Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-10-12 / 41. szám

4 T55?. oStSßer T2. (Folytatás a harmadik oldalróL) ciaország imperialistái a koreai nép elleni reakciós háború kirobbantása után és a de­mokratikus tábor elleni háborús hisztéria fel­szításával egyidejűleg háborús vágányra te­relték a gazdasági életet hatalmas arányúvá tették országuk gazdasági életének militari­­zálásót és a fegyverkezési versenyt. Jelenleg ezen országok ipari termelésének egyre na­gyobb részét, használják fel hadfelszerelésre. A hadimegrendelések döntő szerepet játsza­nak az Egyesült Államok és a többi kapita­lista ország iparának fő ágazatábán. A kapi­talista államok költségvetésében szakadatla­nul növekszik a fegyverkezési versenyt szol­gáló közvetlen és közvetett kiadások aránya. Az Egyesült Államokban a közvetlen katonai kiadások az 1937—38 költségvetési év egymil­­liárd dollárjáról az 1952—53-as költségvetési évben 58.2 milliárd dollárra nőttek és ezek a kiadások most az Egyesült Államok egész költségvetésének 74 százalékára rúgnak. 1937 —38-ban az Egyesült Államok katonai kiadá­sai a költségvetésének 14 százalékát, tették. Anglia katonai kiadásai ugyanezen idő alatt 197 millió fontsterlingről 1634 millió font­sterlingre nőttek és a háború előtti időszak 17 százalékával szemben az egész költségvetés 34 százalékára rúgnak. Franciaországban a katonai kiadások az egész költségvetésnek majdnem 40 százalékát alkotják. A háborús költségek e hallatlan növekedése az adók szakadatlan növekedéséhez és a pa­pírpénz inflációs kibocsátásának növekedésé­hez vezet. A kapitalista országok egész pénz­­rendszerének rohamos gyengülése, amely a há­ború és az Egyesült Államok vezető körei politikájának következménye, tovább fokozó­dik. Példátlan arányokat ért el a pénz elér­téktelenedése. A dollár vásárlóereje 1951-ben hivatalos, nyilvánvalóan szépített adatok sze­rint csupán 43 százaléka, a fontsterling vá­sárlóereje — 32 százaléka, a francia frank vásárlóereje — 3.8 százaléka, az olasz líra vásárlóereje •— alig 2 százaléka volt 1939-es vásárlóerejüknek. A háborús gazdasági vágányaira való átté­rés lehetővé tette az Egyesült Államoknak és más kapitalista országoknak, hogy ideig-óráig emeljék ipari termelésük színvonalát. A bur­­zsoá közgazdászok ezen az alapon igyeksze­nek bebizonyítani, hogy a nagy katonai meg­rendelések a végtelenségig képesek fenntar­tani az „üzleti tevékenység” magas színvona­lát A valóság azonban rácáfol ezekre az állí­tásokra. Most, a kapitalista gazdaság külö­nösen erős militarizálásának harmadik évé­ben egyre nyílvánvalóbbbak lesznek a mili­­tarizálás pusztító következményei. A háborús­inflációs tényezők, amelyek a konjunktúra ideiglenes felélénkülését hozták mag«kkal, a kapitalista országok gazdaságának egyoldalú háborús fejlődését eredményezték. A kész­termékek és a nyersanyag egyre nagyobb re­­szét emészti fel az improduktív katonai fo­gyasztás, vagy teszi holttá hatalmas stratégiai tartalékok formájában. Emellett a gazdaság militarizálása maga után vonja, hogy az adók emelésén keresztül szivattyúzzák ki a lakos­ság anyagi eszközeit. Mindéz a népnek a milliárdosok által történő kirablása eszközeve teszi a kapitalista országok költségvetését, je­lentősen csökkenti a lakosság vásárlókepes­­ségét, csökkenti a keresletet az ipari és a mezőgazdasági termékek iránt, a polgári ter­melés zuhanásszerű csökkenését vonja maga után és megteremti a feltételeket az éles gaz­dasági válság kitöréséhez. A nemzetgazdaság militarizálása nem kü­szöböl ki, hanem ellenkezőleg, kimélyíti az aránytalanságot a termelési lehetőségek és a lakosság csökkenő fizetőképes kereslete kö­zött, amelyet a kapitalista országok vezető körei a végső minimumra csökkentének. Ez a kapitalista piac felvevőképességének egyre nagyobbarányú csökkenését vonja maga után. A katonai költségvetés felduzzasztása ily módon szükségképpen újabb, mélyreható gazdasági válság kibontakozásához vezet.' Különösen súlyos teherként nehezedik a fegyverkezési verseny az Egyesült Államok csatlósországainak gazdaságára. Az Egyesült Államok — miután kirobbantotta koreai há­borút — fokozta nyomását a nyugateurópai államokra, azt követelte tőlük, hogy egyre teljesebben állítsák át iparukat háborús vá­gányokra, fordítsanak aránytalanul magas összegeket a háború előkészítésére, megfosz­totta ezen országok polgári termelési ágaza­tait a nélkülözhetetlen nyersanyagoktól és segédanyagoktól. Az amerikai imperializmus végkép levette magáról a kapitalista orszá­gok gazdasága „helyreállítójának” álarcát. Az amerikai „segítséget” most már csak _ fegy­verkezésre és egy újabb háború előkészítésére adják. Az a fegyverkezési hajsza, amelyet Anglia, Franciaország, Olaszország, Nyugat- Németország, Belgium, Norvégia és más ka­pitalista országok vezetői az amerikai mono­póliumok parancsára folytatnak, tönkreteszi ezen országok gazdasági életét és katasztró­fába dönti azokat. A milliárdosok, akik maguk alá rendelik a burzsoá államot és a háborús előkészületek, a fegyverkezési hajsza politikáját, diktálják neki, ma óriási profitokat vágnak zsebre. A fegyverkezési hajsza a milliárdosok és első­sorban az Egyensült Államok monopóliumai és milliárdosai számára példátlanul álló meg­gazdagodás forrásává vált Az Egyesült Ál­lamok kapitalista monopóliumainak nyeresége még a kisebbített hivatalos adatok szerint is 3.3 milliárd dollárról 42.9 milliárd dollárra emelkedett 1938-tól 1951-ig, vagyis tizenhá­romszorosára nőtt. Tekintélyes hasznot szed­tek be a feneketlen zsebű angol monopolis­ták, valamint Franciaország, Olaszország, Ja­pán és más országok kapitalista monopóliu­mai, annak ellenére, hogy ezeknek az orszá­goknak gazdasága a hosszas pangás állapotá­ban van. Ugyanakkor a militarizálás rohamosan ron­totta a néptömegek életfeltételeit. Az adók növekedése, a közszükségleti cikkek árának emelkedése és az infláció fokozta a dolgozók relatív és abszolút elnyomorodását. Az Egye­sült Államokban a folyó költségvetési évben a lakoság egyenes adója az 1937—1938. költ­ségvetési évhez képest — még a dollár el­értéktelenedésének figyelembevételével is —’ több mint tizenkétszeresére emelkedett. A fíyugat-európai országokban — ahol az adó­teher a második világháború előtt is igen je­lentős volt — az adók ennek megfelelően Angliában kétszeresükre, Franciaországban 2.6-szeresükre, Olaszországban 1.5-szeresükre, emelkedtek. Még a nyilvánvalóan csökkentett hivatalos megélhetési- és kiskereskedelmi árindexek is a drágaság szakadatlan fokozó­dásáról tanúskodnak, különösen az amerikai­ak koreai agressziójának megkezdése óta. — Ilyen körülmények között a munkabérek „rögzítésének” politikája, amelyet a tőkések a jobboldali szocialisták és a reakciós szak­­szervezeti vezérek támogatásával folytatnak, a munkások és alkalmazottak reálbérének nagyfokú csökkenéséhez vezetett Franciaországban és Olaszországban a mun­kások reálbére 1952-ben alig fele a háború előttinek, Angliában 20 százalékkal alacso­nyabb a háború előttinél. Az Egyesült Álla­mokban a megélhetés — a villamos-ipari dol­gozók szakszervezétének adatai szerint — 1939-hez viszonyítva majdnem háromszoro­sára drágult A kapitalista országokban a ha­ditermelés növekedése ellenére -növekszik a teljesen és részlegesen munkanélküliek szá­ma. Olaszországban és Nyugat-Németország­­ban a munkanélküliség meghaladja az 1929— 1933. évi gazdasági világválság legsúlyosabb éveinek színvonalát; Olaszországban több mint 2 millió teljesen munkanélküli és még több részleges munkanélküli van, Nyugat- Németországban a teljesen munkanélküliek és a részleges munkakanélküliek száma majd­nem 3 millió, Japánban mintegy 10 millió teljes és részleges munkanélküli van. -— Az Egyesült Államokban nem kevesebb, mint hárommillió a teljesen munkanélküliek és tízmillió a részleges munkanélküliek száma. Fokozódik a munkanélküliség Angliában is, ahol a munkanélküliek száma már meghalad­ja a félmilliót. Olyan kis országban, mint Bel­gium, több mint 300.000 a munkanélküliek száma. A fegyverkezési hajsza miatt egyre fokozottabban romlik a lakosság széles réte­geinek anyagi helyzete és ez a néptömegek elégedetlenségének szakadatlan fokozódásá­hoz vezet, erősíti harcukat az életszínvonal leszállítása és a háborús előkészületek egész politikája ellen. Rohamosan éleződnek az osztályellentétek, égyfelől az imperialista bur­zsoázia, másfelől a munkásosztály és vala-A háború utáni időszakban az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország uralkodó köreinek tevékenysége a nemzet­közi kapcsolatok területén is az új háború előkészítésének jegyében bontakozott ki. Az Amerikai Egyesült Államok a második világháború befejezése után csaknem azonnal letért arról a megegyezéses politikai irány­vonalról, amelyen a háború idején a szövet­ségesek haladtak és amelyet a hatalmak te­­heráni, jaltai és potsdami értekezletei lerög­zítettek. Az Egyesült Államok az agresszív cselekmények egész sorozatával élezte ki a nemzetközi helyzetet és új háború veszélye elé állította a világot Az Egyesült Államok urai elég nyíltan meg­fogalmazták agresszív irányvonaluk céljait. Truman már 1945-ben, röviddel azután, hogy elfoglalta az Egyesült Államok elnöki székét, kijelentette, hogy a„győzelem az amerikai népet az elé az állandó és égető szükségesség elé állította, hogy irányítsa a világot”. Később Truman és más amerikai politiku- . sok, többízben megismételték az Egyesült Ál­lamok világuralmi „igényeit”. Ez az irány­vonal, amelynek célja a világuralom meghó­dítása, más országok leigázása — alapvető motívuma az amerikai imperialista vezető­­csoport egész politikájának. Az Egyesült Államok főkolomposai persze tudták, hogy békés úton nem vívhatják ki az uralmat más nemzetek felett. Az ugyan­csak más országok feletti' uralomra törő hit­leristák példájából tudták, hogy világuralom­ról erőszak alkalmazása, új háború kirobban­tása nélkül még csak álmodni sem lehet. El­határozták, hogy megbontják a békét, új há­borút készítenek elő. Minthogy a Szovjet­unió az új háború fő ellenzője, a béke fő tá­­•masza, az Egyesült Államok főkolomposai ar­ra a következtetésre jutottak, hogy a háborút a Szovjetunió és a béke többi hívei ellen kell megindítani. Így alakult meg az északatlanti agresszív tömb, amelyet a Szovjetunió tudta nélkül, háta mögött kovácsoltak össze. És hogy a nép elől eltitkolják ennek a tömb­nek agresszív céljait és becsapják a népet, „védelmi” tömbnek nevezték el a „kommu­nizmus”, a Szovjetunió ellen, amely — mint mondották —: támadásra készül az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a tömb többi tagja ellen. mennyi dolgozó között A sztrájkmozgalom hulláma mindinkább terjed az egész kapi­talista világban. « A kapitalista világrendszer helyzetét ez­­időszerint az teszi még bonyolultabbá, hogy a háború következtében és a nemzeti-felsza­badító harc újabb fellendülése következtében a gyarmati és függő országokban az imperia­lizmus gyarmati rendszerenék tényleges szét­esése megy végbe. A fasiszta Németország és az imperialista Japán szétzúzásának közvetlen eredménye volt az imperializmus frontjának áttörése Kí­nában, Koreában és Vietnamban, ahol a gyarmatok helyén népköztársaságok jöttek létre. A kínai nép győzelme méginkább for­radalmasította a Keletet és elősegítette az imperializmus által elnyomott népek felsza­badító harcának fellendülését. A háború utáni időszakban méginkább fo­kozódtak az ellentétek az anyaországok és a gyarmatok között. Anglia, Franciaország, Belgium és a többi gyarmattartó hatalom a . gyarmatok rovására igyekszik kárpótolni ma­gát azokért a terhekért, amelyeket a gazda­sági élet militarizálása és az Egyesült Álla­mok terjeszkedése rájuk hárít. Ugyanakkor az amerikai imperialisták behatolnak e gyar­mattartó hatalmak gyarmati érdekköreibe, ott pozíciókat hódítanak meg maguknak, fo­kozzák a gyarmati és függő országok népei­nek kizsákmányolását E harc során az ame­rikai hódítók összeesküvéseket sugalmaznak angol és francia „szövetségeseik” ellen, cse­lekedeteikkel elősegítik az imperializmus gyarmati rendszere válságának további elmé­lyülését. Sok gyarmati és függő ország (Egyip­tom, Irán, Szíria, Marokkó, Tunisz és mások) területét katonai támaszpontok céljaira hasz­nálják fel, lakosságát pedig a jövendő hábo­rú „ágyútöltelékének” szerepére készítik elő. Az imperialisták hosszas elnyomó uralma és a feudális csökevények következtében a gyarmati és függő országok gazdasági élete, különösképpen mezőgazdasága, a hanyatlás állapotában van, Indiában, Indonéziában, Iránban és az afrikai országokban az emberek tízmilliói éheznek állandóan, az emberek óriási tömegei pedig éhenhalnak. Az imperia­lista hatalmak rablók módjárazsákmányol­ják ki a gyarmati és függő országokat. Ennek következtében a gyarmati és függő országok termelőerőinek fejlődése akadályokba ütkö­zik, rendkívül alacsony színvonalon mozog a lakosság vásárlóképessége, az ipari termékek elhelyezőpiacai pedig összeszűkülnek. Mindez súlyos teherként húzza lefelé a kapitalista világ gazdasági életét, fokozza az egész kapi­talista világrendszer belső ellentétét A gyarmati és függő országok népei egyre határozottabban ellenállnak az imperialista leigázóknak. A nemzeti felszabadító mozga­lom növekvő lendületét bizonyítja Vietnam, Burma, Malájföld, a Fülöpszigétek és Indo­nézia népeinek harca, a nemzeti ellenállás fokozódása Indiában, Iránban, Egyiptomban és más országokban. Ugyanezen bűnös célból szerveznek ame­rikai katonai támaszpontokat a szovjet ha­tárok közelében fekvő különböző országok­ban. Ugyanezen bűnös célból az Egyesült Álla­mok uralkodó körei remilitarizálják Nyugat- Németországot és Japánt. \ Az Egyesült Államok uralkodó körei és híveik Nyugat-Németország és Japán remili­­tarizásával az egész világ szemeláttára újjá­teremtik a második világháborúnak azt a két gócpontját, amelynek megszüntetéséért a né­pek ebben a háborúban vérüket ontották. Az Egyesült Államoknak a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság elleni támadása azt jelentette, hogy az amerikai-angol tömb az agresszív háború előkészítéséről áttért a köz­vetlen agresszó cselekményére. A koreai nép, a bátor kínai önkéntesekkel szoros együtt­működésben, hősiesen védelmezi hazájának szabadságát és függetlenségét, visszaveri a békebontókat, kivívja az egész demokratikus és békeszerető emberiség lelkes ronkonszen­­vét. (Lelkes taps). A mostani nemzetközi helyzetnek a maga egészében több sajátszerű vonása és sajátos­sága val? Ezek közül a következőket kell megemlíteni: A fő agresszív hatalom az Amerikai Egye­sült Államok, fokozott erővel hajszolja há­borúba a többi kapitalista országot, minde­nekelőtt az északatlanti tömb tagjait, vala­mint a második világháborúban legyőzött or­szágokat — Nyugat-Németországot, Olaszor­szágot, Japánt. Az amerikai főkolomposok a tömb valamennyi résztvevője részére meg­szabják a háború céljait, menetrendjét, a há­borús részvételre számbaj öhető erőket és el­döntik a háború előkészületeinek egyéb kér­déseit is, diktálják a maguk akaratát. Az Egyesült Államok urai azt hangoztat­ják, hogy olyan eszmények fűtik őket, mint „a szabad országok közösségének” megterem­tése. Széltében-hosszában hangoztatják, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Törökország, Görögország, a „szabad országok közössége”, míg ellenben a Szovjetunió és a népi demokratikus köztársaságok „nem sza­bad” országok. Mi ezt úgy értelmezzük, hogy az Egyesült Államokban, Törökországban és a többi kapitalista országban valóban van „szabadság”, de nem népiszabadság” hanem a nép kizsákmányolásának és kirablásának sza­badsága. Ami pedig a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat illeti, ott valóban nincs ilyen „szabadság”, mert ezekben az or­szágokban már régen megszüntették a dol­gozók kizsákmányolásának és kirablásának szabadságát. íme, kiderül hát, mivel dicsek­szenek az „amerikai életforma” hirdetői. — (Tapis). A valóságban az Egyesült Államoknak a nyugateurópai és a többi kapitalista „barát­ja” irányában folytatott politikája nem de­mokratikus, hanem imperialista politika. Az Egyesült Államok az „antikommunizmus” és a „szabadság védelmének” zászlaja alatt va­lójában leigázza és kirabolja a régi, koráb­ban kialakult burzsoá államokat és gyarma­taikat. A „kommunizmus elleni harc” köd­függönyére — mint múltban Hitlernek — az amerikai imperialistáknak is azért van szük­ségük, hogy elvonják a figyelmet a maguk tényleges hódító szándékairól. Az Amerikai Egyesült Államok, miközben imperfalista-po­­litikát folytat Anglia, Franciaország és a többi kapitalista ország ellen, — enyhén szólva szerénytelenül — ezen országok őszin­te barátjának tünteti fel magát Ez aztán jó barát! Megnyergelte gyengébb partnereit, kirabolja és leigázza, üti őket ahol éri és még hozzá így beszél: „Legyünk jóbarátok”. Ez az amerikai pénzeszsákoknál azt jelenti, előbb húzzátok a kocsimat, azután majd lo­vagolok rajtatok. (Derültség a teremben). A valamikor szabad kapitalista államok — Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia — most ténylegesen lemondanak nemzeti politikájukról és az aiherikai impe­rialisták által parancsolt politikát folytatnak, odaadják területetüket amerikai támaszpon­tok és katonai felvonulási területek céljaira, ezzel hadműveletek esetére csapásnak teszik ki saját országukat. Az Egyesült Államok kedvéért a saját államuk nemzeti érdekei el­len irányuló szövetségeket kötnek és tömbö­ket létesítenek. Szembetűnő példáját adják ennek Franciaország uralkodó körök saját kezükkel segítenek újjá teremteni