Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

50 Az adott jelre utóbbiak nagy zajt ütve nyomultak előbbre, és még* alig hatoltak az ugar közepéig, már is nyolcz nyulat ugrasztottak fel, melyek a szokatlan lárma által megrettentve, irány nélkül futkostak szanaszét a lapályon. Sortűzzel fogadtuk a felénk közeledő nyulakat, de csak kettő esett el, a többi a durranás által elijesztetve megfordult és a hajtók felé rohant. Egy pár paraszt puskás is volt társaságunkban; az ilyenféle vasárnapi vadászok azt szokták hinni, hogy minél* több puska-port és sőrétet tesznek valamely falusi kovács gyárában készült rozsdás fegyverükbe, annál biztosabban lőnek. Azonban az egyik csaknem áldozatja lőn balhiedelmének, mert a fegyver a rendkívüli nagy töltés következtében megrepedt, s a sörétek nem a cső végén mentek ki, hanem annak közepén repültek szét a levegőben a szegény ember szörnyű ijedelmére. A lövöldözés el rettenté ugyan a nyulakat, de a mindinkább közeledő hajtók kiabálásaikkal és bunkos botjaik segélyével visszafordulásra kényszeriték. A szegény hosszúfülű állatokhoz az előbbieken kivül még kilencz társ csatlakozott. Most már hidegvérűebbeu tüzeltünk közéjök, s a csatatéren nyolcz nyul maradt hátra holtan, kettő a hajtók által veretett agyon, a többi pedig a vadászok közt kitört. Innét a hegyoldalhoz vonultunk és a rendes szokás szerint elrendezkedtünk. En egy vágásban, mely egykor egy patak ágya volt, foglaltam állomást. A meredek partoldalok vadrózsa bokrokkal valának benőve s a vágásban vezető gyalog ösvény oly szűk volt, hogy egyetlen ember elzárhatá az utat. Világszerte ismeretes szokása a nyulaknak, hogy ha félzavartatnak, eleinte össze vissza futkosnak, azután pedig uton vagy ösvényen menekülnek tovább. Miután én a vágásban álltam, a magas partok miatt nem láthattam társaimat, de a nagy lárma s néhány fegyverdurranásból következtetém, hogy a vadászat megkezdődött.