Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481
A „faliczita"
- 6 5 '— Hát csak le onnan, öreg, szaporán ! — Azt már nem teszem meg most; jó helyem van nekem itt ezen a vastag ágon. S hasztalan is volt minden fenyegetés, az öreg nem ment le a fáról. Rágyújtott a pipájára és oktatta azt a tapasztalatlan embert az életbölcseségre. — Jobban tenné, nemzetes uram, ha ilyenkor otthon feküdnék az ágyában; csak bajt, betegséget, halálos nyavalyát szerezhet magának, ha éjjel is kijár az erdőre. Aztán mi haszna lehet belőle ? Majd meglátja még, hogy senki se hálálja meg a buzgóságát, én rajtam meg ugyan nem veszi meg a zálogpénzt se; legfölebb becsuknak egy-két napra, s akkor legalább más viseli addig a gondomat. — No majd meglássuk. Hát ez a szamár, meg ez a kordé mire való ? — Sokszor elvették volna ezt már éntőlem, ha az enyém volna. Tudja azt a faluban mindenki, meg tudják már a bíróságnál is, hogy régen a Mózsié ez már, s hogy csak gondviselésre van nálam. De az erdész ezt nem hitte el, hanem, mikor már látta, hogy az öreget csakugyan nem birja levenni a fáról s mikor meggyőződött, hogy hasztalan sipol az ő embereinek; befogta a kipányvázott csacsit és vezette ki a legközelebbi útra, s onnan el hazáig. Jó dolga volt ott vagy három napig a szamárnak, a mig csakugyan ki nem világlott, a Mózsi zsidó írásban is kimutatta, hogy szamár is, kordé is nem az öreg fakukaczé, hanem régtől fogva a Mózsinak becsületes tulajdona, a melyet annak ád Tanos : Az erdő világa. 5