eredmény, mert az időjárás okozta késői párzás, vagy az anya fejletlen­sége miatt késik a petézés. Ha az át­vizsgálás alkalmából nem találunk pe­tét a családnál, akkor várunk még újabb 10—12 napig, akkor már petét kell találnunk. Ha nem találunk, az anyát távolítsuk el, mert az ilyen anya a silánysága miatt nem tudott megpározni. Az az anya, amelyik elég­gé fejlett, de az időjárás okozott neki nehézséget a párzásban, herefiasítóvá válik, az ilyen anyát haladéktalanul távolítsuk el a kaptárból. A családot 24 óra múlva — mikor a méhek agyatlanságukat észrevették — egye­sítsük kisebb tartalék családdal. Az anyásítás sem más, mint az el­árvult, vagy az árvaságra juttatott családnak új — termékeny anyával való boldogítása; de ebben az anyát nem egy kisebb család védelme alatt, hanem egyedül bocsátjuk be, vagy zárkával adjuk az árva családhoz. A kisebb családok hozzáadásával való anyásítás annyival is célszerűbb, hogy a selejtes anyát nevelt család nagyon elnéptelenedik és Ilyenkor az anya egyedül nem képes a népességet hely­reállítani. Gyönge családokat sem a­­kácvirágzás előtt, sem telelőre ne hagyjunk meg. Ezektől még az anya­­nevelők is és a kölyökcsaládok is többet érnek, mert a rendszeres pe­tézés által a méhek különböző ko­rúak, nem kiöregedtek, vagyis mun­kára és telelésre alkalmasak. Az anyák fertőző herepetézése A Svájcban 8 év óta vizsgáié herepetéző anyák fele (50,5 százalék) betegségtől petézik ilyen rendellenesen. A párzott anyák már első, vagy második éyükben rendes petézés után hirtelen herepetézővé válnak, pedig magtarisznyájukban még sok megtermékenyítő csírasejt van. A legtöbb be­teg anyában a hím csírasejtek (spermiumok) rendestől eltérően mozdulat­­sanok és körbe csavarodtak. Régebben ezt tartották a betegség okának. Ma már tudjuk, hogy ez csak következménye, kísérője. A jelek szerint fertőző betegségről van szó. Okozója „vírus”,, vagyis szabad szemmel és mikroszkóppal sem látható és még a különleges baktériumszűrőrí is átjut. (A virus fogalmáról olv. Méhek között 530—531. 1.) Fyg szerint a beteg anyák teste sejtjeinek magvában különleges szemecskék jelennek meg. A sejtmag ilyen elváltozását munkásban, herében, fiasításban nem lehet ta­lálni, még akkor sem,ha beteg anyától származik. Nem tudjuk még, hogy ezt a betegséget mi terjeszti. Gyógyítását sem ismerjük. Fyg elhamarko­dottnak tartja Baumgartner mostani lapszemlénkben ismertetett nézetét, hogy a fertőző herepetézést a here terjeszti. A betegségre jellemző rend­ellenes sejtmagot ugyanis néhány nem párzott anyában is sikerült megta­lálni. A fertőző herepetézés egész Svájcban elterjedt. Nem szorítkozik egyik fajtára sem, a tenyésztés módja is mellékes. A betegség ritkán okozza az anya pusztulását, de a család elnéptelen dik. A baromfi veszedelmes méhellenség A tyúkféléig ha rákapnak a mellek­re,--. temérdeket elpusztítanak. Hiába riasztjuk el őket, csupán kerítéssel lehet ellenük védekezni, de a tyúkok még azon is átrepülnek, a méheket pedig a kerítés akadályozza. Legcél­szerűbb tehát, ha méhes közelében egyáltalán nem tűrünk meg baromfit. A tyúkoktól a csibék is -annyira meg­tanulják a méh fogdosását, hogy oly ügyesekké válnak, hogy a felfalt mé­hek, fulénkos végét nem eszik meg. Szipókamérő cukrospéppel A méhek szipókájának hosszúsága igen fontos. Minél nagyobb, annál mélyebbre ér a méh a virág kelyhébe, tehát annál jobban kihasználhatja a mélycsövű virágokat. Ilyen mélycsövűek pl. a vörö'shere és a tarlóvirág. A szipóka hosszúságát és kiölthetöségének határát szokták mérni. (Mé­hek között, 466—467. 1). Gyakorlati szempontból az előbbi fontosabb. Ed­dig abból állapították meg, hogy a családba helyezett lyukacsos födelű etetőből mennyire apadt a beletöltöttméz, vagy szörp. Minél több eleség fogyott, a méhek annál mélyebbre nyúlhattak szipókájukkal. Nagy hibája ennek, hogy a szörp víztartalma elpárolog. A Wankler-féle mérő folyadé­kának felülete kb. 125 négyzetcentiméter. Ez tetemes párolgásra ad al­kalmat. Kelet-Németországban azt találták, hogy még 1,9 mm szűk csö­vecskében is nagy különbséget okoz a párolgás. Ha a csövecskéket 30 százalékos cukorszörppel töltötték és 45 százalék nedves levegőben 30 C fokon négy óráig tartották, a szörp magassága méhek nélkül 0,4 mm-rel süllyedt, ?4 óra alatt pedig a süllyedés 2,4 mm volt. Ez a szipóka méré­sét igen zavarja. Ezért Tegtmeie>- és ugyanakkor Herold arra gondolt, hogy folyadék helyett cukorlepényt, kell használni a mérőben. Ilyen méz és cukorpor keverékével töltött szipókamérőt ismertet most Gontarsk! is. Ez a régieknél egyszerűbb és olcsóbb. Átlátszó műanyagból, plexit-üvegből két háromszöget készítenek és ezeket csavarokkal 1,9 mm-es hézaggal illesztenek egymás fölé. A lemezek közét finom cukorporból és mézből gyúrt, nem nagyon kemény cukorlepénnyel töltik meg. A mérőt léputeóba függesztik. A méhek oldalról nyalogatják a pépet. Ahogy a háromszög a csúcstól távolodva szélesedik, a méhek egyre kevesebbéit tudnak elhor­dani az eleségből. Az egyik háromszögön beosztás jelzi a szipóka hosszú­ságát, helyesebben azt, hogy milyen mélyen ért be a szipóka a lemezek között., -A pép kezdetben takarja a beosztást, a pép elfogyasztásakor azonban látható lesz az. A felszabadult, látható beosztáson le lehet olvas­ni a szipóka benyúlásának hosszúságát, ott ahol a megmaradt pép kezdő­dik. A mérőt 24 óráig kell a léputcában hagyni. Ennyi elég, hogy a mé­hek mindazt az eleséget elhordják belőle, amit egyáltalán tudnak. A mé­rést célszerű többször is megismételni és a közepes értéket fogadni el. APRÓ HÍREK Oj méhészeti film készül a Szov­jetunióban. A film a távolkelet élen­járó méhészeteinek termelési módsze­reit és az ottani méhlegelő növényeit mutatja be. Magyarországon az akécvirágzás idején felszaporodott méhtömeget, amely a hordástalan időben csak éle­­lemfogyasztó lenne — az állam fel­vásárolja kilogrammonként 55 forin­tos áron. A földmüvesszövetkezeti méhészcsoportok tagjai 10 százalé­kos felárat kapnak. *** Szovjetunióban a kolhozméhészetek szakmai ellenőrzését és irányítását a mezőgazdasági gépállomások veszik ál. A gépállomások szakembereit új feladatukra tanfolyamokon képezik ki. Magyarországon a vándorlásról részletes színes filmet készít a Hír­adó és Dokumentum filmgyár. Előre­láthatólag szeptemberben mutatják be. Minden megyei tanács kap belőle keskenyfilm másolatot, a nagy mozik számára pedig 6 másolat készül. *** Szlovákiában az állami gazdaságok­nak 5 ezer méhcsaládjuk van. Ezeket főként meghordásra hasznosítják. A múlt évben körülbelül 380 hektár me­zőgazdasági növényt poroztak meg. EFSZ-einknek a múlt évben több mint 7 ezer méhcsaládjuk volt. Eb­ben az évben a tervezett szaporulatot a rossz időjárás miatt még nem tud­ták elétni, de a most bekövetkezett meleg és a vándorlás alkalmat ad, hogy ezt is elérjük. ( * \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom