Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

III. RÉSZ

161 Néhányan zúgolódni kezdettek, sőt az egyik a levegőbe siité fegyverét, gondolván, hogy a faluból segítségökre jönnek, azonban a vihar tombolása s a fák recsegése elfojtá a lövés hangját. Végre reggel felé megszűnt a zivatar. De mily állapotban találta a reggel a keresőket? Az egész társaság félig dermedten, a hó által eltakarva feküdt a földön. Nap fölkeltével sikerült az egész társaságnak ismét lábra kapui. Annyira el voltak fáradva, és kifagyva, hogy ily állapotban gondolni sem lehete a további menetelre. Viszsza kellett fordulniok. Haza érvén, előbb száraz ruhákkal cserélték ki nedves öltönyeiket, farkas étvágygyal reggeliztek s elhatározták, hogy vadászat helyett az egész nap Buksi uramat fogják keresni. A háziasszony férje nevének hallatára ismét ríni kezdett; azonban a gróf folyvást biztatá, hogy ne epeszsze magát idő előtt s inkább nyugodjék meg a sors akaratjában. Buksi uram a barlangban, hová Rólán parancsa folytán vitetett, egy ideig kiabált és rángatódzott; később azonban a hideg s a kiállott bajok következtében annyira kimerült testi ereje, hogy mély álomba szenderült. Midőn fölébredt, körültekinte. Csodálkozva látá, hogy több fölfegyverzett s vad kinézésű ember áll körülötte. Hirtelenében nem tudta, hogy mit jelentsen ez; az éjjeli küzdelem elmosódott emlékezetében és csak később kezde ismét visszaemlékezni a történtekre. „Hol vagyok én? kérdé Buksi uram, miközben szemeiből az álmot akará kidörzsölni; de mert kezei kötve voltak, e szándékát nem valósithatá. „Emberek! miért vagyok én megkötözve? folytatá kérdezősködéseit. De feleletet nem nyert. Csupán az egyik a vad kinézésű alakok közül a barlang nyílásán eltávozott s nem sokára Rólánnal tért vissza. Buksi uram alig ismert az orvvadászra , annyira megváltozott az. Buksi uram. 11