Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Az erdők királya

— 82 — hévvel lángol az ereiben . . . Csak jöjjön az a vakmerő praetendens; meg fogja ő védeni ezt a tisztás helyet, a melynek közepére terelte össze az ő háremének egy tuczat hölgyét. . . Egy-egy iszonyú ordítás még és —• összecsap a két dühös ellenség. Még csak azt se lehetne • elhatározni, hogy melyik a támadó fél; mind a kettő egyaránt támad és egyformán védekezik; az agancsok zörgése messzire elhallatszik az éjjeli levegőn át, valamint az a bömbölés is, a mit közbeközbe hallatnak. Ide-oda tolják egymást s egyszer az egyik van el őnyben, máskor amásik; egyszer csak összefonódnak agancságaik, hogy akarva se birnak elválni egymástól. Szemeik vérben forognak már, mikor egy közbe akadt fa segélyével szétfeszítik az összeragadt agancsokat s az előbbi harcz újra kezdődik és eltart még órákon át. Az ifjú erő azonban, ha nem nagyobb is, de tartósabb amannál. Az öreg szarvas kezd lankadni; nyelve kilóg, habzó nyála folyik, ereje rohamosan hanyatlik. Érzi. hogy veszve van már s menekülni akar; de ebben a pillanatban beléje fúródnak ellenségének hegyes fegyverei, a melyeknek nyomán most már patakzik a piros vér és ömlenek a kifordított belek. Elesett és várja megadással a kegyelemdöfést ; de ezt nem kapja meg: a fegyvertelen, — a legyőzött ellenség nem ellenség és sérthetetlen. Még egy fájdalmas pillantást vetve elvesztett trónusa felé, felkel újra és nyögve elvánszorog, le a völgy patakjához, a hol hüs hullámsírban fejezi» be meggyilkolt életét.