Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

III. RÉSZ

157 „Oda vagyok!" jajgatott fel a házi asszony „Isten tudja, mi baja történt az én kedves Buksimnak." Ne essék kétségbe ténsasszonyom kczdé őt Mihók vigasztalni. „Tetszik tudni, mit tart a közmondás, rosz pénz el nem vész." Ténsuramnak sem lesz baja." „Micsoda? kiáltá elszörnyülködve a házi asszony, „maga szerencsétlen ember az én férjemet rosz pénznek tarja? No megálljon csak, ezen sértést nem viszi el szárazon." „Kérem ténsasszony, hebegé Mihók megijedve, én nem azt mondtam, hogy a ténsur rosz pénz, hanem csak azt, hogy a rosz pénz el nem vesz. — Világért sem merném mondani, hogy ő rosz, sőt épen mindig azt mondtam felőle, hogy ő az aranynál is jobb." „Az már más „mondá a házi asszony békülékeny hangon. Most az egyszer megbocsátok, de máskor vigyázzon a nyelvére." Hanem mit csináljunk most? kezde ismét a nő zokogni. „En tüstént szaladok a gróf úrhoz s megjelentem neki, hogy a ténsur eltűnt hazulról." „Menjen, fusson! mondá a nő könyek közt, „a gróf ur okos ember, ő leghamarább ki segíthet a bajból." Mihók visszasietett a vendég szobába s elbeszélé a grófnak, hogy Buksi uram sehol sem található. „Várj csak Mihók, mindjárt felkeresem én őt" mondá amaz, fölkelve székéről s a szoba szegletében álló puskát magához véve. „Kérem igazgató ur, legyen szives pár perczig kimenteni, én azonnal visszatérendek." Te pedig Mihók jöjj velem és világíts nekem." Midőn a pitvarra értek, a házi asszony hozzájok csatlakozott." „De kérem gróf ur, mit akar azzal a fegyverrel? kérdé utóbbi csodálkozva. „Majd meglátja, kedves Habakuk asszonyság," adá válaszul a gróf mosolyogva, — „csak tessék velem jönni." — Mihók vezess legelőször is a kéményhez." „A kéményhez?!" kiáltott fel a nő, még inkább elcsodálkozva, csak nem teszi fel a gróf ur, hogy férjem a kéményben szokott aludni?" „Dehogy nem" viszonzá a gróf „megtette nálam is, és miért nem tenné meg itten is."