Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-07-18 / 29. szám

\ fooriétKt 1954. július 18. ľoldinM 5 SZABÓ PÁL. R, xegt cséplés — regi nyár TIZENEGY EVES VOLTAM, arriMo, először elszegődtem pévahordónak a cséplőgéphez. Reszesaratáson Szilas.pusztán vol­tam, a Bölöny-birtokon, persze ma­­rokszedö. vagyis lélfészes itt szeret­tem volna maradni a gép mellett is de nem lehetett. Mert Szilason csuk едц cséplőgép lárt. s emellé csak a nagyon kiváltságos emberek, peva­­hordók mehettek, akiket ismert a kul. csdr, vagy legalább is a gazda, vugfi pediglen rokonságba, barátságba volt a bandagazdával Engemet vedig nem is­mert se a kulcsár, se más még az aratásba is csak úgy tudtam bejutni hogy rokonom vólt kaszásom, Muzsi­kás Nagy Lajos. Aki nem engedett, s ragaszkodott hozzám Viszont az ő kérését nem lehetett megtagadni sen­kinek mert olyan jó kaszás volt, hogy híre volt nemcsak SzilaspUsztán, ha­nem az egész határban. A csapat kaszásai hozzá igazodtak olyan verseny volt ez, ami nem is­mert irgalmat. Hol egyik dőlt ki, 4d a másik. Ott gubbasztottak a keresztek tövén. Olyan volt néha a tarló, mint a csatatér. De az én kaszásom nem dőlt ki soha. Ami azt is jelenti, hogy soha nem lehettem vízhnrdó soha nem pihentettem tehát ki magam. Hogy nem dőltem ki ma sem értem. Olyan vékony voltam, mint a szárcsa mire learattunk, a részt elcsépeltük, széjjel mértük, de most aztán hová merre? Nyár közepén vagyunk, az ősz még messze van, a tél még messzebb, jövő aratás még messzebb, mert bármilyen nagy rendet vágott a kaszásom bár­­mennyi markot szedtem fel én, annyit nem lehetett keresni egy aratáson, hogy elég legyen kenyérnek egy esz­tendőre. AZT VÁRTAM, HOGY HISZEN ín jó mamkszedő voltam, hátha géphez is hívnak De nem hívtak Akiket be­vettek a csapatba, úgy hallgattak, mintha (Ayan földre bukkantak volna, ahol kincs van elásva és majd ők megtalálják, de nem szólnak róla más. nak senkinek. — Jössz a géphez? — kérdezte tő­lem vasárnap délelőtt Kistdmyt Jóska hangosan, büszkén és nagy ámulatom­ra cigarettát csinál, rágyújt. — Hová? — kérdeztem én szív­dobogva. Kistornyi Jóska hallatlan lenézően pidog rám, s úgy mondja, mintha ke­gyeket osztogatna­— Fancsikára, Fancsikán három pép indul, már ki is húzatták, két gépalja már ki van, a harmadikat most tobo­rozza a kis Szabó Sándor. Szabó Sándor kis. nyiszlett ember volt, persze hóttszegény, nem volt egyebe, csak egy öreg, nádtetős háza, s egyáltalán nem tudott volna megélni a maga erejéből. Ezért csapott fel vál­lalkozónak. Vagyis bandagazdának. De még a vállalkozók között is a legutolsó volt, mert a legócskább és legkisebb gépet kapta. De ez volt a szerencsém, Mert éppencsak be tudtam jutni péva. hordómik. A cimborám Vas Ferencz lett, nálam egy évvel öregebb fiú, íki lent lakott Bozsódon, ami az én ut. cámnak. az Alsó sornak egyenes foly­tatása. Valószínű, hogy a vállalkozó, de az is lehet, hogy az egész részesek is alá­írtak valamiféle szerződésnek, de mink péváhordók. pévakaparók, nem írtunk alá semminek. A kutya se törődött mivelünk. — De meg is nyugodtunk, mert hiszen a dolog mindenképpen tiszta; amennyit az emberek