Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-16 / 3. szám

1955. január 16. TÖRTÉNETEK A NAGY LENINRŐL HaiiiiiiiiiiiiiiiiKiiiiieiiiBiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKuiiiMiiiiiiiiii яяаввямвяяяяяаааяяяааяаяваввавявяяяяаиаяяяяяаяваяяаяяяаааяиаяаяааятяяя-A parasztok vizet kérnek I óbb mint harminc esztendeje -* történt. '/Olgáméi léki, meg más vidékekről való parasztok elhatároz­­ták, hagy küldöttséget menesztenek Moszkvába és megkérik Lenint, se­gítse őket egy sokévszázados álmuk megvalósításában. .4 falvak vénei lelkerekedtek, meg is érkeztek a Kremlbe. Benyitottak Lenin szobaiába. Éppen Sztálinnal tanácskozott. — Talán zavarunk. Vlagyimir li­nes? — kérdezte egyikük, egy [él­karú öreg paraszt. — Dehogyis — felelte Lenin. — A nép küldöttei mindig jó híreket hoznak, szívesen látunk titeket is. ■ ■ Üljetek le. kedves barátaim. Mond­játok el, mi járatban vagytok. — Vizecske kellene — szólt fé­lénken a legidősebb ravaszt. Lenin gyorsan megragadta a hán­csát és vizet töltött a pohárba. Sztá­lin vedig átnyújtotta a poharai a; öregnek. De az megköszönte, letette a poharat az asztalra aztán azt m'ndta: — Vizet kérünk, Vlagyimir lljicp de nem ilyent. . . Végtelenek n föld­jeink és szárazság pusztítja őket. A földeknek kellene a vizecske. A Vol­­aamellékre. a Donmellékre, a Káspi teere’- vidékére. . . I enin elgondolkodott A varasz­­tok csendesen várakoztak. — Lám, — fordult Lenin Sztálin­hoz -- a parasztok kitűzték a fela­datot. Nagy gondolatok élnek a nép­iben. igaz-e Joszif Visszárionovics? — Valóban nagy gondolatok. Vla­gyimir íljics — válaszolta Sztálin. — De a nép ereje is nagy és kimerít­hetetlen. . . Kisideig hallgattak, majd így szólt Lenin, csillogó szemmel: — Kedves elvtársak.' A legjobbkor jöttetek Nézzétek csak ezt a térké­pet, ezeket a rabokat. . . Van-e közietek valaki az llovlga folyó mel­lől a Kamisinka vidékéről, az Iván­­tó kő nyékéről, meg azokról a vidé­kekről ahol valaha Péter cár fárado­zott rajta, hogy megvalósítsa a régi álmot, hogy összekösse a Volgát a Donnal? . . . igen? Van közietek odavalósi? Nos, mit gondoltok, hoz­záfogjunk? — Péter cár terve szegényes volt — szólt az egyik paraszt. — Öntöz­ték azóta a földeket parasztvérrel, a parasztok vére a ekével, de vizet nem hoztak az urak. — Jól mondod — helyeselte Sztá­lin s közben fel-alá járkált, pipává­a. szájában, de a pipa nem égett mert it is annyira tisztelte lljiesett hogy nem gyúitotl rá a dolgozószo­bájában — Nos vtársak mit javasoltok? — kérdezte derűsen Lenin. — Van a névn’ek egy gondolata - sóhajtott fel egy másik öreo küldött — Tavakat kéne csinálni a Vol­gából meg a Donból. . . Г átak kellenek — fűzte hozzá Sztálin. — A VÓlga-Don! — ragyogott fel Lenin arca. — Oroszország régi ál­ma! . . . Bizony, magam is szeretek álmodozni és kell is álmodozni. — Aztán megint elgondolkozott, szemé­ben felcsillant a ravaszkás mosoly. — Hívjunk talán valakit külföldről, hogy segítsen megépíteni a csatornát, a duzzasztógátakat? — Az ám — felelte a félkarú — lehetne tőlük segítséget kérni, ha ezek a burzsujok emberek volnának, de nem emberek, hanem fenevadak, valóságos cápák. — igazat mondasz — mosolyodott el Lenin. — Egy „kicsit” ismerem őket. . . igyhát magunknak kell fel­építenünk. Nehéz lesz de megcsi­náljuk. . — Úgy gondolom. — szólt kemé­nyen Sztálin — előbb belefojtjuk a kadétokat meg az intervenciósokat a Volgába, a Donba, a Fekete-tengerbe Aztán a nép felépíti a csatornát. A nép kezébe vette a hatalmat, és a név tud alkotni. A kommunizmust is meg fogja valósítani! Aztán hosszan elbeszélgettek arról, hoóv hol kell új gyárakat építeni, a '•égieket rendbphozni. hogyan ke!1 traktorra ültetni a parasztot. És lesz víz is bőségesen. 