Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

47 Rolán épen sziire alá akará dugni a tarisznyát, hogy a sivító hangok tovább terjedését elfojtsa, a midőn észrevetlenül az öreg vadmacska Rolán bal vállára ugrott. Szerencsére a keztyii még jobb kezén volt, s azzal igyekezett a dühösen köpködő macskát arczától távol tartani, miközben felszólított engem, hogy lőjjem le a macskát. Én azonban nem merészeltem ily veszélyes lépésre elszánni magamat, félve attól, hogy a macska feje helyett a Rolánét találnám. Teli Vilmos izgatottabb helyzetben nem lehetett mint én. Hamarjában nem tudtam mihez kezdjek; végre is fegyveremet megfordítva, annak agyával rohantam szörnyű lármát csapván a macskára. Az ütésre nem csak a macska, hanem Rolán ís jajgatni kezdett, mert puskámagya lecsúszván a macska hátáról, Rolán bal fülét súrolta. Ekkor a macska orra alatt kezdék fegyveremmel hadarászni, mi által annak figyelmét magamra vonám. Sikerült ily módon Rolánt kihúznom a hínárból, hanem csak saját veszedelmemre. Mert a macska szemeim közé ugrott, s arczomat össze vissza karczolta éles körmeivel. A jó akaró sors müve vala, hogy azon perczben midőn a dühöngő vadállat reám ugrott, szemeimet hirtelen be huny ám, s ekkép azokat a kivájástól megmentéin. Rolán, kinek mindenkor helyén volt az esze, hirtelen leoldá válláról tarisznyáját, s azt a benne lévő kis macskákkal együtt a földre dobá. Ekkor a kis állatok még keservesebben kezdettek nyivákolni. Az öreg észre vévén hogy kölykei a földön vannak azonnal hozzájok sietett, s a tarisznyát összevissza szaggatá, hogy magzatjaihoz férhessen. E perczet felhasználva Rólán, fegyverét arczához emelé, s egy jól irányzott lövéssel a földre terité. Most tehát fölszedtük a macskákat és haza indul tunk. Legbajosabb volt azonban a szikla falra mászni, miután egy második lepottyanás veszélyének nem volt kedvem kitenni bőrömet. Sokáig tanakodtunk a mód felett, mig végre Rólán