Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-09-12 / 37. szám
12 1954. szeptember 12. Harcot az Európában leselkedő új veszedelmek ellen! „Meghalt az európai védelmi közösség ” „Éljen az egységes Európa!” — az olaszok ezzel a jelszóval fejezik ki örömüket a francia nemzetgyűlésben lefolyt szavazás eredményei fölött. Az olasz nép, amely feszült figyelemmel kísérte a francia nemzetgyűlés vitáit az „Európai védelmi közösségi” szerződés csúfos bukásában annak a hosszú és szívós küzdelemnek az eredményét látja, amelyet Európai népei vívtak a szakadás és a háború imperialista politikája ellen. Palmiro Togliatti az „Unita” című lapnak „A béke győzelme” című vezércikkében a következőket írja: „Ez nagy és kétségtelen győzelme a béke erőinek, amelyek már évek óta küzdenek, hogy távol tartsák Európát egy újabb pusztító, fegyveres konfliktus szakadékától. Üdvözöljük a francia népet, e győzelem élharcosát és köszönjük neki, hogy mindenkinek példát mutatott rá, milyen erőfeszítéssel kell védelmezni, nemcsak a békének, hanem a nép függetlenségének és szuverenitásának az ügyét is .. Az országos békebizottság a szavazás eredményeivel kapcsolatban távira-Tüntetések Olaszországban tot küldött a Francia Békemozgalom Országos Tanácsának. „Együtt folytatjuk a harcot Európa egységéért és biztonságáért, a világ-békéért,” — mondja a távirat. Az Olasz Komunista Ifjúsági Szövetség és a Szocialista Ifjúsági Szövetség felhívást intézett az olasz ifjúsághoz. A felhívás hangsúlyozza, hogy a béke ellenségei nem mondanak le a háború előkészítésére irányuló terveikről, s fölszólítja az ifjakat, hogy tömörüljenek az összes európai népek békéjének, szabadságának, együttműködésének és egységének zászlaja alá. Mihelyt a francia parlamentben folyó vita eredményének híre eljutott az olasz néphez, a városok és a falvak lakosai országszerte űjjongó, örömtüntetéseket, népgyűléseket és tömeggyűléseket rendeztek. Sok várost nemzeti zászlókkal és békezászlókkal díszítettek föl. Az épületek falait és a kerítéseket elborították a plakátok, a faliújságok és a jelszavak; a békebizottságok tíz- meg tízezer röplapot meg felhívást osztottak szét. A firenzei békebizottság rendkívüli gyűlést hívott össze; Galileo-gyár munkásai üzenetet küldtek a Renaultgyár francia munkásaihoz. A genovai hajógyárban gyűlés volt, ezen a dolgozók határozatot fogadtak el. Ebben az olasz kormánynak és parlamentnek szóló határozatban követelik, hogy Olaszország tanúsítson az űj nemzetközi helyzetnek megfelelő békés kezdeményezést. A ,i enovai kikötői munkások üdvözlő táviratot küldtek Párizs békebizottságána!: és azoknak a francia nemzetgyűlési képviselőknek, akik az európai védelmi közösség ellen szavaztak. A Siena-tartománybeli polgárok számos gyűlésének részvevői is táviratokat küldtek a francia nemzetgyűlésnek. Torinóban, a város fontosabb üzemeinek dolgozói határozatokban követelték az olasz külpolitika gyökeres megváltoztatását és az Európa egységének megteremtésére irányuló tárgyalások megkezdését. A tartományi békebizottság nagy tüntetést tervez, s ezzel szándékozik megindítani „a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a békéért” küzdő mozgalmat. Több bolognai üzem dolgozói abbahagyták a munkát, hogy csatlakozhassanak a tüntetéshez. Velencében tömeggyűlés volt. Kesselríng újra bemutatkozik A „Daily Express” című apgol lap tudósítója bonni keltezésű cikkében számol be arról a beszédről, amelyet Kesselring volt náci tábornok a Stahlhelm (fasiszta militarista szervezet) 800 körzetvezetőjének gyűlésén vasárnap mondott. „Frontbajtársak!” — kiáltott fel a volt tábornok, s úgy állt, mintha nyár. sat nyelt volna és úgy nézett körül, mint valami gyOzelmes csapatszemlén, majd a következőkép szellemeskedett: „Legyetek óvatosak, a történelem legveszedelmesebb háborús bűnösével álltok szemközt”. Ezt a ravasz utalást' arra, hogy Kesselringet egy angol katonai bíróság annakidején halálra ítélte, a hallgatóság nevetéssel nyugtázta, amely gúnykacajba csapott át, azokkal szemben, akik a tábornokot bűnösnek találták. Ezután Kessel ring felhozta * maga védelmére „a történelem ítéletét”. Kijelentette: „egy napon meg fognak róni engemet azért, amiért humánus szempontokat állítottam előtérbe a taktika rovására”. „A németek a világ legjobb katonái. A nyugati szövetségesek politikájukat a Wehrmacht hatékonyságára alapozzák, amelyet az oroszországi hadjárat idején tanúsított. „A németek nélkül a világhódító bolsevik tervek sikeres megakadályozására csak gyatra kilátások mutatkoznak”. Washington és Bonn összefogása A „The New York Times” bonni tudósítója megjegyzéseket fűz ahhoz a nyilatkozathoz, amelyben Wiley, az amerikai szenátus külügyi bizottságinak elnöke Bonnban szeptember 2-án támadást intézett a Mendes-Francekormány ellen. Ez a nyilatkozat — írja a ■ tudósító — „fokozta a szövetségesek egyes kő. reiben azt a benyomást: Washington és Bonn most azon mesterkednek, hogy vesztegzár alá vegyék, és ha lehet megbuktassák a Mendes-France-kormányt olymódon, hogy Franciaország el. szigetelésével s az Egyesült Államok és Nyugat-Németország szövetségével fenyegetőznek. A szövetségesek egyes tisztségeket viselő személyiségei odáig mennek, hogy azt állítják: azok a szóbeszédek, amelyek szerint szervezett kísérletek folynak Mendes-France engedelmessé tételére vagy megbuktatására, valamivel többet jelentenek puszta feltevéseknél. Washington viharos reakciót keltett, hogy a francia nemzetgyűlés elutasította az .,európai védelmi__ közösség”szerzddést. Az Egyesült Államok fővárosából jelentések indultak ki azzal a figyelmeztetéssel, hogy az Egyesült Államok szükségesnek tarthatja, hogy politikájának súlypontját Franciaországról Németországra helyezze át — írja a „The New York Times”. „Adenauer kormánya oly pontra vezetett bennünket, ahol a világ vagy kívánja az új német hadosztályokat, vagy retteg tőlük.” Lothar Steuer, az egyik Stahlhelmvezető jelenleg a Ruhr-állam parlamentjének szabad demokratapárti képviselője, a következőképpen öszszegezte az összejövetel célját: „Vissza akarjuk hozni a német népnek a régi szellemet — a japánok, a poroszok és a spártaiak szellemét”. „Mi, németek, visszatértünk az okos politikához. Kormányunk képes volt a világot meggyőzni kiválóságunkról. Az, hogy elvesztettük a háborút, nem számít. A világ azt a tényt értékeli, hogy végig kitartottunk.” Steuer azt akarja, hogy a Stahlhelm tagjai váljanak annak a mozgalomnak élcsapatává, mely hivatott a harci szellemet felébreszteni az egész német népben. Mint a tudósító végül megírja, Steuer olyan német hadsereget követelt. amelyben képviselve van „a pompás porosz tisztikar”. Az európai béke igazi úfja a kollektív biztonság A „Scinteie” című román lap szeptember elseji vezércikke, amelynek címe „Az európai béke igazi útja a kollektív biztonság”, a következőket írja: „Az európai védelmi közösségi” szerződésnek a francia nemzetgyűlés által történt visszautasítása még élesebben kidomborítja az európai kollektív biztonsággal kapcsolatos kérdések és a központi probléma — a német kérdés — megoldásának sürgős szükségét. Európa népei