Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1951-12-02 / 48. szám
) šmkdffldmms fflíi. Я0еш®ег 2. A CSEMADOK-kal a szocialista kultúráért és a virágzó mezőgazdaságért I Patho Káro y, Csemadok szervező titkára Mindnyájunk előtt ismeretesek a letűnt kapitalista rendszer részünkre keserves évei. Emlékszünk még nagyon jól azokra az időkre amikor a falu „földnélküliéi“ munkanélküliségre voltak kárhoztatva ami a szegény családok ezreinek éhezését vonta maga után. Biztosan még nem felejtették el a kis- és középparasztok azokat az időket amikor az egész évi munkájuk gyümölcsét adósság vagy kamattörlesztés formájában a bankok nyelték el. Keserves idők voltak ezek dolgozó parasztság részére. Termeltek, d« a kitermelt terményt azok élvezték nagyobb részben akiknek a termeléshez semmi közük nem volt. Ráadásul még rettegésben tartották a kis- és középarasztságot. Persze nem ok nélkül, mert minden kisparasztnak nyomta valamilyen adósság a vállát. Egyiknek az évről-évre elmaradott adóterhek, másnak a kisebb mezőgazdasági gépek, avagy az évről-évre hitelbe vásárolt liszt és kenyér ára. Tehát az ilyedtségnek meg volt az oka, mert nagyon sok paraszt kapott abban az időben olyan felszólítást, hogy „ha nem fizet kénytelenek leszünk végrehajtás utján intézkedni“ és így is történt, intézkedtek, Évről-évre fogyott a föld a kis- és középparasztoik lába alól, amelyre mint a kiéhezett hiénák vártak a kulákok és a burzsoá bankok tőkései. Milyen a dolgozó parasztságnak? egy nélkülöző család helyzete ma a Nincs egyetlen sem falvainkon. De nemcsak falun nem nélkülöznek ma a dolgozók, hanem a városokban sem. Népi demokratikus rendszerünk mindenegyes dolgozónak biztosítja munkája után a tisztességes megélhetést. Ez azért lehetséges, mert ma már nem a gazdagok feneketlen zsebébe vándorol a munkánkból eredő haszon, hanem a dolgozó társadalom azt felhasználja saját jólétének emelésére. . Ma már nem kell nélkülözniük, men munkájuknak eredményét nem az urak, hanem ők maguk élvezik el. Népi demokráciánk pár éves fennállása alatt a falu életében gyökeres változás ment végbe. A végrehajtóktól való rettegést az örömteli élet váltotta fel. Elsősorban is mindenkinek tudnia kell azt, hogy a CSEMADOK a szocialista népi kultúra terjesztője. A szocialista kultúra teljes egészében ellenkezője annak a kultúrának, (ha egyáltalán kultúrának nevezhető) amit a kapitalizmus - mint eszközt használt a dolgozók félrevezetésére! Nem túlzók ha azt mondom, hogy a kapitalizmus a kultúrát arra használta fel, hogy a dolgozók fejlődését akadályozza. Arra, hogy a kizsákmányoltak figyelmét elterelje az osztályharctól, hogy ezáltal ők szabadon kizsákmányolhassanak. Igyekeztek az ő kultúrájuk segítségével elhitetni a'dolgozókkal azt a hazug dogmát, hogy urak mindig voltak és mindig lesznek. A kapitalista haza szeretetére és védelmére nevelték azokat a hatalmas tömegeket kiket különben hazátlan söpredéknek tartottak. A nélkülözők hatalmas tömegeit arra nevelték, hogy nyugodjanak / bele saját sorsukban, mert az Isten rendelte így. Igen, így volt ez. A nyomorgóknak felajánlották a túlvüági boldogságot, míg ők lemondtak róla a földi boldogságuk biztosításának érdekében. A szocialista kultúra, melynek a CSEMADOK is következetes hirdetője a dolgozók fejlődését, kultúrális és politikai felemelkedését segíti elő. Tudjuk azt, hogy a fejlődő technika, a fejlett mezőgazdasági gépek csak akkor teliesértékűek, ha a lehető legjobban ki vannak használva. Tehát a fejlett gépek fejlett embereket követelnek meg. Mit értünk a fejlett ember alatt? Azt, hogy legyen jó szakember, kultúrált és legyen olyan politikai irányvonala, amilyen az osztályérdekeinek megfelel. E bárom Jellemvonás figyelembevételével értékeljük mi dolgozók egymást és természetesen azon keresztül, hogy munkája által ki mennyit ad a társadalomnak. Nyilvánvaló, hogy akiben mindhárom jellemvonás megtalálható a termelésben is az elsők között foglal helyet. A fejlődő szocialista kultúránk továbbfejksztésónól a saewjet kuitttra dicsőséges munkájára és sikereire támaszkodunk, amely a Szovjetunió polgárait a világ legműveltebb embereivé, ujtípusú szocialista emberekké nevelte. A szovjet kultúra melynek a dicsőséges lenini-sztálini bolsevik Párt irányítja az útját, hatalmas eredményeket ért el a falusi dolgozók kultúrális felemelése terén. Eltüntette a falusi és városi dolgozók közötti óriási különbséget azzal, hogy rávezette a parasztságot a fejlett technikájú mezőgazdasági termelés útjára. Ezáltal a Szovjetunió parasztsága megszabadult az állandó robottól és lehetősége nyílt a művelődés útjára lépni. Ma nincsen olyan falu vagy kolhoz a Szovjetunióban, ahol ne volna kultúrház. A szovjet kultúrházak gazdagok. Könyvtáraikban ott találhatók a legnevezetesebb szovjet és más realista írók művei. Hogy a szovjetparasztság menynyire kihasználja a tanulási, művelődési lehetőségeket azt semmi sem bizonyítja jobban, m'nt azok a hatalmas eredmények, melyeket a termelés frontján elérnek. H ,nk magyar dolgozó parasztjai! Vegyetek példát a szovjetparasztságtól! Lépjetek be kultilrszervezetiinkbe a CSEMAD4 I-ba! Építsétek azt hatalmas tömegszervezetté, hogy azon keresztül minél többet szakíthassatok a tudás fájáról. A CSEMADOK megismertet benneteket olyan híres szovjet írók műveivel mint például Ilja Erenburg, Azsájev, Solohov és a többiek. Szervezzetek a CSEMADOK-on belül olvasóköröket! Tanulmányozzátok és vitassátok meg a különböző szépirodalmi könyveket, mint például „Űj barázdát szánt az eke“, „Csendes Don“, „Az aratás“ stb.; mert ezekből a könyvekből erőt tudtok gyűjteni az állandóan növekvő feladataink teljesítéséhez. A CSEMADOK segít nektek! Nem csak az olvasókör megszervezésében és irányitásánál, hanem ismeretterjesztőnépnevelő előadásokat is tart minden olyan községben ahol a Csemadoknak helyiszervezete van. Ezen előadásokon keresztül megismerhetitek és elsajátíthatjátok azokat a szovjet munkamódszereket, amelyek alkalmazásával könynyebb munkával többet, jobbat és olcsóbban tudtok termelni, Továbbá célul tűzte ki a CSEMADOK, hogy minden faluban micsurini köröket szervez. Ismeretes mindnyájunk előtt a nagy szovjet tudósnak Micsurinnak neve. Neki köszönheti szovjetnép azt, hogy ma Szibéria legzordabb vidékein gabonát, 'zöldségfélét és gyümölcsöt termelnek. De az ő fáradhatatlan munkájának eredménye az ágasbúza is, amely szinte csodaszerű, mert egy száron több kalászt találhatunk, vagy a tarackkal keresztezett rozs, amely egyszeri vetés után több éven keresztül jó minőségű és nagy mennyiségű termést ad. Kis- és középparasztok! Saját érdeketekről van szó! Minél többen jelentkezzetek a CSEMADOK helyicsoportjai által szervezendő micsurini körökbe — és ahol még nem kezdeményezték, ott mielőbb szervezzétek meg, — hogy így megszerezhessétek azt a tudást, melyet a letűnt kapitalista rendszer nem engedett nektek elsajátítani. Csoportosuljatok a CSEMADOK köré! Mert az a szocialista kultúra segítségével felfedi előttetek igazi ellenségeiteket, az osztályéllenséget, a falu kizsákmányolóit és megtanít benneteket eredményesen harcolni ellenük. Idézem Bacilek elvtársnak a Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának 1951, június elsején Nyitrán a magyar dolgozókhoz intézett szavait: „ ... szívjátok szabadon a leve-» gőt, alapítsátok meg kultúrszervezeteiteket, és kapcsolódjatok be a közélet minden ágába ...“ Majd így folytatta Bacilek elvtárs: „Az én véleményem szerint a CSEMADOK 80—100 ezernyi taggal rendelkező hatalmas tömegszervezetté növekedhetne, amely megakadályozná a magyar soviniszták romboló tevékenységet és a magyar dolgozókat a szocializmus útjára vezetné“. A CSEMADOK központi vezetősége megszívlelte Bacilek elvtárs felhívását és elhatározta egy széleskörű tagtoborzási kampány megindítását remélne azt, hogy a magyar dolgózók tudatára ébrednek Bacilek elvtárs szavainak jelentőségére és belépnek kultúrszervezetükbe, CSEMADOK-ba. A tagtoborzási kampány december 8-án kezdődik és december 23-án fejeződik be. Ezekben a napokban minden községben, ahol magyar dolgozók élnek a CSEMADOK népgyűlést hív össze, mely alkalommal a járási vezetőség kiküldött ismertetni fogja a lakossággal a CSEMADOK hivatását. Ezúton felhívjuk a CSEMADOK minden egyes tagját, hogy kapcsolódjanak be a tagszerzési munkába. Alakítsatok agitációs párokat és egyéni háziagitáción keresztül győzzétek meg falvaitok lakosságát a CSEMADOK-ba való belépésre. Abban a reményben, hogy munkátok eredménnyel jár és hogy a Bacilek elvtárs által megjelölt irányszámot még ebben az évben megközelítjük, kívánunk ebbeni törekvéseitekhez jó munkát. Képes folyóirat indul a magyar dolgozó nők számára Az elmúlt napokban tartotta ülését a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága. Az ülés legkimagaslóbb Programm pontja volt Bachrata elvtársnö beszámolója. Beszámolójának gerince az volt, hogy irányvonalat adott asszo-, nyainknak a további munkára. A Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága által kijelölt legfontosabb feladatok, amelyek hazánk minden becsületesen gondolkodó nőjére várnak, a békeharc és hazánk szocialista építésében való aktiv részvétel. Ebből kiindulva megvitatta fölmerülő nehézségeket és egyben megjelölte az utat, ahogyan ezekkel a nehézségekkel meg kell birkózni. Rámutatott arra, hogy ha az irányvonal adta célkitűzéseket el akarjuk érni, nagyobb gondot kell fordítani a nők politikai nevelésére. Meg kell javítani a helyi szervezetek munkáját és bejelentette, hogy a Csehszlovákiai Nőszövetség határozatot hozott, amelynek érteleiében a magyar nemzetiségű asszo/nyok politikai nevelésének biztosítására és azoknak a szocialista építőmunkába való bekapcsolódása érdekében január 1-én magyarnyelvű képes folyóiratot ad ki a „Dolgozó nő“ címen. Ezen kívül nyomatékosan fölhívta a magyar járások funkcionáriusainak figyelmét, hogy különös gondot szenteljenek a magyar nemzetiségű asszonyoknak, akiknek részvétele és lelkes munkája nélkülözhetetlen szocialista építésében. Ezt a hírt magyar nemzetiségű asszonyaink mindenféle nagy örömmel fogadták és reméljük azt, hogy ez az öröm tettekben is mutatkozni fog, amennyiben minden magyar nemzetiségű aszszony magáénak fogja ezt a lapot tekinteni és olvasni is fogja. Azonban az nem elég, hogy ha dolgozó asszonyainak olvasni fogják a lapot, hanem ha azt akarjuk, hogy a lap megfeleljen a hivatásának, akkor dolgozó asszonyaiknak ímiok is kell a lapban, mert ez a lap vissza fogja tükrözni az asszonyok munkáját, tapasztalatait, esetleges nehézségeit és ha erről értesítik az újságokat, akkor ezek a munkasikerek és hasznos tapasztalataik közkincsé válnak. A besztercebányai kerület JNB és OSP pénzügyi számvevőinek és szövetkezeti dolgozóinak szocialista kötelezettségvállalása Bratislava, (TPP). — EFSz-eink az 1951. év zárszámadásainak és évi jelentéseinek összeállításán dolgoznak. Ez egyike a legfontosabb dolgoknak, mégpedig azért, hogy necsak maguk a szövetkezeti tagok, hanem az EFSz-eken kívül álló kis- és középparasztok is lássák, hogy hogyan gazdálkodnak szövetkezeteink. Természetesen szövetkezeteinknek az évi jelentések és pénzügyi zárszámadások helyes összeállítására szükségük van megfelelő munkaerőkre, hogy feladatukat jól oldhassák meg. Ezért a besztercebányai kerület JNB és OSaP pénzügyi számvevői és szövetkezeti dolgozói a Besztercebányán megtartott értekezletükön határozatilag a következőket vállalták: Gondoskodunk arról, hogy folyó évi november hó 30-ig a besztercebányai kerület minden járásában megvalósuljon a számvevői tanácsadók, az EFSz-ek számvevőinek és vezető tisztviselőinek kioktatása, hogy hogyan lehet megvaló■ sítani minden számadás gyors befejezését. Arról is gondoskodunk, hogy minden EFSz részére biztosítva legyen egy megfelelő szakértőkönyvelő, aki az EFSz-ek könyvelőivel és más funkcionáriusokkal együtt munkálkodva minden szükséges adatot bejegyez a fő- és segédkönyvekbe és így biztosítja, hogy f. évi december 15-ig a pénzügyi zárlathoz minden könyv elő legyen készítve. E feladat teljesítése céljából rendszeresen figyelemmel fogjuk kisérni a szakértő könyvelők munkáját, tanáccsal, útbaigazítással látjuk el őket és az esetleges akadályokat, együtt munkálkodva a JNB bizottsággal és a földműves hitelbizottsággal, azonnal eltávolítjuk. E feladatok teljesítése után, legkésőbb f. évi december 15-ig összehívjuk a szakértők, könyvelők és EFSz-ek elnökeinek tájékoztató értekezletét, hogy megállapítsuk, hogy mennyire teljesítették a feladatokat és hogy az EFSz-ek mennyire vannak felkészülve a leltárra. Gondoskodunk arról, hogy f. évi december 15 és 23 között minden EFSz-ben megtörténjék a birtok és a gépek leltározása. Ezért kioktatjuk az EFSz-ek funkcionáriusait, hogy állapítsák meg a leltározó bizottságokat, akiknek megadjuk a szükséges felvilágosításokat, hogy hogyan kell a leltározást lebonyolítani. A leltár-akciót rendszeresen figvelemmel fogjuk kísérni és az esetleges akadályokat a JNB-al és az OLK-val karöltve azonnal eltávolítjuk. Arról is gondoskodunk, hogy ezen előzetes munkák után 1952. január 15-ig minden könyv le legyen zárva és az évi jelentés a zárszámadással együtt össze legyen állítva. A számadási könyvek végleges lezárása előtt nem feledjük el megállapítani, hogy a munkajutalékokat a tagok között helyesen osztották-e szét és hogy az ügyviteli előírások szerint létesítettek-e szükséges alapokat. Gondoskodunk továbbá arról, hogy minden elkészített éwégi jelentés és számadási zárlat 1952. január 31-ig a földműves hitel-bizottságokban értékesítve legyenek és hogy a kiértékelés után elkészíttessék a járási összegezés, külön a II., külön a III. és külön a IV. típus számára. A besztercebányai kerület JNB és OSaP pénzügyi számvevői ée szövetkezeti dolgozói, akik e tekintetben a többi kerület számára szép például szolgálhatnak, az időre vonatkozólag is részletes tervet dolgoztak M. мп elvben fel van tüntetve, hogy egy-egy szakértő mikor, melyik EF8e~ben »ilyen munkát fog végezni. Határozatukat a következőképpen fejezték be: E határozatunkkal és kötelezettségvállalásunkkal cselekvőén hozzá akarunk járulni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulói« alkalmából rendezett ünnepélyekhez és munkákkal akarjuk kinyilvánítani szpretetünket és hálánkat a béke nagy őre. felszabadítónk, a Szovjetunió ée asenié. lás vezére, Sssfcáim elvtárs iránt.