Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Szarvas-cserkészet

— gi — — Nem baj, megkapjuk mi ezt — súgja nekem Károly és magyarázza az ő csalhatatlan haditervét. És rátérve egy cserkélőutra, szépen, lassan, óvatosan mászunk föl a hegynek, a hol ritkábban ugyan már, de még mindig hangzik a bőgés. Ez a cserkészés igazi módja. A túlsók tüz megboszulja magát. Az előbbi sötétség már helyet engedett ekkorra annak a homályos szürkületnek, mely jóval megelőzi a nap keltét s a mely legalkalmasabb a cserkészésre. A mikorra odaérünk a szarvasunkhoz, kivilágosodik annyira, hogy biztosan lőhetek. Oly nesztelenül haladunk kaucsukbocskorainkban a tisztára söpört ösvényen, hogy a saját lépéseinket sem halljuk. De ez az ösvény nem jó irányba vezet bennünket, mert rajta tovább menve, szél fölé kerülnénk, nekünk pedig föltérlenül szél alatt kell maradnunk. Nincs más mód, le kell térnünk az útról. Tehetjük, mert a gyér bokrok között, a hol vagyunk, a dus éjjeli harmat nemcsak a levelest áztatta meg, hanem az elhullott ágacskákat is megpuhította. Kijutottunk egy nagyobb tisztásra, a melynek közepe táján kellett a mi szarvasunknak lennie. De hogyan közelítsük meg itt minden takaró nélkül ? Térdig ér a tisztáson az avar, mely a fekvő, a csuszó-mászó embert jól eltakarja. Tehát csuszunk, mászunk, négykézláb, hason, nehéz puskával a kezünkben, jó száz lépésnyire. Csak az tudja, hogy ez mit jelent, a ki már próbálta. De hát sikerült ez is minden baj nélkül. Magam előtt látok, a legjobb lőtávolban, egy csapat vadat, a mint nyugodtan legelik az első napsugarakban csillogó harma-