Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-09-17 / 27. szám
I. évfolyam 27. ssám-Jfiezö^uzdasá&É ssofi- és szövetkezeit heiiiawt Bratislava, szeptember 17. Milyen lesz a munkajutalom I Még • héten minden EFSz hagyja jóvá munka* és pénzügyi tervét A gépállomások a terméshozam százalékarányában kapják munkájuk pénzbeli jutalmát Lapunk olvasói előtt ismeretes a Párt Központi Bizottsága elnökségének az őszi munkák végrehajtására hozott határozata. E határozat harmadik része foglalkozik az EFSz-ek közös vetésének kérdésével. Most, hogy ennek megvalósitása égetően aktuális lett, érdemes a kérdéssel részletesebben foglalkozni és a cél érdekében a praktikus szempontokat kidomborítani. Első teendő: a földek műszaki rendezése a II., III. és IV. tipusu, vagy ilyen típusra most áttért szövetkezeteknél. A legtöbb helyen ez már megtörtént, vagyis kitűzték az EFSz-ek közös vetésterületét. Második teendő: a vetési terv megismerése. Itt szem előtt tartsuk azt, hogy a műszaki bizottság által kidolgozott vetési terv a mérvadó. Harmadik teendő: az EFSz azonnal kössön szerződést a Földműves Raktárszövetkezettel vetőmagcsere és szükséges mennyiségű műtrágya szállítása érdekében. így gondoskodik az EFSz arról, hogy megfelelő és pácolt vetőmagja legyen és lehetővé váljék a szövetkezet egész területének mintaszerű trágyázása. Negyedik teendő: a részletes munkaterv kidolgozása. Ezzel kapcsolatban minden EFSz-ben ki kell jelölni az állandó munkacsoportokat. Az állandó munkacsoportok megalakítása azt jelenti, hogy kiválasztjuk a csoport vezetőjét, kijelöljük a csoport tagjait és megállapodunk az egyes csoportokkal egész évi beosztásukra vonatkozóan. A II. fokú EFSz-nél csak növénytermesztési csoportok lesznek, a III. és IV. fokú EFSz-eknél azonban állattenyésztéssel foglalkozó csoportok felállítására is gondolni kell! Azokkal a csoportokkal, melyek növénytermesztéssel fognak fognak foglalkozni, részletesen ismertessük meg az elvégzendő munkafeladatokat. Pontosan közölnünk kell minden csoporttal, hogy mely területet fogja megművelni, milyen termények lesznek azon a területen, de egyben tudtára kell adni minden csoportnak és a csoporton belül minden tagnak hogy milyen lesz a munka jutalmazásának formája. Lehet, hogy lesznek helyek, ahol a csoportokba való beosztásnál különböző ellenvetések merülnek fel. Akadnak majd bizonyára egyesek, akik úgy vélik, hogy őket nehezebb munkára osztották be, mint egy másik szőve ikezeti társát. Az ilyen ellenvetést csak olyanok teszik majd, akiket nem világosítottunk fel kellőképpen. Ma már minden szövetkezeti tagnak tudnia kellene, hogy a munka jutalmazása teljesítmény szerint, a munkaegység alapján történik. Az a szövetkezeti tag, aki nehezebb munkát végez, nagyobb jutalmazásban részesül. Tudnia kell minden szövetkezeti tagnak, hogy a III. és IV. típus keretében a munka jutalmazása normák szerint történik, vagyis a kifejtett munkához igazodik és hogy a II. tipusu szövetkezetben a tag számláján jóváírják azt az összeget, mely őt teljesítménye szerint megilleti. A munkacsoportok megalakítását és munkanormák megállapítását az EFSz vezetősége vitatja meg. A kérdésnek az EFSz vezetőségében történt alapos megvitatása titán a vezetőség a csoportok vezetőivel tárgyalja meg a problémákat, majd utána az egyes csoportok tagjaival is. Ötödik teendő: az állandó munkacsopo -ok megalakításának megvitatásával. valamint a normák kérdésének letárgyalásával párhuzamosan kell megvalósítani a részletes pénzügyi terv kidolgozását. A munkatervben fel kell sorolni mindazokat a munkálatokat, amelyek elvégzése szükséges, részletesen fel kell sorolni, hogy milyen kiterjedésű területeken végzendők el ezek a munkálatok, mely munkacsoport végzi el azokat és meddig kell azokat befejezni. A pénzügyi terv tulajdonképpen szorosan összefügg a munkatervvel, sőt attól el sem választható. A pénzügyi terv foglalja magában azokat az adatokat, amelyek a szükséges anyagi kiadásokra (műtrágya, gépállomási munka, stb.) vonatkoznak; mutassa ki, hogy hány munkaegységre lesz szükség az összes munkálatok elvégzéséhez a teljesítményi normák alapján. Tekintve, hogy az EFSz-ek még nem rendelkeznek mindenütt megfelelő szakemberekkel a munka- és pénzügyi tervek kidolgozásánál, forduljanak kéréssel a Párthoz, amely készséggel segíti majd szövetkezeteinket e munka elvégzésében szaktanácsadó kiküldésével. Ez a munka most már tűr szinte egy napi halasztást sem és ezért ott, ahol II., ül. vagy IV. fokú EFSz van, de az őszi munka- és pénzügyi terv még nem készült el, még e hét folyamán feltétlenül(!) tárgyalják le és azt a taggyűlés keretében vitassák meg, illetve hagyják jóvá. Hatodik teendő: amint ismeretessé válik, hogy milyen munkálatokat vége/ el a szövetkezet a saját gépei és fogatai segítségével és mekkora terület és mi lyen munka számára fogja igényelni »' Állami Gépállomás segítségét, kössön a szövetkezet azonnal szerződést a gépállomással. A Párt Központi Bizottságának elnöksége ismert határozatában kimondotta, hogy az állami gépállomásoknak az EFSz-szel terméshozam alapján kell szerződést kötniök. Ez azt jelenti, hogy a gépállomás a jutalmát pénzben, de a terméshozam alapján kapja meg, vagyis a pénzjutalom százalékszerűen emelkedik, illetve csökken a jobb vagy rosszabb terméshozam szerint. Erre azért kell rámutatni, mert egyes helyeken helytelenül értelmezték a határozatnak ezt a részét. A hozam alapján kötött szerződések tehát nem azt jelentik, hogy a gépállomásokat természetben (gabonában) jutalmazzuk munkájukért, hanem azt, hogy a gépállomások a terméshozamtól függően kapják meg a jutalmukat. Ezeket tartottuk szükségesnek kiemelni ama sürgős teendők közül, melyek az Egységes Földműves Szövetkezeteinkre várnak. Cikkünk ugyan elsősorban a magasabb tipusu szövetkezetek azonnali feladatainak kiemelését célozta, de ez nem jelenti azt. hogy az I. fokú szövetkezetek, vagy Előkészítő Bizottságok őszi munkatervének kidolgozása kisebb jelentőségű Minden alsófokú szövetkezetben uv ncsak azonnal vitassák meg a közös őszi munkák tervét, dolgozzák ki azt részletesen, gondoskodónak a vetőmag becseréléséről, a műtrágya megrendeléséről, az Álam: Gépállomással való szerződéskötésről és a legelők karbantartásáról. Az őszi munkálatok példás teljesítése, a közös vetési területek gyarapítása és a közös gazdasági munka révén biztosítunk nagyobb kenyeret országunk minden dolgozójának emeljük az r.rszág dolgozó népének életszínvonalát, haladunk a zocialista falu kiépítése felé és erősítjük a békefrontot. Előre hát az újabb sikerek felé! Igen érdekes, hogy a jelenleg vezető osztravai kerület zabból még nem ért el 100-os eredményt és a nyitrai kerületben is éppen a zabbeszolgáltatás maradt még 100%-on alul, ezzel szemben a bratislavai kerület búzából, rozsból, árpából és zabból egyaránt már 100%on felül teljesítette beszolgáltatását. Az egész köztársaságban csak a bratislavai, libereci, gottwaldovi és pardubicei kerület az, mely mind a négy gabonaféléből már 100%-on felül szolgáltatott be. Általában a zabbeszolgáltatás maradt le legjobban országos viszonylatban, mert rozsból 109, árpából 107, búzából 100 és zabból 95%-ra teljesítette dolgozó parasztságunk eddig a beszolgáltatást. A szlovákiai kerületek jelenleg így állnak az egyes gabonaneműek beszolgáltatásában:: Bratislava 106 104 117 122 Nyitra 113 113 104 87 Presov 123 94 88 76 Kassa 113 107 87 78 B.-Bánya 116 105 61 54 Zilina 99 79 85 53 Az első számoszlop a búza, a második a rozs, a harmadik az árpa, a negyedik a zab beszolgáltatási százalékát tűn..'ti fel. A fenti számok mutatják, hogy a buzabeszolgáltatási eredmény eddig a legszebb, a rozsé kielégítő, az árpáé gyengébbb és a zabé a leggyengébb. Az egész köztársaságban az eperjesi kerület teljesítette eddig legjobban túl a buzabeszolgáltatási tervét, rozsnál ugyanez mondható a jihlavai, árpánál a libereci és zabnál az Ostí nad Labem-i kerületre. Ha most már a járási eredményeket figyeljük meg, akkor ott azt látjuk, hogy az egész köztársaság 279 járása közül még 65 maradt adós a beszolgáltatási terv 100-os teljesítésével. Csehországban 187 járás közül már csak 28 van 100% os teljesítmény alatt, ezzel szemben Szlovákiában 92 járás közül még 37 adós a 100%-kai. Egyedül a bratislavai kerület minden járása teljesítette a gabonabeszolgáltatási tervet. A nyitrai kerületből a galgóci, aranyosmaróti. verebélyi és nyit’•ai járások nem érték el még a tervet. A kassai, eperjesi és besztercebányai kerületekben egyaránt 7—7 járás van elmaradva, mig a zsolnai kerületben 12 olyan járás van, amely a beszolgáltatási tervét nem teljesítette AZ OSZTRAVAI KERÜLET MEGELŐZTE, a bratislavai és nyitrai kerületet a gabonabeszolgáltatásban Mér csak a besztercebányai és zsolnai kerület nem 100 százalékos Szlovákiában búzánál, az egész országban rozsnál legszebb eddig a beszolgáltatási eredmény A gabonabeszolgáltatási versenyben elsőnek a nyitrai kerület érte el a 100%ot és kapta meg a vándorzászlót. A nyitrai kerület azonban később leszorult az élről, visszaesett a harmadik helyre és az élre a bratislavai kerület került, míg második helyre a gottwaldovi kerület tört fel. A legújabb jelentések szerint a bratislavai kerületet megelőzte az osztravai kerület, amely két héttel ezelőtt még az ötödik helyen volt. Az ország 19 kerülete közül már csak két olyan kerület van, amely még nem érte el a 100%-os beszolgáltatást: a besztercebányai kerület és a zsolnai kerület. Múlt héten a prágai, az eperjesi és a kassai kerület jelenteste a köztár-30,000 katolikus zarándok tiltakozása MHHHHHKI i Több, mint 30.000 római katolikus I hivő zarándokolt el Máriavölgybe, a j nevezetes búcsújáróhelyre. A búcsú I és a szentbeszédek főtárgyát a világ- I béke kérdése képezte. Az ünnepi | szentmisét dr. Poboznv Róbert püs! pök tartotta. A szentmise után a bú- I csújárók határozatot fogadtak el. hogy I ilymódon tanúságot tegyenek békés i elhatározásuk mellett és tiltakozásu- 1 kát fejezzék ki az amerikai imperia- I listák koreai agressziója ellen. „Mi, római katolikus hívők, kik í — mondja a tiltakozó határozat — I Máriavölgyhen egybegyűltünk ha| gyományos búcsúnkra, áldást kérünk | ezen a szent búcsún munkánkra. ] amellyel hozzá akarunk járulni a vi! lógbéke megtartásához, mert tudjuk. I hogy a kereszténységnek és a katoli- 1 kus híveknek az a főfeladatuk, hogy | ne csak imádkozzanak a békéért, ha| nem azéit dolgozzanak is. Mi vezetett minket, Krisztus taní- I tásához hű római katolikus híveket i erre az elhatározásra? Első sorban a Krisztus evangéliu[ mához való hűség, amely felebará{ tunk iránb szereíetre tanít bennün- I két. Látjuk, hogy szeretett hazánkban I minden törekvés arra irányul, hogy I megtartsuk a világbékét. Látjuk. I hogy hazánkban új gyárak, új lakó- I házak épülnek, dolgozó híveink élet! színvonala állandóan emelked:k és sasági elnöknek a 100-os teljesítmény elérését. Országos viszonylatban most ez a helyzet: 1. Osztravai kerület 109 70% 2. Bratislavai kerület 109.55% 3. Nyitrai kerület 109 01% A szlovákiai kerületek közül az eper jesi kerület 101.33 %-kal 14-dik, a kassai kerület 100.34-ka! tö-cMk a besztercebányai kerület 94.62%-kal 18-dik, a zsolnai kerület 74.94%-kal 19-dik, tehát utolsó. Az egész köztársaságban a gabonafel vásárlási tervet eddig 103.98%-m teljesítette a dolgozó parasztság. Csehországban a tervteljesités eddig 103.54%, Szlovákiában 104.94%-os. egész népünk a béke szent érdekét | szolgálja. A másik oldalon pedig ta- \ núi vagyunk annak, hogy a kapitális- [ ta államokban a munkanélküliek mii- f liói a kizsákmányolok kényére-ked- [ vére vannak kiszolgáltatva és hogy j ezek a kizsákmányoló kapitalisták a j háború tűzét szórják a világ békesze- { rető népei közé. Mi keresztény katolikus hívek lel- ! kiismeretünktől indítva, főképpen f pedig azért, mert erre Jézus Krissztus j tanított, aki királya és szerető barát- I pedig azért, mert erre Jézus Krisztus I tiltakozunk az ártatlan gyermekek, j aggok és anyák gyilkolása ellen Kó- j reában, tiltakozunk a falvak és a vá- j rosok békeszerető lakosságának álla- | tias bombázása ellen. A legnagyobb I megvetéssel ítéljük el a nyugati ka- \ pitalista imperialistákat, akik a ha- 1 szonvágytó! fűtve egy harmadik vi- j lágháborúba akarják sodorni az egész 1 világ népét amivel megszégyenítik I és eltapossák katolikus meggyőződé f sünket és hitünket. Felhívással for- f dúlunk a világ összes népeihez, hogy f akadályozzák meg az úiabb gyilkolást I és pusztítást, hogv csatlakozzanak a I hatalmas Szovjetunió vezetése alatt | megindult béke mozgalomhoz és \ munkájukkal járuljanak hozzá a vi- 1 lágbéke szent gondolatának megőr- | zéséhez“. I iiiiiiiiiiniimiiiniiiiiiiHiiiiiiiiiimiiHiiiiiiitiiiiiimiiiiiiiimiiiiMiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiii