Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-09-24 / 28. szám
SZÖVETKEZETEINK FELKÉSZÜLNEK AZ ŐSZI MUNKÁKRA Csécsénypaíony: egészéves szerződéskötés a gépállomással Farkasd: Egész évre kijelölik a munkacsoportokat Harminc évvel ezelőtt jelent meg a P Ü AY D A első száma A jobboldal szocialistáknak a munkás osztály és a dolgozó parasztság elleni árulása ellen vívóit küzdelemben születeti meg a párisajtó Jubilál a kommunista pártsaitő Most van 39 éve, hogy megjelent a Szlovákiai Kommunista Párt hivatalos ís.pj'nah, a „Pravdádnak és a Csehszlovákia' Kommunista Párt hivatalos 1 p ának. a ,.Rudc Právo“-nak első száma. 1920 szeptember 15-én Rózsahegyen, a Szakszervezeti Mozgalom Központjában „Pravda chudoby“ címen asíták ki annak a hetilapnak az első számát, amely a mai Pravda elődje veit. Hat nappal később pedig Prágában jelent meg a mai Rudé Právo első száma. Mind a két lap megjelenése szoros összefüggésben áll a munkásosztály akkori harcának történetével. Ez a harc a munkásosztályon belül folyt. A Szociáldemokrata Párt akkori vezetőinek reformista politikáját a szervezett csehszlovákiai proletariátus elutasította és a forradalmi marxizmust követelte, melyet. a lentnizmus elmélete és gyakorlata bővített ki. 1920 szeptember 25-re hívták ó-..- e Prágába a csehszlovák szociáldemc! rácia XIII. kongresszusát, melynek dön tenie kellett arról, hogy a párt tev .-.kora is kiszolgálja-e a burzsoáziát v . ;y pedig a következetes forradalmi politika útjára lép. A prágai ország..í í|íresszust egy héttel kellett mégc Űznie a Turócszentmártonfca összehívott szlovákiai pártkongresszusnak. jelentette ki, összehívta a saját kongresszusait és ezzel a csehszlovákiai munkásmozgalom kettészakadása véglegessé vált. A következő évben sor került a baloldal pártjának, a Kommunista Pártnak a megalapítására és ezzel a Rudé Právo, illetve a Pravda chudoby a párt hivatalos lapjaivá váltak. A kommunista sajtó hasábjain azután az egész • csehszlovákiai nyilvánosság tudomást szerzett a munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak a szólásszabadság üldözése. a korlátlan kizsákmányolás, a munkanélküliség, a végrehajtás elleni hősies harcáról. A kommunista sajtó szüntelenül a kizsákmányolt nép életét irta le, nyilvánosságra hozta szükségleteit és követeléseit, híreket közölt sztrájkokról, demonstrációkról és éhségmenetekről. A kommunista sajtó volt az, amely informálta a munkásosztályt a szovjet nép életéről, hirdetve a szocializmus első országa iránti szeretetek Ennek a kommunista pártsajtónak volt vezető publicistája Klement Gottwald, köztársaságunk mai elnöke. A Pravda chudoby később — a cseh munkásosztály segítségével — több éven át Morvaországban jelent meg és 1925-ben „Pravda“ rövidített név alatt vált napilappá. Az üldöztetés következtében a lap további változásokat élt meg. Újra felvette a Pravda chudoby elnevezést, 1933-ban Eudovy denn'k (Néplap) néven folytatja munkáját és ennek beszüntetése után 1936-ban „Slovenské zvesti“ név alatt mozgósította Szlovákia népét a pártkongresszus feladatainak teljesítésére. A „Slovenské zvesti“ kiadója és felelős szerkesztője Viliam Siroky, a Szlovákiai Kommunista Párt mai elnöke volt. 1938-ban az egész kommunista sajtó (Rudé Právo, Slovenské zvesti és a Magyar Nap) fokozta évekkel azelőtt megkezdett harcát Csehszlovákia védelmében. A hatalom azonban a burzsoázia kezében volt és a kommunista sajtó intő és mozgósító hangja ellenére sor került az állami és nemzeti függetlenség néhány éves elvesztésére. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején Besztercebányán 1944 szeptember 9-én újra megjelent a Pravda, majd a Szovjet Hadsereg által felszabadított Csehszlovákiában először Nagymihályon, azután Kassán és végül Bratislavában nyomják a párt hivatalos lapját, a végre szabad pártlapot. A jubileum alkalmából Gottwald és Siroky pártnökök meleghangú levélben üdvözölte a jubiláló pártlapokaí. i Pimtm rééxt m&s • •• ••• >y>yíyyy.<-yy-;~-\ Amikor a kongresszusi küldöttek választására került sor, mind a két kongresszus küldötteinek választásán a baloldal szerzett döntő többséget. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy a kongresszuson a párt új baloldali vezetőséget fog választani és a köztársaság legerősebb politikai pártja a következetes forradalmi politika útjára lép. Ezért a jobboldal taktikázásba kezdett és mindent elkövetett hogy kettészakadjon a Szoc;áldemokrata Párt. A párt elnöksége e mesterkedés során a kongresszus elhalasztását és a baloldali tagok kizárásának keresztülvitelét mondotta ki. A szobi1 demokrácia szlovákiai vezetősége er:e szintén kimondotta a turócszentm ’ 'mi kongresszus elhalasztását. A szervezetek nagy többsége azon ban a kongresszusnak ilyen szervezeti szabályzatellenes visszahívása ellen foglalt állást. Mivel azonban a szociáldemokrácia szlovákiai sajtójának, a Robctnické Noviny (Munkás Ujságl-nak ég sz szerkesztősége a jobboldalon állt. a marxista baloldal saját újság kiadósára szánta el magát. így került sor a P ívd a elődjének, a Pravda chudobyn?k a kiadására. Prágában pár nappal k^őbb jelent meg a baloldal lapjának a Rudé Právo-nak első száma. E két lap érdeme volt, hagy mind a két kongresszus a megállapított időpmn összeülhetett. A jobboldal ezeket a kongresszusokat érvénytelennek Visszafoglalta vezető helyét a bratislavai kerület h zsebei kerület túlteljesítette c beszolgáltatási tervet és nyolc kerületet megelőzött Lepünk multheti száméban jelentettük, hogy a gabonabeszolgáltatási verr • b'-u az osztravai kerület megelőzte az addig vezető bratislavai kerületet > kőrületek közti verseny élén Ostrava—Bratislava—Nyitra serrand alakult k " elmúlt hét során a bratislavai kerület újra növelte beszolgáltatását és az e eU vevsenytáfclázat szerint újra visszafoglalta a vezető helyet. Az osztravai kr " t a második helyre került, míg a nyitraj kerület továbbra is tartja harmoc'.’k hév ti.. A hárem első közül a bratislavai kerület 111%, az osztravai kerrh-t Ifi? 'T% és a nyitrai kerület 109.3%-ra teljesítette eddig beszolgáltatását. A multheti versenytáblázat szerint csak két szlovákiai kerület — a zsolnai és a besztercebányai — nem érte el a 100%-os beszolgáltatási eredményt. Az. elmúlt h/'ten a zsolnai kerület hatalmas bravúrt hajtott végre. Nem kevesebb, mint 29%-kal emelte eddigi beszolgáltatását és így természetesen túlléote a 1 00%-t. Szeptember 16-án jelentette a zsolnai kerület a köztársasági elnöknek a beszolgáltatási terv 100°/o-os teljesítményét. A zsolnai kerület ezzel a rendkívüli heti teljesítményével nyolc kerületet előzött meg a versenyben, és az utolsó helyről a 11-dik helyre tört előre. Most már egyedül a besztercebányai kerület nem érte el a terv 100°/o-os teljesítését. Az ország 19 kerületének versenyében így az utolsó helyen áll. Ennek a kerületnek is azonban már csak 2.7% hián.vzika 100%-os eredményéhez és így valószínű, hogy jövő héten mind a tizenkilenc kerület már 100°/o-on felüli eredménnyel fog rendelkezni. A Szlovákia kerületek közül a bratislavai első, a nyitrai harmadik, a zsolnai tizenegyedik, a kassai tizenkettedik, az eperjesi tizenharmadik és a besztercebányai tizenkilencedik az e bet’ versenvkimutatás szerint. A hat szlovákiai kerület az egyes gabonanemüekben eddig az alábbi eredményeket érte el: Bratislava 107 104 119 126 Nyitra 113 113 105 88 ., Zilina 132 102 121 ?9 Kassa 115 109 93 84 . Presov 124 94 93 81 B. Bystrica 118 110 63 57 Az első számoszlop a búza, a második a rozs, a harmadik az árpa és a negyedik a zab beszolgáltatásában elért eredményt tünteti fel. Országos viszonylatban dolgozó parasztságunk 104.7%-ra teljesítette sddip a beszolgáltatást. Csehország an 103.9%, míg Szlovákiában 107 2% az eddigi beszolgáltatási eredmény. A legjobb eredményt eddig a rozs beszol^áltatása mutatja Rozsból az egész országban 110%-os az eredmény Túltel'-'s'tette már a dolgozó parasztság az ápra és a búza beszolgáltatását is és egyedül a zab beszolgáltatásában van lemaradás. Mind a négy gabonaneműben csak a brati-Uvai. gottwaldovi, liberód. D°rdubicei és hradec-královéi kerüld >k érték el a 100°/o-os eredményt. A veté'magek árai és a kedvezmények A föld terms; Siieayeégánek emelését mindenek, előtt j-i mirőségfi vetőmaggal érjük el. Ezért fontos, hegy idejében kicseréljék földművé óink a földművé.? roktárszövetkezetten a vetőmagot, föle"; arcúból a gabonafélékből, amelyeket most ő-tszel kell elvetni.' A földműveseknek annyi gabonát kell meghagyni ok kicserélésre saját termán;,'. :bő!, amennyi az 13G0.51.es évre a terv szerint a ve'-Jsre ssttVőges. Ha pl. '--.dk föld. mfivomck nem termett annyi búzája valamilyen ok miatt, amennyi a cserére szükséges, akkor 100 kg, tí.za helyett 120 kg. rozsot keli cserébe ad. nía. Ilyen esetben azonban az illető földműves veik igazolnia kell, hogy a cserét másként nem tudja teljesíteni. A vetőmag árai a földműves raktárszörstkezetben 100 kg.-ént a következők: nemesített fajbúza vetőmag 539.— Kcs, rozs 152._ Kés, a nemesített vetőmag búza 492.— Kcs, rozs 405__Kés, Az engedélyezett kereskedelmi vetőmagnál: búza 456.— Kcs, rozs 374— Kcs. Ezekhez az árakhoz még hozzászámítják a papírzsákok árát, darabonként 7.50 Kés. A fentemlített áraknál a következő kedvezmé. nyék vannak: a) 10 százalékos kedvezmér \ részesülnek azok az EFSz.ek, amelyek a munkát közösen, csoportokban végzik és azok a szövetke. zeten kívüli földművesek akik 20 hektáron alul gazdái lódnak és lehetővé teszik földjeiken a ta. gositást és az egynemű termények elvetését a táblák sec-int. b) 30 százalékos kedvezményben részesülnek azok az EESz-ek amelyek közösen művelik meg a földeket mesgyák nélkül. A fent. említett kedvezményekben csők akkor nek az EEf?z ek, illetőleg a földművesek. * a vetőmagot tömegesen rendelik meg illetőleg tő megesen veszik át. A földműves raktárszövetlre zet gondoskodik arról, hogy a szövetkezetek a lehető legjobb minőségi1 vetőmagot kapja.-- A földművesek kötelesek saját érdekükben a vetőmag átvételnél a-zsákokét kú ütni és meggyőződni a vetőmag minőségéről. Ha valamilyen hibát észlel a vetőmagból hivat'1' mintát vés- és el küldi átvizsgálásra az Állami kutató intézetbe.