Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-05 / 23. szám
4 földműves Í955. júníÜS 5; Hogyan értelmezzük helyesen a mezőgazdaság fejlesztésének politikai és gazdasági kérdéseit (Folytatás a 2. oldalról) vének érvényesítéséről, a munkaegységek szerinti díjazás bevezetéséről, a munka normázásáről, a könyvvitel rendjéről stb. Ennek következtében az alig megalakult szövetkezetek egy része nem fejlődött, ellenkezőleg, eladósodott és ez természetesen a szövetkezeti tagok szempontjából nem életszínvonaluk emelkedését, hanem csökkentését jelentette. Nem csoda, hogy ilyen viszonyok között sok paraszt akadt, aki ugyan önként lépett be az egységes földmüvesszövetkezetbe, de nem győződött meg és nem is győződhetett meg a szövetkezeti gazdálkodás és a szövetkezeti tagság előnyeiről. Az egységes földművesszövetkezetek alapításánál gyakran elkövetett durva politikai hibák, a megalakult egységes földművesszövetkezetek elégtelen támogatása, valamint az a tény, hogy az egyénileg gazdálkodó parasztoknak nem biztosítottuk a termelés növelésének lehetőségét, pangásra vezettek egész mezőgazdasági termelésünkben. A reakciós elemek, főleg a kulákok érthetően igyekeztek kihasználni ezt a helyzetet, szembeállítani a dolgozókat a párt politikájával, a szocialista falu építésének ügyével. Komoly jelenség számba ment az egységes földművesszövetkezetek felbomlása. Népi demokratikus államhatalmunk politikai alapja, a munkások és a parasztok szövetsége komoly veszélyben forgott. Ezt az állapotot až okozta, hogy számos pártmunkás és az állami apparátus sok dolgozója elferdítette és megsértette a pártvonalat. Nem mind értették meg Sztálin elvtárs szavainak mélységes jelentőségét, hogy „az az út, amelyen a munkásosztály halad a szocializmus felé, csak akkor vezet a győzelemhez, ha a parasztság sokmilliós tömegei lépést tartanak a munkásosztállyal, ha következetesen valóra váltják a munkásosztály vezetését a dolgozó tömegekben.” A mezőgazdaság szövetkezeti átszervezésének bonyolult és nehéz feladatát általában lebecsülték, bár ez a szocialista forradalom legnehezebb feladata azután, hogy a munkásosztály megszerezte már a hatalmat. A Központi Bizottság 1953. évi szeptemberi ülése foglalkozott mezőgazdaságunk helyzetével, a mezőgazdasági termelés feladataival és a mezőgazdaságunk szövetkezeti alapon való átszervezése során elkövetett hibákkal. A Központi Bizottság szeptemberi ülésének és az ugyanebben a hónapban tett kormánynyilatkozatnak fő irányvonala az volt, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésének és a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának érdekében politikailag, gazdaságilag és pénzügyileg erősítsük az egységes földmüvesszövetkezeteket, politikailag felszámoljuk az egyénileg gazdálkodó parasztokkal szemben tanúsított helytelen magatartást és erőszakos politikát, támogassuk az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok termelő igyekeztét és a hozzájuk való viszonyban alapvető fordulatot érjünk el. Kétségtelen, hogy a Központi Bizottság ülése és az 1953 szeptemberi kormánynyilatkozat falvainkban széleskörű visszhangra talált, megerősítette a parasztság bizalmát pártunk és kormányunk iránt, komoly lépést jelentett a munkás-paraszt szövetség megszilárdításában. Kedvezően fogadták a gazdasági jellegű intézkedéseket is, mint a begyűjtési árak felemeléséi;, az állami beadási normák leszállítását, a földműveshitelek kiterjesztését, a beruházási építkezések fokozását, a gyönge egységes földművesszövetkezeteknek nyújtott pénzügyi támogatást, az iparcikkek árának fokozatos leszállítását és számos más intézkedést. A Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülése és az 1953 szeptemberi kormánynyilatkozat óta végbement fejlődés azonban azt is megmutatta, milyen mélyen gyökereztek a szocialista falu építésével kapcsolatos pártvonalról való ferde elképzelések, milyen helytelenül értelmezték ezeket a problémákat és milyen károsan nyilvánulnak meg a szociáldemokratizmus esökevényei a parasztokhoz való viszonyunk és a munkás-paraszt szövetség kérdéseiben. Különféle „elméletek" keletkeztek arról, hogy a párt és a kormány a Központi Bizottság szeptemberi ülése és a kormánynyilatkozat után állítólag letért a mezögnzdasag szövet', — zeti átszervezésének útjáról, amely a mezőgazdasági termelés tartós és gyors fejlesztésének egyetlen helyes útja. „Elméletek” jöttek létre arról is, hogy állítólag letértünk a kulákok elleni harc útjáról, és hogy állítólag tétlenül és passzívan nézhetjük, ha a . gok kilépnek az egységes földmüvesszövetkezetekból, és a szövetkezetek felbomlanak, illetve feloszlanak. Másfelöl számos zavaros nézet nyilvánult meg az egyénileg gazdálkodó kis- és középarasztok termelő igyekezetének támogatásával kapcsolatban. A pártmunkások egy része behódolt annak az „elméletnek”, hogy csak afféle átmeneti taktikai húzásról van szó és hogy kedvező pillanatban ismét visszatérünk a régi gyakorlathoz. Az efféle nézetek annak az alapvető elvnek a félreértéséből fakadnak, hogy a szocialista falut nem a parasztok ellen, hanem ellenkezőleg, a parasztokkal karöltve és a parasztok érdekében építjük. Az efféle nézetek gyökere továbbá abban keresendő, hogy nem értik meg, mennyire mások a kapitalizmus felszámolásának feltételei az iparban és a mezőgazdaságban, nem fogják fel, hogy a kis- és középparaszt nem ellensége, hanem ellenkezőleg, szövetségese a munkásosztálynak, Ezek a helytelen nézetek, amelyeket nem mindig mondtak ki nyíltan, a gyakorlatban oda vezettek, hogy sok járásban és faluban Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1953. évi szeptemberi ülése és az azt követő kormánynyilatkozat után, sőt az 1954. júniusában megtartott X. pártkongresszus után sem támogatták az egyénileg gazdálkodó parasztok termelő igyekezetét úgy, amint azt a párt irányelvei megkövetelik. A fentebb említett hibák és helytelen nézetek következtében Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1953 szeptemberi ülése és a X. pártkongresszus után sem következett be alapvető és mélyreható fordulat az egységes földmüvesszövetkezetek belső megszilárdításában és termelésük növelésében, sem pedigt. az egyénileg gazdálkodó parasztokhoz való viszonyunkban és termelő igyekezetük elősegítésében. Politikailag kétségtelenül fontos tény, hogy 1954 tavaszán visszavertük az egységes földmüvesszövetkezetek ellen indított fő támadást, smelyet nyilván a reakciós és külföldről támogatott elemek szítottak, és bizonyos konszolidációs folyamat állt be. amelynek sorén számos szövetkezet politikailag, gazdaságilag és szervezetileg megszilárdult. Részletesebben foglalkozunk a mezőgazdaság szövetkezeti alapon való átszervezése fejlődésének kérdéseivel a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének szempontjából, hogy ismét rávilágítsunk, mily komoly és sürgős feladatok állnak pártunk előtt e szakaszon. Megállapíthatjuk hogy sok kommunista, nevezetesen sok a mezőgazdaság szakaszán dolgozó kommunista nem értette meg sem a probléma mélységét, sem a megoldandó feladatok nagyságát. Mindenekelőtt biztosítanunk kell tehát, hogy a munkás-paraszt szövetség kérdésében, a szocialista falu építésének kérdésében és ez egyénileg gazdálkodó parasztokkal való viszonyunk kérdésében a párt, valamint az állami közigazgatás minden szerve következetesen valóra váltsa a párt irányvonalát, mégpedig nemcsak nyilatkozatokkal és rendeletekkel, hanem konkrét, mindennapos munkával. . A munkásosztály és a dolgozó parasztság politikai szövetségében a vezető szérep a munkásosztályt illeti, mivel csakis így biztosíthatjuk teljes következetességgel, hogy a falu fejlődése a szocializmus felé halad. Ezzel kapcsolatban nem árt, ha emlékezetünkbe idézzük azt a lenini tételt, hogy mit jelent a vezetés. A vezetés azt jelenti, hogy a tömegek élén állunk, sohasem szakadunk el a tömegektől, nem szigetelődünk el tőlük és a dolgozók egész tömegével együtt haladunk a kitűzött cél felé. Ez azt jelenti, hogy nemrhá latiba tnár.k sikeresen előre, ha nem ragadnánk magunkkal a dolgozó parasztok java tömegét. Másfelől a vezetés azt jelenti, hogy a tömegek élén álljunk, ne az uszályukban sodródjunk, ne tegyünk engedményeket a maradi nézetek és előítéletek Javára. A munkásosztály a munkás-paraszt szövetség keretében vezető szerepét elsősorban az államhatalom helyi szervein, a helyi, járási és kerületi nemzeti bizottságokon keresztül érvényesíti. Továbbá el kell mélyítenünk az egységes földművesszövetkezeteknek, nyújtott termelési segítséget. Az egységes földmüveszövetkezetek, vagy legalább is túlnyomó részük ma nagy gazdasági egységeket képviselnek bonyolult termelési, műszaki és pénzügyi problémákkal, amelyek szakszerű segítséget igényelnek problémáik konkrét megoldásánál. Az, ami e téren tegnap még jó, vagy legalább is elégséges volt, ma már nem elegendő. Ne feledkezzünk meg továbbá arról, hogy szövetkezeteink támogatása nemcsak gazdasági, műszaki kérdés, hanem egyben komoly politikai kérdés is, különösen a szövetkezetek szocialista fejlődésének szempontjából. Végül sokkal rendszeresebben és következetesebben kell támogatni az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok termelő Igyekezetét. A kis- és középparasztokat csak akkor nyerhetjük meg a mezőgazdasági termelés fejlettebb szövetkezeti formáinak, ha baráti kapcsolatokat lít.esltünk velük, ha támogatjuk termelő törekvéseiket. Hisz a falunak szövetkezetbe való tömörítése nemcsupán szervezési és műszaki kérdés, amint azt egyesek képzelik, hanem óriási társadalmi jelentőségű és hatású politikai probléma. Ilyen változások nem érhetők el adminisztratív nyomással, vagy azzal, hogy megtagadjuk a kis- és középparasztoktól a segítséget és nem támogatjuk a termelés növelésére és életszínvonaluk emelésére irányuló igyekezetüket. Éppen ellenkezőleg. Az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztokban tekintet nélkül mai állásfoglalásukra — amely nem egyszer a mi hibáink eredménye —, nem ellenségeket kell látnunk, hanem jövendő szövetkezeti tagokat, és termelési, műszaki segítség biztosításával kell meggyőzni őket a szövetkezeti nagytermelés előnyeiről. Felmerül a kérdés, milyenek legyenek e segítség formái és módszerei. Bizonyára nem helyes, ha az egyénileg gazdálkodó parasztokat a szövetkezeti mozgalomtól elszigetelten mozgósítjuk a mezőgazdasági termelés fejlesztésére. Az egyéni Kistermelés fejlesztésére irányuló törekvésünkben sohase tévesszük szem elől a falu szocialista átalakításának távlatait, sohase feledkezzünk meg arról, hogy végeredményben az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztokai meg akarjuk nyerni a szocialista szövetkezeti termelésnek. Ha az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok elszigetelődnek a szövetkezeti tagoktól, ügy ez csak a kulákok befolyását erősítheti. Milyen formákat és módszereket alkalmazzunk tehát? Elsősorban a nemzeti bizottságoknak kell megvitatniuk a kis- és középparasztokkal a X. pártkongresszusnak a mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztéséről szóló irányelveit, hogy megmagyarázzák nekik e feladatok értelmét és célját. A nemzeti bizottságoknak továbbá meg kell győzniük a kis- és középparasztokat arról, hogy helyes agrotechnikai és zootechnikai módszereket alkalmazzanak, nemesített vetőmagvakat és ültető anyagot használjanak és egyben biztosítaniuk kell számukra a gép- és traktorállomások segítségét. A kis- és középparasztok megsegítésében fontos szerep jut a szocialista állami és szövetkezeti szektornak, mindenekelőtt az egységes földművesszövetkezeteknek, amelyek a szocialista szövetkezeti nagytermelés példáján a legmeggyőzőbben mutathatják be az egyénileg gazdálkodó parasztoknak a közös gazdálkodás előnyeit. Az egységes földművesszövetkezetek ne gubózzanak be a maguk portáján, ellenkezőleg, gyűjtsék maguk köré a kis- és középparasztokat, vezessék őket gyakorlati példamutatással, meggyőzéssel és az új munkamódszerek népszerűsítésével a termelés fokozására. Az egyénileg gazdálkodó parasztoknak nyújtott termelési és műszaki támogatás nem kevésbé fontos eszközei a gép- és traktorallomások amelyek a mezei munkák jó és idejében való elvégzésével megszaondhják őket a fáradságos testi munkától és szemléltetően meggyőzik őket a gépesítés előnyeiről. Egyesek azt állítják, hogy a kis és középparasztok termelő igyekezete támogatásának politikája h lytélen po litika, mivel állítólag stabilizálja a magángazdálkodást, tehát falvainkon a kapitalizmust erősíti. A» efféle „elméletekből” gyakorlatilag csak ..zt e következtetést vonhatnánk le, hogy a kis- és középparasztokat csak akkor „vihetjük be a szövetkezetbe” ha olyan feltételeket teremtünk, amelyek anyagilag a tönk szélére juttatják őt és végeredményben arra kényszerítik, hogy puszta létének meqmentése érdekében lépjen be a szövetkezetbe. Veszélyes és élesen leninistaellenes „elmélet” ez, mivel semmibeveszi azt az alapelvet, hogy a szocializmust esakis a munkásosztály és a parasztság szövetségének állandó szilárdításával építhetjük fel. Ezek a kritikusok egy másik fontos tényről is megfeledkeznek, mégpedig arról, hogy a szocializmus végleges győzelme és ennek következtében a szocialista falu felépítése a Szovjetunióban rendkívül megkönnyíti számukra a szövetkezetek építésének feladatát. Ez a könnyebbség többek között abban is megnyilvánul, hogy népi demokratikus államunk hathatós eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megakadályozza a kapitalizmus feléledését a falun és hogy igen hathatós eszközeink vannak a szocializmus végső győzelmének biztosítására. A fentebb említett, látszólag radikális és forradalmi „elmélet“ tulajdonképpen opportunista nézetekben gyökeredzik, amelyek azt hirdetik, hogy a szocialista országépítés útján a munkásosztály megoldhatatlan ellentétbe kerül a parasztság érdekeivel. Ez az elmélet egyben azt is jelenti, hogy hirdetői nem hisznek az egységes földmüvesszövetkezetekben, mint a gazdálkodás fejlettebb, termelékenyebb és a parasztok számára előnyösebb formájában, nem hisznek abban, hogy az egységes földművesszövetkezetek szemléltetően és meggyőzön bebizonyítják előnyeiket és fölényüket az egyéni gazdálkodással szemben. Az efféle „elméletek” tehát kifejezik, hogy hirdetőik nem bíznak abban, hogy a falun felépíthetjük a szocializmust, végeredményben tehát ez az elmélet reakciós és veszélyezteti a szövetkezeti mozgalom fejlődését, a szocializmus ügyét. A kis- és középparasztok termelő igyekezetének támogatása rnúihatat-. lanul fontos azonban közvetlen nemzetgazdasági érdekből is, az egész mezőgazdasági termelés lényeges és gyors fejlesztésének szempontjából, amint azt a párt X. kongresszusa kötelességünkké tette. Felesleges bizonygatnunk, hogyha a szocialista szektor mellett az egyénileg gazdálkodó parasztok nem termelnek többet, úgy nem teljesítjük az előttünk álló feladatokat, nem szüntetjük meg és nem is csökkentjük a mezőgazdasági termelés elmaradását a népgazdaság szükségletei mögött, nem leszünk képesek biztosítani' a tervszerűen növekvő élelmiszer-szükségletet és ennek révén a dolgozók anyagi színvonalának emelését. *** Csehszlovákia Kommunista Púi tjének Központi Bizottsága szeptemberi ülésén az ötéves terv nagy feladatainak sikeres teljesítéséből és az ország szocialista iparosításának eredményeiből indult ki. Ezek az ered • menyek lehetővé tették pártunknak és kormányunknak, hogy a mezőgazdasági termelésnek a legközelebb1 években való fejlesztésével kapcsolatban számos fontos intézkedést tegyen, amelyek célja, hogy minél inkább felkeltsék a szövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok anyagi érdekeltségét a mezőgazdasági termelés egyes ágazatainak tervszerű fejlesztésében és biztosítsák a város és falu közti gazdasági kapcsolatok sokoldalú fejlődését. A beadási normákat leszállítottuk, Illetve az egyes vidékek adottságai szerint, járási keretben pedig a talaj minősége szerin* állapítottuk meg. A begyűjtési árakat felemeltük és ugyanakkor lényegesen emeltük az állami felvásárlási árakat is. A parasztok számára előnyösebben rendeztük a gép- és traktoróllomasoK munkájának, továbbá a vetőmagoknak ültetömagoknak, műtrágyának és más termelőeszközöknek az árait. Jelentős pénzösszegeket szabadítottunk fel. hogy olcsó hitelt biztosítsunk. Hathatós, messzemenő intézkedéseket tettünk, hogy lényegesen megjavítsuk a falvak ellátását iparcikkekkel. A fogyasztási szövetkezetek kiterjedt hálózata révén az iparcikkek közelebb jutottak a falvakhoz, úgyhogy a szövetkezeti tagok és az egyénileg gazdálkodó parasztok a szövetkezeti boltokban nagy mennyiségű értékes iparcikket vásárolhatnak. A közszükségleti cikkek, elsősorban ipari gyártmányok árai leszállításának politikája, amelyet a pénzreform óta sikeresen folytatunk, jelentősen növeli a paraszt munkájának értékét. Mindezek az intézkedések biztosították a város és falu közti piaci kapcsolatoknak és ez által a mezőgazdasági termelés fejlesztésének fontos gazdasági feltételeit. Nem akarom állítani, hogy minden kérdést megoldottunk. Még sok probléma, köztük sok komoly kérdés vár megoldásra. A jövőben is nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy sikeresen fejlesszük a város és a falu közti piaci kapcsolatokat. De ezek már csak részletkérdések. A‘ közgazdasági problémák megoldásának általános irányvonala helyes és megfelel a mai szükségleteknek. Ha ennek ellenére sem sikerült mindmáig kellően felkelteni a szövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó parasztok jelentős részének anyagi érdekeltségét a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, ügy a legtöbb esetben ennek fő oka nem az árak és beadási -normák rendezésében keresendő, hanem gazdasági szervezőmunkánk elégtelenségében, mindenekelőtt a földművelési szervek fogyatékos gazdasági szervező munkájában. Ezzel szemben elhangzanak olyan nézetek, hogy a piaci kapcsolatok elégtelen fejlődésének fő oka nem a Földművelésügyi Minisztérium és általában a mezőgazdasági szervek gazdasági szervező munkájának hibáiban és gyöngéiben keresendő, hanem abban, hogy a mezőgazdasági termelésben nem tesszük lehetővé az értéktörvény alkalmazását és kihasználását. Az efféle nézetek nemcsak helytelenek, hanem a gyakorlatban szerfölött káros és veszélyes irányzatoknak bizonyulnak. Világos és félreérthetetlen álláspontot kell elfoglalnunk ezekkel a nézetekkel szemben, mivel hirdetői nemcsak a Földművelésügyi Minisztérium dolgozóinak, hanem a tudományos és kutatóintézetek dolgozóinak soraiból is regrutálódnak és ezek a nézetek mezőgazdasági politikánk alapvető problémáit érintik. Elsősorban arról a nézetről van sző, hogy az értéktörvéniy a mezőgazdaságban a termelés korlátlan szabályozója. Elméleti kérdés ez, amelynek messzemenő gyakorlati jelentősége van. Ismeretes, hogy Sztálin elvtárs „A szocializmus közgazdasági problémai a Szovjetunióban” cirnű munkájában foglalkozik az értéktörvény érvényességének kérdésével a szocializmusban és a termelésre gyakorolt befolyáséval. Igen meggyőzően cáfolja azt a nézetet, amely szerint az értéktörvény a kapitalizmushoz hasonlóan a szocializmusban is a termelés „szabályozójának” szerepét játszhatna. Ogy vélem, hogy ez a tétel teljes egészében érvényes a mi népi demokratikus rendünkben is, a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmenet viszonyaira. Nálunk a termelés szabályozói a tervek, amelyekben és amelyek révén kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazzuk a szocializmus közgazdasági törvényeit, elsősorban a népgazdaság tervszerű arányos fejlődésének törvényét. Az értéktörvénynek, a termelést szabályozó funkciójáról szóló tétele a szocialista szektor szempontjából, tehát az á^ami gazdaságok és egységes földművesszövetkezetek szempontjából igen nehezen védelmezhető, és úgy vélem, fölösleges e kérdéssel tovább foglalkozni. Mi a helyzet azonban az értéktörvény termelést szabályozó hatásával a kistermelő szektorban, amely igen fontos helyet foglal el mezőgazdasági termelésünkben és ezért jelentősen befolyásolja egész mezőgazdasági termelésünket? A mezőgazdasági szervek egyes dolgozói igen erélyesen hangoztatják az értéktörvény szabályozó funkcióját a kistermelés szakaszán és azt bizonyítják, hogy a tervek csak a szocialista szektorban határozhatják meg a termelést, de sohasem a -istermelő szektorban. Tisztázzuk tehát először is, mit jelent az a tétel, hogy az értéktörvény a termelés korlátlan szabályozója. Mint ismeretes, az értéktörvény a piac révén szabályozza a terme’ésl, mégpedig ösztönösen, a kínálat és kereslet törvényének hatjára. Ha növekszik a kereslet, ügy emelkednek az árak és ez a termelés bővítésére ösztönzi a termelőt. Ha csökken a ^ (Folytatás az 5. oldalon)
