Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Szarvas-cserkészet

— 93 — igazodás nélkül; de nem, nem lövök igy még se, nem lőhetek, mig az agancsokat nem látom; izgatottságomban csalódhatom, lehet az tehén is és én annak a szégyennek, gyalázatnak nem tehetem ki magamat, hogy bika helyett sutát lövök ! . . . Várok tehát inkább, mig egy ujabb mozdulatánál meglátom az agancsot is; hiszen a legrosszabb esetben majd kijön ez a bika a tisztásra, a ho' most már biztos zsákmányommá válik. De addig olyan helyzetbe is kell jutnom, hogy biztos lövést tehessek. Puskát, látócsövet letéve, tenyereimre támaszkodom . . . előbb az egyik, majd a másik lábamat húzom szép lassan magam alá és óvatosan kuporgok a magas fűben fölfelé; de ez a fü nem annyira magas, hogy a fejem, s talán a vállam is, ki ne látszanék belőle. A folytonosan figyelő vezértehén meglátta azonnal az uj pontot . . . rám néz szüntelen . . . s én most már nem is mozdulhatok . . . még a puskáért se nyúlhatok, mely pedig egészen a kezem mellett fekszik. Az állapot rendkívül válságos. Az a bika pedig még mindig ott áll mozdulatlanul. Most már szívesen rálőnék, ha a puska a kezemben volna. Sőt most már kétségtelen előttem, hogy kell lőnöm, mert különben bizonyos, hogy nem lőhetek. Meg kell tehát koczkáztatnom, hogy a puskát fölvegyem s hogy czélozhassak. Az egyik kezemre támaszkodva, a másikkal megfogom a fűben fekvő puskát és emelem lassan, szinte gondolatnyi közelítéssel, magamhoz. De a vezértehén már dobbant a lábával és megugrik, vele a többi és velük a bika is. A tisztáson rohanó tehenekre még lőhettem