Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

38 keztében az hátra tántorgott, azonban egyetlen fegyveremet is magával rántá. De sznrásom nem volt halálos, mert a medve csak egy pillanatig tántorgott, másik pillanatban már összeszedte magát, és haragjában szikrázó szemekkel rontott reám. Ezt látva egy ugrással az udvaron valék, s a létrán egy mókus köunyüségével a háztetőre másztam, s a kémény mellé húzódtam. Tudtam jól, hogy a medve nem engedi magát oly könnyű szerrel kijátszatni és hogy utánam jövend. De én csak ezt vártam. t Es valóban a medve mindenütt nyomomban, a létrán fel, a háztetőre mászott szinte, és karmait kivácsian terjesztés felém. Én azonban a kémény túlsó oldalára menekültem. A medve, hogy elérhessen a kémény párkányzatára ugrott, mely a régi modorban volt épitve, ugyanis a nyilása fedetlen és tágas vala; maga a kémény pedig egyenesen a kandalóba nyúlt alá. A medvévek csak alá kelle nyúlnia, és én menthetlenül körmei közé kerülök. Beláttam, hogy ha a végsőre el nem szánom magamat, ugy mindenesetre veszve vagyok. Elet vagy halál! gondolám magamban; felemelkedém s öklömmel oly erősen döftem a medvéhez, hogy az egyensúlyt vesztve, a kéménybe hullott, s onnan a kandalóba gurulván, a tűzben elégett. Azután leszállottam a ház tetejéről, s a szobába siettem. Itt a két fiatalabb medve, már holtan feküdt a földön ; inasom mindkettőt leszúrta késével. Most Ziiárhoz sieték, kit már Miliők az ágyba fektetett, s vizzel mosogatta vérző sebeit, szegény barátom nagyon össze volt marczangolva, különösen jobb lábán sok seb vala látható, — de szerencséjére egy sem volt veszélyes. Mindamellett még azon éjjel orvosért küldöttem a városba. Ez megérkezvén megvizsgálá a beteget, megnyugtatva minket, hogy nincs mitől tartanunk. Valóban az ő kenőcseinek s az én és inasom gondos ápolásának következtében erdőmester barátom két hét