Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Szolgabírói vadászatok

72» vaczkorfa alatt hosszan nyúlik s jót alszik, vagy legjobb esetben az elmaradt panaszos feleket hallgatja ki. A vezér nélküli féktelen sereg örömmel suttogja most: — „Jó hogy elmaradt a vén doromb, magunkra könnyebben elbájolunk," . . ,s mind hangosabb lárma közt elérik az erdőt. A vezér hajtó állítani kezdi, a nép harmada félre húzza magát, s jót alszik. A puskások ott fent az élen, mint korcsmán, hangosan vitatkoznak; kiki ott áll el, ahol kedve tartja. Azután négyen-ötön egybe gyűlnek, s vígan nevetkeznek. Mások tüzet gerjesztve szalonnát sütnek. Meg mások derekasan forgatják a pálinkás gugyit; egyik ropogósán fütyöl, a többi vigan rakja a táncot. A fáradtabbak már pogányul horkolnak. Tehát minden előkészület, hogy a vad akár hová, csak ide ne jöjjön, s hogyha mégis vagy egy ostoba vad ide ténferednék, felkészülve ne találja gyilkosát. Nagy későn a hajtás is megindult már valahára; 50—60 hajtó egy csomóban, az is valami jól járható úton, kényelmes léptekben, de a sűrűben s az árkon, ahol a vad megül, egyse fárad le. Az ötszáz hajtó előtt a kicsiny hajtás legnagyobb része érintetlen marad. Tíz rendes hajtó több hasznot tenne. De most jön már a java. A lövészek közül néhányan, akiket vadászi ambíciójuk unszol, hogyha már itt vannak lőhessenek is valamit, átlátvárt, hogy ide a beszélgető s fütyölő vadászok közé nem jöhet vad, beereszkednek a haj-