Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-09-06 / 36. szám
8 Földműves 1 0^ cretVfčr ív ň. Д tőrei ifjúsági brigád a zselizi gépá.lomás első brigádja A tőrei ifjúsági brigád traktorosai megértették a párt és kormány nyári munkák elvégzéséről szóló határozatát. Alapos munkaszervezéssel fogtak az aratási és cséplési munkáknak, ameiyet pontosan, az agrotechnikai terv szerint végeztek el. Az élrejutásukat annak köszönhetik, hogy minden gépet kihasználtak és átvették a szovjet gépállomások tapasztalatait. Főleg a szovjet kombájnok váltak be, amelyekkel 160 hektárt learattak. A kombájnosok közül Nap János tűnt ki, aki a dőlt gabonákat kifogástalanul learatta és ezzel a szövetkezeti tagok legnagyobb elismerését vívta ki. 1300-as cséplőgéppel eleinte napi 150—160 mázsa teljesítményt értek el, de később bevezették a kettes műszakot és 300— 320 mázsa szemet is kicsépeltek. A tőrei ifjúsági brigád vezetője Paiuska János. A brigád győzelme az ő nevéhez is fűződik. A brigád minden tagja büszke a vándorzászlóra, amelynek kiharcolásában minden tag becsületesen kivette részét. Pusztai János traktoros nyári tervét 200 százalékra teljesítette, ö a brigád első traktorosa. Stripka Györgv traktoros 170 százalékos eredménnyel dicsekedik, míg Pompos elvtárs lemaradt és csak 87 százalékos eredményt ért el. Igaz, hogy a gépe elromlott és hosszabb ideig javították, de ez az lemaradás még így sem indokolt. A brigád már az őszi feladatokat végzi. Elvetett 18 hektár őszirepcét. Az ősziek alá a szántást is megkezdték. Idáig 65 hektár mélyszántást végeztek el. A brigád minden tagja tudatában van annak, hogy az őszi vetés időbeni elvégzése a jövő évi termés egyik legfontosabb előfeltétele. Ifj. Lojt József, Sáró. A kavapusztai Irak torosbrigád a járási versenyzászíó tulajdonosa A komáromi járásban lévő brigádok közül a nyári terv teljesítésében az aranyosi brigád ragadta magához a kezdeményezést. A betakarítás kellős közepén azonban váratlanul a kavapusztai brigád tört előre és a vándorzászlót ő nyerte el, amelyet a nyári, terv befejezéséig meg is tartott. A brigádhoz két fiatal szövetkezet tartozik, amelyeket csak tavaly alakítottak. A brigád megszervezőével Juhász Barnabást bízták meg, akinek a brigádok munkájában mér jelentős tapasztalata volt. Juhász elvtárs 30- éves, középtermetű, határozott fellépésű ember. A brigádok, valamint a szövetkezeti tagok munkájáról a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik: „Addig nem fogunk munkaluiz, amíg annak minden részletével nem vagyunk tisztában. A keszegfalvi és a helybeli szövetkezeti tagokkal a legnagyobb egyetértésben dolgozunk.” A brigádközpont az agadóci brigáddal volt versenyben. Nyári tervüket az összes brigádok közül a legmagasabban, 175 százalékra*teljesítették. Tekintettel arra, hogy talajuk vizenyős, csak önkötözőgépekkel arattak. Az aratást így is időben elvégezték, sőt önkötözőgépeikkel a tapolcsányi és a gutái szövetkezeti tagoknak is segítettek. Az aratás megkezdése után 6 nap múlva csépelni kezdtek. Az aratási és cséplési munkák idejére megszervezték a két műszakot. A brigádnak csupa olyan traktorosa van, akik egyben a szövetkezet tagjai is. A kavapusztai szövetkezeti vezetőség- a tagok átképzését a szövetkezet ügyének tekintette. így az éjjeli műszakokban is szakképzett traktorosok vettek részt. A brigád és a szövetkezetek példás együttműködése eredményeképpen a beadási tervet mind a két szövetkezet nemcsak teljesítette, hanem azt jelentős mértékben túl is teljesítette. Ronda László, a brigád legjobb hernyótalpas traktorosa. DT-54-es gépén a nyári feladatok tervét 312 munkaóra alatt 130 százalékra teljesítette és egyben 33 liter üzemanyagot megtakarított. Ezt a teljesítményt meghnszszabbított műszakban, az agregátok észszerű kihasználásával, valamint a vasárnapi műszak megszervezésével érte el. Samolka Mihály 1300-as verővel és gőzgéppel 411 tonna szemet csépelt el. Cséplési feladatát 180 százalékra teljesítette. Sikerét a cséplési munkák jó megszervezésének köszönheti, valamint annak, hogy már reggel öt órakor a munkát megkezdték és este 20 óráig dolgoztak. Smolka elvtárs ütemterv szerint dolgozott. Gépét lelkiismeretesen gondozta és így az értékelő bizottság a gépállomási körzet legjobb gépészei közé sorolta. A kavapusztai traktorosbrigád Juhász Barnabás vezetésével a nyári munkák tervét 150 százalékra teljesítette, s közben 935 liter üzemanyagot megtakarított. Ezt az eredményt szocialista munka versennyel és annak hetenkénti értékelésével érték el. Az üzemképtelen gépek száma az 1 százalékot sem érte el. Füry József В pozsonyi kerület gépállomásai nyári tervüket 100.06 százalékra tel esítették A pozsonyi kerület az állam iránti sikeres beadás után augusztus 31-én ismét szép eredményt ért el. A kerület gépállomásai ezen a napon 15 órakor a nyári tervüket 100.06 százalékra teljesítették. Ebben az eredményben az egyes brigádok és gépállomások dolgozói osztoznak. Sok gépállomás a tervét nemcsak teljesítette, de azt jelentősen túl is haladta. Sikerüket mindenekelőtt ia seovjet tapasztalatok átvételének köszönhetik, valamint annak, hogy a traktorosok a gépeket teljesen kihasználták és megszervezték a kettős műszakot. A kerületi verseny i értékelésénél az első helyre a csallóközcsütörtöki gépállomás került, amely a nyári munkák tervét 119.1 százalékra teljesítette és traktoregységenként 184.5 átlagos hektárt ért el. Utána sorrendben a szenei és a dunaszerdahelyi gépállomások kivetkeznek. A brigádközpontok versenyében a vajasvattai brigád Fekete János veze-A cbebi gépállomás köszöneté a nemeeolcsai kombájnotoknak A Csehországban lévő chebi gépállomás röpiratban köszönte meg a nemesolcsai kombájnosok segítségét, akik a hazai aratás elvégeztével resztvettek a chebi szövetkezeti tagok aratásában. A kimutatás szerint a chebi gépállomás körzetében kombájnosaink öszszesen 669.50 hektárt learattak és 11.543 mázsa gabonát kicsépeljtek. Ebben az eredményben a kombájnosaink a következőképpen osztoznak: Tóth kombájnos 143. Ostrozsánszky 140, Méry 135.50, Berecky 96.50, Kiss 91 és Varga kombájnos 63.50 hektárt arattak le. A nemesólesai kombájnosok munkája nagyban Hozzájárult a cseh és szlovákiai gépállomások még szorosabb együttmüködéséhez. tésével nyerte az elsőbbséget. A nyári feladatok tervét 169.02 százalékra teljesítette és traktoronként 248 átlagos hektárt ért el. Gál János, a szenei járásban lévő nagyborsai brigád tagja lett. a kerület legelső kerekes traktorosa. S-30-as gépén 341 átlagos hektárt ért el és tervét 202.04 százalékra teljesítette, s emellett 200 liter üzemanyagot megtakarított. Ingei Mihály és segítőtársa Zombor István, akik a szenei gépállomáshoz tartozó nagygurabi traktorosbrigádok tagjai