Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Előszó

14 mert a tiszta sport szelleme fejleszti bennünk a humanizmus érzését. „Az én örömöm nem a pusztítás", írta A. Colvinnek, Indiából Baker, hanem szeretek olyan területen lenni, ahol sok a vad és ott csakis olyan vadra lövök, amely érdemes trófeát hord. Az ember természeténél fogva vérszomjas, ragadozó, de az igazi vadász nem vadlelkü, aki csak az öldöklésben leli örömét. Az igaz vadász szenvedélye párosul a természet szeretetével, neki ösmernie kell az állatok természetét és csakis ez teszi sportsmanné. Stigand* szerint sportsman az, aki az egyes állatfajokból pár, érdemes trófeával biró vadat akar elejteni, és pedig lehetőleg csakis him példányokat. Hogy ezt elérhesse, nem riad vissza a legnagyobb fáradságtól és a vadászati szabályokat mindig szem előtt tartja (game laws). Megtanul annyit az állatok szokásaiból, amennyit a rendelkezésére álló idő alatt megfigyelhet. Habár jó céllövő, igyekszik olyan közel jutni a vadhoz, hogy lehetőleg ritkán sebesítsen, ha pedig nem tud eléggé közel férni hozzá, inkább elereszti, sem hogy nagy távolságról csupán megsebezze; a sebzett vadat követi addig, amíg újból rá nem talál, vagy amíg végleg el nem veszti a nyomát. Minden lövésnek egy bizonyos maximális távolságon belül kell esnie. Nincs semmi ok arra, hogy miért ne lőhetne a vadász vadat időnként csakis azért, hogy kísérőit (porterek) élelmezze, de tartson lehetőleg mértéket a pecsenyelövésben s válassza e célra a himeket. Ha van elég húskészlete, csakis az esetben lőjjön, ha olyan vidék felé tart, amely nem vaddús. A fiatal sportsman számára legjobb gyakorlat sűrű, bokros vidéken kezdeni, ha itt megtanult fáradni a célért, már nem fog vágyakozni a nyilt síkon való tömeges lövésre. * C. H. Stigand könyvében igen jó elemi oktatást ad az afrikai kezdő vadászok számára.