Francia­­ország sokévszázados legádázabb ellenségét, a német militarizmust. Mind a konzervatív — mind a munkáspárti irányzatú angol poli­tikusok hosszú időre elszegődtek az Egyesült Államok másodrendű partnereivé, ezzel kö­telezettséget vállaltak, hogy ne saját nemzeti politikájukat, hanem az amerikai politikát folytassák. Az angol nép már súlyosan szen­vedi ezt a politikát, a Brit Birodalom pedig minden eresztékében recseg-ropiog. Az angol propagandaszervek ugyanakkor azt állítják, hogy a Brit Birodalmat a kom­munisták teszik tönkre. A Brit Birodalom uralkodó köreinek azonban feltétlenül látnio^,, kell a szembetűnő tényeket, amelyek bizo­nyítják, hogy a brit birodalmi birtokokat"' nem a kommunisták, hanem az amerikai mil­liárdosok hódítják meg. Talán bizony a kommunisták és nem az amerikai milliárdosok hódították meg Ka­nadát, hódítják meg Ausztráliát, Ujzélandot, szorítják ki Angliát a Szuezi-csatorna öveze­téből és Latin-Amerika, a Közel- és Közép- Kelet piacairól, kerítik kézre az Anglia bir­tokában lévő kőolajvidékeket? A fények azt mondják, hogy Angliára egyetlen ellensége sem mért olyan súlyos csapásokat, nem ragadta el tőle birodalmá­nak részeif — egyiket a másik után — amint ezt amerikai „barátja” teszi. Ez a „barát” egy tömben van Angliával és Anglia föld­jét légitámaszpontok céljaira használja fel ezzel súlyos, mondhatnám veszélyes helyzet­be juttatja és még hozzá úgy tünteti fel a dolgot, hogy megmenti Angliát a „szovjet kommunizmustól”. Ami az olyan „szabad” országokat illeti, mint Görögország, Törökország, Jugoszlávia, — ezeknek „sikerült” már anjerikai gyar­mattá változniok. Jugoszlávia mai urai pe­dig — a titok, kardeljek, rankovicsok, gyila­­szok, pijadek és mások — már régen ameri­kai ügynökökké váltak, akik amerikai „fő­nökeik” romboló- és kém-feladatokra vonat­kozó megbízásait teljesítik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. Franciaország, Olaszország, Anglia, Nyu­gat-Németország és Japán uralkodó körei az amerikai impierializmus harci szekeréhez lán­colták magukat, lemondottak önálló nemzeti külpolitikájukról, jóllehet, ezeknek az orszá­goknak uralkodó klikkje ezzel' elárulja or­szágának nemzeti érdekeit és beismeri saját csődjét. Ez az uralkodó klikk azonban szívé­sebben áldozza fel államának nemzeti.érde­keit abban a reményben, hogy segítséget kap óceántúli imperialista pártfogóitól népei el­len, amelyektől jobban fél, mint az idegen imperialista járomtól. Az uralkodó körök­nek ezért a nemzetellenes politikájáért köz­vetlenül felelősek a jobboldali szociáldemok­raták is, elsősorban az Angol Munkáspárt, a Francia Szocialista Párt, a nyugatnémetorszá­gi szociáldemokrata párt, vezető klikkje. — Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Ausztria és a többi ország jobboldali szocia­listái elvbarátaik nyomában haladnak és a második világháborút követő egész időszak­ban dühödten harcolnak a népek- békeszertő demokratikus erői ellen. A mai jobboldali szociáldemokrácia a nemzeti burzsoáziát ki­szolgáló régi lakáj szeperét megtoldva, a kül­földi amerikai imperializmus ügynökségévé vált és teljesíti annak legszennyesebb meg­bízatásait a háború előkészítésében és a sa­ját népei ellen vívott harcban. (Folytatás az ötödik oldalon). 2. A nemzetközi helyzet kiéleződése. Új háborús veszély az amerikai-angol agresszív tömb részéről A népek harca a békéért Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója a párt XIX. kongresszusa előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom