Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-05-15 / 20. szám
A szocialista faluért! t/к alŕ&d \ A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1955. május 15. Ara 40 tillér VI. évfolyam 20. szám-----------------------------------------------------------------Államunk fennállásának 10 éve meggyőzött bennünket arról, hogy nemzeteink történelmében eddig még soha nem volt oly hű, őszinte, testvéri áldozatkész szövetségesünk, mint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Antonín Zápotocký köztársasági elnök, a szovjet kormányküldöttség fogadása alkalmából mondott beszédéből. e 4_________________________________________________________У Gondos növényápolás о magasabb terméshozam alapja Felszabadulásunk 10. évfordulójának dicső napja Hadseregünk és népünk harci felkészültségének és erejének seregszemléje Kedvezőtlen időjárás miatt csaknem három héttel később kezdhették meg földműveseink a tavaszi munkákat. Az emberi akarat és a tettrekészség azonban győzedelmeskedett az időjárás kedvezőtlen következményei felett. A mezőgazdasági gépek teljes mértékben való kihasználásával a kétváltásos műszak bevezetésével, az eddiginél jobb munkaszervezéssel és a szocialista munkaverseny segítségévei gyors ütemben halad a vetés és földműveseink aránylag rövid idő alatt elvetették a tavaszi kalászosokat, cukorrépát, burgonyát és a napokban befejezik a kukorica vetését is. A tavaszi munkák első szakasza tehát sikeresen befejeződött és mezőgazdasági dolgozóink ezzel megnyerték a nagyobb hozamokért folyó harc első szakaszát. Ez a siker azonban arra kell, hogy serkentsen minden földművest, hogy a tavaszi munkák második szakaszában jó növényápolással harcoljanak az elvetett termények minél magasabb hozamáért, A tavaszi munkák második szakasza szintén nagy feladatok elé állít bennünket. A növényápolásnál sok kézi munkára van szükség, különösen a cukorrépa, kukorica és a burgonya ápolásánál. Szem előtt kell tehát tartanunk, hogy minden kapálással, vagy egyéb módon történt gyomirtással jelentősen emelhetjük a kapásnövények hektárhozamát. Ezen a téren nagyon sok a tennivaló. Mindenekelőtt az őszi gabonák fogasolását kell sürgősen befejezni. A gyenge búzák ismételt fejtrágyázása kisebb mennyiségű nitrogén műtrágyával, előmozdítja a növények gyorsabb fejlődését. A hengerezés, a fejtrágyázás összekötve a íogasolással a legolcsóbb, leggyorsabb és amellett legeredményesebb módja ebben az Időszakban a növényápolásnak, Ezt bizonyítja az ekecsi EFSZ példája is, ahol a múlt évben nagy gondot fordítottak a vetések ápolására. Így Fonod Dávid növénytermelő-csoportja búzából 32, árpából pedig 36 mázsát termelt hektáronként. Ez olyan példa, melyet minden földművesnek és szövetkezetnek követnie kell a magasabb terméseredmények biztosítása érdekében. A kapásnövények ápolása még nagyobb feladatok elé állít. A Szovjetunió Kazányi Mezőgazdasági Intézetének kísérleti telepén folytatott kutatások szerint egy hektárnyi terület művelt rétegében 738 millió gyom is kimutatható. A gyomnövényeken élösködö gombák megfertőzik kultúrnövényeinket. Azonkívül óriási károkat okoznak az úgynevezett parazita (élősködő) növények. Ezek sem gyökérrel, sem zöld levelekkel nem rendelkeznek, hanem a növényekre kapaszkodva végzik pusztító munkájukat. Ilyen a szádor és az aranka. Most, tavasszal azzal kezdjük meg harcunkat a gyomok ellen, hogy a kikelt veteményt azonnal saraboljuk. Szükséges azonban figyelni a vetések kelését, s ahol hiányok mutatkoznak, azonnal pótoljuk. A pótvetéseknél helyénvaló, ha a magvakat beáztatjuk, mert ezáltal megrövidítjük a kikelés idejét. Szükséges és elengedhetetlen követelmény, hogy minden lehető módszerrel harcoljunk a gyomok ellen. Erre megvan minden lehetőségünk, mivel jól felszerelt gépparkok állanak rendelkezésünkre. Rajtunk múlik azonban, hogy hogyan használjuk ki a gépeket. A királyhelmeci gépállomás például 33 sarabolóval készült fel a növényápolásra. A tornaijai, szenei, köbölkúti és a csallóközi gépállomások is jól felkészültek a növényápolásra. Az időben végzett gépi munka eredménye a múlt évben is megmutatkozott a királykarcsai szövetkezetben. A burgonyát kikelés után azonnal sarabolták, 14 nap múlva ugyancsak sarabolással lazították a talajt és irtották a gyomot, majd pedig géppel feltöltöttek. Ennek köszönhető, hogy 207 mázsás burgonya hektárhozamot értek el. Az idén még nagyobb súlyt fektetnek a burgonya ápolására és 250 mázsa termést akarnak betakarítani minden hektárról. Ezzel szemben az ebedi szövetkezetben a gyom teljese* ellepte a burgonyát, mely sem sarabolást, sem pedig kézi kapálást nem kapott. Kell, hogy ez intő például szolgáljon minden szövetkezetnek, mert az ilyen hanyagság következtében komoly aránytalansíig áll be a pénzügyi- és a termelési terv teljesítésében. 4 A cukorrépa-termelésben az elmúlt évben már gazdag tapasztalatokra tettünk szert. Az ifjúságfalvi, nagykeszi, tanyi, negyedi, mezőkeszi és egyéb szövetkezetekben, valamint egyes állami gazdaságokon soha nem látott hektárhozamokat értek el. Ebben az évben a csúzi EFSZ versenyfelhívására Szlovákiában közel nyolcezer hektáron a proszenyicei mozgalom alapján művelik meg a cukorrépát. Ha azok a szövetkezetek, amelyek elfogadták a versenyfelhívást, kellő súlyt fektetnek a cukorrépa ápolására — bizonyosan kedvező eredményeket érnek el. Ehhez mindenekelőtt szükséges, hogy a szövetkezetekben a tagok között egyéni megművelésre osszák szét a cukorrépát a többi kapásnövénnyel. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a növényápolás agrotechnikáját nem a naptár szabja meg. A helyes agrotechnika abban rejlik, hogy úgy ápoljuk a növényt, ahogy az megkívánja. Például a felsőpatonyi szövetkezetben Rencés Sándor 520 mázsa cukorrépát termelt egy hektáron. Sikerének titka a gondos növényápolás. Arra kell tehát törekednünk, hogy a cukorrépa annyi kapálást kapjon, amennyi a gyom irtásához és a talajnedv megőrzéséhez szükséges. # * A kukorica termelése igen fontos szerepet tölt be állattenyésztésünkben. Míg az egyéb szemestakarmányok 18—20 mázsás átlagos hektárhozamot adnak, azzal szemben a kukorica hektárhozama sok esetben meghaladja annak háromszorosát. Hízlalási tápértéke jóval magasabb, mint egyéb szemestakarmányé. Megművelése már nem okoz olyan nagy gondot, mint évekkel ezelőtt, mert a sorközi megművelésre magas teljesítményű gépek állanak rendelkezésünkre. A négyzetes-fészkes módszerrel ültetett kukorica ápolása pedig még sokkal egyszerűbb, mivel két irányban lehet sarabolni. Ezt pedig nemcsak a gyom irtását szolgálja, hanem elősegíti a talajnedv megőrzését is. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kukorica egyéni művelése ugyanolyan fontos, mint a cukorrépáé. A búcsi szövetkezetben már több éven alkalmazták ezt a jól bevált módszert. A múlt évben például bevezették a pótjutalmazást, mely gondos növényápolásra serkentette a tagokat. A kukoricát négyszer kapálták és 16 vagon kukoricája termett a szövetkezetnek terven felül. Katus József is gondosan ápolta a kukoricát és a tervezett 56 helyett 57 mázsa kukoricája termett egy hektáron. A terven felül kitermelt mennyiség 50 százalékát kapta pótjutalomként. A búcsi szövetkezetben ebben az évben is szétosztják a kapásnövényeket egyéni megművelésre. Ezzel részben megszűnik a munkaerő-hiány is. mert a növényápolásba bekapcsolódnak az egyes családtagok is. A tavaszi munkák második szakasza — a növényápolás — sok szorgalmas és odaadó munkát követel minden mezőgazdasági dolgozótól. Ebben nagy szerepe van a szocialista munkaversenynek is, mert ahol versenyszerűen végzik a növényápolást, ott nem lepi el a gyom a növényzetet. Ennek pedig az az eredménye, hogy az állatok részére bőven van takarmány és a szövetkezet folyamatosan tudja teljesíteni hús- és tejbeadását. A magot elvetettük, sikeresen befejeztük a tavaszi munkák első szakaszát. Az igazi harc viszont a magas terméshozamokért csak most indul meg a földeken. Csupán rajtunk áll és áldozatkész munkánktól függ hogy milyen lesz a termés. Ha az előző évek tapasztalatain okulva nagyobb gondot fordítunk a növényápolásra és megadjuk a növényeknek mindazt, amire szükségük van, akkor az eredmény nem marad el. Május 9-e Csehszlovákia hős szovjet hadsereg által való felszabadításának dicső napja. Egész hazánk a csehszlovák nép nagy ünnepe jegyében élt e napon. Köztársaságunk fővárosában, Prágában — a Letnán — amely felett J. V. Sztálin emlékműjének hatalmas körvonalai látszanak — folyt le délelőtt a csehszlovák hadseregnek, a belügyminisztérium és a népi milíciák alakulatainak, a prágai dolgozók manifesztációs felvonulásával egybekötött ünnepi szemléje. Az ünnepi szemlét és a felvonulást a fő emelvényről nézték a párt és a kormány képviselői, valamint a külföldi kormányküldöttségek vezetőikkel az élen. A díszszemle megkezdése előtt Antonín Zápotocký köztársasági elnök, a csehszlovák fegyveres erők főparancsnoka mondott beszédet. Dr. Alexej Čepička hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, a miniszterelnök első helyettese szemlét tartott a felvonult alakulatok fölött és utána a díszpáholyból beszédet intézett a jelenlévőkhöz. A csehszlovák és szovjet áilamhim■ftuszok elhangzása után a fő emelvény előtt díszmenetben elvonultak fegyveres erőink alakulatai. Majd elvonult a letnai térségen a prágai dolgozók hatalmas menete, akik lelkesen üdvözölték a párt és kormány képviselőit, a Szovjetunió — felszabadítónk és hű barátunk képviselőit, valamint a többi testvéri nép küldöttségét. Prága dolgozó népe felvonulásával Csehszlovákia nemzeteinek azt a határozott akaratát fejezte ki, hogy hazánkban a szocializmus építésének útján tovább akar haladni és hogy a szocializmus és demokrácia tábora országainak dolgozóival együtt meg akarja védeni boldog életét. Zápotocký elvtárs beszéde befejezése után dr. Alexej Čepička hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter tartott szemlét a felsorakozó alakulatok fölött. A nemzetvédelmi miniszter menet közben üdvözli az emelvényen helyetfoglaló vendégeket, akik között Becsülettel megállták helyüket Az ipolysági járás déméndi szövetkezetének dolgozói egyik sikert a másik kezt dolgozói egyik sikert a másik után érik el a tavaszi munkában. Bár 9 nappal később kezdték meg a vetést, a tervezett 179 hektár gabonafélét időben elvetették. Urbán János és Fuhár József mezei csoportjának tagjai a múlt héten befejezték a 25 hektár burgonya és a 67 hektár kukorica négyzetes-fészkes ültetését. Ezzel becsülettel teljesítették felszabadulásunk 10. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásukat. Több kukoricát termelnek A királyhelmeci járás szövetkezeti tagjai, állami gazdasági dolgozói, valamint egyénileg gazdálkodó földművesei sokkal több kukoricát termelnek az idén, mint a műit évben. Járási méretben 1400 hektár a kukorica vetésterve, melynek nagyobb részét négyzetes-fészkesen ültettél: el. A leleszi szövetkezetnek a múlt évben 50 hektár kukoricája volt. Az idén 100 hektárt vetettek el négyzetes-fészkes módszerrel. A növényápolást gondosabban végzik, mint a múlt évben és 26 mázsa morzsolt kukoricára számítanak hektáronként. A vetés mielőbbi elvégzésének fontosságával is tisztában vannak a leleszi EFSZ tagjai. Ezt az bizonytíja, hogy a járásban elsőként vetették el 100 hektár kukoricájukat. vannak a szovjet hadsereg Vörös Zászlaja Alekszandrov-együttesének tagjai. Közben a katonazenekarok a fő emelvény alatt egy hatalmas zenekart létesítenek. Mikor elhalkult a dobok pergése, a díszpáholyhoz lépett Dr. Alexej Čepička hadseregtabornok, nemzetvédelmi miniszter, hogy elmondja beszédét. Szavait taps kíséri. Az ötszáztagú zenekar azután a csehszlovák és a szovjet himnuszokat játszotta. A himnuszok hangjaiba beledörgött a diszágyúlövések hangja és a felsorakozott katonaság hatalmas „hurrá” kiáltása. A Belügyminisztérium épülete felől felvonultak a gyalogosok, a harckocsizók, a tüzérek, a lovasság, a tér fölött repülők szálltak el, hogy bebizonyítsák erejüket és felkészültségüket. *** Hasonló nagy napra ébredt Bratislava dolgozó népe is május 9-én. A sorakozó helyeken és a járdákon már reggel hét órától a dolgozók tízezrei vártak és elfoglalták helyüket, hogy részt vegyenek Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által való felszabadítása 10. évfordulójának tiszteletére rendezett katonai szemlén, és azután maguk is felsorakozzanak a manifesztáló menetbe. Fél kilenc óra után a Gottwald téren felállított kőemelvényen elfoglalták helyeiket a hivatalos vendégek és Szlovákia Kommunista I Pártja Központi Bizottsága irodájának tagjai. A fő emelvényen foglalt helyet Vaszilij Dimitrovics Karjakin, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének bratislavai fökonzula. Pontosan nyolc óra 30 perc az idő... Megérkezik a szemle parancsnoka és meghallgatja a gyalogezred parancsnokának jelentését a bratislavai helyőrség tagjainak felsorakozásáról. Kilenc órakor a felsorakozott katonaság balszámyán trombita harsant fel és közvetlen utána vigyáz-állásban fogadták a katonák a szemlét végző katonákat. Az alakulatok szemléje után felharsantak a díszkürtök. Rögtön utana a szemlét végző tábornok felolvasta Antonín Zápotocký köztársasági elnöknek a csehszlovák fegyveres erők főparancsnokának hadparancsát. A Gottwald tér visszhangzik a nézők tízezreinek éljenzésétől. Közeleg tíz óra. A Sztálin téren fej-fej mellett szói rong. Ezrek, tízezrek vannak itt,, akik eljöttek üdvözölni néphadseregünket. A Békevédők utcája és a Sztálin tér felől hallani a katonazene hangját. Az ünnepi felvonulás egységei az emelvényhez közelednek... A Sztálintéren jelszavak skandálása és _ da! hangzik fel ismét. Csupa öröm ez a nap — a szabadság ünnepének napja. Még nem halkult el az emberek éljenzése, amellyel az egyik alakulatot köszöntötték, s már ismét megtapsolják a következő — vegyes ezredet, — amelyben