Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Az erdők királya

— 79 — két éles nyikkantást hallat, a melyek messziről csapódnak vissza a túlnan fekvő völg'ykatlanból. Tudva, hogy erre mi következik, sietek sáncz mögé rejtőzni, a mely czélra igen jó szolgálatot tesz a mögöttem álló, sok század viharait átélt tölgyfa; de csak alig marad időm az elrejtőzésre, mert mint a szélvész ugy törtet, mint egy kis földrengés ugy robog valami felém a sürün keresztül. Egy pillanat még és már ott fujtat az élethalálharczra kész anya az ő féltett borja mellett; ha ott ér, védtelenül : menthetetlenül agyongázol. Szimatol mindenfelé, nagyokat dobbant a lábaival, mintegy kihiva az ellenséget, hogy most hát mutassa magát; de nem mozdul el onnan, lefekszik az ő kedves fia mellé, a melynek csak ő egyedül a védője és gondozója, mert az a koronáját büszkén hordozó szívtelen kényúr megelégszik avval, sőt nem is tudja már, hogy életet adott neki. S mikor már ez az aggodalomban dobogott anyai sziv megnyugodott ismét, akkor én óvatosan, vigyázva, lábhegyen lépek egyik bokortól a másikhoz, s igy vonulok onnan vissza észrevétlenül, hogy ne zavarjam azt a boldogságot . . . * Öt év mult el azóta, hogy ott láttuk azt a tehetetlen kis állatot az ő falevéllel bélelt bölcsőjében. Legénysorba lépett azóta és immár feltett koronájának jogán, trónt követel magának. A körülötte uralkodó hatalmas potentátok között megelégszik ő még most egy kis herczegi udvartartással is, csak ezt juttassanak neki; később aztán majd. . . De nem, azok az egymás között is iszonyatos