Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718
Szolgabírói vadászatok
74» fölébresztő, a mi jó vadásznál nagyon természetes. Az öreg, hova-tovább nagyobb figyelemmel vizsgálja a helyet, hol a mozdulás történt. Nagy főtörés után utóbb is csak annyit vehet ki, hogy ott csakugyan van valami, a mi nem egészen oda tartozik. Hogy az első lövészek állásukat elhagyva beljebb ereszkedtek, nem vette észre, de mint vadász-ellenes tettet, legtávolabbról sem gyanítá. Azért nagyon természetesen úgy vélekedett, hogy ott valami vadnak kell csendesen sunnyogni. Nézi, apróra nézi, hogy az erőlködés miatt szemei majd kiszöknek. Ezalatt képzelődése, — amely semmiféle osztályzatnál nem csigáztatik fel oly magasra, mint a vadásznál, — egy izmos bakkőz szarvait, fiileit, sőt még szőre szürkeségét is rendre nagy okosan mind kiegészíti. Mikor pedig már egészen tisztába jött s meggyőződése legkisebb kétséget sem hagy fenn, nagy csöndesen, hogy az őz észre ne vegye, fegyverét pofájához illeszti, a sűrű ágak közt soká szemlélgeti, míg jó apróra célba veheti. És nyugodt lelkiismerettel oda durrant. A lövést marha-bőgéshez hasonló otromba bődülés követte. A puskások rémülve futnak a szokatlan hangra. A három víg cimborát vérrel födve, egymáson keresztül kasul fetrengve, kapálódva, mindenfelé kapkodva és tele torokkal segítségért kiabálva találják. A Dobai régi divatú, nagy öblű fegyvere nagy adag lőporral és 16 fickó postával, tehát ugyancsak takaroson lévén ellátva,