Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-05-30 / 22. szám
Juütu-Földműves 1954. május 30. • • ьветтатжттжзв, ъш 1 шмжввшсвинк a gyeiüsbk Mindent megteszünk értük . . . KI NE EMLÉKEZNÉK arra az időre, ( amikor sűrűn, egymásután hallhattuk ! és olvashattuk: becsomagolt gyerme- j két találtak a kapu alatt, vagy az | utcai pádon. Bizony nem ment ritkaságszámba az ilyen jelenség a múlt rendszerben. Nem is kell sokat kutatnunk, hogy az okát megtudjuk. Szegény, nyomorgó anyák tették, dobták el maguktól gy rmeküket, mert nem tudtak mit kezdeni velük. Állásukból kitették őket, lérjük sem keresett, úghogv még saját maguknak sem volt betevő falatjuk. Ma már ez is csak rossz emlék. Népi demokratikus államunk a legmeszszebbmenóen gondoskodik a gyermekekről — legféltettebb, legdrágább kincsünk a gyermek. A múltban, ha az anya mégis dolgozott, nem volt kire hagyná gyermekét. Bölcsődék, napközi-otthonok csak elenyészően csekély számban voltak, de nem is adták oda szívesen gyermekeiket. Nem sokat törődtek ott velük, tehát az anya nem dolgozhatott nyugodtan, állandó izgaloi gyötörte gyermekéért. A felszabadulás óta egyre több bölcsőde, napközi-otthon nyílik, ahol a gyermekek gondtalanul játszhatnak, gondoskodnak róluk, tehát az anya íyugodtan végezheti munkáját, nem kell kicsinyéért rettegnie, hogy valami baj éri, stb. A zselízi járásban levő Nagysalló községben a dolgozó családanyák például még 19Ö2 nyarán felismerték a bölcsőde rendkívüli jelentőségét és saját maguk kérték az Uletékes szerveke*, hogy tegyék lehetővé egy ilyen intézmény felállítását. — A segítséget hamarosan meg is kapták. A régi főerdészi lakást rendezték be erre a célra. A kis emberpalánták örömteli nevetésétől és zajától hangos mindennap a bölcsőde árnyas fákkal körülvett udvara. A bölcsőde szakavatott nevelőszemélyzetére bátran bízzák gyermekeiket a családanyák, mert a gyermekápolók a lehető legjobb bánásmódban részesítik; szeretettel és anyai melegséggel viseltetnek iránti k. De ilyen bölcsőde, illetve napközi-otthon ezerszámra van ma már országunkban. A szovjet bölcsődék és napközi-otthonok példáját követve a nevelők a gyermekekből, a szülőket, a munkát és hazát szerető, szocialista embereket nevelnek fel. Az iskolákban is a legnagyobb szeretettel veszik körül a gyermeket és minden téren Iáhatjuk, hogyan gondoskodik róluk államunk. És ami a legfőbb, ma már minden gyermek tanul- ' hat! Egymásután új iskolák nyílnak: meg korszerű berende-éssel. Mindenki arrc a pályára megy, amihez tehetséget érez. Az iskolák padjaiban munkások, EFSz-tagok, dolgozó parasztok gyermekei ülnek, csillogó szemmel figyelnek és szívják magukba a tudományt. Nem az a sors vár rájuk, mint a tőkés országokban, ahol még ma is emberpiacok vannak ... Olaszországban Beneventó község piacán a nyomorgó olasz földmunkások és dolgozó parasztok ácsorognak, hogy gyermekeiket potom áron elszegődtessék. A kulákoknál azután éveken keresztül robotolnak, ennivalót is alig kapnak. Felszabadult hazánkban boldogan cseng a gyermekek kacagása, pirospozsgás, egészséges gyermekek játszanak az óvodákban és tanulnak az iskolákban! Mi pedig mindent megteszünk azért, hogy gyermekeink arcáról a szenvedés soha többé le ne törölje a mosolyt. T. B. JAKOV KOZLOVSZKIJ: gy szovjet úttörőhöz Alkony kékje hull a Kreml falára. Nyújtózik sok óriás tér. Szellő kószál, nyakkendőd, cibálja, Úttörőgy ülésre elkísér. Szép hazádnak