Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440
I. Los-Angelestől Fort-Tejonig
CARVINGO RANCHO. 11 meg, kertjét minden nap öntöznie kell. Ezt itt is ép ugy teszik, mint Olaszországban, vagy a magyar alföldön, hol rizst termesztenek. A földet ugyanis keresztül kasul árkolják, hogy az árkokba eresztett viz az egész területet megnyirkosítsa. Természetes, hogy ily fáradságos földmiveles igen csekély kiterjedésű, s legfelebb 4—5 holdra terjed ki, hol csak a házi szükségre valót termesztik , s a marha-, ló- és juhtenyésztés a fődolog. S c tekintetben hason lit a „rancho" az alföldi szállásokhoz. Ily szállás vagy tanya a Carvingo Rancho is. Tulajdonosa don Jose Madriguez, ki, saját megjegyzése szerint, nem tudja ugyan bizonyosan, hány lova van, de úgy hiszi, lovainak száma valami tizenötezerre rúg! Madriguez ur igen nyájasan fogadott, körülhordoza birtokán s azután jó ebédet is ada, Azonban noha már apja és nagyapja is e helyen élt és meghalt vala, nem sokat mutathata föl abból, mit javitásnak szokás nevezni. Néhány szőllőtőke, egykét narancs- és olajfa, ebből állt egész ültctménye. Háza amolyan rokkant magyar „kuria"-forma Mária Terézia korából; vályogból épült, elől oszlopos tornácczal, s náddal fedve. S ha a ház előtt felnyúló pálmák és kaktuszok helyett nyár- vagy gesztenyefák állnak, azt képzeltem volna magamnak, hogy valahol Somogyban, Ivadarkúton vagy Bajomban, járkálok. A leirt szállásnál az úgynevezett Carvingo puszta (Llano Carvingo) kezdődik, mely ugyan nem igen nagy kiterjedésű s annál kevesbbé az, mivel az út széltében, nem hosszában szegi, mindazáltal kimondhatatlanul fárasztó mind a barmokra mind az emberekre nézve, mert egész területe úgyszólván merő futó homokból áll. Azonfelül utazásunk épen júliusba esett, mikor a napsugarak függőlegesen sütik főzik az ide tévedt szerencsétlen utast. Ily forróságban nem mertem délután tovább indulni, barmainkat tehát kivertük a legelóre, azután estve jól megitattuk, s csak éjiéi után kerekedtünk föl. J u 1. 9. Mikor a nap fölkelt a sivatag felét már meghaladtuk volt, kevés bajjal, mert az éj hűvös volt. E puszta ugyan minden részéhen egyforma, mindazáltal nem érdektelen; soha anynyi gyikot és csörgós kígyót- nem láttam vala együtt, mint itten. Valóban négy embert előre kelle küldenem, hogy őket ostorral az útról lekergessék, mert vonatunk nem haladhata miattok. Ugy látszott, családostul kifeküdtek az útra, hogy a felkelő napon sütkérezzenek. Nagy része ezen kígyóknak ugyanazon fajhoz tartó-