Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)

1950-11-05 / 34. szám

A zselizi járásban 31 elárusító helye van a »jednoia« fogyasztási szövetkezetnek PR nincs megfelelő Miderült. Ez a fifúny azonban pótolható a Pórt és a Nemzeti Front szerveivel való együttműködés révén. Az ez-zel járó fáradozás a szövet­kezetnek sokszorosain kifizetődő, mert a jól kioktatott alkalmazottak és szö­vetkezeti szervek szervezetileg fel tud­­■íák ölelni az egész községet, az eláru­­s'tóhelyet valósággal gazdasági és kul­­t" ralis vszoonttá tehetik meg és ugyan­akkor sikeresen közreműködhetnek az Egységes Földműves Szövetkezet kiépí­tésében is. A fogyasztási szövetkezetek tagjai, funkcicnárusai és alkalmazottai gyak­ran mutatnak rá. hogy ők a szocializ­mus építői. Ha ez máz, úgv a szövetke­zet tagiainak kell elsősorban megszív­lelniük Gottwald köztársasági elnöknek, a Csehszlovák Kommunista Párt IX. kongresszusán elmondott programbe­szédének IV. pontját, amely szerint nem lehetséges a szocializmus kiépítése anélkül, hogy a falvak ne térjenek át a szocializmus útjára. Ha a szövetkezeti tagok megfontolják e szavak jelentősé­gét, el kell jsmemiök, hogy nem épít­hetik a szocializmust akkor, ha nem vesznek részt abban a munkában, amely lehetővé teszi a falunak a szocializmus felé való haladását. Tudatára kell éto­­redniök ama ténynek, hogy a falu szo­cializálása az EFSz-ek által valósul meg. Ha ezt tudatunkba véssük, vilá­gossá válik, hogy a fogyasztási szövet­kezet minden alkalmazottjának és funk­cionáriusának kötelessége, hogy együtt­működést létesítsen az Egységes Föld­műves Szövetkezetekkel, támogassa az Egységes Földműves Szövetkezet cél­kitűzéseit az EFSz munkájában való gyakorlati közreműködéssel. Az elárusí­tóhely vezetője például, aki rendszerint kiismeri magát a különféle közigazga­tási és könyvelési ágazatokban, nagy mértékben tu dia támogatni az Egységes Földműves Szövetkezet munkáját a közigazgatási és .könyvelési munkák el­végzése terén. A fogyasztási szövetkeze­tek alkalmazottainak és funkcionárusai­­nak segítsége nem lehet csak forma sze­rinti, mert ennek a segítségnek gyakor­latinak és teljesnek kell lennie. A falu két szövetkezeti szervezetének kölcsö­nösen ki kell egészítenie egymást, vi­szont a sikeres együttműködés és kiegé­szítés csak akkor lehetséges, ha az együttműködést tökéletesen megszerve­­z’k. Magától értetődőnek tartjuk, hogy fogyasztási szövetkezet alkalmazottja, "agy funkcionárusa egyúttal tagja az Egységes Földműves Szövetkezetnek is- és aktív részt vesz vállal az Egységes földműves Szövetkezet életéből és munkájából. Természetes, hogy csak az A zselizi ,,Jednota” járási fogyasztási szövet­kezet a legfiatalabb szövetkezeteink közé tar­tozik, de már is komoly eredményeket tud fel­mutatni. Harmincegy elárusítóhelye van, úgy­hogy a járásban nincs egyetlen kiskereskedés sem, amely magántulajdont képezne. A szövetke­zet a szövetkezeti hálózat kiépítésében csúcstel­jesítményt ért el. A tagtoborzás ugyancsak si­kerrel folyik. A szövetkezetnek már néhány ezer tagja van. A szövetkezet alkalmazottjai az e­­gyes elárusító helyeken egymás között versenyt folytatnak: ,ki tud több új tagot szerezni.“ Belovice községben Marék üzletvezető a helyi néphatóság elnökének segítségével rövid idg alatt 80 új tagot szerzett. A zselizi ..Jednota’“ a tagtoborzás terén elért sikereivel a többi délszlO- vákiai körzet felé is példát mutatott, hegy a A dunasgerdahelyi „Jedmota“ járási fogyasztási s®övetk-€*et alkalmazottai a Bélíe Hívei október >5-én tartott kerü­leti konferenciájáról a Biztonsági Ta­nácshoz a következe ha tá rogatót k üld­ték: „Az Egyesült Nem«etek Szervezete Biztonsági Tanácsának, Lake Sueees, USA. Mi, a dunaszerda-helyi „Jednete“ járási fogyasztási szövetkezet alkalma­zottai, a leghatározottabban tiltakozunk a koreai amerikai intervenciós háború, valamint a kapitalista, államok háborús­­előkészületei ellen. Követeljük, hegy ilyen kölcsönös viszonytól várható nem­csak az Egységes Földműves Szövetke­zet, de a fogyasztási szövetkezet felvi­rágzása is, mert az Egységes Földmű­ves Szövetkezet tagjai — fogyasztói mi­nőségben — végeredményben a fo­gyasztási szövetkezet tagjaivá is válnak. Semmi sem természetesebb, mint a szövetkezetek és a tagok szoros együtt­működése és kölcsönös támogatása. Ép­pen ezért nem beszélhetünk egészséges szövetkezeti mozgalomról mindaddig, amíg a fogyasztási szövetkezetek és az tagtoborzás sikerrel végezhető, csak megfelelő módszert kell alkaimazm. Az első feltétel az, hogy a szövetkezetek vezetősége kellőképpen ok. -tassa ki az üzletvezetőket hogy a tagszerzés el. •agranrú kötelezettségeik közzé tartozik s így rendszerese«, körültekintéssel és meggyőző erő­vel kell hatást gyakorolniuk a fogyasztókra, a szövetkezet vásárló közönségére. Abban az eset­ben, ha a szövetkezet valamennyi funkcionámsa és aJkalnrazottja a közélet ténvezgivel karöltve kollektív módon és szorgalmasan végzi a tagto­borzást, a siker nem maradhat el. A vásárlók ér­deklődése a szövetkezet iránt igen nagy szük­séges azonban, hogy a fogyasztási szövetkezetek céljáról és jelentőségéről kellőképen felvilágo. sftswk őket. E tekintetben a zselizi „Jednota“’ járási fogyasztási szövetkezet jó munkája példát mutat a többi szövetkezet számára is. az Egyesült Nemz elek Szervezete Biz­tonsági Tanácsa feltétlenül tegye ma­gám Malik s*oyjet delegátus javas­latait. E vasiatok ás azoknak el­fogadása egyedül aidhatj-a meg és szün­etelheti be a koreai háborút s Mwtosít­­hatj-a a v$Ég békéjét. Kisayil&ttíeetat­­ju-k, hogy nű, szövetike»e-M »Ikai»«*«!­­t<ak, kitartunk a világfeéke eretekében folytatott küzdelemben és még aktívabb módon fogjuk építem a sgoc-i-aMzmust, amely a világ békéjének építésében a legszentebb alapkövet alkotja. — A Jednota járási fogyasztási szövetkezet aikaim-s zot ftal ‘ ‘. Egységes Földműves Szövetkezetek kö­zött nem válik valóvá a tökéletesen megszervezett együttműködés. Űj fo­gyasztási szövetkezetek alapítása és az elárusítóhelyek százainak megnyitása szükséges ugyan, de el kell ismernünk, hogy ha „csak ezen a téren érünk el jó eredményeket, ez csak könnyű siker lenne. A legfontosabb a kellő tagsági káder és a jó nötudatosító politikai munka. Fogyasztási szövetkezeteinknél azonban éppen ezen a téren mutatko­zik veszélyes lemaradás. Tiltakozó távirat a Biztonsági Tanácshoz Női munkaerőket tanítanak be TrebBevon A tőketerebesi „Napred“ járási fogyasztási szövetkezet alkalmazottai a Nemzetközi" Szövet­kezeti Nap alkalmábyl különböző köté'érettsége­ket vállaltak és felajánlásokat tettek. Egyebet között elhatározták, hegy az elmaradt és fel­halmozódott munkát, valamint a szövetkezet el­árusítóhelyek átalakításával járó munkálatokat 460 órás brigádmunka keretében dolgozzák fel s ezenkívül- gyűjtést rendeznek a kórsai gyerme­kek segélyezése érdekében. Molnár szövetkezeti alkalmazott kötelezettséget vállalt, hogy ae elá­rusítóhelyek számára 3 új munkaerőt képez ki. Hasonló kötelezettséget vállalt Koniar, a 2. sz., Sándor, a 7. sz., Pavlov, a 9. se. és öudic, a 6 számú elárusítóhely vezetője is, akik a női Btnn-Icasrők betanításával azt a célt követik, hogy az ipar szempontjából fontos férfi munkaerőket saabadíthasaBak fel. Az alkalmazottak egyúttal elhatározták, hogy széleskörű akoiót indítanak új szövetkezeti tagok szerzése érdekében. A tőketerebesi Napped’“ szövetkezet alkalma­zottai az említett kötelezettségek vállalását ha­súnk békés építésének és a szocializmus terjesz. tésének érdekében jelentették be. A szövetkeze, tesek munkagyülésükön elitélték az imperialista államok, elsősorban HSA háborús uszítását, az Egyesült Államok koreai agresszióját s ugyan­akkor hitet tettek a béke s ennek élharcosa, a Szovjetunió mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom