Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „fakukacz" - Az első nyúl

Most már tudtam volna lőni, de már csak a hajtók kerültek elém, s a puskások közeledtek felém, A második hajtásnál közbe kerültem, a hol határozott szerencsém is volt. Baktatva inkább mint futva került elém egy nagy, vén nyul; oly hirtelen, minden előzmény nélkül, hogy nem volt időm lázba esni. Gyorsan kellett lőnöm; és — puff! bukfenczet hányt az én nyulam; de fel kelt újra és támolygott tovább; én pedig megfeledkezve, hogy még egy lövésem van, s arról is, hogy helyét elhagynia senkinek se szabad, szaladtam utánna mindaddig, mig csak el nem fogtam. Mire visszaértem vele nagy diadallal, már vége volt a hajtásnak. Megdicsértek, gratuláltak, de azért Müller bácsi megczibálta a fülemet is, tudtomra adván, hogy „kopónak nincs helye a hajtóvadászaton". Mikor nyulamat átadtam egy hajtónak, előbb még behasítottam a fülét, hogy megismerjem. Pár hajtást még tettünk, ezek egyikében még egy nyúlra lőttem, persze siker nélkül; s aztán elfáradva, megéhezve felkerestük a tanyát, hol vigan lobogtak a tüzek, s várt már bennünket az ebéd. Ebéd után javában járt a kulacs és folyt a tréfa, mikor egyszer csak azt vettem észre, hogy hason fekszem és érzem, hogy ütnek. Müller bácsi mért rám hármat a puskavesszővel. Fel voltam avatva vadásznak. Fájt ugyan ez a felavatás, de annyira korántsem, mint az a szívtelen csiny, hogy mikor nyulamat, az én nyulamat, ki akartam a többi közül választani, azt láttam, hogy minden nyúlnak be van hasítva a füle!