a „legjobb hernyótalpas vezetői" címet nyerték. DT-54-es gépjükkel 609 átlagos hektárt és 130 százalékos tervteljesítést értek el. Ezenkívül 1365 liter üzemanyagot is megtakarítottak, A kerület legjobb kombájnosa továbbra is Kusy ’ál, aki a nemesócsai gépállomás tagja. Gépével az országos normát túlteljesítetté és 200 hektárt learatott, valamint 52 vagon gabonát elcsépelt. Gépesített burgonya betakarítás Traktorosbrigádjaink az aratási és cséplési munkák befejeztével hozáfogtak a burgonya betakarításához is. Így a szövetkezeti tagok megszabadulnak a nehéz izommunkától, amely sok tekintetben még nehezebb volt, mint a gép nélküli aratás. A komáromi gépállomás a burgonya betakarítását is gépesítette és ebből a célból hét darab VBll-es mintájú agrostroj-gépet bocsátottak a szövetkezeti tagok rendelkezésére. A tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy főképpen ott lehet őket sikeresen használni, ahol könnyebb a talaj. Ezek a gépek r..:g nem a legtökél tesebbek és még módosítani kell őket. de így is nagy segítséget jelentenek a szövetkezet dolgozóinak. Ke- I vesebb fáradsággal jelentős mennyiségű munkaegységet takarítanak meg. (O rabló rá H otnasamn mret b b Д jó munkaszervezés, a szocialista munkaverseny és a szovjet tapasztalatok átvétele meghozta eredményét A komáromi gépállomás az idei aratási és cséplési feladatokat, országos viszonylatban elsőnek teljesítette. Szlovákia dolgozói figyelemmel kísértek a komáromi gépállomás dolgozóinak igyekezetét és hálásak minden szem gabonáért, amelyet időben és gyorsan betakarítottak. A komáromiak a betakarítási csatában nyert elsőbbséget nem vásáron vették, hanem derekasan megverekedtek érte. Az elsőbbségért való harc már azért is nehéz volt, mert a csatát csupa olyan állomásokkal kellett megvívni, mint Ogyalla vagy Érsekújvár, Dunaszerdahely, vagy Csallóközcsütörtök. Köztudomású az, hogy ezek az állomások mind élenjárók és így nem volt valami könnyű dolog az elsőbbséget megnyerni. A komárorrii gépállomás megnyeri a kerületi vándorzászlót Éppen a betakarítási csúcsmunkák idején a komáromi gépállomás dolgozói körében futótűzként terjedt el a hír, bogy az ógyallai gépállomástól I megnyerték a versenyzászlót. Az aratás j és a cséplés amágy is a legnagyobb í tervszerűséggel haladt. A munkaié- I gyelem is jó volt, de ez a hír mégis I lelkesítőleg hatott az állomás mmden j egyes tagjára. — „A zászlót becsület- i tel megszereztük és kezünkből nem adjuk ki” — hangzott el határozatként a dolgozók szava Ezzel pedig megkezdődött a harc az elsőbbség megtartásáért. A komáromiak nem szerették volna, ha a nehezen megszerzett kerületi vándorzászlót valamelyik gépállomás eľrtyerte volna tőlük. így hát nem maradt más hátra, mint a munkát még egyszerűbben megszervezni, j fokozni a munkairamot. Erre azért is j szükség volt, mert az ógvallaiak is ! bíztak abban, hogy a zászlót ismét | visszanyerik. Már pedig a komáromi j dolgozók nem pünkösdi királyságot, j hanem komoly győzelmet akartak, a- j mellyel elismerést és becsületet sze- ’ reznek az állomás Összes dolgozóinak. ; A kerületi vándprzászlót ilymódon i sikerült is megtartani, amely most s ott leng a versenytábla mellett és büszkén hirdeti a komáromi dolgozók győzelmét. Páros versennyel a vándorzászlóért Sládeček elvtársat, a gépállomás fiatal íőagronómusát közvetlen modoráért és nyugodt