Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-11-28 / 48. szám

4

1954. november 28.

Este a falun

mikor az esti fénysugarak már kialszanak s az alkony egyre sílrűbbé válik, a falu házaiban és и -Un felvillan a villanyvilágítás. Ilyenkor különösen csábítóan hívogatnak a klub és könyvtár fényes viVanyégöi. Ma. amint azt a falragasz hirdeti, a panfilovi klub drámai színköre Alexander Kornejcsuk .,Platon Krecset” című színdarabját adja elő.

Az előadásig még sok idő van. Addig benézünk a könyvtárba. Barátságos, csendes környezet fogad a hatalmas helyiségben, habár zsúfolásig megtelt minden sarka fiúkkal és leányokkal. Folyóiratokat és újságokat olvasnak. Lida Poljakova könyvtárosnő adja ki a könyveket. Milyen könyveket kérnek kölcsön az olvasók?

Csak úgy, véletlenszerűen kiveszünk néhány jegyet:

MGJSZEJEV IVAN: Lermontov — ,.Korunk hőse”, Csehov és Gogoly válogatott művei, Gorkij — „Matvei Kozszemjakin élete". Gercen — „Ki a bűnös?", Fagyejev — „Ifjú gárda", Bubennov: — „Fehér nyírfa”, Tudományos könyvek — „Atomok világa”, „Oroszország". . .

T/IERA ZVARCEVA: „Az SzKP “ története”, Azsejev — „Távol Moszkrától", Iszakovszkij és Tvardovszkij versei, G. Nyikolajeva — „'4 jövő körvonalai”. . .

— Ez a lány semmilyen újdonságot nem hagy figyelmen kívül! — jegyzi meg Lida.

JEVGENYIJ SZOSZUNOV: 1. V. Micsurin müveinek L, 2., 3., 4. kötete. T. D. Liszenko — „Agrobiológia",

V. R. Viljamsz művei, V, Szafonov

— ,A föld leigázása”. . .

JEKATYERINA MASZLINA: „Talajtan”, „A földművelés alapelvei”. Liszenko — „Agrobiológia”. s persze

— szépirodalom.

NY1NA SZTRIZSEVOVA: KorolenkS — „Válogatott müvei”, Turgenyev

— „Szemelvények”, Babajevszkij — „Arany csillag lovagja”. Bubennov

— „Fehér nyírfa". . .

A könyvtári jegyekből csak azokat jegyeztük ki, amiket az olvasó legutoljára tanulmányozott át. Egyébként, egyetlen könyvtári jegy sem mutat hű képet arról, mi minden iránt érdeklődik a falu lakója, mert igen sok kolhozista saját könyvtárat rendezett be. A lejönök minden bizonnyal megszerzik az állattenyésztésre vonatkozó könyveket, a zöldségtermelő brigádok tagjai megvásáro’ják a zöldségtermesztésről szóló müveket stb. De mégis, nézzétek csak meg mégégyszer a könyvtári jegyeket és kíséreljétek meg eltalálni, melyik olvasó a munkás, melyik a kolhozista. melyik agronómus, melyik a diák. Teljességgel lehetetlen ezt eltalálni! Ki is mondhatná meg, hogy Jevgenij Szoszunov egyszerű munkás, nem pedig agronómus. vagy a mezőgazdasági főiskola hallgatója. Hasonlóan tág és tarka érdeklődési kört láthatunk Mojszjevnél, a kolhoz lakatosánál, aki már öregebb ember, Nina Sztrizsevánál, egy fiatal laboránsnőnél, vagy Viera Zvarceváiiál, a kolhoz és a komszomol egyszerű tagjánál.

* * *

Пе térjünk már be a terembe, L^ahol a türelmetlen nézők tapsolnak. Minden hely elkelt, sokaknak már nem is jutott ülőhely. Ez is komoly probléma. A 150-300 embert befogadó falusi klubok nem felelnek meg az egyesített kolhozok igényének. Hol rendezzék például a közgyűléseket ha a kolhozisták száma ma már elérte az ezret is? Rendes közgyűlések nélkül pedig a kolhozt lehetetlen jó irányban vezetni! A Komintern kolhoz elhatározta, hogy egy 900 személyt befogadó klubtermet létesít. A kolhozisták úgy kívánják, hogy ez egy szép világos, kétemeletes épület legyen. Ennek létesítésére sem erőben, sem eszközökben nincs hiány. De más nehézség áll útjukban. Meg kellene kezdeniük az alapok építését, de a tervrajz még nem készült el.

— A járáson adtak ugyan egy tervet. — magyarázza Pjotr Orlov, — mi azonban visszautasítottuk. Vizözönelötti építkezés! Szégyenkeznünk kellene miatta. —

. . .A függöny felgördül. A színpadon szépen berendezett szoba. A nézők felismerték fahibéli elvtársaikat. Krecset anyjának szerepét Zinaida Alexejevna Pribitkov. a klub vezetője játsza, aki kénytelen volt beugrani a hirtelen megbetegedett művésznő helyébe. Tyerentij Oszipovics orvos szerepét Ivan Jadrov játsza, Valja aszisztensnö szerepében Galja Jadrova kolhozistanőt ismerik fel. . .

platón Krecsetet barátai születésnapi szerencsekivánataikkal keresték fel, az ünnepelt azonban még nem volt odahaza. Már késő van, távoznak. Megjelenik Krecset. Hiszen ez nem más. mint Nyikoláj Ivánovics Krasznovito. a kolhoz raktárnoka! A színészek élénk, kifejezésteljes és lelkes játéka elfeledteti azonban a nézőkkel, hogy a raktárnokot, pásztort látják maguk előtt. . . A szovjet ember alkotó életének képe, a színpadon szereplő személyek jellemvonásai alakulnak ki előttük.

Az előadást feszült figyelemmel

kisérik mindvégig. A játék erős benyomást kelt. A drámai együttes különösen erre törekszik s ezt valóban el is éri. A színkör minden előadásra hosszasan és lelkiismeretesen készülődik fel. hiszen klasszikus színjátékokat adnak elő: a „Vihart”, „Ne élj úgy. ahogy magad akarsz”, A. N. Osztrovszkij színjátékát, ezenkívül pedig „Vassza Zseleznov” van előkészületben M. Gorkij-tól. Kezdetben az asztalnál olvasnak, a jellemeket tanulmányozzák, ezután szereposztás szerint felolvassák a darabot. Ugyanakkor áttanulmányozzák a vonatkozó irodalmat, amely lehetővé teszi, hogy a színjáték eszmekörét elsajátítsák. így tanulmányozzák például Dobroljubov „Sötétség birodalmát”. amikor a „Vihar” előadására készülődtek. Az egyes darabok tanulmányozásával eltöltött munka a színkör tagjainak látókörét bővíti, előmozdítja műveltségüket s ugyanakkor lehetővé teszi számukra, hogy a darab gondolatait a legélénkebb formában adják át a hallgatóságnak.

ГЛе ez már nem mövészet! Nem véletlen, hogy a helyi szovjet legutóbbi közgyűlésén a drámai színkört megintették, mert néhány egyfelvonásosr. felületesen tanulmányozott át és tanult be.

A drámai színkör lehetővé tette a kolhozistáknak, hogy a korszerű művészetet megértsék és megszeressék• A kolhozisták ma már maguk is visszautasítják az értéktelen fércmüveket és egyre nagyobb igényeket támasztanak a színkör tagjainak teljesítményével szemben.

A szovjet vidék kultúrélete élénk, ütemes. A panfilovi kolhozisták, de vele együtt a többiek is, különböző irányban nyilvánítják meg érdeklődésüket, ami harmonikus fejlődést tesz lehetővé. Egyszer sakkversenyt, egyszer fubalmérkőzést rendeznek, ezután pedig új filmet pergetnek, — havonta 17 filmet — majd a politikai, agrotechnikai, esetleg a varrónői körökben képezik ki magukat. . , Aki pedig odahaza akar maradni, rádiót hallgathat, újságokat, folyóiratokat vagy könyveket olvashat. Azok az idők. amikor azt hitték, hogy a növénytermesztés, vagy a tenyésztelepi munka szaktudás és állandó önképzés nélkül is lehetséges, visszavonhatatlanul elmúltak.

ilyen a szovjet falu, aiz átlagos

* színvonalon élő vidék. Ha pedig az ország valamely mintakolhozába látogatnánk el, — márpedig ezrével vannak ilyenek — láthatnánk azt is, mennyire rohamosan tűnik el a különbség a város és falu, a szellemi és testi munka között.

Hogyan táncoljunk?

táncművészet szovjet mesterei tömegével kapják a leveleket a fiatalságtól: „Hol lehet megtanulni helyesen, kultúráltan táncolni?" — kérdi sok fiú és leány. „Ott voltam a Kreml újévi bálján — írja egy fiatalember, — szégyenszemre azonban félreálltam a táncolok útjából, mert nem tudok táncolni." Többen érdeklődnek afelől, hogy a zeneszerzők, balettmesterek alkotnak-e új táncokat, s lehet-e jazz zenére táncolni.

Az ember nem is gondolná, hogy a klasszikus balett és a művészef csúcsáig fejlesztett orosz népi tánc hazájában kérdés lehet a társasági tánc és ikertestvére, a tánczene ügye.

Ez a kérdés nálunk is napirenden van. ezért érdekel bennünket közelről a Komszomolszkája Pravda egyik közelmúltban megjelent számának cikke, a társasági tánc szép és viszszataszító vonásairól. Külön érdekessége a cikknek, hogy szerzője Rosztyiszlav Zaharov, a moszkvai Nagy Színház Sztálin-díjas balettmestere

'J'ánct közben — írja R. Zaharov — önkénytelenül is felfedjük erényeinket és fogyatékosságainkat. A jólnevelt ember szépen, harmonikus mozgással táncol, míg a durva, faragatlan modorú táncos a parketten is visszatetszést kelt. Senkise higyje, hogy a jó modor, a kifogástalan viselkedés a múlt csökevényének tekinthető. Ellenkezőleg! A jó modor és a rokonszenves viselkedés követésre méltó. Az emberi kapcsolatok jólneveltség nélkül elképzelhetetlenek a társadalmi életben. De térjünk vissza a tánchoz és beszéljünk arról, hogyan kell táncolni, mi a jó és mi a rossz az embermilliók e közkedvelt szórakozásában.

Zaharov mester szerint a báli táncok tanítását már a középiskolában meg kellene kezdeni. A gyermek könnyen megtanulja a táncmozdulatokat és ez a tudása egész életére megmarad. A középiskolai tánrianítás megszervezése feleslegessé tenné az úgynevezett „tánciskolákat”, amelyek falragaszon hirdetik, hogy „öt nap alatt öt táncra” tanítják meg a jelentkezőket. A táncestélyeken azonban a fesztelen, könnyed táncmozdulatok helyett mereven a lépésekre figyelő táncosokat látni — írja Zaharov.

A jazz-zenéről írva, megállapítja, hogy ennek mindenütt vannak hívei. A sok pattogó ritmikájú foxtrottnak, bensőséges lírájú tangónak néger, mexikói vagy más népi dallam a forrása. De van egy másfajta jazz-zene, amely eltorzítja a dallamot és a ritmust s amelyre csak görcsös, vonagló testmozdulatokkal lehet táncolni. Az ilyen tánc valóban nem tartozik a szovjet életformához.

szovjet ifjúság mindenre felfigyel, ami új, s így érdeklődést váltottak ki benne a nyugati táncok is. A szórakozóhelyeken kitűnő jazzzenekarok tolmácsolják ezeket a műsorszámokat. E zene terjedésének tehát senki sem akar gátat állítani.

Cikke összefoglalójában Zaharov a tánciskolahálózat gyakorlati megvalósításáról ezt írja:

— Országunkban harminc operabalettszínház van és még igen sok olyan színházi együttes, amelyben balett-táncosok is működnek. A negyedik évtizedük felé haladó táncosok többnyire nyugdíjba vonulnak, vagy pályát változtatnak s biztos vagyok benne, hogy örömmel tanítanák táncra fiataljainkat. A táncestélyeken így olyan táncrendezők működnének, akik összeállítják a programmot, bejelentik a sorrakerülő táncot, táncba hívják a fiatalokat és ellenőrzik a helyes viselkedés alapfeltételeit.

Javasolja Zaharov az új táncszámok kiadását és filmek készítését az új báli táncokról. Véleménye szerint a jövőben többet kell foglalkozni a kultúra e milliók által kedvelt, de mindeddig elhanyagolt terű etével.

Nem sokkal virradat előtt keit föl Punyko. Felesége adott neki egy fél kenyeret, meg egy darab sajtot annak tiszteletére, hogy Panykónak ünnepnapja van. Hiszen életében először lát el közmegbizatást. A nagyhéten töltötte be hatvankettedik életévét, de a világ még eddig nem bízta meg semmivel. Csak ebben az esztendőben választották meg a parasztok elektornak, hogy részt vegyen a bécsi parlamentbe küldendő ícépvis.'ő megválasztásában.

Amikor kilépett az utcára, koromsötét volt; az orráig sem látott. Közel s távolban egyetlen élőlény sem látszott de neki úgy rémlett, hogy ezer és ezer ember között halad. És mintha valamennyien ugyanazt az utasítást adnák neki, amit vasárnap, a .emp’om mellett, az olvasókör tagjai, a falu vezető emberei: „Vigyázzon Panyko, senkinek se adja a szavazocéduláját. csak a bizottságnak! Meg ha maga a járásparancsnok akarná is kicsalni magától, akkor se ad>a oda!. . . Szavazati jogának igazolását felmutathatja, ha valami hivatalnok kéri, de a szavazócédulát még akkor se, ha egy százast adnak

érte ”

„Mi az, egy százas? — válaszolta Panuko gondolatban — Ha a kínok kínját ke!l elszenvednem, akkor sem adom! Én ki tudok állni a népért! Ha már így megtisztelt a nép. tüzbe-vízbe megyek érte.”

Iqy gondolkozott Panyko, és különös elégedettség, de egyben félelem ingta el: mintha valami nagyon drága. törékeny ajándékot kapott volna.

„L egeslegelőször — gondolta — elmegyek ahhoz az ukrán ügyvédhez, hogy írja rá a lapra a képviselőnek nevét Tőle aztán egyenesen a választási bizottságba sietek”

Úgy elfoglalták ezek a gondolatok, hegy észre sem vette, és már beért a városba.

A

Ezen a napon vásár volt a városban és lasanként mindenfelől előkerültek az emberek. Panyko áttörte magát a tömegen, de vigyázott, hogy népes utcákon maradjon, míg az ügyvédhez ér. mivel otthon hallotta, hogy ha egyedül megfogják valahol, vagy rögtön elveszik tőle a szavazócédulát, vagy ráuszítják a csendőröket, hogy tartóztassák le.

Az ügyvédnél beírták a szavazócédulára a képviselő nevét és megmagyarázták neki, hogyan kell eljutnia a cédulával a választási bizottsághoz.

—: Figyeljen ide — mondták. — Az előcsarnokban ott áll a titkár, Momcsinszkij úr és elveszi a mi képviselőnk nevére kiállított cédulákat, aztán ad cserébe egy másikat, meg egy ötrubelest. Ne engedjen ám egy ötrubeles csábításának!

— Bedugom ide a cédulát — felelte Panyko és mélyen az inge alá rejtette. — Engem nem lehet megvesztegetni öt rubellel. . . — és örült, hogy csak az ötrubelessel ijesztgetik, mással nem.

A járási székhely irodájáig — ahol a választási bizottság tartózkodott — magabiztosan lépkedett, mert megnyugodott, hogy ezen a választáson csak ötrubelesekkel harcolnak.

Az előcsarnokban ott állt Momcsinszkij titkár. Az előcsarnok falánál egy tagbaszakadt legény ücsörgött. Egy csendőr is fel-álá járkált, karabéllyal a kezében.

E hivatalos személyek láttára Panyko kissé megriadt és bizonytalanul kapaszkodott felfelé a lépcsőn. Még egy lépést sem tehetett a folyosón, mikor a titkár megállította ezekkel a szavakkal:

— Mutasd a lapot!

Panyko sétnyitotta remegő tényéravasz Panyko

rét és átnyújtotta a markába gyúrt lapot szavazati joga igazolásáról.

— Nem ezt! Azt amelyik a szavazásra való! — rivalít rá Momcsinszkij azon az őrmesteri hangon, amelyen azelőtt az ulánusaira kiabált.

„Aj-jaj! Már kezdődik.” — gondolta Panyko, és türelmetlenségében, meg a rossz előérzettöl végigfutott hátán a hideg.

Ettől a dühös ráripakodástól megrettent. Nem tudta pontosan, hogy miért, de érezte, hogy ha ez az uracska mégegyszer ráförmed, akkor a keze. akarata ellenére, benyúl az inge alá és kihúzza a cédulát. Hogy elűzze félelmét, gondolatban bátorította magát: „Nem szabad odaadnom! Nem szabad odaadnom!”

— Nincs más lapom! — nyögte ki végül és rögtön tudta, hogy nem hisznek neki. A titkár közelebb tolta céklavörös arcát.

— Hazudsz! Ide a cédulával!

Panyko félénken azt válaszolta:

— Itt nem adom oda a cédulát, majd fenn a bizottságban!

Ebben a pillanatban a gyeszjatszkij meglendítette roppant öklét, és Panyko arcába sújtott.

„Már ütnek! Dg kitartok! Lesz, ami lesz” — gondolta Panyko és megadóan várta a többi ökölcsapást.

Akkor odaugrott a csendőr és ütésre emelte puskáját.

— Ide a cédulával! Ne zavarj másokat! — bődült el olyan dühösen, mintha Panyko leharapta volna a fülét.

Később Panyko nem emlékezett vissza, hogyan hajolt le, mint rántana kezét leje fölé és mikor siklott ki az utcára.

Megállt rézsűt, szemben az ajtóva> és szégyenkezve, keserűen gondolta:

„Mégse tartottam ki! Megijedtem! Jól kiállók én a közösségért! Szabad engem még egyszer megválasztani? Megijedtem, hogy beverik a fejemet puskával!” Figyelte, hogyan mennek be más elektorok egyenként a helyiségbe. mint veszi el tőlük a titkár a szavazócédülát és ad helyette másikat. „Nyilván oda van betéve az ötös! A becstelenségért fizetnek, a tisztességért meg ütnek!" — Fontolgatta Panyko és szeme könnyel telt meg bánatában és fájdalmában. Öszszevert ábrázata égett, mint a tűz.

Mozdulatlanul állt, csak tekintgetett befelé.

A másik csendőr, aki az utcán 0- rizte a; épületet, már nyilván megtudta. kicsoda Panyko. Egyenesen feléje tartott.

— Mars innen! — Itt tilos megállni!

„Szegény fejem — gondolta Panyko — mit csináljak?" Körüljártatta tekintetét, mintha társat keresne, aki segít nagy bajában.

Egyszeresük megpillantotta _ falubelijét. Ivánt. Magastetejű báránybőr sapka volt rajta.

Panykónak nagyszerű ötlete támadt.

Arra kérném — kezdte Panyko — kölcsönözze nekem sapkáját.

Ivan meghökkent.

— Bocsásson meg Panyko, — mondta — de nem tudom minek.

Panyko megnyugtatólag mondja:

— Ne féljen semmitől, én szavazni megyek, ott meg ütnek!

— Megint ütnek? — mondja Ivan

— pedig azt mondták, hogy ezen a választáson nem fognak ütni.

— De még mennyire, hogy ütnek!

— sóhajtott fel Panyko. — Hatvankét éves múltam, de még senki így képen nem teremtett, mint ma ez a gazember. No, adja kölcsön Ivan, teszek egy kis szalmát a sapkába, így aztán már kibírom.

Akarva, nemakarva Ivánnak oda kellett adni a sapkáját. Panyko kihúzott a kocsiból egy köteg szalmát, összegyűrte s kitömte vele a sapkát.

Most már üthetnek, bátorította magát Panyko, de minél közelebb ért a választás színhelyéhez annál jobban elfogta a félelem. Megállt a kapunál és körülnézett, majd megkerülte a házat s az udvar felöl leselkedett. Ott is volt egy kapu, de zárva..

„Fel kéne ugrani és megkapaszkodni a keresztgerendába” — gondolta. Akárhogyan, de be kell jutnom a bizottsághoz. Körülnézett nincs-e ott valaki s aztán munkához látott. De alig, hogy bekukkantott az udvarra, leugrott, mert megpillantotta ott a csendőrt meg a titkárt.

Ekkor dühbe gurult. Megharagudott magára, mert a közügyekért még egy kerítést sem tud bátran átugrani.

Ha nem akarsz ugrani — mondja magának — akkor menj a foly ón és törje be a csendőr a fejedet pitrkatussál! Ha pedig félted a fejedet, mássz át a kapun.

És mintha egy parancsnak engedne, megint felugrott a csukott kapura. átdobta lábát és leugrott. Megkerülte a fészert és megállt az ajtófélfa mögött.

Az alkalmas pillanatot kivárva a folyosóra lendült s felfutott a lépcsőn. hogy teljesítse a „szabad választásnak” az ausztriai törvényekben előírt aktusát.

Mikor lefelé szaladt a lépcsőn, hatalmas öröm járta át, mert a közösség érdekeit sem árulta rí és mégb ilyen ravaszul elkerülte a bajt.