keresnek, mink pontosan a felét keressük annak A búzarészelésre már nem emlékszem, hogy hány százalékot kaptunk, de tr­­ra igen, hogy minden hétre kaptak az emberek egy kilo szalonnát, egy liter pálinkát. FANCSIKA-PUSZTA NINCS NA­GYON messze, összekiabáltuk tehát egymást a hajnalon, hátunkra tarísz. nya. benne kenyér, ami a szalonnát Várja, s üveg, ami a pálinkát várja, s Páliunkon villa, mentünk kifelé, A gép már ott állt az iszonyú пади asz­­tag k között, befu’tve, az öreg Búi, a gépész gyanakodva nézegeti a gyílle­­lekezöket, ezekkel kell neki dolgozni, amíg a dér meg nem üli a mezőket. Akkor se tudta, ma se, hogy adott-e valaki valamiféle jelt. vagy híradást, de egyszeresük a nép elkezd folyni a tanya felé, megállnak a magtár előtt, beszélnek, beszélnek, s közben sandít­­gatnak a vasalt a jtóra. Az ajtó csőröm. pölve vágódik ki. belülről, s a kulcsár lógatja a kulcsot és szétvetett lábbal megáll a magtár ajtajában. A banda­gazdákat hívja, azokkal tárgyal vala­mit, aztán csapatokra bomlunk s az emberek egyenként mennek befelé. A magtárban oldalszalonnák vannalc rakva, két rakás már feldarabolva, halomban, egyik rakás az egykilós, másik rakás a félkilós. Előre ki van ez porciózva, most se, mint olyan sok­szor, a paraszt nem láthatta, hogy ját­szik a mázsa, mikor pedig csak kizi. rólag az ő bőréről, erejéről, verejtéké­ről vólt szó. A szalonnának legalább negyedrésze ha nem harmada tiszta só, ami nem úgu tiszta, hogy ne lenne benne Pi­szok, por, s a szalonna úgy van a sórétegek között, mint a téglák a mészhabarcs között. Az ember elveszi a kulcsártól a félkiló szalonnát de a szeme a másikét nézi s úgy látja hogy mindenki másé nagyobb darab mint az övé, Meg aztán kövérebb! Men egy félkiló szalonna akkor is égbe­kiáltóan kevés egy hétre, ha kövér de menni ivei kevesebb ha nem kö­vér? RAAl SUL; EQY PÉVAHORDÔ félbéresnek vétek egy héten fél kiló­­nyi szalonnát megenni. Mert otthon család is van, s disznót is csak egy malacot öltünk karácson у tájáp,, mert ném ei ett, Nem hízott meg. Sbha nem ettem meg az én szalonnámat, hanem legalább a felét otthon hagytam édes­anyámnak A pálinkát meg édesapám nak vittem haza. Este, későn otthon vacsoráztam, azt amit leoínkibb. csipkedett tésztát ko­lompárai. reszelttésetát rízskásaleven hagymalevest ,, Reggelit, ebédet a gépnél ettem Kenyeret, hagymát s ameddig futotta szalbnnát, Rettenetes rossz, bűzös pálinkát mért az uras ■'> a munkásoknak mint min­den uraság könnyebb volt így bánni az emberekkel. Elhódítani józan eszét, s emberségét Persze a hét derekán már legtöbb­jének nem volt szalonnája, hiszen megannyinak volt otthon vagy kisebb vaaii nagyobb családja akiket táplálni kellett, s ezért olyan volt ez a dőlop mintha nem csak a gépet és a zsá­kokat. szalmakazlakat táplálták volna a m nkások saját verejtékükből ha. vem az otthoniakat is. Mint ahogy valóban így is volt. A kenyér mégis száradt az égő for­róságban az ember egész nap csak hörböltc a vizét a kenyér nem csú­szott magába, vagy csak alig. Én az unokatestvéremmel mentem ki sötét hn inatokon, s utunk a falubeli uraság gyümölcsöse mellett vezetett az