becsületes, bátor, Tisztaszemű édesgyermeke, Dalok kelnek szívünk pitvarából Szárnyra rólad, népem kincse, te. Arany Prága úttörői gyakran Látogatnak Arlyekedbe ei — Barátságotok megbonthatatlan S gazdag — nyarak emlékeivel. Téged vallanak már példaképnek Kínában a kis Csengek s Linek. Peking város minden gyermekének Nyakkendője. akár a tied-Hegyek között hajnalban már látják: Ablak mellett ülve zsámolyán Pavlik Morozovnak képe mását Hímezgeti az albán leány. — Szófiából leveleknek száza, Szállnak hozzád jelleg-utakon, Kis bolgárok küldik választ várva, Tudjátok, hogy boldogok nagyon. Mennyi gyermek él a földön s lámcsak, Rád tekintenek mindannyian Úttörője szép szovjet hazánknak. Okos, küzdő, nyíltszívű fiam! Fordította: P. I Részlet Peter Jilemnický regényéből Az elmúlt héten Peter Jilemnický nemzeti művész halála ötödik évfordulója előestéjén Szentgyörgyön megnyitották a Peter Jilemnický Múzeumot, amelyben népünk közelebbről megismerkedik új, szocialista művészetünk és hazánk szocialista jövője harcosának, úttörőjének drága és nemes örökével. Ebből az alkalomból közöljük „Garammenti krónika” című müvének egy részletét, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés hazafias légkörét érzékelteti. Diákok A gyűlést, ahogy már nálunk szokás, mise után a községháza előtt, tartották meg. — Éppen az imént imádkoztak a harctérre ment szeretteikért, — mondotta Bezák, — de ez nem elég. Nem lenne keresztényhez illő cselekedet bizakodni az isteni szeretetben és ölhetett kézzel várni. Mindnyájunknak segítenünk kell őket, mindnyájunknak úgy kell cselekednünk, hogy kaink megérezzék a harcban: mögöttük állunk. Jól el kell őket látnunk, nehogy elvezzenek, mindazt meg veti nekik adnunk, amit a front megkövetel, be kell fogadnunk azokat, akiknek menekülniök kellett. .. Asszonyok, gyerekek, öregek .. és meg kell osztanunk velük mindenünket. Ne feledjük el. hogy m., akiket a front közvetlent: nem érintett, kötelesek vagyunk támogat,Л azokat a honfitársainkat akik közelről ismerték meg и német megszállókat. Itt van köztelek Zsuzsa, mondja el hát nektek .., Mindnyájan odanéztek, ahol Zsuzsa állott, talpig feketében, mindnyájan látták gyászában roskadozva mindnyájan tudták, hogy Zsuzsa tízszer inkább magábaí ojtia könnyeit mintsem egyetlen szót szóljon. Szerencsére ott volt az apja Re másik, a foltozóvarga, aki mégha nem is öntött fel a garatra, akkor sem meQv messzire a szavakért Most, hálistennek, volt alkalma megmutatni, mit tud: — Komisz dolog volt az. emberek — hadonászott vadul. — a németek olyanok, mint az ördögök Betörtek a faluba és máris folyt r vér. Megláttál: egy férfit..., megölték. Ha nőt vettek észre ... gyerünk иШш! Aztun. fosztogattak, tudjátok-e? Mindenkit kiraboltak. Az Úristen óvjon bennünket a németektől .. . Itt, íme, a mi Zsuzsánk, ő aztán elmondhatná nektek ... Ó, Zsuzsát békében kellett hagyniuk Zsuzsa képtelen volt beszélni. Zsuzsa magábaroskadtan állott és csendesen szipog ott a zsebkendőjébe. Dehát ez érthető. Az a szerencsétlenség, amely érte, súlyos volt! Az ura, aki a férfiakkal a pályatesten dolgozott, az első ütközetben elesett. Kunyhójukban, ha le nem égett, most svábok tanyáznak, básáskodnak a házban és hordják el a magtárból a termést. És Bélánál az új tehenet, biztosan levágják... Biztos voltam benne, hogy ilyen képzetek kísértették akkor Zsuzsát., amikor olyan egyedül, elhagyatottan állt ott az emberek között. — Ebből egy következtetést vonhatunk le, —lépett elő aztán Urbán Valér. Nem engedhetjük meg', hogy fiaink valamiben is hiányt szenvedjenek a frontokon. Nem engedhetjük meg, hogy azzal kínozzák magukat, idehaza nélkülük nem tudtok magatokon segíteni, hogy segítség nélkül maradtok és pusztul a gazdaság. Kell, hogy az egyik a másikat segítse. És itt akarom most nektek snteni. hogy a nemzeti bizottság két diáknak, Bucskó Matyinek és Sztrmeny Misinek a nyilvánosság előtti megdicsérését határozta el; ezek saját maguk rájöttek arra. mi ma a legfontosabb.... És lám. má'"'" kituszkolták a két fiút a községháza erkélyére, hogy mindenki látkassa ezeket a kiváltságokat akik az egész falu példaképévé válhattak. azonban ezideig senki sem tudott azokról a hőstettekről, amelyeket állítólag véghezvittek. A fiúk fülig elvörösödtek és egymásra sandítottak. Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy legszívesebben sarkon fordultak és eltűntek volna az ajtó mögött, mert ha az ilyen gézengúzokat, odaállítják néhányszáz ember elé, úgy érzik maqukat, mintha szégyenoszlophoz kötöznék őket még akkor is ha dicsérik őket. Meg kell mondanom önöknek, hogy ez az esemény legjobban éppen engem lepett meg. Elég volt rátekintenem erre a két sihederre, riadt tekintetűkre és kócos fejükre, és mái nem tudtam, magamon segíteni, máris úgy láttam őket. mint azon a napon, amikor a kaszárnyába kellett menni a fegyverekért, és ök kihasználva a szabadsagot, felgy'drték nadrágjukat és usgyi! whantak pisztrángozni a Garamba. Noshál gyorsan, ki az, aki neküníc mindent elmond, töviröl-hegyire. Szerettük volna hallani. És ekkor előlépett az iskola igazgatója. mindkét fiúnak megveregette a vállát és rákezdte: — A legjobb nevelési eszköz a ',0 példa és ezek a diákok jó példával szolgáltak... Nem tudom a szavait úgy megismételni. ahogyan ő azt elmondotta Maga, aki az iskolában szüntelentV zónokol. elsajátította a síma fordulatokat és előadásába különfé'e közmondásokat vagy tanulságos történeteket tud beleszőni, de ehhez — sajnos — nem elegendő a mi szónoki tehetségünk, sem pedig eszünk. így hát, csak az igazgató beszédének a lényegét mondom el. de a virágos fordulatokat és a beszéd kiszínezését elhagyom. Nos hát ezek a fiúk ... mit ki nem eszeltek. Egy nap álíító’ao beállítottak a tanítónőhöz és engedélyt kértek, hogy otthon maradhassanak. — Tudom, hogy a te apád bevonult — így szólt a tanítónő Bucskó Matyihoz — téged еду-két napra elengedlek. De nálatok, Miska, semmi sem változott és a tieitek mindig meg voltak segítséged nélkül is. Másnap se Matyi, se Miska nem mutatkozott az iskolában. Tudjuk hogy a jó tanító, ha elzárja is az asztalfiókot és ha szélnek ereszti az apróságot az osztályból akkor is tanító marad és szemdlőtt tartja védettjeinek jó magaviseletét. Mit tett hát a kedves tanítónő? Semmi egyebet, csak elment Bucskóékhoz és megkérdezte, hol a Matyi. — Reggél elment az iskolába és még nem jött haza. — mondta Matyi nagyanyja. — No csak nézzük a jómadarat, - gondolta a tanítónő és elfutott oda, ahui Sztrmenyék lakrnk. De még >da sem ért, amikor szembejött vele az országúton egy zabbal megrakott szekér. A szekér tetején mint valami király, ott ül Sztrmeny Miska, a járom mellett lépeget Bucskó Matyi és pattogtatja az ostorát. A szekér mögött egy asszonyka lépdelt lepedőbe bugyolált gyerekkel. Elképzelheti, mennyire megijedtek a fiúk. amint a tanítónőt megpillantották, Miska nagyhirtelen a kéve a-á dugta a fejét, Matyi meg elbújt az ökör fara mögé; csoda, hogy nem - ;ült a kerekek alá. Ekkor a parasztasszony észrevette a tanítónőt, elibe fut és ezt mondja■ — Ó, édes lelkem, hogy is köszönjem meg magának? Ha az ilyen munkára nem is igen alkalmasak a fiúk hiszen a felnőtt is alaposan megizzad tőle, mégis nagy seoitségemre voltak Köszönöm, hogy elküldte hozzám őket. Az uram bevonult. . egyedül maradtam a gyerekkel. A zab meg a földeken .. A tanítónőt természetesen mintha csak a villám sújtotta volna. Egyetlen hang se jött ki torkán. Tudatára ébredt annak, hogy a fiúk becsapták. Rájött arra is, hogy a gazdasszonyt tévútra vezették. Látta azt is, hogy a fiúk is érzik bűnösségüket. Miska a zabban alig pihegett már és Matyi inkább tűrte, hogy az ökör farkával csapkodja felét, csak ne kelljen a tanítónő szeme elé kerülnie. És azután? Hát mi történhetett volna azután? Békésen elváltak és a la-* nítónö elment az iskolába, hogy a történteket megbeszélje az igazgatóval Ahány fej. annyi vélemény, mondja a közmondás. Ez itt is bebizonyosodott a tanítónőt bosszantotta a fiúk eljárása. az igazgató azonban mindenekfelett a fiúktól kitűzött célt értékelte nagyra. — Ezek a gézengúzok tulajdonképpen ránkpirítottak. — mondta végül is. — Ha mi magunk kezdeményezzük ezt, nem kellett volna hazugsághoz és becsapáshoz folyamodniok. Habár egyetértek azzal, hogy a tőlük választott út nem megfejelő és erkölcsileg káros és erről ki kell őket oktatni, mégis szükségesnek tartom, hogy tettüket nyilvánosságra hozzuk és megdicsérjük. Nos hát így történt, a nemzeti bizottság magáévá t^tte az iskola-igazgató javaslatát. Kituszkolták a fiúkat az erkélyre és követendő példaként állították a felnőttek elé. Az imposztorok. ahogy már említettem lesütötték szemüket és legszívesebben a iö!J alá süllyedtek volna. Dehát hoggis net sehogy se tudták ť elfogni ennek az ünneplésnek az értelmét és nem érték fel ésszel, miért kell az emberek százainak úgy tekintenie rájuk, mintha ök az új élet apostolai lennének. Nem lehetek róla — kócos fejük körül semmiféle fénykoszorút nem tiidtam felfedezni. Mert én bizony - és ezt szégyenemre be kell vallanom — mindig csak úgy láttam őket, ahogy a Garamban fogdossák a pisztrángokat ... Ha bárhogy is törné fejét, sohase főnné rá, mik is voltak az első következmények, amiket az ünneplés előidézett. Képzelje el. még ugyanaz nap este megjelent a községházán Sztrmeny szomszéd, az elnök asztalára. féligtelt zsákot helyezett ezekkel a szavakkal: — A mi huncút Miskánk . . . megszégyenítette az apját. Rámfér, hogy vezekeljek. Oszd ezt szél a legjobb belátásod szerint. — Hát ez meg mi? — kérdezte U rbán Valér. — Konzervek. — Hol szerezted? — A Gondás tudja. Gondás majd megmondja... — tért ki a felelet elöl Sztrmeny és már indult is kifelé. Az ajtónál tétovázva visszafordult és az olyan bűnös hangján, aki jóvátette bűnét, megszólalt: — Úgy gondoltam ha Liscsiák Robinak még kellene ember a polgárőrségbe .. hogy hát én talán, izé .. . Urbán Valér majd hanyatt vágódott. Mi történhetett ezzel az emberrel? Jól tudta, hol szerezte Sztrmeny a konzerveket, akkoriban jelentettem már neki. mi folyik az erdőben, nem kellett már tudakozódnia. Amikor látta azt a megfoghatatlan változást, ami Sztrmennyel történt, amikor látta. hogy ez az ember mennyire ihítozza a feláldozást, bólintott egyet és így szólt: — A polgárőrséghez? Jó Megmondom neki... Fontolóra veszszűk.
