Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Erdély régibb vadászatai

2» képességeinek elsőbb próbatételeit a bölénnyeli küzdelemmel fejezte ki. Amiután osztán

1 bátor hadfi is válhatott belőle. Ama teftdus korszaknak mindenekfölött edzett markokra s bátor lélekre volt szüksége. S voltak is; ellenkezőleg, mint elpuhult korunkban. A bölény mogorva s magánosságot kedvelő természettel biró; távol az emberek zajától, a sivatag vadonokban tanyázott inkább magánosan, csakis az augusztusi fajzáskor kereste föl társát. A fajzás után újra külön váltak. Rendes eledelül gyepet, télen át farügyet, famohát és varju-sátét, mind sovány eledelt használt. Mindamellett mégis tökbnyire kövér állapotban volt. S kövér nagy teste mellett is a legsűrűbb s egybenőtt vesszőkön villám sebességgel tört át. Többnyire bőszültsége miatt a vadászoknak igen jó célzását igényié. Az akkori bátrabb vadászok ha simább helyre szoríthatták, lóról, dárdával támadták meg, férfiasan, lovagiasan. A bölénynek vastag, ruganyos bőre és a testét sürQn behálózott vastag izmai miatt, csak egyes kiváló részei voltak halálosan sebezhetők : a fültő, vérhát, szív, vese és vékonya. Máshol érve, fcsak bőszültebbé tette. Március végén csak két borjut ellett, melyeket ügyesen elrejtett s meglelése a legfigyelmesebb kutatónak sem sikerült. Amiért bölényborjat nem is lehetett látni. Akkor nagy bőségben kellett lenni, mert a 1 Aztán.