egyenes sorokban menetelnek a zene hangjai mellett a határ- és helyőrség tagjai, a népi milícia egységei. A közeledő motorok dübörgése összefolyik a motoros egységek lelkes éltetésével, a gépkocsikon ülő gyalogság, a tüzérség és a hidászok éltetésének hangjaival. Taps és ismét „Hurrá!” kiáltások hangzanak, amikor végigdübörögnek a Sztálin téren hadseregünk acélkoloszszusai, a harckocsik. Abban a pillanatban, amikor néphadseregünk alakulatainak ünnepélyes menete vége felé közeledik, a magasban a repülőgépek vonják magukra a dolgozók figyelmét. Fent csillognak a nap ezüstös sugaraiban a harci- és lökhajtásos gépek. Dicsőséges volt május 9-ike. Lelkes s örömteljes volt Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadulása 10. évfordulójának ünnepe. A nép és fegyveres erői megmutatták szilárd erejüket', felzárkózásukat és megbonthatatlan egységüket, kifejezték el nem múló szeretetüket, hitüket és odaadásukat Csehszlovákia Kommunista Pártja iránt, amelynek vezetésével a legjobb barát és szövetséges, a Szovjetunió oldalán halad a gyönyörű szocialista jövő felé. . nim minuli mm,, Időben végzett növényápolás—magasabb terméshozam Jól megy a munka a bajcsi ÁG-ban Terina elvtárs, a bajcsi állami gazdaságok igazgatója mosolyogva mondja: — A tavaszi munkák kezdetén felmerült hiányosságok leküzdése» után jól megy nálunk a munka. Kukoricánk már két hete a földben van, melynek 80 százalékát négyzetesfészkesen ültettük el. Nagy gondot fordítunk a cukorrépa ápolására is, különösen az első kapálásra. Nem Kaszálják a rozsosbükkönyt A nagymegyeri állami gazdaság újmajori részlegén időben elvetették múlt ősszel a takarmánykeverékeket. Időben végzett munkájuknak köszönhetik, hogy már megkezdhették a zöld takarmányozást. Az őszi keverékek már olyan szépek, hogy az elmúlt héten már hozzáfogtak a kaszálásához. A zöld takarmányból fokozatosan mindig többet kevernek a Versenyeznek a répaföldön A felsőszeli határban szép, egyenes sorokban zöldéi a szövetkezet cukorrépája. Amikor a növényzet kikelt, azonnal beporozták, nehogy ellepjék a bolhák. Május 4-én aztán kivonultak a szövetkezet tagjai a répatáblára. Ki-ki a saját területén kezdte meg a répa sarabolását. Az egész területet egyéni művelésre osztották fel a tagság között. Szőcs Ernő 2 hektárt, Hegedűs János 1,5 hektárt, és sokan mások egész hektárokat vállaltak művelésre. vártuk, amíg a kikelt cukorrépa megnő, hanem azonnal fogatos saraboiókkal és kézzel megkapáltuk. Az első kapálást tehát időben megadtuk a répának. A mi vidékünk nem répatermő, de a hektárhozamokkal meg lehetünk elégedve. Azonban mi többet akarunk termelni minden hektáron, mint a múlt évben. Ezt el is érhetjük, csak a cukorrépának meg keli adni a magáét. siló közé, amiáltal emelik a tejhozamot. Az újmajori részlegben gondoskodtak a bőséges zöldtakarmányról: 53 hektár őszi — és 116 hektár tavaszi keveréket vetettek. Ezenkívül még csalamádét is vetnek. A takarmány félék fokozatos vetése lehetővé teszi, hogy állataiknak állandóan friss zöldtakarmányt adjanak. Az egyéni művelésre szétosztott területeken serény munka folyik. Már az első napon késő estig dolgoztak a szövetkezet tagjai. Ahol Romosabb a föld, ott kapálták a répát, ahol kevesebb a gyom, ott csak sarabolják a sorközöket. A növényápolásban az egyes csoportok versenyeznek egymással. Ennek következtében lelkesen folyik a munka. Mindenki magas hozamot szeretne elérni, hogy minél nagyobb pótjutalomban részesüljön. Kontár Jenő.