unokatestvérem egyszeresek megáll azt mondja: — Fogd meg a tarisznyámat! — s beugrott a kerítésen ,a gyümölcsösbe Pár pillanat, hallom, hogy riadozik a lomb, s aztán marékkai szórja ki az almát. Az alma éretlen savanyú, de Őzért jó ezt ráddresötni a pirításra A GÉP PEDÍG JÁR, JÁR, az öreg Búi folyvást ott áll a faránál, hol n cséplőt. vayiti a dobót” nézi, höl a kazánon babrál valámit, a tüzelő nyomja bele a szalmát, nyomja. Ömlik a szem. ömlik a Szalma, ü pévát úgy szórja ki. mintha nem is szemet, ha­nem egyenesen pévát akarna csérrel ni alig múlik él fröstök a forróság meg­szorul az osztagok között, s egyre és egyre kibírhatatlanabb — Hé. sógor, száz nap süt! — ki­áltja valaki a kazalról és a cséplő olya­nokat csuklik, hogy a szíjjak lelassul­nak, de csak pillanatig. Aztán megint nekiindul zúgva, Igaz, hogy a mi gépünk kisebb mint a másik kettő, de azért kevesebbet keresni szégyen lenne. Olyan verseng alakult hát ki a gépek között, amihez az aratási verseny csak szelid próbál­kozás volt. A versenyhez tartozott, hogy melyik gép kezdi el előbb a cséplést? Ame­lyiknek megvott a qőze. nem hagyták leapadni az éjszaka s az emberek ici. jöttek a ,ainalon.- fütyült élesen, cif­rán, a másik két gép riadozva moz­dult meg a fűtő a qőzmérőt nézte, и zsákosok, amelyeknek egyike feltétle­nül a bandagazda, néztek az emberek után és indulni, menni De megesett, hogy eoyik, másik gépnek a fütyülőjét lecsavartík az ellengépesek az éjszaka. Nem tudott jelt adni. Micsoda nagy szégyen volt ez a csépléseni Szalmarakó. kazalozó elevátorról azidőben még szó sem lehetett, mind­ezt ké 1 kellett csinálni, hordani. — Hiszen még a gépek is az első gyár­tási gépek voltak. Szárazság járt, a szalma beletört. rettenetesen sok volt a páva. Hatan ttiltunk mink péváhordók és pévakaparók, kettő kaparta, négy meg két párban hordta. Az ember sietve igyekezett elf ele a pévalyuktól, de leginkább szaladva főtt vissza, mert másként nem győzte. A pévahordóic növekvő fiúk voltak, meg vár leány, akik az aratáson már leromoltunk alaposan, de itt is ki kel­lett bírni. Meleg volt. por volt. a rek­­kenás megszorult az osztagok között, s a pór csak lebegett, mint vastag, gyilkos mássza. Belepte az ember ar­cát, mellét, nyakát, vastagon ülepe­dett a tüdőjére, az embernek csak a szeme volt tiszta. Az izzadtság folyt a mellén, nyakán, s a bőrét valósággal habzsolta, ette. Szegény jó cimborám, szegény Vas Ferenc... HIBÁS SZEMŰ GYERMEK VOLT, kancsal. s így a két szeme állandóan keresztbe-kasba járt. Nem hogy kita­szította volna, de egyenesen besodorta a kalánt. Nekem még avval is több volt a bajom, gondom, hogy ^ a cimbo­rám szemét ápoljam, takarítsam. De ez mind megjárt, hanem egyszer be­lelépett a vasvillába. Valamelyik ré­szes, talán a szalmahúzó, egyszerűen csak ledobta a földre a vasvilláját, a por pillanatok alatt belepte. Vas Fe­renc nem látta, mint ahogy nem is láthatta, belelépett. Belement a villa a lábújjai alatt, s kijött a lábfején, felül. Pillanatra összeszalad a gépalja, az öreg Biri, a gépész káromkodott, aztán rányom a sebre egy csomó gépzsírt, egy olajosronggyal beköti, aztán hajrá. Gyerünk tovább, mert tele van a pé­­valyuk dugig. Szegény Vas Ferenc cimbora szinte féllábon ugrálva hordja a pévát na. pokig. De a birtok szinte végtelen, az osz­tagok nagyok, a kánikula egyre és egyre ontja forróságát, az ember tik­­kad, a gép néha kifújja a pakolást, és ilyenkor van egy kis szusszanó. — Csakhogy reggel annál korábban kezd­jük. hogy behozzuk az időt. amit el­mulasztottunk. Az első mérésnél ki­sül, hogy a búza gyengén ereszt, hiába sok a péva és nagy a szalma, kevés jut eóy embernek. Milyen kevés jut hát egy félrészesnek? Arról nem jó még beszélni se. Az emberek egyre mérgesebbek, va. lamelyik egyszer nem eszik hetiiln a szalonnából, hazaviszi és megméreti, kisül, hogy a kiló szalonna ném több, mint nyolcvankét deka. Akkor pedig kitört a baj. AZ INTÉZŐ JÖTT KOCSIVAL a géphez, az emberek némák, Szótlanok, csak a gép ontja haragját, magját, szalmáját, páváját, porát; az intéző a zsákhoz lép, teleönti a markát, s oe­­lenéz, aztán a szalmához megyen, azt is megnézi, akkor kiabálni kezd. mert szemet talált. Ая emberek pedig össze­­röffennek egy pillanat alatt. Ekkor láttam először intézőt ész nélkül szaladni, De délután már egy lovascsendőr járőr állott meg valamivel a géptől odébb, nem jöttek ide, csak álltak, a lovak pó’cikéltek, rágták a zablát, egy csendür veregette a lova nyakát és nézte a gépet, az embereket, minket, csak nézte. Jó néhány percig álltak ott, aztán elmentek. Figyelmeztetés volt ez csupán, hogy jó lesz vigyázni. Hát az emberek vi­gyáztak. Továbbra is elfogadták a nyolcvan, nyolcvanöt dekát egy kilo helyett, fogcsikorgatva kongatták va­sárnap délutánonként a vékát, amikor mértük széjjel a részt... A véka. Nem volt szabad a vékához érni se kézzel, se csapófával, hogy a búza meg ne rezzenjen, összébb ne menjen, hogy néhány szemmel is, de több ne jusson egyiknek, mint a másiknak. Ha jól emlékezem, nekem, mint fél­részesnek, nem jutott több hetenként, mint harmincöt, negyven kilo búza, pár kilo rozs. meg árpa. DE OKTÓBER elején még csépel­tünk, majd ennek is vége lett, de most hova, merre? Bármilyen hosszú is volt a tavasz óta a nyár, mégse volt olyan hlosszú, hogy eleget kerestünk volna télire. Ahány részes, vagy som­más munka adódott a nyár folyamán, annyi bőrt nyúztak le rólunk. De me­gint van egy bőrünk, amit elvittünk más munkára: ősére kelve elmentünk az iszapí gazdaságba cirokvágásra sum­mába. Jaj, de keserves élet volt. Meg ret­tenetes, Rettenetesen sok búzát gyom­láltunk, arattunk, csépeltünk a tavasz óta és télen mégis málékenyeret rág­tunk, s most. hogy visszanéztem egy pillanatra ezekre a nehéz időkre, szin­te elszorul a szivem. Semmiképpen nem vállalnám még egyszer ezt az éle. tét. Amit egyébként nem is lehet élet­nek nevezni egyáltalán. VÖJtfcClOVSZKY BÉLA: Anyámhoz.. Gyermekkorom fellobenó derűjét őneki em örök estéid elé, lágy teveszi napok ölelő ragyogását szórom kopár sírhantodra, harcos évek gyümölcsét elhoztem teremtő anyám. Lásd, — az ősi földön új élet fakad, vörös a nap és vörös a vér, gyárszirénák a műnké delét zengik, becsült lett a kérges tenyér: — Küzdj eszmédért fiam! — búcsúszava volt, mintha most hallanám. Te oltottad belém a szabadság szellemét, s Katalónie vérpárás völgyeiben Teruel meredek szirtjeifi áldásodat visszhangozta felém ez est. Győztünk, mert győzni kellett, az Hő méhe fogant száz csodát, nem lesznek többé elnyomottak, sem űri gőgben őlő gyáva elnyomók. Mienk e holnapok minden kincse: paloták, bányák, iskolák, kohók. Anyám!... te miért nem láthatod szabad hazám tündöklő hajnalát? Ma bőség árad a Tátra alján, hol századokon át csak koldus népek éltek, egy világ rombedől, melyet milliók átka pusztulásra Ítél.., ( Oj nemzedékek nőnek, s vasöklök rést vágnak a sötétség falán. A béke fegyverét kovácsoljuk... békét sZomleznek építő nemzetek, Anyám!,., ha tudnád, mennyi fényt kaptak az ódon utcáik, viharvert terek: Ml testvérek lettünk egy gátat röppentő, sorsdöntő éjszakán. Kultúrával a békéért Amíg Genf ben tárgyalások folynak а I küldöttei a nyugati tőkések fizetett világbéke megteremtése érdekében, bérencei alattomos provokációs szán­omig harcot folytatnak a békétábor | dékai ellen, addig nálunk és a népi A kultűrnap részvevői Üveges tánc demokratikus országokban a Kommu­nista Pártok kongresszusokat hívnek össze, hogy. újabb irányt tudjanak adni a béke bebiztosítására és dolgozó né­pünk életszínvonalának emelésére. Vá rosaink és felve-ink népe jő munkával harcol a kongresszusi határozatok tel­jesítéséért, a béke megőrzéséért. A béke és az építő munka ünneplésének jegyében folyt le • bettyáni kultűrta­­láikoző is. Hat község fiataljai találkoztak itt a kultúfnapon. Abban • Battyánban, ahol a múltban gróf Öattyáni sokezer holdas birtokán kizsákmányolták a földhözragadt szegény népet. Az élet a,zóte sokat változott. A dolgozó pa­rasztok egységes földművesszövetke- Zetet alakítottak. Mind a fizikai, mind a kultürmunkábót egyformán kiveszik résžUket, hogy a szövetkezet tovább fejlődjék, erősödjék. A kultűrnapre az előadás helyét jól Választotta meg a rendezőség. A hű­vös erdő közepén 600, néző örömtől sugárzó arccal figyelte fiatalok mű­vészi játékát. Az emberek mellén fris­sen nyomott jelvények csillogtak „kul­túrával a vilégbékéért" című jelszóval. Az ünnepi beszédek után kultúrműsor következett. A bettyáni helyicsoport tagjai léptek fel 16 számmal. Nagy si kert arattak magyar, szlovák népdalok. Petőfi versek, szlovák, orosz és ma­gyar népi táncokkal. Egészen kimagas­lót nyújtottak a guzsajtáheban. A baoskay fiatalok erkölcstelen ame­rikai jampec táncot jártak, hogy dol­gozó népünk különbséget tudjon tenn az egészséges népi kultúra és a nyu­gati romlott kultúra között. A szente­siek üveges csoporttánccal és szóló­táncokkal a szomotoriak népdalol-: éneklésével, e kôs- és nagytárkányiak népi táncokkal és népdalokkal léptek fel. A kultűrnap jelentősége az volt, hogy dolgozóinkat közelebb hozzuk a népi kultúra megismeréséhez és ter­jesztéséhez. A nagy sikerek mellett voltak azon­ban hiányosságok is. A „Ritka árpa” és a „Én vagyok a falu rossza" mű­dalokat összevegyítették a népdalok­kal. A jövőben műsorainkat jobban ál­lítjuk majd össze. Bokor József, Kassa kerületi Gsemadok titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom