Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

I. Los-Angelestől Fort-Tejonig

CARVINGO RANCHO. 11 meg, kertjét minden nap öntöznie kell. Ezt itt is ép ugy teszik, mint Olaszországban, vagy a magyar alföldön, hol rizst termesz­tenek. A földet ugyanis keresztül kasul árkolják, hogy az árkokba eresztett viz az egész területet megnyirkosítsa. Természetes, hogy ily fáradságos földmiveles igen csekély kiterjedésű, s legfe­lebb 4—5 holdra terjed ki, hol csak a házi szükségre valót ter­mesztik , s a marha-, ló- és juhtenyésztés a fődolog. S c tekintet­ben hason lit a „rancho" az alföldi szállásokhoz. Ily szállás vagy tanya a Carvingo Rancho is. Tulajdonosa don Jose Madriguez, ki, saját megjegyzése szerint, nem tudja ugyan bizonyosan, hány lo­va van, de úgy hiszi, lovainak száma valami tizenötezerre rúg! Madriguez ur igen nyájasan fogadott, körülhordoza birtokán s azután jó ebédet is ada, Azonban noha már apja és nagyapja is e helyen élt és meghalt vala, nem sokat mutathata föl abból, mit javitásnak szokás nevezni. Néhány szőllőtőke, egykét narancs- és olajfa, ebből állt egész ültctménye. Háza amolyan rokkant magyar „kuria"-forma Mária Terézia korából; vályogból épült, elől oszlo­pos tornácczal, s náddal fedve. S ha a ház előtt felnyúló pálmák és kaktuszok helyett nyár- vagy gesztenyefák állnak, azt képzeltem volna magamnak, hogy valahol Somogyban, Ivadarkúton vagy Bajomban, járkálok. A leirt szállásnál az úgynevezett Carvingo puszta (Llano Carvingo) kezdődik, mely ugyan nem igen nagy kiterjedésű s an­nál kevesbbé az, mivel az út széltében, nem hosszában szegi, mindazáltal kimondhatatlanul fárasztó mind a barmokra mind az emberekre nézve, mert egész területe úgyszólván merő futó ho­mokból áll. Azonfelül utazásunk épen júliusba esett, mikor a nap­sugarak függőlegesen sütik főzik az ide tévedt szerencsétlen utast. Ily forróságban nem mertem délután tovább indulni, barmainkat tehát kivertük a legelóre, azután estve jól megitattuk, s csak éjiéi után kerekedtünk föl. J u 1. 9. Mikor a nap fölkelt a sivatag felét már meghalad­tuk volt, kevés bajjal, mert az éj hűvös volt. E puszta ugyan minden részéhen egyforma, mindazáltal nem érdektelen; soha any­nyi gyikot és csörgós kígyót- nem láttam vala együtt, mint itten. Valóban négy embert előre kelle küldenem, hogy őket ostorral az útról lekergessék, mert vonatunk nem haladhata miattok. Ugy látszott, családostul kifeküdtek az útra, hogy a felkelő napon süt­kérezzenek. Nagy része ezen kígyóknak ugyanazon fajhoz tartó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom