Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Második fejezet

85 Víziló-vadászataim a Sudánban 1909—1910-ben. (Részben megjelent az Uj Idők 1909 aug. 1. számában.) Az első vizilovat 1909-ben Goz-Abu-Gumánál, Khartoumtól, Sudán fővárosától dél felé 309 kilométerre láttam meg a fehér Niluson. Különös hatással volt rám óriási disznót folyóvízben megpillantani! Jobban dél felé mind több vízilóval találkoztunk. Hol egyesével, hol többedmagukkal dugták ki a fejüket a vízből. Amint kilélegzettek, fölszálltak a párák a viz fölszinére emelt orrlukaikból. A távozó hajó mögött kíváncsian kiemelkedtek a vizből és ordítva, röfögő, horkoló, rövid hangokat hallattak. Talán örültek, hogy megmenekedtek a veszélytől? Mert az európai puskások, dacára, hogy tilos gőzhajóról vízilóra puskázni, nem tartják be az előírást és rápuskáznak a Hippora, mit sem törődve azzal, hogy döggé lövik. Amint később, hosszú megfigyelés után tapasztaltam, erős szélben, hullámos vizén, rövidesen buknak felszínre, szélcsendben, vagy gyenge szél mellett több másodpercen át élvezik a levegőt. Ilyenkor némely beszédes példány tátott szájjal nagyokat röfög. 1909-ben kis, három evezőcsónakon jártam viziló után, magam a csónak orrában ültem, kezemben 7 mm.-es, tele nickelgolyóra töltött Mauserrel és két ember evezett. Ezzel a kis járművel neki vágtunk Jebelein (Khartoumtól 383 km. dél felé) vidékén minden viziló csapatnak. Megesett, hogy közeledtünkre egyik-másik Hippo magasan kiemelkedett a vizből, tátott szájjal el is röffentette magát, de aztán jónak látta odébb állni. Mindjárt az első viziló, amelyet követni kezdtem, vagy 70—80 méterről rám tátotta a száját és hangos röfögésbe fogott, pedig elég hullámos volt a Nilus. Még kárt tesz bennem ez a nagyfejű! — gondoltam. De nem jött közelébb, hanem elmerült és távolabb bukott fölszínre. Követtem és megközelítve vagy 40 méterre rátüzeltem. Nagyon kis időt hagyott a célzásra. Felibe lőttem. Utána