természetéért mindenki szereti. Az aratás és cséplés folyamán ott volt mindenütt, ahol gyors agrotechnikai intézkedésekre volt szükség. Ö is éppen ügy, mint a gépállomás összes dolgozója a betakarítási versenyből derekasan kivette részét. Most a gondoktól kissé felszabadulva, mosolyogva emlékezik meg az elmúlt hetek izgalmas napjairól: ;,A nyári feladatok minél tökéletesebb és gyorsabb elvégzése érdekében megszerveztük a párosversenyt. Az állomás minden egyes dolgozója versenyben volt valamelyik társával. Ugyanezt tették a traktorosbrigádok is. Traktoros traktorossal, brigád brigáddal és gépállomás gépállomással versenyzett. Nem feledkeztünk meg a munkaszervezésről sem. Tapasztalatból tudjuk, hogy milyen óriási jelentősége van az aprólékosan, minden részletre kiterjedő munkaszervezésnek. A szovjet tapasztalatok elsajátítása és terjesztése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nyári feladatok teljesítése terén a kerület első gépállomása lettünk.” Hogyan szervezték meg a munkát Az aratást július 6-án-az aranyosi brigád kezdte el. Az aratás megkezdése után négy nap múlva, vagyis július 10-én a cséplést is megszervezték. A tarlóhántással sem maradtak el és közvetlen az aratással egyidóben a tarlóhántást is elvégezték. Az aratást 22 nap alatt, a cséplést pedig 36 nap alatt végezték el. Az aratási tervet meg kellett változtatniuk. A kombájnok 541 hektárt arattak le és csépeltek el Az önkötözőgépek összesen 5 335 hektárt learattak. Az aratási tervet ■9У is jelentős mértékben túlteljesítették. Kombájnnal 1.418 tonna, cséplőgéppel pedig 14.971 tonna gabonát csépeltek el. Ibolya Gábor a gépállomás legkivá• lóbb kombájnosa. Az aranyosi szövetkezet földjein S-4-es gépével 2 821 mázsa gabonát elcsépelt. Kombájnjával meghosszabbított müszakb-n, sőt vasárnap is állandóan dolgozott. A szocialista munkaversenybe bekapcsolódott és a gépet lelkiismeretesen karbantartotta. Munkáját óraütemterv szerint végezte és teljesítményét folyton ellenőrizte. A párosverseny folyamán a verseny állasát figyelemmel kísérte és a szerzett adatok alapjan teljesítményét növelte. Balia Sándor, a körzet második legjobb komba inosa S-4-es gébével nem dolgozott olyan termékeny talajon, mint versenytársa. Amíg Ibolya elvtárs 30 mázsás átlagos cséplési eredménvt ért el, addig Balia Sándor csak .25 mázsát aratott le és Csepelt el hektáronként Gépét ö is példásan rendhetartotta és az aratás idején üzemzavara nem volt Oraütemterv szerint dolgozott. Nyolcvannégy hektáron végezte el a munkát. Cgy Balia Sándor, mint Ibolya Gábor kombájnosok még az aratás elvégzése előtt Csehországba mentek, hogy segítsenek az ottani szövetkezeti tagoknak. A nyári munkaverseny értékelése f A munkafegyelem növeléséhez nagyban hozzájárult az a körülmény is, hogy az állomás vezetősége a versenyt nemcsak megszervezte és elindította, hanem annak menetét állandóan figyelemmel kísérte, ellenőrizte, és ami a legfontosabb, értékelte. A? értékelési nyilvánosán tartották meg és az eredményről mindenkit értesítettek Л körültekintően megszervezett munkavet - seny és annak lelkiismeretes értékelése nagyban hozzájárult a sikerek megszerzéséhez A versenvbizottság a traktorosok közül Fond Lászlót ismerte el a GTÄ legjobb kerekes traktorosának Fond elvtárs S-30-as gépéve! a nyári munkák tervét 171 százalékra téliesítetté és emellett 120 liter üzemanyagot megtakarított. Oraütemterv szerint dolgozott és gépét szocialista karbantartással gondozta. így üzemzavara egyáltalán nem volt. Fond elvtárs tagja a szövetkezetnek, munkaegységek szerint dolgozik és nemcsak a brigád legjobb traktorosa, de a gépállomás körzetében is ö került az élre. Guráni Zsigmond a nyári terv teljesítésében csak 11 szá7alrkkal maradt el társa mögött. Ö az aranvtsi b-gad tagja és Z-25-ös gépével 22r liter üzemanyagot takarított meg 1 zt az eredményt főképpen az agregátok használatának köszönheti, valaimnt annak, hogy a szocialista munkaversenyben tevékenyen résztvett. Guráni elvtárs egyben a szövetkezet tagja, munkaegységek szerinti jutalomban részesül Gépét szereti és lelkiismeretesen gondo za. F.mlítésremélfó üzemzavara nem volt és így az egész aratás ‘artama alatt zavarmentesen dolgozott... A szerelők sem maradtak el Hiába lettek volna az álomásnak jó kombájnosai, jó traktorosai és egyéb más szakemberei, ha a murka más szakaszán lemaradás mutatkozott volna. A munka megszervezésekor az állomás vezetői tekintettel voltak arra, hogy az összes dolgozók fogaskerékként egységesen kapcsolódjanak be a munkába Ha valahol kiesés, vagy lemaradás mutatkozott és üzemzavar adódott eló, a szerelők azonnal a helyszínen teremtek és a bajt eltávolították. Nagy Zsigmond szerelő például védnökséget vállalt az ekeli szövetke-; zet felett. Vállalásával sikerült a* gépek állandó működését biztosítania Munkáját úgy szervezte meg, hogy azok a gépek, amelyek esténként valamilyen üzemzavarral érkeztek a brigádra, éjjel megjavította őket és reggelre már üzemképes állapotban adta át a traktorosoknak. Zsigmond elvtárs is résztvett a szocialista munkaversenyben. Érdeme az, hogy a brigád a tervét teljesíteni tudta. Az értékelés alkalmával ő nyerte el „az állomás legjobb szerelője" címet. Balog Gyula szerelő méltó versenytársa Zsigmund elvtársnak, Az aratási és cséplési munkák idején a gépek karbantartását vállalta. Nem volt tekintettel a munkaidőre. Sokszor éjjel is dolgozott és ha a körülmények úgy kívánták, kiment a körzetekbe is, ahol a gépeket helyszínen javította meg. Igyekezetével nagyban hozzájárult a gépállomás tervteljesítésének sikeréhez. Felkészültség — éberség A csúcsmunkák idején nagy feladat hárult az irányítószolgálatra is. Az állomás a legszorosabb kapcsolatot tartotta fenn az összes brigádokkal, ahol éjjel is dolgoztak. Az iránvító szolgálat éjjel-nappal működött. Ha valamelyik brigád a gépállomástól gépet, szerelőt, vagy alkatrészt kért, akkor ezt az irányító azonnal elintézte. Sokszor éjjel fordultak az irányítóhoz, hogy azonnal alkatrészt küldjön, vagy szerelőt kértek valame'vik brigádra. Az irányítást Nehéz Gizella, alig 18 éves, szóke, fürge mozgású leány vezeti. Az állomáson mar két és fél éve van. Az ő kezén keresztül bonyolódnak le az állomás ügyes-bajos dolgai Ide szaladnak be a brigádokról az összes j dent esek, teljesítmények, hiányok és bajok. Nehéz Gizella ilyenkor azonnal intézkedik. Jegyez, kérdez, utasít és intézkedik. Nincs is baj a gépállomáson és ha valahol eló is fordul, ezt orvoslás vegeit az illetékes szerveknek azonnal jelenti. A legnagyobb felkészültséget éppen a nyári csúcsmunkák idejére szervezték meg. Az irányitószolgálat állandóan készenlétben volt. Nehéz Gizella és Terbák Ferenc felváltva teljesítettek szolgálatot. Terbák Ferenc egyébként az állomás tervezője és Nehéz Gizelláról, az állomás fiatal irányítójáról így nyilatkozik: „Amit ez a leány égez, 'azt egy ügyes férfi is nehezen végezné el. Szorgalmával és kitartásával az állomás vezetői legnagyobb dícséretét és elismerését érdemli meg." A szovjet tapasztalatok tiyomán A gépállomás dolgozói a nyári terv sikeres teljesítése után hozzáfogták az őszi munkákhoz. A tarlohanlást már mindenütt elvégezték és sok helyen már a középsz„ntásban is szép eredményeket értek el Közép és mélyszántás elvégzésében Göncöl elvtárs, a s,útal II. számú traktorosbrigád tagja /ezet, aki S-80-as géppel dolgozik és meghosszabbított műszakban, vagyis 1? óra alatt 15 hektár közepszántást elvégzett. Göncöl elvtárs két darab ötös szovjet ekét használ és a középszántásnál eg menettel 420 cm-es iogást ér el. Az S-80-as gépek ilyen munkamegszervezéssel óriási teljesítményt nyújtanak és a szövetkezetnek a munkát olcsóbbá teszik. Göncöl elvtárs lényét a gép teljesen betölti, amelyre nagyon büszke és másról nem is lehet vele nagyon beszélni — „Mélyszántásban is elérek négyméteres fogást” — jelenti ki határozottan Göncöl elvtárs aki hatalmas termetű izmos ember. Termetével éppen úgy kitűnik az emberek között, mint az S- 80-as gépe a többi gépek között. Munkateljesítménye az állomás dolgozói körében feltűnést keltett. Pedig a Szovjetunióban ezt a munkamódszert már régebben bevezették. Az elért eredmény azt bizonyítja, hogy milyen óriási jelentősége van a szovjet tapasztalatok átvételének. A munka olcsóbbá tételét a gépállomás dolgozói főképpen az agregátok használatával igyekeznek elérni. A talajelőkészítésnél, valamint az őszi vetési munkáknál ezen a téren nagy szerep jut az agregátoknak. Éppen ezért a műtrágyaszórást hármas agregáttal végzik és egy menettel 9 méteres fogást érnek el. A vetést is hármas vetöagregáttal fogják végezni és utána két ötös ekét vontatnak. Ezzel a munkamódszerrel szintén kilenc méteres fogást érnek el. Az idén csak keresztsoros és sűrüsoros vetés Szládecsek elvtárs nemcsak jó szakember, de jó hazafi is. „Szótfogadunk Nepomucký elvtársnak és az idén már csak keresztsoros vagy sűrüsoros vetést alkalmazunk” — mondja Szládecsek elvtárs — máj hozzáteszi: „A keresztsoros és a sűrüsoros vetésnek olyan előnye van, amely közönséges vetéssel el nem érhető. Ez pedig a hektáronkénti 3—4 mázsás terméstöbb*et ”• — Az idei aratás máskülönben is a kereszt- és sűrüsoros vetést igazolta. A ritka vetések sorba megdőltek és nem bírták úgy az időjárás szeszélyeit, mint a sűrű- vagy a keresztsorosan vetett gabonák. A komáromi gépállomás dolgozói a nyári munkákra jó1 felkészültek. A munkát jól megszervezték. Megszervezték a munkaversenyeket is. Átvették a szovjet tapasztalatokat és így felvértezve a siker nem is maradhatott el. A gépállomás dolgozói a nyári feladatok elvégzésében az ország élenjárói. Ennél nagyobb érdemet nem is szerezhettek volna. Az őszi feladatok elvégzése azonBan éppen olyan fontos, mint az előbbi leiadat volt Éppen ezért a gépállomás dolgozói készüljenek fel jól az őszi munkákra. Az eddigi tapasztalatok alapján szervezzék meg ismét a szocialista munkaversenyt. Fejlesszék ki a párosversenyt, a brigádok közti versenyt Hívják ki versenyre a második legjobb gépállomást. A szovjet tapasztalatok átvételét még jobban szorgalmazzák és az eredmény ezúttal sem foo elmaradni. F. J.