Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

6 Megtörtént, hogy olykor-olykor, egy évben kétszer talán vagy háromszor egy-egy vidéki ismerős látogatta meg Buksi uramat. — A vendégszeretet vele született erénye lévén a magyarnak, e tekintetben Buksi uram sem tett kivételt, miután vendégeit tőle telhetőleg szívélyesen fogadta, s mindennel mivel birt, bőven ellátá. — Ebéd után pedig szobáiban hordozá körül vendégeit, a moly és szú által megrongált és kopott bőrfüggönyöknek ritka példányait mutogatván nekik, melyek mindegyikével egy érdekes kaland, melyben a főszerepet Buksi uram személye játszá, volt egybe kötve. — Vége hossza nem vala az öndicsekvésnek, mert Buksi uram, minden egyes állat felől azt állitá , hogy ő lőtte. Sőt még a házimacskák bundájáról is siralmas génovéva-féle történetkéket szokott volt elmesélni. Vendégei távoztával, különösen azoknak, kikről észrevette, hogy szavainak hitelt adtak, egy héjjá vagy varjú körmöt adott emlékül, vagy egy drága emlékezetű elhunyt kutyájának fogát ajándékozá. Jóllehet Buksi uram a vendégszeretet kívánalmainak minden látogatója irányában megfelelni igyekezett, egy körülmény azonban mégis feltűnt, hogy soha egyetlen vendégével sem ment ki vadászni, holott több izben lehetett volna alkalma valódi vadászok előtt kitüntetni ügyességét; de Buksi uram jól tudta, hogy mit tesz, — volt annyi esze, hogy tanút ne hívjon az ő vadászati mesterségének kimutatásához.