követelik a nagyhatalmak tárgyalásainak felújítását a német kérdés megvitatása céljából, s követelik a kollektív biztonsági rendszer megteremtésével foglalkozó általános európai értekezlet összehívását. A román nép, — hangsúlyozza a lap, — teljesen támogatja a szovjet kormány történelmi jelentőségű javaslatait, mert a kollektív biztonság eszméje mindenkép megfelel népünk érdekeinek. A Mexikói Kommunista Párt felhívással fordult az ország népéhez^ és figyelmeztette az amerikai kormány cselszövéseivel járó veszélvre. Az amerikai kormány ki akarja használni az ország gazdasági nehézségeit, a lakosság növekvő nyomorát, hogy Guatemalához hasonlóan. Mexikót is megfossza függetlenségétől. A párt felszó lít.ia az ország lakosságát, hogy egyesült erővel akadályozza meg a tervezett államcsínyt. * * * A Magyar Népköztársaság és Anglia megbízottai Londonban egv évre szóló kereskedelmi árucsere-egyezményt írtak alá. Magyarország textilárut, szer számgépeket, börárucikkeket, sertéssortét, füstö’t sertéshúst, stb. szállít Angliának, ahonnan gyapjút, vegyszereket, fémipari termékeket, készülékeket. gépeket, stb. hoz be. * * * Mint a japán munkaügyi minisztérium közlönye jelenti, az idén január, tói májusig Japánban 78.351 munkás került az utcára. Az elbocsátásoknak az az oka, hogy a polgári célokra termelő iparágak üzemei, főként a textilipari üzemek, csökkentették termelésüket. vagy teljesen leálltak. * * * Szeptember 4-én este, ünnepélye sen megnyitották az 1954-es lipcsei nemzetközi vásárt. Az ünnepélyes megnyitáson Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke mondott beszédet. * * * Bombát talált néhány játszadozó kisgyermek az olaszországi Avezzanóban. A második világháborúból származó repülőbomba felrobbant. Egy kilencéves fiúcskát megölt, hat gyermeket megsebesített. * * * s Ujzélandban kitört a Ngaruhoe nevű vulkán. A tűzhányó kitörésekor erős havazás indult meg a környéken. * * * Heves vihar tört pénteken este az ausztriai Linzre. Emberemlékezet óta ez volt a legsúlyosabb vihar a környéken. A szél óránkénti sebessége elérte a 120 kilométert. Gyökerestől kitépte a fákat, háztetőket sodort el. Ugyanakkor ökölnagyságú jég is esett. A kárt többmillió schillingre becsülik. Sok ember megsebesült. * * * Menderesz, török miniszterelnök októberben hivatalos látogatásra Bonnba utazik. < * * * Mendes-France vezeti a francia küldöttséget az ENSz szeptember 21-én New Yorkban -kezdődő közgyűlésére — jelenti az „ADN”. * * * A koreai—kínai félpolgári rendőrsége elfogott három fegyveres személyt. akik a katonai demarkációs vonalon átkelve, behatoltak a demilitarizált övezetnek a koreai—kínai fél ellenőrzése alatt álló területére. Mindhárom egyén az amerikai 8. hadsereg tájékoztató szerve 8907. számú egységének „BMC" hírszerző alakulatához tartozik. — jelenti az „Oj-Kína’h Pakisztáni helyzet Karacsiból érkezett jelentés közli, hogy az urdu nyelven megjelenő „lm. roz” arról ír, hogy a pakisztáni kormánynak reális, óvatos és józan politikát kell folytatnia. A lap rámutatatt arra, hogy az amerikaiak által javasolt délkeletázsiai szövetség megalakítása véget vetne a genfi értekezlet eredményeként Ázsiában ?s világszerte bekövetkezett enyhülésnek és ismét a helyzet rosszabbodásához ve. Az olaszországi népházak Olaszországban a népházak a demokratikus élet valóságos központjai. A város: kerületekben és a falvakban egyaránt e házak körül zajlik le a lakosság politikai, kulturális és sportélete. A népházek nemcsak a demokratikus pártok és a szakszervezetek székházai — ami már egymagában is aláhúzná fontos szerepüket, hanem majdnem mindenütt itt vannak a frontharcosszövetség, a partizánszövetség, az olasz nőszövetség helyiségei is és itt van t véradók szövetségének, a vadászszövetségnek, a dalegyletnek, a filharmóniai társaságnak, az iparos-körnek és a sportszövetségnek a központja is, s itt tartják a társesöszejöveteleket. Ebből is látható, hogy a népházak a város vagy a falu kultúr- és társaséletének központjai, tekintet nélkül a lakosok politikai felfogására. Az olasz kormány most hadjáratot kezdett a népházak ellen. „Kilakoltatási” eljárásokkal szeretné csökkenteni az olasz népi mozgalom erejét, amely ma elevenebb, mint bármikor is volt a háború óta. A kormány most egy 1944. július 27- én hozott törvényre hivatkozva „ki akarja lakoltatni” a népházeket. Ez a törvény arról szól, hogy „a megszűnt nemzeti fasiszta párt javai az állam tulajdonába mennek át” Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy igen sok Népház, demokratikus pártközpont és szakszervezeti központ a felszabadulás után a volt fasiszta párt helyiségeibe költözött. Ez méltányos dolog volt, hiszen a fasiszta párt székházait a dolgozók fegyveres kézzel vették be és legjobb fiaik vérével fizették értük. De méltányos és jogos volt a demokratikus szervezeteknek a fasiszta párt székházaiba való beköltözés azért is, mert tulajdonképpen vis6zaköltözésröl, jogos tulajdonuk visszavételéről volt szó. A fasiszták saját szervezeteik számára uralomrajutásuk után egyszerűen erőszakkal elrabolták a népházakat. A demokratikus szervezetek, miután visszafoglalták ezeket az épületeket, nagyarányú helyreállítási és javítási munkálatokat hajtottak végre rajtuk. A demokratikus szervezetek ezenkívül a legtöbb esetben rendszeres bért is fizettek az államnak, amely a fentidézett törvény értelmében ezen épületek tulajdonosává vált. A kormány most hadjáratot indított a népházak ellen. A kilakoltatás! eljárások nemcsak azt jelentik, hogy a kormány véglegesen megtagadja a fasiszták által elrabolt épületeknek jogos tulajdonosaik javára való visszaszármaztatását, hanem azt is, hogy megtagadja azok bérbeadását jogi és erkölcsi szempontból egyaránt méltányos új bérleti szerződés alapján. A kormány „kilakoltatja” a népházakban székelő demokratikus szervezeteket és az épületeket csendőrkaszárnyákká alakítja át. Természetesen Olaszország minden nagyobb községében van már csendőrlaktanya, gyakran nagyobb és kényelmesebb épület, mint a Népház. Ez azonban nem számít. Ahol eddig egy laktanya volt, most lesz kettő és a Népház 10 vagy 15 helyiségében 4 vagy 5 csendőr fog lézengeni. A kormányt csak az érdekli, hogy — mint reméli — így a népi szervezetekre súlyos csapást mér. A kormánynak ez a törekvése azonban teljesen nevetséges. A népi szervezetek kilakoltatása ugyanis olyan nagy felháborodást keltett a városi és falusi lakosság körében, hogy a kormány helyzete csak még jobban meggyengült és a lakosság és a népi szervezetek közötti kapcsolat még jobban elmélyült. A helyi lakosság pénzt adott össze, önkéntes munkát végeztek, s így az előzőnél még szebb és nagyobb épületbe költöznek most mindenfelé a népházak. A kormány még a Bologna melletti Marzabotto mártírközség székházát sen, tartotta tiszteletben. A nácifasiszták ezt a községet felgyújtották és a lakosságot majdnem az utolsó emberig lemészárolták. A községnek összesen 1830 halottja volt és e sokszáz embert, közöttük nőket és gyermekeket a plébánossal együtt a templomban gyilkolták meg. Amikor híre érkezett, hogy a merzabottói Népházból is ki akarják lakoltatni a demokratikus szervezeteket, a lakosok az épület erkélyére felvonták i nemzetiszínű lobogót, rajta az 1830 községbe!! mártír ezüst emlékosillagával. A hatóságok az erőszakos kilakoltatást ennek ellenére karhatalommal végrehajtották. Firenze Rifredi nevű munkásnegyedében a kereszténydemokrata szakszervezeti központ szolidaritása jeléül ideiglenesen a Népházba költözött át, ugyancsak szolidaritásból biztosította a demokratikus szervezeteket a helyi papság, sőt Firenze kereszténydemokrata polgármestere is. A Perugia megyében fekvő Calci helységben múlt vasárnap megkezdték az új Népház építését. Genovában a lakosság néhány hét alatt tíz- és tízmilliót adott össze új Népház céljaira. Mint mondottuk, mindez csak néhány találomra kiragadott példa a sok közül. A történtek máris azt mutatják, hogy a kormánynak ez az újabb erőszakoskodása a demokratikus pártok és tömegszervezetek ellen nyomorúságos kudarcba íog fulladni, sőt azzal az eredménnyel jár, hogy még jobban megerősíti a kapcsolatokat az olasz nép és demokratikus szervezetei között. Giorgio 'Colomi zetne. A délkeletázsiai szövetségben való részvétel káros lenne Pakisztán helyzetére és tekintélyére. A lap a továbbiakban követeli, hogy a pakisztáni kormány legyen óvatos ós minden lépésénél vegye fontolóra az ország és Ázsia érdekeit. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a világ békekövetelését sem. A lap ezután megjegyzi, hogy a nyugati imperialista és gyarmatosító hatalmak akarják létrehozni a délkeletázsiai szövetséget, amelyek katonai támaszpontokat és emberanyagot követelnének az ázsiai országoktól. „Ilyen feltételeket egyetlen hazafi sem fogadhat el” — hangsúlyozza. Az „Imroz” végül rámutat: az Egyesült Államok bejelentette, hogy továbbra is támogatja a Csang Kai-sek és a Li Szin Man-klikket, amely sohasem leplezte azt a szándékát, hogy megtámadja a kínai szárazföldet és Észak-Koreát. A délkeletázsiai szövetségben való részvéte osztozást jelentene az ezekből a kalandokból származó következményekben. A fasiszta „Amerikai Légió“ a tárgyalások politikája ellen Washingtonban befejezte munkáját az ,,Amerikai Légió” kongresszusa. Az „Amerikai Légió” vezetősége hírhedt nyílt fasiszta nézeteiről. A kongresszus egész sor határozatot hozott az Egyesült Államok agresszív külpolitikájának támogatására, a nemzetközi feszültség fokozására. A kongresszus külpolitikai kérdésében hozott határozata hangsúlyozza, hogy az „Amerikai Légió” támogatja az „összpontosított visszacsapás” kalandor politikáját, amelyet az Egyesült Államok hivatalos katonai és politikai doktrínájaként hirdettek meg. Az „Amerikai Légió” ellenzi a vitás kérdések tárgyalásokkal való rendezését. s követeli a délkeletázsiai katonai tömb mielőbbi megszervezését és Nyugat-Németország felfegyverzését. Szabad Földműves, a Földművelésügy; Megbízotti Hivatal hetilapja. — Kiadóhivatal. Bratislava. Krtžková 7. — Telefon 332-29. — Szerkesztőség, Bratislava, Krížková 7. — Telefon 5 FÔszerkesztŽ: Major Sándor. — Kiadja: az „Stát. pödohnsp nakladateľstvo" n. p., závod Bratislava. Krížková 7.-------Nyomja: Merkantüné tlačiarne, n. p. zz.. Bratislava, ül. Nár P.> Telefon 243-46. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja: az ..Stát. pödohnsp nakladateľstvo" n. p., závod Bratislava. KrtZkova t.-------nyomja: мегкапшпе uaciame, n. p. zz.. Bratislava, ui. Nár Pnv*«*oia41. — fránvitő öoetaírtyetal: Bratislava, 2. — Évi -lÄftwits* Kés 20 Я0 félévre KJ4 10 40 A lap 'elmondható minden év végén okt. etseiéig. — Eng. szám: PIC 566/52. IV. 2. .D-51377