1 gy is lett, a nagy munka be­­’ fejeződött — és a Volga ta­lálkozott a Donnal. Nem tikkadnak már arrafelé a földek, a cim'iansiki völgyben ott hullámzik az új tenger. És új dalokat zengenek róla a ko­zákok. Lenin és a parasztgyerek ÜRES KOSÁRRAL a kezében. Já­rna faluban útnak indult egv paraszt­gyerek. Jól ismerte az utat: előbb a szántóföldekre ér. azután a folyóhoz, s a hídon túl ösvénv vezet föl a dombra. . . *A dombon magas fák között nagy. fehér oszlopos ház állott. Nem mess ú ettől a háztól a parasztgverek utol­ért egv kékinges sétálót. Odafordult az ismeretlenhez, a házra mutatott és azt mondta: — Ott lakik Lenin, abban a ház­ban. . . A kékinges hátratolta fején a sap­kát és az erős napfény miatt félig Iehúnvt szemével ránézett a paraszt­­gverekre. — „Városi ember lehet'’ — gon­dolta magában a fiú és folytatta a társalgást: — Híres hely ám a mi falunk. Gyakran jönnek ide emberek a városból is. — Meg kell adni, szép hely — hagyta rá a kekinges és mentek to­vább egymás mellett. AZTÁN A PARASZTGYEREK azt mondta: — Szeretném látni egyszer Lenint! — Minek? — Hogy minek? Hát csak szeret­ném tudni, mii ven ember. — Egyszerű, mint minden ember. Azt mondják hasonlít hozzám, meg sem lehet bennünket különböztetni egymástól. — Hogyne! Még hogy Lenint ne lehetne megkülönböztetni másvalaki­től? Ne mondjon már ilyet! Az ismeretlen jóízűen felkacagott: — Úgy gondolod, hogy nem ha­sonlíthatok rá? A fiú ránézett az ismeretlen kék ingére könnvíí cipőiére: — Biztos, hogy Lenin nem jár kék ingben. Ö fekete* kabátot hord vagy szürkés-zöld zubbonyt. Amíg beszélgettek, odaértek a nagy fákhoz, amelyek mögött az oszlopos ház állott. A kékinges ember megállt. — Hogyan hívnak téged fiam? — kérdezte. — És hová mégy? — Misának hívnak és a szovjet­gazdaságba megyek, káposztáért. — Akkor te egyenest mégy, én meg jobbra térek. Minden jót Misa! A FIÚ TOVÁBBMENT. Az úton egv virágágy mellett asszony gereb­lyézte a pázsitot. Amikor a fiú közel ért hozzá, az asszony a gereblyére támaszkodott és megkérdezte: — Miről beszélgettél Leninnel? A fiú letette a kosarát és vissza akart szaladni Hozzá. . . De már nem találta sehol. . . LENIN A GYERMEKEK KOZOTT GYEMJAN BEDNIJ: HOPELYHEK A keskeny ösvényt befújta az erdőn Ügy tűnt, a világ útjáról lefordult, a tegnapi féktelen fergeteg, Ügy tűnt: a ködben elveszett a föld. s a csöndes, bús fenyőfa áll merengőn és hull, csak hull rá a hó-rengeteg. A hír kunyhókra verte jégbilincsét, megdermeszté a szófián falvakat, és fölremeg, itt áll előttem ismét és vad búban vonaglik ama nap. Kétségbeesetten a tél csikordult S még szörnyűbb hideggel a földre tört. El nem felejtem soha, hogy zokogtak a bánatot, a végső menetet, az ezreket, kik utána vonultak, hogy mégegyszer Leninnel legyenek És dombon-völgyön vonultak előre. Ilyen gyászmenet még soh’se vonult S a hótól fehér Lenin szemfedőre csak hullt a hó, a hó csak egyre hullt Ford. HIDAS ANTAL A nép vagyona NAGY ÁRNYÉKOS fák voltak a parkban, amely egy magas domb te­tején terült el. A dombról látni le­hetett a mezőket, a mezőn túl a fa­lút a falun túl a vasutat. SZOVJET NEPER TESTVEM CSALÁDIMBAN AHOL LENIN TANULT... Amikor a gőzhajónk többnapos vol­­gai útja után befutott az ősrégi Ka­zán kikötőjébe, az elsők között halad­tam át a folyami kikötőállomás csar­nokán, hogy minél előbb láthassam a várost. Azt vártam, hogy hatalmas tér, vagy szép széles sugárút tárul elém, mint a többi nagy, volgamenti városban. De semmi ilyesmit nem . lát­tam. Csalódottan, határozatlanul áll­tam az esti szürkülethen. Megpróbál­tam valamennyire tájékozódni az állo­más előtt uralkodó zajos forgatagban — Hol van hát Kazán? — kérdeztem nyugtalanul. — A tulajdonképpeni Kazán hat ki­lométer távolságra van a folyótól — magyarázta egy ifjú, akivel a hajón barátságot kötöttem. S mialatt a villamos a város felé száguldott velünk, csalódásom hamar eloszlott, hogy másfajta meglepetés­nek adjon helyet. A folyó partja nagy­­kiterjedésű árterület. Sokszáz éven át rengeteg emberi munkát pazaroltak a bonyolult áruszállításra a kikötőbe és vissza. S íme, most véget ér ez a hosszú fejezet Kazán történetében. A Volga nemsokára el fogja érni a vá­ros peremét. 5.500 hektár árterület­ből folyóméde.r lesz. E csoda forrása a Kujbisevi tenger, amelynek hullá­main sokezer gőzhajó, uszályhajó és komp közelíti majd meg az új kazáni kikötőt. ♦ Kazán, a Tatár Autonóm Köztársa­ság fővárosa, a Szovjetunió egyik leg­fontosabb városa. Az orosz és a tatár nép életének jelentős eseményei fű­ződnek történetéiíez. Az 1905-ös for­radalom éveiben itt tartózkodott L M. Szveridov. Ugyancsak itt kezdték meg politikai munkájukat Kirov, Molotov és Baumann is. Kazánban fejtette ki tevékenységét Vahitov, a tatár forra­dalmár és Húszain Zsamaszev, az el­ső tatár bolsevik. A mai Kazánnak, a tatár nép és a nagy orosz nép barát­ságának rendíthetetlen alapja az a ne­héz, elszánt harc, amelyet közösen vívtak a cári önkényuralom és a nem­zetek széthúzására irányuló politikája ellen, burzsoá sovinizmus és naciona­lizmus veszélyes maradványai ellen. Forradalom hozott a szovjet népek életébe. A város területe a kétszere­sére növekedett. Kiterjedt ipari kerü­letek létesültek és csatlakoztak a vá­roshoz. Teljesen megváltozott Zabu­­lacsa munkásnegyed arculata is. Itt, ahol régen az orosz és tatár prole­tárok hajnaltól éjféjig robotoltak a kapitalisták gyáraiban, ma korszerű üzemek épültek, szép széles utcák nyíltak, a düledező viskók helyén ké­nyelmes tömbházak emelkednek Ka­zánnak ma fejlett gépipara, fém- és vegyiipara van. A gyárakban a vete­ményeskertek megművelésére alkal­mas, különleges traktorok készülnek, továbbá mügumi, stb. Kazan nagy kegyelettel őrz.i Lenin emlékét. A Csernisevszkij utcán ma­gas fehér épület emelkedik, főbejá­ratát tizenkét hatalma^ oszlop díszí­ti. Az oszlopok felett, a homlokzaton, a következő felírás látható: Állami Egyetem. Itt tanult annakidején -o­­bacsevszkij, Tolsztoj, Butlerov, Bala­kirev Itt hallgatta 1887-ben Vladimír I. LUjanov, az orosz jog történelmé­nek tanfolyamát. Még ugyanabban az évben letartóztatták a forradalmi diákzavargásokban való részvételéért és Kokuszkino faluba száműzték. Az egyetemtől nem messze, zöldelö ud­varban, szerény, de gondozott kis ház látható. Itt lakott az Llijanov család kazáni tartózkodása idején. Az egyik emeleti szobát a fiatal Vladimír lljie* Fedoszejev forradalmi körének tagja | Зузпсвак ismertek Zsiganov z.eneszer­­foglalta el A bejárathoz vezető kavi- j z® operáig Ps Kaizi zenés vígjáté raf. esős ösvénven nap mint nap felhang ! Kiváló művészi tevékenységet fejt id zottak sietős léptei . a 150 évvel ezelőtt létesített „V. I. Kacsalov Orosz Drámai Színház a Kazán élő példája azoknak a vá.tn- , q Kamala“ Tatár Drámai Akadémiai" zásoknak, amelyeket a Nagy Októberi ' Színház is. A tatár nemzeti kultúra is hatalmas fejlődésnek indult. A forradalom előtt, a cári kormány kegyetlen politikai és nemzeti elnyomás alatt tartotta a ta­tár népet. A szovjet hatalom alatt teljes nagyszerűségben bontakozott ki a tatár nép gazdag alkotó képessége, A Szabadság terén hatalmas epület emelkedik: a Tatár Opera- és BaleU- szmház, amelynek színpadán egyaránt bemutatják a külföldi klasszikus ope­ra- és balettműveket, továbbá a saját nemzeti operákat és baletteket. A szovjet közönség jól ismeri a SÍurale című tatár balettet, amelynek zené­iét Zsarulin zeneszerző szerezte J­Kazánnak szép, nagy múzeuma is van. A múzeum termeiben kiállított értékes gyűjtemények és okmányok Tatárország történelmét tükrözik a legrégibb időktől egészen napjainkig. A múzeum mellett gazdag képtárat rendeztek be, ahol megtalálhatjuk a legnagyobb orosz és szovjet festők műveit. ♦ Az egyik utcasarkon megálltam egy fehérre meszelt, földszintes ház előtt. Semmi különös sem volt rajta, a fal­­raerősitett emléktáblán kívül. Az em­léktábla megörökíti, hogy ebben a házban, a Szemenov-féle pékmühely­­ben dolgozott Alexej Maximovics Gor­kij, kazáni tartózkodása idején. Itt ta­lálkozott a kicsiny Aljosa, a későbbi Gorkij Konovalovval, az ismert novel­la hősével. Lehajlok a pinceablakhoz és úgy tűnik, mintha a sötétségben kirajzolódnék előttem a „Huszonhat meg egy” című novellában szereplő leányka törékeny alakja és a kemence parazsától megvilágított munkások arca. Ez a Kazán már rég letűnt. És ö­­rökre letűnt a könyörtelen kizsákmá­nyolás, az emberi méltóság lábbaltip­­rása, a nemzeti elnyomás. A kazáni egyetemen ma 20 különböző nemzeti­séget képviselő 4000 diák tanul. 1917 Október a földkerekség egyhatodán széttörte a rabbilincseket, széles le­hetőségeket nyitott a tömegeknek al­kotóképességük kibontakozására és az egész világnak megmutatta a szabad­sághoz. a boldooságho7 vezető utat. SZ1MJON ALEXANDRE. A parktól balra pedig a kis Palira folyó kanyargóit. Lenin olykor-olykor lesétált az ös­vényen a folyóhoz, találkozott a pa­rasztokkal és beszélgetett velük ügyes-bajos dolgaikról. Néha pedig megállt a park ösvényén és elnézte, hogyan fosztanak szét a távolban ro­bogó mozdonyok fölött a fehér füst­­fellegek. Az ösvény mentén, egyik forduló­nál, terébélyes fa takarta el az eget, a legmagasabb az egész parkban. Elszörnyedve látta egyszer Lenin, amint séta közben erre járt. hogy a fának csak a töve maradt meg. a. törzse meg ott hevert a füvön, fej­szével legally'azva. LENIN HAZAMENT és kérdezős­ködött utána, ki vágta ki. — Nem tudott vigyázni a gondnok, hogy üyesmi meg ne történhessék? Gorkiban a gondnok vezette a gazdaságot, kezelte a házat, mellék­épületeket, villanytelepet. A pa1" őrizete is az ő kötelessége volt. S kiderült hogy a fát (I maga vágta ki. Lenin nagyon megharagudott. — Hallatlan! - mondotta — Csuk­juk le három napra. A gondnok nem hitte volna, hogy ilyen büntetésben lesz része, elment Leninhez, hogy elmagyarázza: a ház kapuját kell megjavítani a gerendák­kal. Vlagyimir íljics azonban szigorú volt a válaszában: — NEM AZÉRT NŐNEK a par­kokban a fák, hogy kapukat javít­gassunk velük! Ezt még a gyerek is tudja, maga pedig felnőtt ember! A gondnok mentegetődzni kezdett, beismerte a hibát, de mivel először esett meg vele ilyesmi, kérte, nem lehetne-e enyhébb a büntetése. — Enyhébb büntetést vár? — kér­dezte Lenin csodálkozva. — De hi­szen nem az én fámról van szó. ha­nem a nép vagyonáról! Még aznap Lenin rokonai közül is megpróbált valaki közbenjárni a gondnok érdekében, de Lenin azt mondta: legszomorúbb éppen az, hogy maga a gondnok vágta ki a fát. Azért állították erre a helyre hogy őrizze a nép vagyonát, s most ö ma­ga tesz kárt benne Ez súlyosbbítyx a bűnét. A gondnoknak le kellett ülni' r három napot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom