Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-09-11 / 37. szám
4 Földműves ¥955. September H. A CSKP Központi Bizottságának határozata sek közötti egészségügyi védőövezeteket szabályozó élőírásokat, a mezőgazdasági építkezések állategészségügyi és tűzvédelmi előírásait úgy, hogy mindezek ak előírások megfeleljenek a mezőgazdasági termelés gazdaságosságának és ne növeljék aránytalanul a mezőgazdasági építkezések beruházási és üzemeltetési költségeit. 5 A Földművelésügyi Minisztérium az építésügyi kormánybizottsággal és az Építészeti Minisztériummá! együttműködésben ez év október végéig ibánytervezeteket dolgoz ki a legfontosabb mezőgazdasági épületekre, mégpedig az eddigi ismételt tervek felhasználásával, amenynytben azok megfelelnek az alapvető műszaki és építkezési követelményeknek és biztosítja, hegy ezeket az iránytervezeteket 1956. 'anuár 1-től érvényesítsék a beruházási építkezéseken. A mezőgazdasági termelésben az ipari módszerek bevezetésének biztosítására már 1956- ban biztosítani kell az előgyártott épületelemek, valamint mezőgazdasági épületszerkezetek célszerű szabványosítását és gyártását. 6. A Földművelésügyi Minisztérium az építésügyi kormánybizottsággal együttműködve a mezőgazdasági építkezések tervezési normái és harmonogrammjai alapján 1956 december 31-ig új szabványnormákat ad ki valamennyi legfontosabb fajta mezőgazdasági építkezésre, mégpedig a beruházási építkezésben való felhasználásuk fontosságának sorrendjében. 7. A Földművelésügyi Minisztérium köteles kidolgozni és legkésőbb október 15-ig a kormány elé terjeszteni olyan értelmű javaslatot, amely alapján kibővíti a mezőgazdasági tervezési vállalatot, megjavítja .munkáját és gondoskodik megfelelő kapacitásáról a mezőgazdasági építkezések biztosítására. 8. Az istállói munkák gépesítésében meg kell tenni minden szükséges intézkedést arra, hogy lényegesen csökkentsék az állattenyésztési termelés termékegységére eső szükséges munka és anyag mennyiségét. A Fölművelésügyi Minisztériumnak biztosítani kell, hogy a gép- és traktorállomások döntő szerepet játsszanak az istállói munkák komplex-gépesítésének bevezetésénél az egységes földművesszövetkezetek gazdálkodásában. Ezért a folyó év végéig minden gép- és traktorállomáson munkacsoportot kell létesíteni, finely gondoskodik az állattenyésztési termelés és az istállóberendezések karbantartásáról, gépészéről az egyeséges földművesszövetkezetekben. Biztosítani kell a szükséges kádereket és el kell látni őket a munkájuk elvégzéséhez szükséges alkalmas eszközökkel, 9. A Gépipari Minisztérium a Földművelésügyi Minisztériummal és az Állami _ Tervhivatallal együttműködve az 1956. évben az állattenyésztési termelés szakaszán legfőbb fejlesztési feladatnak tekintse a takarmányelőkészítés, a fejes, a takarmányszállítás és a takarmányozás, a trágyakihordás gépesítését, valamint a takarmányanyagok szállítását szolgáló megfelelő berendezések előállítását és intézkedéseket fegyen arra, hogy a szükséges gépek megszerkesztését úgy végezzék el, hogy sorozatos gyártásukat már 1957-ben megkezdhessék. VI. az Állattenyésztési termelés IRÄNYÍTÄSA; A KÄDEREK KÉRDÉSE. Lényegesen meg kell javítani az álattenyésztési termelés irányítását és káderekkel való biztosítását. Még mindig igen kis mértékben tapasztalható, hogy a szakértő műszaki káderek közvetlenül a munkahelyen, az EFSZ-ekben és az állami gazdaságokban segítik a termelőmunkát. Még mindig igen jelentős a munkaeróhuiiámzás az állattenyésztési termelésben. Az állattenyésztési termelés irányításának És káderekkel való biztosításának megjavítására a Földművelésügyi Minisztérium kötelességévé tesszük: a) sürgősen egészítse ki a žootechnikai és állatorvosi szolgálatot és erősítse meg szakképzett káderekkel. E káderek szakképzettségének gyarapítására a főiskolák zootechnika! és állatorvosi kara mellett mezőgazdasági oktatótanfolyamokat kell létesíteni; b) biztosítani kell, hogy a zootechnikai és állatorvosi (szolgáiat dolgozói havonta legalább egyszer részt vegyenek az EFSZ-ekben az állattenyésztési termelés kérdéseinek megvitatásában és gondoskodjanak az állattenyésztési termelés haladó munkamódszereinek bevezetéséről. B) Ar állami gazdaságok munkájának megjavítása A CSKP X. kongresszusa rámutatott az állami gazdaságok jelentőségére mezőgazdaságunk és egész népgazdaságunk további fejlődésében Bár az állami gazdaságok munkájában tapasztalható bizonyos javulás, e gazdaságok mind ez ideig még nem teljesítik kielégítően politikai feladataikat a szocialista falu építésében és munkájukban jelentős fogyatékosságok, veszteségek állapíthatók meg. A fennálló hiányok megszüntetése és az állami gazdaság munkájában gyökeres fordulat elérése megköveteli, hggy a minisztériumok, nemzeti bizottságok és pártszervezetek figyelmüket a következő alapvető kérdések megoldására összpontosítsák: » I. biztosítsuk az Állami gazdasäg KÁDEREKKEL VALÓ MEGERŐSÍTÉSÉT ÉS A DOLGOZOK SZAKKÉPZETTSÉGÉNEK GYARAPÍTÄSÄT. Állami gazdaságainkban a káderek jelenlegi állapota és színvonala nem biztosítja a fokozott iolódatolj teljesítését. Az állami gazdaságok nem rendelkeznek kellő káderekkel és a .dolgozók, különösen a műszaki közép- és vezető káderek szakmai színvonala nem megfelelő, ugyanakkor rendkívül nagy a munkaerőhullámzás. Az állami és munkafegyelmet sok helyütt megsértik. Az állami gazdaság káderhelyzetének megjavítására a Földművelésügyi Minisztériumnak, valamint a CSKP kerületi és járási bizottságainak köteességévé tesszük: 1. Az állami gazdaságok munkájának gyorsított megjavítása végett gondoskodjanak részükre szakmailag és politikailag egyaránt fejlett káderekről. Ezért minél előbb be kell tölteni a gazdaság egyes osztályaiban és farmjain az üres helyeket azáltal, hogy a közigazgatási apparátusból szakképzett dolgozókat, az üzemekből pedig kommunista szervezőket helyezünk át az állami gazdaságokba, hogy legkésőbb 1955. év végéig az állami gazdaság termelési egységeit káderekkel teljesen ellássuk. 2. Fokozott gondot kell fordítani elsősorban a műszaki dolgozók szakmai és politikai fejlődésére és ezáltal biztosítani kell a káderek stabilizálását és fokozni felelősségüket a termelésért. Következetesen érvényesíteni kell azt az elvet, hogy a vezető és műszaki dolgozók nem hívhatók vissza tisztségükből a felettes gazdasági szerv hozzájárulása nélkül és ezzel elejét kell venni az ártalmas munkaerőhullámzásnak. 3. Nagyobb támogatásban keil részesíteni az állami gazdaságok ifjúsági brigádjait, biztosítani kell a fiatalok további politikai és szakmai fejlődését. Az alkalmas brigádosokat felelős feladatokkal kell megbízni az állami gazdaságok termelő munkájának irányításában, fel kell tárni előttük a szocialista mezőgazdaság építésének távlatait azzal a céllal, hogy legjobbjaik állandó alkalmazást vállaljanak az állami gazdaságokban. 4. A díjazásban tapasztalható hibák megszüntetésére és a dolgozóknak a termelés növelésében való nagyobb anyagi érdekeltségének biztosítására 1955 végéig felül kell vizsgálni a prémium-rendszereket és ki kell küszöbölni hibáikat. II. MEG KELL JAVÍTANI A i^nVEZÉS EDDIGI MÖDSZEI. Noha az utóbbi években az állami terv termelési mutatóinak száma állami gazdaságainkban csökkent, ez az intézkedés állami gazdaságaink munkájában csak jelentéktelenül nyilvánult meg. Továbbra sem használják ki eléggé a termelés belterjességét szolgáló lehetőségeket és tartalékokat. Ennek az állapotnak az okai elsősorban abban keresendők, hogy nem megfelelő az állami gazdaságok vezető dolgozóinak tervfegyelme. A tervezésben fellépő hibák kiküszöbölése végett az Állami Tervhivatalnak és a Földművelésügyi Minisztériumnak kötelességévé teszszük: 1. Dolgozzon ki és terjesszen a CSKP KB politikai irodája elé megvitatás céljából javasa latot az állami gazdaságok munkája tervezésének új módszeréről. Ennek érdekében tanulmányozza és vegye számba azokat a lehetőségeket, amelyek alapján még egyszerűbbé tehetik az állami gazdaság termelésének tervezését, még jobban kihasználhatják az egyes gazdaságok természeti és gazdasági adottságait és tovább fejleszthetik a termelésben dolgozók kezdeményezését. Abból az elvből kell kiindulni, hogy az állami tervben továbbra is meg kell állapítani az állami gazdaságok termelésének döntő termelési mutatőszámait.’ Ezzel egyidejűleg javaslatot kell előterjeszteni az állami gazdaságok szükségletei tervezésének új módszeréről, amely fokozza a£ állami gazdaságok igazgatóinak kezdeményezését és hatáskörét. Határozottan meg kell szilárdítani a tervfegyelmet az állami gazdaságok vezető dolgozóiban és ezáltal biztosítani a minél belterjesebb gazdálkodást és a kiutalt beruházási-összegek minél gazdaságosabb kihasználását. 2. A földművelésügyi Minisztérium köteles megjavítani az állami gazdaságok belső tervezésének eddigi módszerét úgy, hogy az új módszer tiszteletben tartsa az állami gazdaságok valamennyi termelési egységénél a minél belterjesebb gazdálkodás biztosításának követelményét. Az állami gazdaságok egyes termelési egységeiben a termelési és pénzügyi tervek minél jobb kidolgozásának biztosítására ellenőrizni, szabatosítani és tökéletesíteni kell a műszakigazdasági normákat, elsősorban az anyagfogyasztási normákat- és általában el kell mélyíteni a termelési-pénzügyi tervek kidolgozásának módszerét. III. BIZTOSÍTSUK A LEGNAGYOBBMÉRVÜ GAZDASÄGOSSÄGOT ÉS SZABÁLYOZZUK A TERMELÉS FINANSZÍROZÄSÄNAK RENDSZERÉT Az állami gazdaságok termelése pénzügyi biztosításának eddigi rendszere bizonyos fogyatékosságokkal küzd, amelyek arra vezetnek, hogy nem folyik határozott harc a termelés növeléséért, a gazdaságosság fokozásáért és a belső tartalékok mozgósításáért. Az állami gazdaságokban a gazdaságosság növelése megköveteli, hogy sürgősen új normákat léptessenek életbe, felülvizsgálják a termékek önköltségi terve kidolgozásának módszerét és olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek megfelelnek a termelési célkitűzéseknek, az egy vidéken fekvő állami gazdaságok természeti és' gazdasági adottságainak és lehetővé teszik az üzemen belüli önálló elszámolás módszerének mielőbbi bevezetését. Ezzel egyidejűleg az állami gazdaságokban a pénzügyi biztosítás oly módszerét kell bevezetni, amely elősegíti az állami gazdaságok jövedelmező gazdálkodását. 1. A Földművelésügyi Minisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak kötelességévé tesszük, hogy az Állami Tervhivatallal együttműködve felülvizsgálják az állami gazdaságok pénzügyi biz tosításának eddigi rendszerét és megvitatás céljából a CSKP KB politikai irodája elé javaslatot terjesszenek az állami gazdaságok termelése pénzügyi biztosításának új módszeréről. 2. Állami gazdaságainkban a termelés gazdaságosságának növelése megköveteli mindenekelőtt, hogy lényegesen fokozzuk a termelés belterjességét, elsősorban a saját takarmányuk termesztésében, rendet teremtsünk a takarmányokkal való gazdálkodásban és egyben növeljük a gazdasági állatok hasznosságát. Ezzel biztosítjuk az egy dolgozóra eső termelékenység növekvését és a termelési egységre jutó önköltségek csökkentését. a) A Földművelésügyi Minisztériumnak, az Állami Tervhivatalnak és a Csehszlovák Mezőgazdasági Tudományos Akadémiának kötelességévé tesszük, hogy megállapítsák a zabadag fogyasztásának normáját egy kilo hús termelésére élő súlyban és egy liter tej termelésére, mégpedig az eddigi tapasztalatok és a legújabb tudományos vívmányok felhasználásával, tekintetbe véve a rendelkezésre álló takarmányok összetételét. A Begyűjtési Minisztériummal együttműködve biztosítani kell, hogy az állami gazdaságoknak tervszerűen takarmányokat juttassanak a központi tartalékokból és gondoskodni kell arról is, hogy minél gazdaságosabban használják fel a juttatott takarmányokat. b) A Földművelésügyi Minisztérium köteles határozott intézkedéseket foganatosítani a gazdasági állatok hasznosságának növelésében kitűzött feladatok teljesítésének biztosítására, elsősorban a szarvasmarhák és sertések súlygyarapodásának, a tehenek tejhozamának tekintetében, amelyeket a mezőgazdasági termelésnek az. 1956—1960 években való fejlesztését célzó irányelvek állapítanak meg. 3. Az állami gazdaságok rendes gazdálkodásának biztosításában és gazdaságosságának növelésében fontos szerepet játszik, hogy rendszeresen és következetesen ellenőrizzék a termelési feladatok teljesítését és a pénzgazdálkodást. E célból a Földművelésügyi Minisztériumnak, a Pénzügyminisztériumnak, a kerületi és járási nemzeti bizottságoknak kötelességévé tesszük, hogy: a) valamennyi állami gazdaságban havonta rendszeresen gondoskodjanak a termelési terv teljesítésének és az elért gazdasági eredményeknek részletes értékeléséről és az elért eredményekről tájékoztassák a gazdaság valamennyi farmjának, osztályának dolgozóit. b) Az állami gazdaságok, a Pénzügyminisztérium, a járási és kerületi nemzeti bizottságok szerveinek révén e! kell mélyíteni az egyes állami gazdaságok gazdálkodásának ellenőrzési rendszerét, és a pénzgazdálkodás ellenőrzését egybé kell kapcsolni a termelési feladatok teljesítésének ellenőrzésével. C) Javítsuk meg a pártpolitikai munkát a falvakon és az állami gazdaságokban A CSKP Központi Bizottsága megállapítja, hogy a párt X. kongresszusán az állattenyésztési termelés és az állami gazdaságok működése terén kitűzött irányelvek végrehajtásában a pártpolitikai munka íalvainkon és az állami gazdaságokban .még nem érte el a kellő színvonalat. A Központi Bizottság úgy véli, hogy ezek a fogyatékosságok gyakran magából a párt járási és kerületi szerveinek munkájából erednek. Még mindig nem értékelik kellőképpen az állattenyésztési termelés jelentőségét, az állami gazdaságok gazdasági és politikai feladatát mezőgazdaságunk további fejlesztésében. E téren a feladatok teljesítését gyakran a belső problémák ismerete híján intézik" és emellett nem érvényesítik kellőképpen a párt vezető szerepét sem. Különösen kevés figyelmet fordítanak a pártszervezési munka és a politikai lömegmunka megjavítására. A pártszervezési és politikai tömegmunka lényeges megjavítására falcainkon é.s^ állami gazdaságainkban a . CSKP Központi Bizottsága, a kerületi és járási pártbizottságok kötelességévé teszi: 1. Javítsák meg a falvak és az állami gazdaságok pártszervezeteinek irányítását és nyújtsanak nekik nagyobb segítséget. A falvak és az állami gazdaságok pártszervezeteinek konkrpt és hathatós segítséget kell nyújtani. Biztosítani kell, hogy a párt kerületi és járási szerveinek dolgozói ismerjék a mezőgazdaság problémáit és gyakorlatban ismerjék meg a nálunk alkalmazott haladó munkamódszereket. Fokozott figyelmet kell fordítani az állami gazdaságokban és falvakban politikai munkát végző járási bizottsági oktatók irányítására, akik biztosítják a párthatározatok teljesítését a falvak és az állami gazdaságok alapszervezeteiben. Sürgősen ki kell egészíteni az oktatók létszámát, hogy minden állami gazdaságról külön oktató gondoskodjék. Az oktatók kiválasztásában arra kell törekednünk, hogy politikailag fejlett, tapasztalt dolgozók legyenek, akik jól ismerik a mezőgazdaság problémáit. 2. Fokozzuk a párt befolyását az egyes munkaszakaszokon. Szüntelenül gondoskodni kell arról, hogy helyesen összuk el a kommunistákat at EFSZ- ek . és az állami gazdaságok egyes munkahelyein és biztosítsuk, hogy elsősorban minden döntő fontosságú munkahelyen olyan kommunisták dolgozzanak, akik munkalelkesedésükkel példát mutatnak a többi dolgozóknak. Mindenütt, ahol meg vannak a szükséges előfeltételek, pártcsoportot kell alakítani. A pártszervezeteket arra kell késztetni, hogy szüntelenül igyekezzenek megerősíteni a párt sorait az. állami gazdaságok legjobb dolgozóival, a legjobb szövetkezeti tagokkal és parasztokkal. 3. Rendszeresen meg kell teremteni a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztése biztosításának előfeltételeit. Helyesen egybe kell kapcsolni a gazdasági és politikai feladatokat. A párt szerveinek és szervezeteinek figyelniük kell arra, hogy a mezőgazdasági termelés elégséges takarmányalapot biztosítson, ami az állattenyésztési termelés további fejlesztésének első előfeltétele. Törődni kell azzal, hogy az állami gazdaságok, EFSZ-ek és parasztok széles terjedelemben olyan növényeket termesszenek — pl. szemes és silókukoricát, tiszta herét és lucernát — amelyek igen nagy takarmányértékűek: megfelelő intézkedéseket kell javasolni az EFSZ-ek és az állami gazdaságok közös gazdálkodási létesítményeinek építésére, nevezetesen istállók építésére, mert rendszerint ettől függ az állatállomány hasznosságának további növelése. A védnökségi üzemeket fel kell hívni arra, hogy segítséget nyújtsanak a közös gazdálkodási létesítmények építésében. Biztosítani kell valamennyi mezőgazdasági üzemben a tervezett állatállomány elérését, figyelemmel kell kísérni a járás és a kerület állatállományának hasznosságát, egészségi állapotát, gondoskodni kell a zootechnikai állatorvosi szolgálat munkájának rendszeres megjavításáról. A szövetkezeti tagokat és az állami gazdaságok dolgozóit arra kell ösztönözni, hogy széleskörűen alkalmazzák a mezőgazdasági termelésben a haladó munkamódszereket, a borjak rideg nevelését, a sertések gondozását és a malacok nevelését Ljuszkova módszere szerint, a sertések takarmányozását Surikov módszerével stb. Az állami gazdaságok pártszervezeteit rá kell vezetni arra, hogy nagyobb mértékben érvényesítsék a vállalatvezetés ellenőrzésének jogát, intézkedéseket javasoljanak a feladatok teljesítésének megjavítására, és segítséget nyújtsanak e feladatok végrehajtásának biztosításában. 4. Javítsuk meg a tömegszervezetek munkáját. A mezőgazdaság feladatainak biztosításában fontos szerepet játszanak a szakszervezetek és a f'SISZ csoportja:. A párt szervei és szerkeze lei fordítsanak fokozott figyelmet e szervezetek munkájára és támogassák őket az eddiginél nagyobb mértékben. A szakszervezeteket arra kell késztetni, hogy naponta gondoskodjanak a munkafegyelem megszilárdításáról, az állami és szocialista törvényesség tiszteletbentartásáról. Nevezetesen nagyobb gondot kell fordítani a határvidéki állami gazdaságok fiatal dolgozóira. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni a Nemzeti Front valamennyi falusi szervezetének, különösen a nemzeti bizottságoknak, a nőbizottságoknak, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségnek és ezeket a szervezeteket úgy keli vezetni, hogy tevékenyen váltsák valóra Nemzeti Frontunk politikáját a mezőgazdaság feladatainak biztosításában. 5. Emeljük a dolgozók politikai és szakmai színvonalát, fejlesszük kezdeményezésüket. Az állami gazdaságok és falvak párt- és tömegszervezeteit a dolgozók szocialista munkaversenyének fejlesztésére kell ösztönözni és ügyelni arra, hogy a munkaverseny eredményeit rendszeresen értékeljék és a legjobb eredményeket népszerűsítsék. A pártoktatás és az üzemi iskolák révéh rendszeresen emelni kell a dolgozók politikai és szakmai színvonalát. Biztosítani kell a bérezés szocialista elveinek tiszteletbentartását és gondoskodni kell a dolgozók mindennapos szükségleteiről elsősorban az állami gazdaság dolgozói lakásviszonyainak és szociális gondozásának megjavításáról és ezáltal hozzá kell járulni az állandó káderek kialakításához. « * * A CSKP Központi Bizottsága elvárja, hogy a kommunisták mezőgazdaságunk minden . szakaszán élére állnak annak a harcnak, amelyet az állattenyésztési termelés további fejlesztéséért és az állami gazdaságok munkájának megjavításáért folytatunk.